Hozzászólások
"Még a Microsoft vezetői is tudták, hogy a Windows Vista döcögősen működik "
Mimimimiiiivaaaan? Álljon már meg a menet! Nem a Vistával volt baj, hanem az Intel 915-ös chipsetről derült ki, hogy nem fogja tudni az Aero-t, lobbiérdekből mégis rátették a "Vista Capable" matricát. Az, hogy közben arról is szó esett, hogy inkompatibilitási problémái voltak néhány embernek - hjah a mai napig előfordul, és akkor most összedőlt a világ? - az nem jelenti azt, hogy "gond van a Vistával".
Jó lenne arról beszélni, ami van és nem megint valami légből kapott hüjeséget leírni.
Még annyit, hogy pontosan lehetett tudni, hogy a kezdeti időkben (fél-egy év) igen komoly driver-ellátottsági hiányok lesznek, mivel ez eddig minden egyes Windows verzióval így volt. Ezen nem kell kiakadni, ez a fejlődés törvényszerű velejárója. Körülbelül fél éve nem lehet olyan új gépet kapni, ami ne lenne Vista kompatibilis, úgyhogy műbalhénak tartom az egészet.
azért durva, hogy így adnak ki egy terméket
moonman (00:59):
Most őszintén, moonman nem vagy csak egy kicsit elfogult a windowsokkal? Próbáltál már linuxot használni? Vagy MacOS leopardot? Naponta ötezer kártevő jelenik meg windowsra, telepíts linuxot, vagy vegyél Macintosh gépet a és elfelejtheted a vírusokat. Én internetre többnyire csak linuxot használok, csak játékra van windows partició a gépemen.
moonman (00:59):
Most őszintén, moonman nem vagy csak egy kicsit elfogult a windowsokkal? Próbáltál már linuxot használni? Vagy MacOS leopardot? Naponta ötezer kártevő jelenik meg windowsra, telepíts linuxot, vagy vegyél Macintosh gépet a és elfelejtheted a vírusokat. Én internetre többnyire csak linuxot használok, csak játékra van windows partició a gépemen.
moonman :)
Mindenki aki kicsit is rálát a dolgokra pontosan tisztában van vele, hogy egyáltalán nem törvényszerű ez a sok szívás a vistával. (driverhiány, indokolatlan erőforrászabálás, saját fejlesztésű M$-programmal (MSN )sem működik együtt, stb.)
Mindenki el tudja dönteni, hogy mennyire szavahihető a M$. Mindenki aki használ ilyen gagyit, tapasztalja a tényeket.
Akkor meg miért ne vonhatna le olyan következtetést bizonyos hozzászólásokból, hogy ez illető finoman szólva "nem teljesen objektív."
A M$ elcseszte a vistát. - olyan nehéz ezt kimondani?
:)
(és ennek most igazán semmi köze ahhoz a tényhez, hogy egyre terjednek a win alternatívái...)
És az hogy van, hogy akárkivel beszélek, mindenki pozitívan nyilatkozik a Vistás élményeiről, csak a fórumokon és az ilyen hírekben keltik azt a látszatot, mintha a világ összes usere csak szívna vele? Egyáltalán nem cseszték el, nagyon jó kis rendszer lett, akinek gondjai vannak vele, annak szinte 100%, hogy valami dzsunka szar gépe/driverei vannak. Ez tény, ezzel nem lehet vitatkozni, számtalan esetben bebizonyosodott. A Vistát modern rendszerekre írták és nem a 10 évvel ezelőtti elavult szarokra. Akinek új és valóban supportált hardvere van, az nem szív. Erről ennyit.
phare (21:43): Köszi, de még a büdös életben nem volt dolgom vírussal, nem vagyok olyan hüje, hogy letöltsem és telepítsem őket.
Jó, tudjátok mit? Nem kell válasszal fárasztanotok magatokat, szépen becsukom az ablakot és vissza se nézek. Úgyis reménytelenül leragadtatok a média által ferdített hazugságok és ferdítések szajkózásánál (driverhiány, indokolatlan erőforrászabálás, saját fejlesztésű M$-programmal (MSN )sem működik együtt, stb) szóval én sem fárasztom magam azzal, hogy elmeséljem, mekkora tévedésben is éltek valójában. Használjátok sok örömmel, amit jelenleg is használtok. Szép napot.
moonmannek igaza van.
mondjuk azt is mondhanánk, hogy mutassatok olyan Linuxot amin egy mezei felhasználó eligazódik, úgy, mint egy windowsban. Microsoft-t szívni sikk, ez van. Fogadjunk hogy majd mindeki Microsoft Office-t és nem Open office-t vagy Lotus Notes-t vagy hasonló alternatívát használ. És mutasson bárki egy olyan op. rendszert aminek ennyire kell figyleni a kompatibilitásra, mint a windowsnak, és nehéz úgy újat csinálni, ha egy csomó program 3-4-5 vagy akár több éves technológiára épül. Most a Microsoft lépett egy nagyott és mert.(sztem, és jól csinálta)
És mi a pöcsömnek vennék Mac-t? Hogy kidobjak 300k HUF-t. AHA persze.
A Vistát általában olyanok kritizálják akik még nem használták,vagy feltört vacakokat próbálkoztak.Én a home prémiumot használom, és meg vagyok vele elégedve.A vírusok is el fognak kerülni ha elkerülöd a pornó es a torrent oldalakat.Egyedüli probéma csak az árával van.
Az a véleményem (talán mások is osztják), hogy a M$ és felhasználók érdekei nem feltétlenül egyeznek meg.
A felhasználó abban érdekelt, hogy lehetőleg kevés pénzért jól használható gépet és oprendszert vegyen, amellyel hosszú ideig nincs gond, nem kell újra fizetni, nem kell lecserélni. (ebben legalább remélem egyetértünk)
A M$ abban érdekelt, hogy a felhasználó bizonyos időközönként újabb oprendszert vegyen és hozzá ofiszt.
Tulajdonképpen mit csinál az aki pl. XP-ről vistára vált?
Pénzért kap egy olyan rendszert ami "jobb", mint a régebbi. Mit érzékel abból, hogy "jobb"? Számos hasznos új funkció, szebb is, biztonságosabb, látványosabb is. Ez rendben is lenne, de itt jön a "DE".
Rá kell jönnie, hogy bővítenie kell e gépét. Grafikus kártya, RAM, esetleg CPU. Esetleg a pár éves TV-tuner kártyája nem fog működni, driver hiányában. (OK, új tuner 10e, megveszi.) El "kell" fogadnia, hogy a "fejlődés" ezzel jár.
Tételezzük föl hogy apu és anyu venni akar majd pár év múlva szépreményű csemetéjének egy gépet, hogy az ne maradjon le informatikai ismeretek terén gazdagabb szülőkkel rendelkező iskolatársaitól.
A bontóban lesz egy szép 1.2GHz-es 512MB RAM-mal szerelt, 32MB AGP-s gép. (Ezen minden elfogadható sebességgel működött anno (vagyis napjainkban), amit egy átlag user használt. (web, mail, msn, filmek, ofisz)
Az ár olyan, amit megengedhetnek maguknak!
_DE_ - a boltos felvilágosítja őket, hogy az operációs rendszerrel van egy kis gond... Már nem adhatnak el XP-t, helyette Vista van. Az XP tökéletesn működne DE _nem_adhatnak_el. (régebbi ofisz sem lesz nyilván)
Azt gondolom, hogy a M$ üzletpolitikája a fogyasztást, a vásárlást próbálja kikényszeríteni. Ugyanakkor kirekesztő, hiszen pl. az újabb ofiszok formátumai nem kompatibilisek a régi változatokkal. (Úgy egyáltalán semmilyen más formátumokkal, ez nem is lenne érdeke a M$-nak, hiszen léteznek ingyenes ofiszok is.)
Lehet, hogy egyszer azért kell majd új ofiszt venned, mert valaki olyan dokumnetumot küld neked, amelyik egy újabb változattal készült, és már meg sem tudod nyitni...
(Ha nem vásárolsz, akkor állj odébb...)
Persze mindenki eldöntheti, hogy tényleg ilyen e az üzletpolitikájuk... Mégis azt gondolom, hogy aki hülyének nézi a vásárlóit, és azt feltételezi, hogy a gazdasági érdekek fontosabbak lehetnek, mint az elvi ill. etikai vagy akár környezetvédelmi szempontok, az nagyot téved. Természetesen mindig lesznek "rajongói" a M$-nak, akik leginkább szűk látókörük, a tájékozódásra való hajlandóságuk hiánya (hiszékenység) miatt helyeslik ezt az üzletpolitikát és természetesen (talán tudtukon kívül) támogatják is azzal, hogy elfogadják az egyoldalú feltételeket és vásárolnak. (Sőt, nagyon sok "szakembernek" ehhez konkrét anyagi érdeke is fűződik.)
Mégis vannak emberek akik úgy gondolják, hogy bár megengedhetnék maguknak az új gépet, új oprendszert és új ofiszt mégsem teszik azt ami elvárható lenne tőlük: - elfogadni az új feltételeket, majd vásárolni.
Megfigyeltem, hogy van egyfajta ellenérzésük a M$-al kapcsolatban. Lényegében utálják.
Nem gondolom, hogy szélsőséges érzelmi alapokra kellene helyezni a döntést (szeretem-utálom), de tény, hogy ha valaki utálja a spenótot de nem ismer, nem tud vagy nem akar más ételt készíteni, az előbb-utóbb szépen meg fogja enni, ahogy eddig...
azért durva, hogy így adnak ki egy terméket
stephen (12:14): Unatkozom, úgyhogy mégis válaszolok.
"Rá kell jönnie, hogy bővítenie kell e gépét."
Ha nincs 3 évnél régebbi gépe, akkor nem kell. Ez tapasztalat. Mellesleg senki nem kérte, hogy frissítsen operációs rendszert.
"a boltos felvilágosítja őket, hogy az operációs rendszerrel van egy kis gond... Már nem adhatnak el XP-t, helyette Vista van."
Nem, a boltos azt fogja mondani, hogy ilyen gépet sajnos már 10 éve nem tartanak. A "nem adhatnak el" egyébként nem úgy van, hogy van XP, de tilos eladni, hanem egyszerűen nincs XP, mert nem forgalmazzák, így "nincs". Már Win95-öt sem kapni, hiányzik valakinek?
"a M$ üzletpolitikája a fogyasztást, a vásárlást próbálja kikényszeríteni"
Mivel kapitalista vállalat, nyilván ez is közrejátszik, de kezd elegem lenni abból, hogy mindenki ezt gondolja elsődleges mozgatórugónak egy szoftverfejlesztő céggel kapcsolatban. Mint ahogy abból is, hogy csak "M$"-ként bírják leírni a cég nevét. Téged sem $tephen-nek szólítunk, add meg a tiszteletet.
"Ugyanakkor kirekesztő, hiszen pl. az újabb ofiszok formátumai nem kompatibilisek a régi változatokkal. "
Nem igaz, oda-vissza kompatibilisek. Az Office 2007 tud menteni "97-2003" formátumba is, a 2007-es formátum-kompatibilitási csomag pedig Office 2000-ig visszamenőleg elérhető.
"Lehet, hogy egyszer azért kell majd új ofiszt venned, mert valaki olyan dokumnetumot küld neked, amelyik egy újabb változattal készült,"
Nemhogy bármilyen Office formátumot, de a plugineknek köszönhetően még OpenOffice-os dokumentumokat is gond nélkül megnyitok. Ez a probléma, amire hivatkozol nem létezik.
"Persze mindenki eldöntheti, hogy tényleg ilyen e az üzletpolitikájuk... "
Figyelembe véve az előzőeket, és azt, hogy gőzerővel dolgoznak az XP SP3-on, valamint nagyjából minden szolgáltatás (összes Windows Live, .Net Framework-ök, Silverlight, Office 2007) szóval minden elérhető XP-n is.
"Természetesen mindig lesznek "rajongói" a M$-nak, akik leginkább szűk látókörük, a tájékozódásra való hajlandóságuk hiánya (hiszékenység) miatt helyeslik ezt az üzletpolitikát és természetesen (talán tudtukon kívül) támogatják is azzal, hogy elfogadják az egyoldalú feltételeket és vásárolnak."
Vagy éppen hogy kicsit mögé látnak a dolgoknak, és pontosan tudják, hogy nem azért járnak be redmondba a programozók, hogy kibasszanak a vásárlókkal. A feltételek annyira egyoldalúak, hogy ők szolgáltatnak valamit, Te pedig vagy elfogadod a feltételeiket, vagy választasz mást. Szerencsére szabad világban élünk.
"Megfigyeltem, hogy van egyfajta ellenérzésük a M$-al kapcsolatban. Lényegében utálják."
Mindent és mindenkit lehet utálni, de akkor nem kell újságot írni.
moonman (22:26):
Nem kell letölteni és telepíteni, elég ha megnyitsz egy preparált oldalt. Én igenis szeretek húzós oladalakat megnyitni a letöltenivalóért. Linux alatt sokkal nagyobb biztonságban érzem magam.
PS: Pl. letöltöttem már vagy 600 db FLAC albumot (190 GB), jó kis veszteségmentes zene, jól szól a Hi-Fi-men. Hol tudnék én 600 db CD-t megvenni!? És ugyanúgy szól a FLAC, mint a CD. Most mondjak le minderről, csak azért mert windows használok? Na nehogymár! Ezért használok többnyire linuxot Internetre.
phare (15:53): Mutass már egyetlen olyan oldalt, ahonnan kérdés nélkül "rámugrik" valami és nem kell rákattintanom, hogy települjön vagy fusson. Meglepődnék.
Ha meg azért Linuxozol, hogy zavartalanul lophass, akkor én kérek elnézést.
moonman (16:31):
Belinkelnék én olyan oldalt, de az már wareznak minősülne. De hidd el, vannak olyan preparált oldalak amit elég megnyitni és kész a baj. Böngésző sebezhetőségét kihasználó oldalak, oldalakba preparált exploitok, stb.
Igen, én azért linuxozok, hogy zavartalanul lophassak, a windows a rengeteg kártevő miatt alkalmatlan az ilyesmire. Naponta ötezer vírus jelenik meg windowsra.
phare (17:28): Jól van jól van, tudjuk, ezt az Apple.com-on olvastad, de valahogy mégse találkozom egyel sem. Valamit rosszul csinálok? Igaz, zenét a zeneboltból szoktam venni.
http://www.security.nl/article/17820/1/
Igaz, hollandul van írva, de a lényeget így is ki lehet olvasni.
azért durva, hogy így adnak ki egy terméket
Vásároltam egy elé jó gépet(cor2meg minden jó). Vista home premium-ot adtak hozzá. Két hónapos küzködés után XP került a gépre. Legtöbben a játékok miatt veszün komoly gépet, de pont ezek a játékok nem mennek el vista alol. Akor meg minek a vista. irodai alkalmazásokra az xp vagy linux is megteszi(még jobban és gyorsabban mint a vista). Véleményem szerin az xp sp3 kiadására kellet volna nagyobb hangsulyt fektetni. A linuxról meg annyit, hogy magam is használom, és ajánlom mindenkinek aki szereti, de ma még nem lehet a windows-t teljes mértékben helyettesíteni, pontosan a játékok miatt.
ktzlaca (21:49): "irodai alkalmazásokra az xp vagy linux is megteszi(még jobban és gyorsabban mint a vista). "
Lásztik, hogy nem vagy üzemeltető. Amennyi jóságot bevezetett a Vista a központi felügyelet, karbantartás és biztonság terén, azt fel sem lehet sorolni. Persze a játék...
azért durva, hogy így adnak ki egy terméket
moonman
Ha én meg akarok nyitni egy M$-os doksit (ofisz 2003-at vagy egy ofisz 2007-et), akkor vennem kell vindozt és ofiszt is. Nem sokra megyek a szabványo ODF-et támogató openofiszommal, mert szétcsúszik az egész.
"Persze nem létezik a problémám." :)
- Látom sikerült megértened a lényeget.
Nézd, én használtam évekig windowst és ofiszt is, és nagyon sok embernek volt problémája abból, hogy nem szabványosak a M$ ofisz formátumai, még nekem is.
Egyszerűen az emberek nem értik, nem hiszik el, hogy szándékosan van így megcsinálva az egész formátumosdi. Még csak nem is logikus kiadni egy szabványos formátumot, hogy aztán más is készíteni tudjon hozzá szerkesztőt. Csak gondold egyszer végig!
És az kinek jó, ha nem kell gyorsabb gépet venned? Rajtad kívül senkinek...
Ha valami ott van egy CD-n és nem szabad forgalmazni az természetesen azt jelenti, hogy valójában "nincs"...
Meglepődnél, ha látnád, hogy sok helyen win 3.1-et is használnak, dos alapú célprogramokkal. Egszerűen azért mert sok régi PI-es gép nem hajlandó tönkremenni és amire kell arra még mindig jó. (És megértem, ha nem akarnak 128MB videómemóriával szerelt gépet venni helyette.)
pl. nem egy olyan húzása volt már a M$-nak amikor olyan funkciókat távolított el a rendszerből, amik korábban benne voltak és jól beváltak. Pl. XP-nél egyszerre többen is be tudtak jelentkezni távoli asztallal, és jó is volt pl. gyenge win98-as gépekről belépegetni, használni az ofisz2003-at egy modernebb gépen. Aztán egy "frissítéssel" megszűnt. (Hogyisne! - 1 gép egy XP, vegyenek csak gépeket, XP-ket, ofiszokat!) A win2003-hoz szokott rendszergazdák meg fogják a fejüket, hogy csupa jó dolgokat kiszedtek a win2008-ból, ráadásul értelmetlenül. Normális levelezőszerver soha nem létezett win-hez. Még a M$ is más oprendszert használ a levelezőszerverein! (ez titok) Szerinted "partnernek" tekinti a M$ a usereket vagy akár a tesztelőket, rendszergazdákat?
Odatolja nekik és azt mondja: mostantól ez lesz, és nem úgy ahogy eddig. Vagy ráokézol, vagy nem fog működni.
(Egyenrangú partnereknél ilyesmi nem fordulhatna elő.)
Ezért kéne tisztelnem?
A napi dolgokhoz nekem tulajdonképpen elég lenne win-t használni és valamilyen M$-ofiszt. De már egyszerűen nem akarom, nem tűrném el! Ez az egész engem valahogy taszít. Nem tudok azonosulni ezzel az üzletpolitikával. Talán mert az ellenérzéseim nem anyagi jellegűek, más a természetük. Nem lennék már jó win user...
a pc nekem munkaeszköz, tehát nem otthoni user vagyok aki böngészget, videókat néz, stb. pontosabban szólva ebből élek, ez a szakmám. soha gondom nem volt a windows rendszerekkel, és az ostoba viták sem érdekelnek. ami viszont igen, az az, hogy mennyire tudja szolgálni az adott operációs rendszer a hatékony munkát. ebből a szempontból nálam elégtelenre vizsgázott a vista. még mielőtt valaki tapasztalatlansággal vádolna nyolc éve dolgozom grafikusként (néha mac is), igaz ebből kettőt egy számtech bolt szervizeseként töltöttem el. szval semmit nem tudnék említeni ami miatt jelen pillanatban szükségem lenne a vistára, beleértve ebbe a cég egészét is ahol dolgozom. moonman kolléga pár év elteltével be fogja látni, hogy a vista egy aprónak éppen nem mondható baklövés volt, és mivel moonman némileg elfogult ám de bölcs ember, szépen csendben marad és elfelejti ezt az egészet.
Hello, nem értem az egész vita lényegét :S én vistát használ (home premium) gyors, nem fagy, nincs virus, a játékok 99% amit eddig felraktam legalább olyan gyorsan és szépen futott mint xp-n szoval nem értem mért utálják a Vistát. Nem a Vista szar csak jó és normálisan összerakott stabil gép kell hozzá...a Mac se csak az oprendszer miatt jó, hanem azért mert nem csak belepakolnak valamit, hanem gondosan összekompatibilizált hardvereket raknak bele, és ha valaki maga rakja a gépét össze, normálisan utána néz nem csak bemegye a Saturnba és levesz egy gépet a polcrol és kiperkálja a lovét, akkor normális gépet kap, amin jól megy a Vista, mióta használom egyszer fagytam mikor fimet konvertáltam és elkezdtem közbe Cod4-ni. pedig használom már kb fél éve kicsit több is talán.
Beantech:
Az érvelésed jó, csak nekem ott sántít ez az egész, hogy miért is nekem kell foglalkoznom azzal, milyen gépre teszem fel a windowst, ha erről az operációs rendszerről mindenkinek a tökéletes kompatibilitás és a felhasználóbarátság jut eszébe.
Kompatibilis mindennel? Igen. Előbb vagy utóbb az lesz. És a számítástechnikailag képzetlen emberek, akik leszarják az összetesztelt konfigurációt, mert filmet szeretnének nézni rajta, Maminak emailt írni meg Word-ben alkotni valamit a főnöknek? Az ő dzsunka pc-jükön szarakodni fog. Akkor mégsem olyan felhasználóbarát ez a rendszer? Akkor mégiscsak gépbuzinak kell lenni ahhoz, hogy az általunk megvásárolt oprendszer rendesen fusson? Vagy ha nem akarunk azok lenni, akkor viseljük el a windows szarakodását, mert "vessen magára, hogy nem normálisan összerakott gépre telepítette"? Na itt van az ellentmondás, és itt van a Vista hibája. Moonmannek és a hozzáhasonló embereknek biztos hasít a Vista, mert értenek hozzá. De ők az 1%-ot képezik. A felhasználók tömege, a sok Kis Pista nem akar érteni hozzá, csak használni. És ha nekik nem kell foglalkozni a hardverkonfigurációval, és a teljesen mezei feladatokat élvezetesen végezhetik el rajta, probléma nélkül... Na akkor lesz jó a Vista! Egy tömegeket kiszolgáló oprendszer a tömegeknek feleljen meg, és ne a szakembereknek.
Ebből a szempontból a Mac fényévekre van a windowstól (negatív értelemben), bár a szezon nem keverhető a fazonnal, mert más az egész modell, de egy Mac OS X-et felerőltetni egy PC-re nem egyszerű feladat. A különbség az, hogy ott az Apple végzi el helyetted a megfelelő hardverkonfiguráció összeállítását. Nem neked kell válogatnod a saturnban, meg teszteket olvasgatni, hogy melyik proci a jobb. Bemész a boltba, kiválasztod a Mac-et, amelyik tetszik, elindítod és használod. Természetesen ezt ki kell fizetned, ezért is drágább, mint egy ugyanolyan PC. No meg az igényes külső, már akinek számít... És végül a brand. Ezek, illetve az, hogy az OS X vagy a Windows a jobb, szubjektív dolgok, amiről vitatkozni felesleges. Én úgy érzem, számomra a Mac jobb. Más számára nem.
És van egy dzsunka PC-m, XP-vel, mert egy-két feladat jobban elvégezhető rajta, mint egy hordozható Mac-en.
Próbáltam a Vistát, a legelső időktől kezdve, de az én igényszintemen nem nyújtott semmi olyat, amiért váltanom kellett volna, főleg, hogy a rendes futtatásához új vasra lett volna szükség.
Azért írom ezt, hogy nem vagyok sztenderd Mac-buzi, aki úgy tekint elvből a PC-re, mint a sátánra. Nem divatból utálom vagy dicsérem.
A mac jó ezt nem is tagadom mert hazudnék, én is használtam már macet és maces cuccokat és jó az oprendszer és eszméletelen szépen gyorsan fut minden, de ezért-ahogy mondtad- kerül sokba egy mac, ugy gondolom inkább a mac lenne a felhasználóbarátabb megoldás, mivel télleg az oprendszer alá eladnak egy gépet, amit összeteszteltek és megy, de a felhasználóbarát nálam eltünik amint meglátom az árcédulát, inkább bogarászok egy kicsit a hardverek között hogy olyat vegyek ami elviszi normálisan a vistát, vagy megkérek valakit aki ért hozzá és kezébe noymok egy 10.000-est a végén, minthogy 300.000 forintot adjak ki egy olyan tudású macre amit megkapok tudásban és eröben is 100-120 ezer körül. Ha valakinek sok a felesleges lovéja és a gépen csak netezni, filmet nézni, zenét hallgatni, ilyesmiket akar csinálni akkor vegyen csak macet bároritom is mert jó kis kütyüket gyárt, de aki már játszani akar és fontosak neki a windowsos progik akkor már használjon Vistát, ha meg szarabb a gépe akkor xp-t. Én nem arra akarok kilyukadni hogy használjon minden élő ember vistát mert ugyse fog mindenkinek tetszeni. Tökéletes oprendszer ugyse lesz soha. Egyébként alternativának még megemlitem az Ubuntut is ami igaz nem jótt be annyira mint a Vista (bár megvan benne minden ami kell egy gépen) de a menű strukturája nem gyözött meg. az Ubuntu melett az szól számomra hogy egy olyan gépen amin lassu egy Mac(fel lehet tolni pc-re is csak körülményes) meg egy Vista azon szépen fut az Ubuntu nem olyan gépigényes.
Moonman sztem Te egy M$ aktivista vagy, aki felmegy a fórumokra és fényezi az M$-t ;)
Sztem Te még nem próbáltál telepíteni vistát 2 éves gépre8nem találsz hozzá drivert), ezért írsz ilyeneket, mert anyuci, apuci megveszi neked a legújjabb vasat.
mennyit fizet neked az M$ ezekért a hozzászólásokért, vagy kapsz egy vistát?
stephen (22:29):
"Ha én meg akarok nyitni egy M$-os doksit (ofisz 2003-at vagy egy ofisz 2007-et), akkor vennem kell vindozt és ofiszt is."
Vagy letöltötd az ingyenes Word/Excel/PowerPoint Viewert. Hoppá #1.
"Még csak nem is logikus kiadni egy szabványos formátumot, hogy aztán más is készíteni tudjon hozzá szerkesztőt."
Az OpenXML - nevéből is eredően - teljesen nyílt szabvány, azt fejlesztesz alá, amit akarsz. Hoppá #2.
"XP-nél egyszerre többen is be tudtak jelentkezni távoli asztallal,"
Soha a büdös életben nem volt ilyen lehetőség, a licencelés nem tesz lehetővé több user bejelentkezést egyszerre, sem konzolból, sem terminálból. Az a Windows Server. Hoppá #3.
"A win2003-hoz szokott rendszergazdák meg fogják a fejüket, hogy csupa jó dolgokat kiszedtek a win2008-ból"
Mondj példákat.
"Normális levelezőszerver soha nem létezett win-hez. Még a M$ is más oprendszert használ a levelezőszerverein! (ez titok) "
Öööö tessék? Bemutatom: Microsoft Exchange. 1993 óta létezik. A Microsoft természetesen Windows Server 2003/2008-at használ saját rendszerként is. (Nehogy a Windows Update-tel gyere, az Akamai egyrészt nem Microsoft, másrészt már ők is Windows-on hostolják a szolgáltatást egy jó ideje, csak néhány gateway-ük fut Linux-szal.)
"Szerinted "partnernek" tekinti a M$ a usereket vagy akár a tesztelőket, rendszergazdákat? "
Abszolút mértékben. Hiszen nekik készül a szoftver. Ha a publikus bétatesztek és a számtalan visszajelzési és support lehetőség téged nem győz meg, akkor szemellenzős vagy.
dottore (23:05):
"moonman kolléga pár év elteltével be fogja látni, hogy a vista egy aprónak éppen nem mondható baklövés volt"
Kizárt dolog, ugyanis moonman kolléga pontosan látja a Vista úttörő szerepét, még ha később jön is egy sokkal "népszerűbb" rendszer. A Vista is népszerű, csak a sajtó hajlamos hisztériát kelteni és bolhából is elefántot konvertálni.
Valaki (07:42):
"Moonman sztem Te egy M$ aktivista vagy, aki felmegy a fórumokra és fényezi az M$-t ;)
Sztem Te még nem próbáltál telepíteni vistát 2 éves gépre8nem találsz hozzá drivert), ezért írsz ilyeneket, mert anyuci, apuci megveszi neked a legújjabb vasat.
mennyit fizet neked az M$ ezekért a hozzászólásokért, vagy kapsz egy vistát? "
Most akkor anyuci-apuci, vagy az MS fizeti a gépem? Döntsd már el.
moonman (09:36): "A Vista is népszerű, csak a sajtó hajlamos hisztériát kelteni és bolhából is elefántot konvertálni."
Na-na! Azért mindennek van alapja, még ha a sajtó esetleg ferdít is... Ha semmi probléma nem lenne a Vistával, és azt hozná, amit a halandó emberek, és nem a szakértők várnak tőle, nem lenne itt semmi hisztéria!
Beantech:
Sosem raksz össze 100-120 ft-ból olyan gépet, mint egy mac. (Plusz amikor megkérdezik, hogy hova rejtett a gépet, mert ez csak egy almás monitor :D) Hordozható gépeknél még kisebb az eltérés, kivéve talán a 15"-os MacBook Pronál, de ott már azt is megfizeted, hogy státusszimbólum... :S Amúgy korrekt az, amit írtál, de itt volt egy kis csúsztatás...
Nem unjátok még? Elhiszem, hogy moonman-nek van egy stílusa, ami sokaknál kicsapja a biztosítékot, de más nevében írkálni is legalább akkora görénység. Ha meg ötször törlöm, de te hatodjára is bemásolod ugyanazt, az meg már inkább orvosi eset...
moonman: "* Ott rohadjon meg az egész sz*r, ahol van." :)
remélem érted a viccet :)
Javaslom: válts te is linuxra.
Elnézést, nem veszekedni akarok. de ezzel hogy 2 éves gépre nincs driver a Vistához ezt nem tartom igaznak. Unokatesómnak egy 3-om éve vásárolt gépére raktam Vistát, mert az Xp-t már hetente kelett ujbol rakni a sok szemét Virus és egyéb kedvességek miatt.... Simán találtam hozzá Drivert ami Vistához való, és tökéletesen müködik is a gép a driverekkel sincs baja...+ no virus, és nem lassú
moonman mintha a neveddel már találkoztam volna a windovs portálon.Bár én is Vistát használok,azért ez mégsem a reklámok oldala
stephen (17:20): Azt hiszem, mindenki el tudja dönteni, melyik hozzászólásokat írtam én, és melyeket ez a beteg.
A winportal-t én üzemeltetem, de teljesen önszorgalomból, a Microsoft egyáltalán nem pénzel, nem felügyel és nem szól bele abba, hogy mit csinálok. A gépeimet és a szoftvereimet köszönöm szépen, a fizetésemből veszem.
stephen: az idézet a blogomról származik, abból a postból, amikor kicsit kiakadtam, amikor egy éppen nagyon kellő funkcióról tudtam meg, hogy nem támogatják tovább. Azóta megoldottuk WDS-sel, kicsit tanulni kell, de menni fog. Nyilván nem minden döntésükkel értek egyet, de azért azt tudom mondani, hogy a 2008 ritka jól sikerült rendszer. A Linuxot már próbáltam, középiskolában Debian-on voltam rendszergazda, aztán valahogy elváltak útjaink. Nincs vele semmi bajom, remek rendszerek, de végül a Microsoft-os oldalt tettem magamévá.
Őszinte leszek: nekm sincs semmi bajom a vindozzal, xp vel de a visztával sem.
De ennek az oka az, hogy már 3 éve egyáltalán nem használok semmilyen M$ terméket.
stephen (00:00): És ez most nagyobb poén, mintha ugyanezt Linux-szal és 8 évvel mondom? Legyünk már kicsit komolyabbak, ezek olyan gyerekes beszólások.
Az elvi és az anyagi okok az teljesen más tészta.
Én pl a linuxszal keresek pénzt, de wint is adtam már el és vírusirtót is.
Mindig elmondom, hogy van win és van linux, ennek ez az előnye, annak meg ez a hátránya.
(általában elcsodálkoznak a linuxon, a beryl miatt :)
Sok esetben mindig van valmi ami miatt egy-két win-es gépet megtartanak, pl. abev, számlázó program, ofisz2003 stb. miatt rá vannak kényszerülve. De linux alól, rdesktoppal be tudnak rá lépni, ha muszáj használniuk. Ez bevált. Illetve van egy egyszerű hack, amivel egyszerre többen is be tudnak jelentkezni. Persze az XP virtuális gépen fut, tehát nem nagyon kell vele foglalkozni, csak szükség esetén elindítom a korábban jól belőtt, elmentett imaget.
Ez a jövő :) (jelen)
stephen (11:01): Én pont fordítva csinálom, van pár Linux disztró virtuális gépben, ha valamit ki kell próbálnom más platformon is. :-) Amúgy a virtualizálás valóban a jövő, nagy lehetőségek vannak benne.
Egyetértek, a karbantartás is teljesen másképp néz ki (egyszerűbb), mint "közvetlen" rendszeren. Pl, olyanokat meg lehet már csinálni, hogy virtuális gépen futó szervert úgy át tudsz tenni fizikailag máshol lévő gépen futó virtuális gépre, hogy _nem_kell_leállítani!
(Ez aztán a rendelkezésreállás :)
Ha érdekel: xen.org - nekem ez egyik kedvencem
Mi Virual Server-t használunk, a következő verzióban állítólag olyan finomságok lesznek, mint a ment közbeni hardvercsere, egy demón pl. múltkor az előadó elővette az "Add CPU wizard"-ot. Hát nem kicsit néztem.
Üdvözlet mindenkinek!
Gondoltam nagyvonalakban megosztom tapasztalataimat Vistával kapcsolatban. Sztem nagyon el lett találva ez a rendszer. Értem itt: Gyorsabb telepítés, gyorsabb boot, gyorsabb programindítások ergo gyorsabb munka, gyorsabb VirtualServer. 10 hónapja gond nélkül stabilan megy, mindez idő alatt egy (azaz 1!) spyware akart bejönni de nem jött össze neki. Tűzfal acleket lehet normálisan írni. IE7-t mondjuk nem használok, azt is csak rossz emlékek miatt. Xd. Hardver téren kompatibilitással nem volt problémám, sőt mindent felismer a saját drivere nélkül is! Tudom jobb feltenni a drivert, de hát ha sietni kell nem mindegy hogy 20 percig szöszölök hogy honnan a búbánatból lehet divert tölteni, vagy 5mp múlva egy 'Használatra kész' buborék fogad. Ha mindezt összevetem az Xp-s időkkel ahol min 2 havonta reinstall volt, meg naponta jött be a sok trójai, meg millió drivert kézzel kellett beleküszködni, áhh inkább ne.. Ha nagyon muszály lenne mást használni, akkor win2k3r2 szerepkörök néklül. A Vista minimális hardverigényéről csak annyit hogy 2 giga ram-ot mindenki kibír sztem (9k huf). Ha glasst akar vki, az úgysem munkára használja szóval alap hogy van shader2-es kártyája. Ennyi. Nekem bevált!
Cikkel kapcsolatban: Lehet hogy sokkal lassabbra sikerült fordítani a kódját mint amit vártak, de sztem azt kéne reklámozni hogy még így is gyorsabb és kezelhetőbb lett mint a korábbi verziók. Egyébként pedig sztem a jóhírét azzal vesztette el, hogy az a sok kib*** hardvergyártó kukábavaló notikra rátette a Vista capable matricát és eladták persze Vistával. User ebből mit lát? Lassú, szar. És persze nem a notira gondolnak, mivel "matrica rajtavan.."
Linuxos önkénteseknek: Szervernek első osztályú, de usernek napi dolgokra, szórakozásra... hát hát...enyhén szólva erőltetett.
Mac-eseknek: gyurcsány esetleg megengedheti magának. én nem. Fullos pc vistával töredékéért elérhető.
"kukábavaló notikra" - tipikus software=hardware, pc=windows - lama user gondolkodás.
Azokon a "kukábavaló notikon" más akár grafikázik és webszervert (is) üzemeltet! :)
(persze nem MS alapokon)
Nem normális dolog 2 giga RAM-ot lefoglalni, csak arra hogy az oprendszer fusson rajta. Persze a gyártók örülhetnek, mert az eszement fogyasztók "igénylik" az újabb és ujabb hardvercsodákat. Csak kevesen veszik észre, hogy a M$-szépen terelgeti a láma usereket a gyártók kasszája felé...
Az egész matrica-szívatás is csak anyagi érdekről és lenyúlásról szól.
",hogy segíthessünk az Intelnek a negyedévi eladásaiban."
Egyre több a bértopikóló, vagy egyszerűen csak ennyire hülyék lennénk? :)
moonman: a menet közbeni hardvercsere, gondolom elsősorban vinyóra vonatkozik. (?)
(CPU-t, ramot pl nem kapja ki a ember, csak úgy)
Satás vinyónál nem újdonság az ilyesmi, már pár éve megoldott.
Akár hogy is van, minek költsön az ember, ha ugyanez ingyen is létezik? Azért az ár sokat nyom.
stephen (10:58): Mondom, hogy menet közben lehetett memóriát meg CPU-t hozzáadni. :-) A Virtual Server két éve ingyenessé vált.
stephen (10:51): A Celeron nem számítógépbe való, ez már többször bebizonyosodott, azon még a Linux is köhög, de biztos, hogy nem üzemeltetsz róla webszervert. Nyilvánvalóan nem a Vistának kell a 2 GB, hanem ahhoz, hogy gördülékenyen tudjon futtatni mindenféle alkalmazást. Nekem 800-900 MB körül áll üresjáratban a memóriaszámlálóm, de nem az operációs rendszer van benne, hanem előre van cache-elve egy rakat dolog. Ezért van az, hogy indítok egy Excelt és a kattintás után 1 másodperccel már használhatom az alkalmazást.
redir.ts (00:01): Te olyan intelligens vagy, öröm olvasni a "mert szerintem" kezdetű érveidet. És mire használod a gépedet... Azt azért áruld el, tudod úgy kerek a dolog...
És szerintetek meddig nem találnak meg a spyware-ek, trójaik, stb? :) Van egy tippem...
Nekem üresjáratban 82 MB-on áll a memóriaszámlálóm. Mióta debian lenny (testing) van a gépemen, az informatikai béke már csak az iskolában törik meg xp-vel, vistával való szíváskor. Wine-val ami kell (végül is csak nagyritkán counter strike) szépen megy, gyorsabban is mint xp-n. Egy giga ramomból vista (anno) 600-700 megát zabált, hiába vártam, 2hónapot, hogy majd cachelgeti össze meg vissza programokat meg jegyzeteli, hogy mit milyen gyakran nyitok meg nem csökkent ez az érték, kikapcsoltam az előtöltést, akkor is csak egy kicsit ment lejjebb a fogyasztás. Sok embernek, főleg stephennek van igaza. A sok kis hibban kamasz, gyerek, más azt sem tudja hogy jódolgában mivel játsszon, minden pénzét a gépre költi. Igen, régebben én is ilyen voltam, vettem a kép ledes cpu hűtőt meg hasonlók. De most (17 évesen) rájöttem, hogy kb. 3 évig biztosan nem költök a gépemre, mert értelme nincsen. A jelenlegi hardwerpiac egy akkora iramodásnak indult, hogy csak úgy röpködnek ki az újabbnál újabb hardwerek, és a "hozzájuk tartozó" játékok. Én nagyon boldogan megvagyok a jelenlegi konfigommal, semmi szükségem a kór kető duóra :) Ha word kell, vagy excel, akkor google online alkalmazások (GoogleDocs). Ja igen, nekem lehet esni, hogy internet kell hozzá, de általában mostmár úgy mennek a dolgok, hogy gép bekapcsol, és a szélessáv már harckészültségben van. Tudom, nem lehet óriási műveleteket vele csinálni, de egy szöveg megírása, vagy egy táblázat elkészítése nem gond, utána pedig az iskolából könnyen elérhetem. A sok idióta, sablonra készülő játék helyett pedig lehet olvasni, sokkal jobb egy könyv által leírt történet, mint egy halálosan megunt "játék sztorija".
Ha a lényegét nézzük, akkor két irányba lehet elindulni. Vagy azt mondom, hogy követem a "trendet", vagyis megveszem a játékot, hozzá videokártyát, core2 duót, stb. Vagy ésszerűsítek és azt mondom, hogy értelmes dologra akarom használni. Vannak spéci, csak win-on futó programok , amik miatt rá van kényszerítve az ember, hogy vindozt használjon. De ha valami megvan win re és linuxra is, akkor az a tapasztalatom, hogy linuxon igenis gyorsabb, és az oprendszer memóriaéhsége is alacsonyabb.
Egyébként x86 alapon már egyre többet tudnak a CPU-k, ezért mindig gyorsabb az a rendszer amely az adott utasításkészletű CPU-ra van optimalizálva. Már egyre több program kihasználja ezeket, ha a megfelelő flag-ekkel fordítják a forráskódot.
Nos ha jobban belegondolunk, akkor annak lesz a leggyorsabb a rendszere, aki a saját CPU-jára fordítja le a forráskódból az alkalmazásokat. De ehhez kell a forráskód is... ami ugye nyílt a linuxok esetében. Win nél, ugye már le van fordítva, tehát eleve bajosabb az optimalizálás.
A gentoo linux pl. részben erről szól. Optimalizálja a rendszert az adott CPU kibővített utasításkészletére, tehát nem csak a 386-os vagy az alap 686-os utasításokat használja. Mondanom sem kell, hogy bizonyos alkalmazásoknál ez számottevő gyorsulást eredményez.
(ki lehet próbálni)
Ha valami gyors vagy lassú, akkor annak oka is van. A gépek manapság óriási számolási teljesítményre képesek!
Persze ez nem fog látszani, ha nincsenek optimalizálva a rendszerek, pazarlóan bánnak az erőforrásokkal.
Akár hogy is van, ezen mindig lehet javítani, és ezt _minden_platformra igaz.
Szerintem ebben jelenleg nem a MS-van az első helyen.
moonman: Ha valaki kicserél egy CPU-t menet közben, az Nobel-Díj esélyes! :)
Viccen kívül, el tudom képzelni, hogy több processzoros erre alkalmas alaplapon, meg lehet csinálni, de ahhoz nyilván hardware támogatás is kell.
(Egyébként apache2 willamette celeronon gyorsabban generál le weblapot gentoo alatt, mint xeon magoson egy debian... )
stephen (17:42): Nem tudom feltűnt-e, de folyamatosan Virtual Server-ről volt szó. :-D
ivpisztoly (16:16): Jó látni, hogy vannak így gondolkodó 17 évesek is, de tényleg. Azt mondjuk nem értem, miért vártad, hogy csökkenjen a memória"fogyasztás", hiszen épp arról szól, hogy nem csökken. Na mindegy, ha neked Linux, akkor Linux, kinek mi. (Nem mintha én valaha is költöttem volna kékledes ventire vagy ilyesmikre, kór kettő duóm van éppen, de sajnos többnyire csak dolgozom rajta. :-D)
virtualserveren ok :), de fizikailag is igény lehet a csere.
Eddig olyanokat láttam, hogy ikerszervereket használtak, bár ezt sem babrálták, inkább csak a rendelekzésreállás miatt. (Komolyan el tudom képzelni, hogy lenne rá igény.)
Ami az eredeti topicot illeti: amit a Microsoft csinál az gusztustalan.Én mint vásárló megveszem a gépet amin az op rendszerük van és jól átverik a fejemet csakhogy a cimbiknek jól menjem az üzlet. Túlképpen én most a fejős tehén szerepét töltöm be?Egyébként hol marad a korrektség amiről a Steve Ballmer szónokol?Komolyan felfordul a gyomrom a redmondiaktól!
Én meg vagyok elégedve a 64 bites Ultimate-tel. Jó, van hozzá 4 Giga RAM, 750 Giga Samsung merevlemez, ASUS P5K Pro MB, Intel Core 2 Quad 6600, s mindenből igyekeztem a legjobbat venni. Bár VGA -ból a GF 9600 GT-re szavaztam, hisz nem vagyok gamer...A legtöbbször az a baj, hogy nem raknak megfelelő vasat a Vista alá. Pedig meghálálja a jó bánásmódot! Gyors, pontos a rendszer, csak előtte ki kell tanulmányozni, fel kell rá készülni. Én egyszer szívtam meg a végtelen - újraindulásos történettel...Ha tudod, mit csinálsz, kezes bárány a gépem (Jessica). Moonman, ne szegje kedved a sok ellendrukker, nagyra értékelem segítő hozzászólásaidat, hasznos útmutatásaidat. csak így tovább.
Én meg vagyok elégedve a 64 bites Ultimate-tel. Jó, van hozzá 4 Giga RAM, 750 Giga Samsung merevlemez, ASUS P5K Pro MB, Intel Core 2 Quad 6600, s mindenből igyekeztem a legjobbat venni. Bár VGA -ból a GF 9600 GT-re szavaztam, hisz nem vagyok gamer...A legtöbbször az a baj, hogy nem raknak megfelelő vasat a Vista alá. Pedig meghálálja a jó bánásmódot! Gyors, pontos a rendszer, csak előtte ki kell tanulmányozni, fel kell rá készülni. Én egyszer szívtam meg a végtelen - újraindulásos történettel...Ha tudod, mit csinálsz, kezes bárány a gépem (Jessica). Moonman, ne szegje kedved a sok ellendrukker, nagyra értékelem segítő hozzászólásaidat, hasznos útmutatásaidat. csak így tovább.
Minden oprendszernek megvan az előnye és a hátránya, tehát nincs értelme vitatkozni azon, hogy melyik a jobb...
A Vista-val kapcsolatban: tesztelni kellett volna még egy kicsit és úgy piacra dobni, hogy minnél kevesebb fejtörést okozzon a felhasználónak (pl. driver gondok, kompatibilitási problémák). Ettől függetlenül előbb-utóbb biztosan standarddá válik, ha a MS okosan és körültekintően készíti el a Service Pack-eket.
Az a gondom, eddig xp-t használtam. DELL laptoptopom van,
Vistával olyan gondom van, nem fogad el sok xp- programot.
Lutert nem tudom használni vele. Segitenétek, kezdő vagyok . KÖSZI
stephen (22:29): a windos kifejlesztett egy ojan server xp-t amit ugy tudsz több gépen haszálni hogy csak egy központira van feltelepitve.én probáltam linuxot használni de a környezetemben mindenkinek xp-je van igy felhagytam vele.pc szervizeléssel foglalkozom ithon és én is találkoztam ojannal hogy a visztqa nem fogadta el a legujabb gforce videokártyát.tény hogy fejlettebb a vista de lehet ojan progikat szerezni amik kompatibilissé teszik az xp programokat hozzá de ezt sajna gyárto nem tette nyilvánossá
stephen (22:29): a windos kifejlesztett egy ojan server xp-t amit ugy tudsz több gépen haszálni hogy csak egy központira van feltelepitve.én probáltam linuxot használni de a környezetemben mindenkinek xp-je van igy felhagytam vele.pc szervizeléssel foglalkozom ithon és én is találkoztam ojannal hogy a visztqa nem fogadta el a legujabb gforce videokártyát.tény hogy fejlettebb a vista de lehet ojan progikat szerezni amik kompatibilissé teszik az xp programokat hozzá de ezt sajna gyárto nem tette nyilvánossá
|