logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Windows Longhorn 2006-ban

Szoftver · 2004. augusztus 30., 09:47 · shark · Nyomtatás ·

Bill Gates a napokban egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a "nagysikerű" Windows XP operációs rendszer folytatásának kiadását előrehozzák 2006-ra. Ígérete szerint az új rendszer sokkal biztonságosabb, stabilabb és gyorsabb lesz, mint elődei és a programozók munkáját is megkönnyíti majd.

A 2006-ban kiadott operációs rendszerben egyenlőre még nem lesz benne a WinFS teljes verziója, ami a fájlkezelés gyorsaságát hivatott szolgálni. Ez már egy rossz pont az új Longhorn rendszernek. Viszont a Microsoft már hamarabb elérhetővé teszi a WinFX-et ami a programozók munkáját könnyíti majd meg nagymértékben. (Itt el lehet gondolkodni egy kicsit, hogy most akkor elsődleges a programozók életének megkönnyítése vagy a felhasználóklé?) A Longhornban még jelentősebb változtatásokat hajtanak végre a grafikus kezelőfelületen és a hálózati beállítások terén és természetesen sokkal biztonságosabb és gyorsabb is lesz, mint minden új Windows rendszer.

A Longhorn szerver változatának megjelenését nem hozták előrébb, tehát marad a 2007-es év első vagy második negyedében.

Kapcsolódó írások

Teszteltük: Windows Longhorn
Mi történt az idei Macworld 2006-on?
2006 legjobb informatikai termékei
Áttekintés: CES 2006 rendezvény
Mennyi a fizetése a Google vezérigazgatóinak?

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602