A szervezettel való egyetértés hiányára hivatkozva az Intel bejelentette, hogy kiszáll az időközben "Egy laptopot minden gyereknek" névre átkeresztelt programból. A bejelentés óriási kavarodást okozott, a nagy ambíciókkal induló Inteles XO projektet leállították.
A mostani kilépés lezárja régóta tartó civakodást, amely az Intel és a One Laptop Per Child (OLPC) között folyik. A történet az Intel döntéshozó testületéhez való júliusi csatlakozása előttről kezdődött, és egyúttal lemondták az Intel chippel működő OLPC laptop prototípusának CES-re tervezett bemutatóját is.
Az Intel hivatalosan azért lépett ki a nonprofit projektből, mert a két fél "filozófiai zsákutcába" jutott - mondta az Intel szóvivője Chuck Mulloy. Így aztán nem ért váratlanul bennünket az a megjegyzése sem, hogy az Intel ezen túl a saját tervezésű, olcsó Classmate laptopok fejlesztésére koncentrál majd, amely az OLPC laptopok vásárlóközönségét célozza majd meg.
A furcsa az, hogy annak ellenére, hogy mindkét félnek az volt a célja, hogy olcsó, bárki számára hozzáférhető árú számítógépeket tegyenek le a gyerekek asztalára, nem sikerült dűlőre jutni, mert az OLPC azt követelte az Inteltől, hogy szakítsa meg a nem-OLPC platformok fejlesztését, vagyis szüntesse meg a Classmate PC-k gyártását. Az OLPC exkluzív jogokat követelt, amelyre az Intel a kilépéssel válaszolt.
Az OLPC szóvivője egyelőre nem nyilatkozott ebben az ügyben.
Az One Laptop Per Child programot 2005-ben Nicholas Negroponte, a korábbi Media Lab igazgatója hozta létre a Massachusetts-i Technológiai Intézet keretében. Az eredeti koncepció szerint a program mindössze 100 dollárért hozta volna forgalomba az OLPC laptopokat, ám a zöld-fehér, alacsony fogyaztású XO noteszgépek ára ma már 188 dollárra emelkedett a hardverek árának mozgása miatt. A laptopon alapból Linux operációs rendszer fut, és jelenleg AMD processzorok dolgoznak benne.
Negroponte a tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy amíg nem áll rendelkezésünkre egy Intel processzor köré épített OLPC laptop, addig érthető, hogy az Intel nem kívánja felhasználói elé tenni az AMD-s OLPC laptopot.
Mulloy ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy visszavonulásuk oka egyáltalán nem az OLPC-ben dolgozó AMD processzor volt. Az Intel egész egyszerűen úgy gondolja, hogy szükség van arra, hogy több megoldás között is választhassanak a fejlődésben lévő országokban élő gyerekek.
"Sajnáljuk, hogy ez így alakult, de egy bizonyos ponton túl meg kell tudni hozni a nehéz döntéseket is" - kommentálta Mulloy.