logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Eladná a Skype-ot az eBay

Szoftver · 2008. április 21., 23:00 · szokrika · Nyomtatás ·

Az online aukciós vállalat eladhatja a jó nevű VoIP szoftvert és szolgáltatást, amit mindannyian Skype néven ismerünk. Az eBay az év végén túladna a Skype-on, hogyha addig nem sikerül beépítenie az online kereskedelmi szolgáltatásaiba - közölte ez eBay vezérigazgatója.

Az eBay igazgatását a múlt hónap végén átvevő John Donahoe bejelentése az első egyenes utalás a sajtó által vakvágánynak értékelt helyzet megoldására. Az eBay óriási summát, 3,1 milliárd dollárt fizetett ki a Skype-ért, ám ma a Skype mindössze 1,4 milliárd dollárra rúg, amióta kiderült, hogy nem fogja beváltai a hozzá fűzött reményeket.

Az eBay eredetileg azt gondolta, hogy a Skype fogja megolajozni az online piac kerekeit azzal, hogy leegyszerűsíti az eladók és a vásárlók közötti kommunikációt, emellett új üzleti modelleket is létrehozhat, ilyen lett volna például a "klikkelj és hívd" szolgáltatás. Ennek ellenére, a felvásárlástól számított három év után az eBay-nek még mindig nem sikerült hasznosítania a Skype által megnyitott lehetőségeket.

"Az idén tesztelni fogjuk az együttműködés lehetőségét" - mondta a Financial Times-nak Donahoe úr, miután az eBay benyújtotta legutóbbi profit-mérlegét. "Ha szoros együttműködést tudunk létrehozni, akkor megtartjuk (a Skype-ot) a portfóliónkban. Ha ez nem valósul meg, akkor újra felbecsültetjük." Ez pedig a Skype eladásához is vezethet - mutatott rá.

Míg a Skype felvásárlását széles körökben úgy emlegetik, mint az eBay legnagyobb baklövését, a Skype telefonos szolgáltatása komoly növekedést mutat, csak 2008-ban 33 millió regisztrált felhasználó csatlakozott a felhasználói táborhoz, amely ma 309 millió főre rúg. A felhasználók nagy része főleg az ingyenes internetes telefont használja a Skype szolgáltatásai közül, ám a fizetős telefonszolgáltatás is jó úton halad, hiszen 2008 első három hónapjában 126 millió dollárral növelte az eBay bevételeit, vagyis 61%-os növekedést mutat a tavalyi évi bevételekhez képest.

"Abban biztosak vagyunk, hogy a Skype kiváló önálló üzlet" - mondta az eBay vezérigazgatója. Az előrejelzések szerint 2008-ban elérheti az 500 milliós bevételt is, és a szolgáltatást az eBay nyereségesnek tartja.

Eközben Donahoe csendben azt is pedzegette, hogy az eBay fontolóra veszi PayPal részlegének eladását, ezzel pedig rendkívül megnövelné részvényeinek értékét.

Az évi 2,3 milliárd dolláros jövedelmet jelentő online fizetési szolgáltatás folyamatos népszerűségnek és évente több mint 30%-os növekedésnek örvend, és egyes pénzügyi szakértők azt beszélik, hogy a PayPal értéke akár 20 milliárd dollárra is rúghat, vagyis az eBay vállalat értékének a felét teszi ki. A folyamatos növekedését azonban a PayPal nem az online aukciós oldalon nyélbe ütött adásvételnek köszönheti, így egyre logikusabb, hogy a PayPal-nak nincs hasznára az eBay csoportba való tartozás.

Donahoe úr elmondta, hogy ennek ellenére stratégiailag előnyős az eBay-ben tartani a PayPal-t, és várakozása szerint még több éven át eBay tulajdon marad a PayPal. De vajon a Skype-ot képesek lesznek-e végre integrálni az eBay mérnökei, vagy pedig tovább adják, hiszen sokak szerint nem csak az eBay számára volt baklövés a Skype beszerzése, de a Skype is sokat vesztett a tulajdonos-cserén.

Kapcsolódó írások

Beismerte az eBay a Skype-buktát, jön fel a Jajah
Letölthető a Skype 3.0 beta, lendületben a Microsoft
A Google a Skype-ra hajt?
Lecsaptak a hackerek - eBay felhasználói adatok a fórumon
Valami bűzlik a Skype körül

Hozzászólások

djtboy - 2008. április 29. 08:47 - válasz erre

szerintem minket Magyarokat az ingyenes PC $ PC hivása érdekel.
Habár én nagyon utálom ha véletlenul elfelejtem ki lőni askypot
és valamelik bunko partnerom rám csörög . miközben MIXelek
mikor kivan irva irj majd közös megegyezésre beszélünk
ezért töbet van ki mint be kapcsolva .

jön a telo kapcsold be a skypot :) :9

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602