A szabad forráskódú Firefox böngésző rajongóinak áradata furcsa lépésre kényszerítette a Mozilla csapatát, amely kénytelen volt visszavonni a Firefox böngésző még befejezetlen béta verzióját.
Múlt szerdán a Digg.com oldalon az egyik felhasználó bejelentette, hogy végre itt van a Firefox első bétája, majd kitette a Mozilla egyik szerverére mutató hivatkozást. Mint kiderült a Mozilla szerverén található változatot naponta módosították a fejlesztők és egyelőre szó sem volt végleges verzióról. A Digg bejegyzés azonban ennek ellenére akkora forgalmat generált, amellyel a Mozilla szervere már-már alig tudott megbirkózni.
"Nagyon hízelgő számunkra, hogy ekkora népszerűségnek örvendhetünk, és tudjuk, hogy a legjobb szándék vezérelt mindenkit, de ez három komoly problémát okoz nekünk " - mondta Mike Beltzner, a Mozilla felhasználói felületének tervezője. Azt is elmondta, hogy a felfedezett változat egyelőre befejezetlen béta, emiatt nem is tükrözték a többi szervereken.
Hogy megfékezzék a felhasználók áradatát, a Mozilla fejlesztői átirányították a Digg.com linket, azzal az üzenettel, hogy ezzel mindössze a sávszélességüket igyekeznek megóvni, és azt, hogy egy lényegében ellenőrizetlen és befejezetlen termék ne terjedjen túlzottan el. A végleges béta változat a napokban várható.
A Firefox 3.0 az idén bejelentett útitervhez képest jelentős késésben van. A Firefox első bétája a tervek szerint július elsején kellett volna, hogy megjelenjen, a második béta pedig szeptemberre volt kitűzve, míg a végleges verziónak az év végére kellett volna elkészülnie. A jelenlegi állás szerint azonban szinte biztos, hogy a harmadik Tűzróka végleges verziója csak a jövő évben kerülhet a felhasználók elé. Ha a tavalyi váltást vesszük figyelembe, akkor a második béta verziótól számítva még akár két hónapra is szüksége lehet a fejlesztői brigádnak a böngésző véglegesítésére. Addig marad a várakozás és a mese a hol volt, hol nem volt béta Firefox 3-ról.
Frissités, a történet folytatódik: A Mozilla a mai napon, november 20-án kiadta végre a a Firefox 3 első hivatalos béta verzióját, amelyet innen lehet letölteni.