A német telekommunikációs óriás, a Deutsche Telekom bejelentette, hogy egy törvényszéki határozatnak engedelmeskedve, hűségszerződés nélkül is forgalmazni fogja az Apple nagy sikerű iPhone okostelefonját.
Az iPhone megjelenése óta eddig még nem született ilyen döntés, hiszen eddig az iPhone exluzív forgalmazása elé semmilyen akadály nem gördült.
A Deutsche Tekekomnál 999 Euróért (1480 dollár) kapható meg a hűségszerződéssel 399 Euróért megszerezhető iPhone. A Sal Oppenheim egyik elemzője szerint nem meglepő, hogy az ár ilyen magas, hiszen végső soron egy divatos luxustermékről van szó, amellyel mutatkozni lehet. A felhasználóknak természetesen a Deutsche Telekom boltjaiban kell megvásárolniuk az iPhone-t, így a szolgáltató is szép nyereséget söpörhet be.
A német szolgáltató azt is felajánlotta, hogy igény esetén az eddig értékesített hálózatfüggő iPhone-okat is függetlenítik. Az eset a Vodafone által benyújtott keresetnek "köszönhető" és amíg a bíróság nem dönt másként, a Deutsche Telekom kénytelen lesz hálózat-független iPhone-okat is forgalmazni.
Az Apple eddig kizárólag exkluzív szerződést kötött a nagy szolgáltatókkal, de az is elképzelhető, hogy ez a törekvés Európában zátonyra fut. Az Apple eddig az USA-ban az AT&T, Angliában az O2, Franciaországban az Orange-zsal kötött kizárólagos szerződést az iPhone forgalmazására.
A felhasználók már régóta keresik az alternatív megoldásokat az iPhone okostelefonok hálózatfüggetlenítésére, azonban eddig az Apple (elsősorban a biztonság és az exkluzív szerződések miatt) szoftverfrissítéssel akadályozta meg a feltört kommunikátorok működését.
Az elemzők szerint a Vodafone-nak - miután korábban kritizálta - úgy tűnik, mégiscsak szüksége van az iPhone-ra, és minden törtvényes eszközt megragad ahhoz, hogy boltjaiba kerüljön napjaink egyik legdivatosabb okostelefonja.
Úgytudtam Franciaországban erre törvény is van és ott fogják elösszőr függetlenűl árulni. De 250 000 Ft-ét kinek kell?
saraigergely - 2007. november 22. 16:24 - válasz erre
kisPocok (11:50):
sok sok embernek kell ennyiert is. nem mellekesen megjegyeznem, hogy a 250.ezer nem sok penz ha franciaorszagban elsz. szo nelkul meg tudod venni magadnak egy normal fizetesbol. ne a magyarorszagi arakbol undulj ki. es mielott meg azt mondanad, hogy.......ezert van az, hogy nem magyarorszagon aruljak fuggetlenul 250 ert. amugy en angliaban eldegelek most es en is meg tudtam venni a telefont az o2 tol es igaz nem 250 volt csak 100 e ,de igy sem okozott egy masodpercig sem problemat kifizetni ezt az osszeget ( hala istennek )