Az Internet Marketing Klub és a Magyar Marketing Szövetség által az idén immár hetedik alkalommal közösen meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázatának 281 nevezése között, a non-profit kategória győztese, valamint az összesített közönségszavazat 4-ik helyezettje lett a Klímaváltozás elleni program, a Vegyél vissza! weboldala. A weboldal az alapítók és a Webshark együttgondolkodásának eredményeképp jött létre, akik szakmai támogatóként a klímavédelmi kampány online megjelenését a program indulása óta erősítik.
A szakmai zsűri 14 kategóriában ítélt oda díjakat. Tíz honlapot különdíjjal jutalmazott, további 22 lapot pedig Minőségi díjban részesített. A non-profit kategóriában 16 nevezés érkezett.
Az elbírálásban döntő szempont volt a honlap felépítettsége, a betöltés gyorsasága, az információ mennyisége és minősége, a navigáció könnyedsége, az interaktivitás mértéke, a szolgáltatások fejlettsége valamint a kitűzött vállalati cél tartalmi és képi megvalósulása. A vegyelvissza.hu a szakmai zsűri által odaítélt díjak sorában, non-profit kategóriájában aranyérmes lett, de a közönségszavazáson is igen jól szerepelt, mivel az összes induló 281 weboldal között 19775 szavazattal a 4-ik helyen végzett!
Számunkra a vegyelvissza.hu támogatása azért volt fontos mert úgy gondoltuk, hogy egy valóban fontos probléma, egy közös cél és feladat mögé tehetünk olyan eszközöket és támogatást amivel valóban minél több emberhez eljuttathatjuk a program üzenetét: Mindenki tud tenni valamit a klímaváltozás érdekében, így nekünk is tenni kellett valamit!- mondta Karakó István, a Webshark Kft. ügyvezető igazgatója.
A honlap elsődleges célja hogy a VV program bázisaként, információs portáljaként szolgáljon, az oldalon lehet jelentkezni a VV filmvetítéseire, iskolai-egyetemi programjaira, itt zajlik a Klímaakció online csapatjátéka, elérhetők a már beküldött pályázatok, fotók, kisfilmek, klímadalok, de hosszú távú célként szerepel hogy a szakértőkkel együttműködve hogy egyfajta tudásbázissá is alakuljon, letölthető anyagokkal, eseményekkel interaktív felületekkel.
A Vegyél Vissza! Klímaváltozás elleni program (www.vegyelvissza.hu) 2008. márciusában jött létre a Magyar Telekom Nyrt., a Ringier Kiadó Kft. a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. valamint az Amrop Hever összefogásának köszönhetően. A program célja, hogy megszólítsa a most felnövekvő generációt, a jövő döntéshozóit: a klímaváltozás létező probléma és közösen kell tenni ellene, a változás pedig a szemléletmód-váltásnál kezdődik. Ezt kívánja, a Vegyél Vissza! Program iskolai filmvetítéseivel, akcióival ösztönözni. Munkájukhoz olyan vállalatok, társadalmi szervezetek, állami szervek együttműködését és támogatását tartják fontosnak, akik maguk is komolyan tenni szeretnének a klímavédelem érdekében. A Non-profit Kft-ként működő szervezet célja, hogy Magyarországon a Vegyél Vissza! kezdeményezése egyfajta hálózattá alakuljon, szakmai mondanivalóját és eszközrendszerét a klímavédelmi és/vagy fogyasztóvédelmi, fogyasztáscsökkentési tevékenység területén elismert társadalmi szervezetekkel közösen alkossa meg.
A Webshark Kft. mára már közel 800 internet alapú rendszer fejlesztésén van túl, és számtalan online kampányt menedzselt. A vállalat 2003. novemberi megalakítása óta számos struktúrális és szervezeti változáson esett át, elérte azt, hogy minden Ügyfele az együttműködést követően elégedetten távozik, illetve veszi át, és használja a számára fejlesztett rendszert. A Cég vezetői már 1998 óta az internet fejlesztési piacon tevékenykednek, a több mint 10 éves szakmai tapasztalatot kamatoztatják annak érdekében, hogy mindig a piaci igények előtt járjon a jövőben is.
Hozzászólások
oxJApUVlzPoWVON - 2011. május 24. 22:31 - válasz erre
ThereÂ’s a serect about your post. ICTYBTIHTKY
rEbtvWnoRGrCLwXODOR - 2011. május 25. 12:30 - válasz erre