logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Firefox 3.0 béta: kereső funkció és biztonság

Szoftver · 2007. november 24., 12:55 · szokrika · Nyomtatás ·

A Mozilla alapítvány néhány napja kiadta a Firefox 3.0 béta verzióját, így a csúszások ellenére egy lépéssel közelebb vagyunk a végleges verzióhoz. Miután közel 75.000 fejlesztő tesztelte a Firefox 3.0 alfa verzióját, a most kiadott béta sokkal nagyobb tesztelői bázist jelent majd a fejlesztői csapatnak.

Mike Schroepfer a Mozilla fejlesztésért felelős alelnöke elmondta, "az alfa verzió bétára cserélése általában azt jelenti, hogy a fejlesztés eljutott abba a stációba, ahol kijelenthetjük, hogy a böngésző már a hétköznapokban is használható. Számunkra ez egy újabb lépés a Firefox 3.0 végleges verziója felé."

Schroepfer azt is elmondta, hogy a második béta verziót az év végére várhatjuk, majd a végleges verzió előtti harmadik béta 2008 elején jelenik meg. A csapat azt reméli, hogy közel félmillió felhasználó fogja tesztelni a béta verziókat.

A Firefox 3.0 a Places funkciónak köszönhetően a könyvjelzők nyilvántartását és a böngészési előzmények tárolását fogalmazza újra. A böngészési előzményeket adatbázisban tárolja el a böngésző, ennek köszönhetően sokkal könnyebben visszakereshetőek. "Az új Places infrastruktúrája miatt lehetőségünk van arra, hogy sokkal nagyobb mennyiségű böngészési előzményt tároljunk el a felhasználó számára" - magyarázta Schroepfer.

A böngésző emellett a korábban a címsorba beírt webcímekre is képes keresni, így könnyebben megtalálhatjuk a már elfelejtett webhelyeket. Például ha korábban meglátogattuk az "iPhone kötöttségek nélkül" című oldalt, a keresőbe beírhatjuk az iPhone szót, és a böngésző megkeresi a korábban látogatott releváns weboldalakat.

A Firefox 3.0 biztonsága szintén nagyon fontos szerepet kapott a fejlesztés során. A böngésző natívan kommunikál a Google gyanús weboldalakat listázó adatbázisával, és indokolt esetben figyelmezteti a felhasználókat, hogy vékony jégen járnak.

A böngésző letöltés menedzsere jobban kommunikál az antivírus szoftverekkel, így még idejében felismerhetőek a letöltéssel esetenként belopódzó kártékony programok. A Firefox 3.0 nem engedélyezi a nem biztonságos weboldalakról letöltött kiterjesztések telepítését, amely újabb biztonsági pluszt jelent.

A legnagyobb munkák azonban a háttérben folytak. A Firefox 3.0 új HTML renderelő motort kapott, a Gecko 1.9-et, amely jobban teljesít a grafikai elemekkel terhelt webkettes világban. A fejlesztők azon fáradoztak, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek lehetővé teszik a webes alkalmazások offline futtatását is. "Ezeket egyelőre a felhasználó még nem fogja látni" - magyarázta Schroepfer. "De hamarosan észre fogják venni, hogy a webes alkalmazások egyre érdekesebbek lesznek és idővel sokkal gyorsabban futnak majd Firefox alatt."

Aki tesztelni szeretné az Firefox 3.0 első bétáját, innen töltheti le.

Kapcsolódó írások

Itt a leggyorsabb böngésző: Firefox 3.0 béta 5
Firefox 3.0 béta hol volt, hol nem volt...
Itt a Firefox 3 béta 2 - három nappal korábban a vártnál
Megjelent a Firefox 3 Beta 3
Néhány Firefox kiterjesztés a biztonság és az adatvédelem köréből

Hozzászólások

Mészáros Tamás - 2007. november 24. 20:33 - válasz erre

Firefox egy szuper böngésző nemhiába ez van beépítve sok linux disztribucióba is. http://www.thinkgos.com/ Green OS erre szuper példa. Mac felület és Firefox, és Google.

djtboy - 2007. november 26. 20:55 - válasz erre

Akor is Opera a király

Megmondó - 2007. november 27. 00:00 - válasz erre

AKKor is Firefox a király.

Ati - 2007. november 27. 16:08 - válasz erre

"Firefox egy szuper böngésző nemhiába ez van beépitve sok linux disztribucióba is."
- IE egy szuper böngésző, nemhiába ez van beépitve sok Windows disztribucióba is.

dave86 - 2007. november 27. 16:26 - válasz erre

Ati (16:08): ne keverd a szezont a fazonnal!

Ati - 2007. november 27. 16:31 - válasz erre

dave86: nemteszek olyat :)

Megmondó - 2007. november 27. 19:42 - válasz erre

Ati (16:31): már megtetted...

Ati - 2007. november 28. 08:24 - válasz erre

Megmondó: miért is??

Megmondó - 2007. november 28. 09:36 - válasz erre

Ati (08:24): a példád azért nem helytálló mert a Mozilla Alapítványnak semmi köze a Linuxhoz, IE-t M$ készíti, evidens, hogy a saját rendszerükbe azt építik be, nem pedig Safarit vagy Operát vagy Firefox-ot...

Ati - 2007. november 28. 10:20 - válasz erre

Megmondó: ez teljesen világos és igazad van.
De az IE nemcsak a Windowson találálható meg... ;)

Megmondó - 2007. november 28. 11:22 - válasz erre

Ati - 2007. november 27. 16:08
IE egy szuper böngésző, nemhiába ez van beépitve sok Windows disztribucióba is.

Akkor most Windows vagy nem Windows?

Ati - 2007. november 28. 13:00 - válasz erre

Megmondó : Windows...

qyclKGjzK - 2011. augusztus 19. 04:52 - válasz erre

I can't believe you're not plaiyng with me--that was so helpful.

FSqJMmEWaaW - 2011. augusztus 19. 14:01 - válasz erre

lMo0mn <a href="http://zxacnafdqqsf.com/">zxacnafdqqsf</a>

XWlfajbnCx - 2011. augusztus 20. 17:06 - válasz erre

trEFUl , [url=http://mwfkinyudcbc.com/]mwfkinyudcbc[/url], [link=http://dnkupjtubdcf.com/]dnkupjtubdcf[/link], http://kmldmhhpzkle.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602