Jelen cikkben sok témát dolgozunk fel, de mind egy közös téma köré csoportosul: a winchesteren tárolt fájlok bizgetése. Megnézzük, hogyan állítsuk vissza a fájlokat, ha látszólag elvesztek, hogyan töröljük őket véglegesen, back-up mentéseket készítünk és töredezettség-mentesítünk.
A téma sajnos egyre fontosabb, mert ahogy bonyolódnak a PC-k, ahogy nőnek a tárhely kapacitások, egyre sérülékenyebbek a fájlok, főleg akinek több százezer fájlja gyűlt össze az évek során. A szerző is a közelmúltban esett át egy 80 gigás vinyó helyreállításán. A legszomorúbb a történetben, hogy látszólag semmi jele és oka nem volt, miért szállt az egyik partíció bootolásnál. Az okok száma végtelen, ebbe most nem is lenne érdemes belemenni, most a lényeg, mit tegyünk ha ez bekövetkezett. Ez olyan, mint a Hepatitis. Az emberek nem tudják, honnan és hogyan, de meg kell gyógyítani.
A jelenség, amikor már gond van: bootoláskor hibaüzenet (formázatlan winchester, hibás fájl, a rendszer nem indul, kékhalál), vagy esetleg ha a rendszerpartíció szállt el, akkor a rendszer fel sem áll. Vagy az operációs rendszer feláll, látható az adott partíció fájlrendszere, de azokat nem tudjuk használni, megnyitni, elérni.
Ekkor még azelőtt kapcsoljuk ki a gépet és távolítsuk el a vinyót, mielőtt bármit is tennénk. Ugyanis a windows ilyenkor felajánlja, h formázza a partíciót, amit jobb elkerülni. Ha ebbe mégis belefutnánk, még lehet szerencsénk, ha csak a gyorsformázásra kattintottunk. Ilyenkor csak a fájl leíró tábla semmisül meg, maguk a fájl bitjei még a winchesteren vannak.
Gáz van...
A megoldás kétféle lehet. Ha van egy másik sértetlen vinyónk, rajta egy másik bootolható operációs rendszerrel, plusz a sérült winchester kapacitásának megfelelő szabad hellyel, akkor otthon is elvégezhető a helyreállítás. Ellenkező esetben el kell vinni egy ismerőshöz, akinél ezek a feltételek adottak. Ezek után fogjuk az R-Studio nevű programot, ami a segítségünkre lesz (használhatjuk még a GetDataBack-et is). Dugjuk a vinyót egy szabad helyre, állítsuk be a prioritást (master-slave), majd indulhat a gép. Biosban állítsuk át az elsődleges boot partíciót az ép merevlemezre, amin operációs rendszer is van. Látjuk, hogy nem ismerte fel az operációs rendszer a vinyónkat eredeti nevén, de látja, hogy a rendszerben van. Ezután telepítsük fel az R-Studiot. Ne használjunk Scandiscet, sem formázást! Az R-Studio indulása után feltérképezi a háttértárolóinkat és megállapítja, hogy az egyik lemez sérült. A program használata elég egyszerű. Kijelöljük az érdekes partíciót/lemezt és először egy scant engedünk rá (drive -> scan), majd a Recover All Files ponttal megkezdhetjük a helyreállítást. Ez egy nagyobb winchesternél rengeteg idő lehet, mivel a fájlokat átmásolja az ép lemezre. Lehet, hogy egyszerre sok helyreállítási fájl is létrejön a műveletek végén, de a fájlok mérete alapján meg lehet találni azt, amelyikben a mi adataink vannak.
Ha sikerült minden adatot visszaállítani, amit lehet, formázzuk meg a hibás lemezt és ellenőrizzük egy felületellenőrzővel. Ha talál hibát és még garanciális, vissza kell vinni egy laza cserére.
Létezik egy másik megoldás is, ha a program nem segít. Ezt viszont csak elektronikai gyakorlattal ajánlanám, mert akár tönkre is teheti a vinyót.
A merevlemez elektronikájában létezik egy nem felejtő memória, ami tárolja a hibás (reallokált, áthelyezett) blokkokat, de többnyire inkább a lemeznek egy erre a célra elkülönített részére írják (így ugyanis olcsóbb). Merevlemezenként eltér a technológia, de utolsó lehetőségként ki lehet próbálni, hogy veszünk egy ugyan olyan típusú vinyót és átszereljük a vezérlő elektronikát, hátha abban van a hiba. Sok esetben ez a megoldás is működik, de hangsúlyozandó, hogy veszélyes. Csak az vállalkozzon rá, akinek a Kürt tarifái megterhelőek.
A fordított téma
Ha az előzőekben leírt visszaállíthatóságot szándékosan szeretnénk elkerülni, tehát véglegesen szeretnénk törölni a fájlokat, akkor a hagyományos törlési módok nem felelnek meg. Sem a Windows kezelői felületéből, sem a wincommanderes törlés nem megfelelő. Még akkor sem, ha a SHIFT+F8 kombinációval törlünk, hiába nevezik ezt végleges törlésnek. Ha ugyanis egy Norton SystemWorks is telepítve van, akkor egy gombnyomással ezt is helyre tudjuk állítani a Lomtárból, bár úgy látszik elsőre, hogy nincs benne fájl.(ilyenkor a lomtár-ürítés sem végleges megoldás). Alkalmazható ez is némely esetben: "Persze Drágám, töröltem a képeidet a gépről!"
Az erre való progi az Eraser, amit direkt erre a célra írtak. Zagyva mintabájtokkal írja felül a törölt fájlokat. Ennél biztosabb megoldás nincs, csak a barátnőd ne olvassa ezt a cikket!
Szemét eltakarítók
Hát igen. Örök félelme mindenkinek, hogy egy több hónapja, vagy éve használt Windows vajon mit hagy maga körül. Látjuk, ahogy egy böngésző formba beírt adatok a következő beírásnál automatikusan megjelennek, vagy a böngészők másik jó tulajdonsága, hogy rögzít minden internetes tevékenységet. Menti a megnézett honlapokat egy cashben , némelyik alapból engedélyezi a cookiekat, ami megint sok információt tartalmazhat rólunk és böngészési szokásainkról. Aztán ott van a nagyobb dió, a Recycler, a Temp, a Documents and Setting könyvtárak, ahol egy kevésbé jártas ember is szép dolgokat találhat a gép tulajdonosáról.
Erre valók a szemetelők, amik az ilyen teljesen felesleges, másnak viszont hasznos fájlokat takarítja ki a gépünkről. Törlik az átmeneti fájlokat, a telepítők által hátrahagyott szemetet, a gyorsítótár tartalmát, stb. Rengeteg helyet felszabadít, nem is beszélve arról, hogy általában a vírusok is az ilyen szemétben bújnak meg, innen indulnak "hódítani". Ajánlott program a System Mechanic, mely ráadásul tartalmazza az előbb említett végleges törlés funkciót is. Egy ilyen mélytakarítás után nem árt töredezettség mentesíteni egy Diskeeperrel.
Töredezettség mentesítés (defragmentáció)
A fájlrendszerek fájl-tárolási módjából adódik, hogy egy bizonyos használat után a fájl-olvasási idő jelentősen megnőhet, csökkentve a gép sebességét.
A merevlemezek legkisebb fájl-tárolási egysége a cluster, ennél kisebb kezelhető egység nem létezik. Erre a méretre darabolják fel a fájlokat, mielőtt a lemezre mentenék. Mikor a winchester teljesen üres (pl. formázás után), a rendszer a fájlok darabjait egymás utáni clusterekbe írja. Ha azonban ebből a harmonikus környezetből kitörlünk egy fájlt, a helyén keletkezett lyukba nem biztos, hogy a következő fájl belefér, így ide annak csak egy részét írja a winchester, a többit egy másik üres helyre. Így a fájl struktúránk eltöredezik. Ez bizonyos töredezettség százalék felett tűrhetetlen, defragmentálni kell. Erre szolgál a Diskeeper. Magas szintű grafikai és felhasználó-informáló szolgáltatásain túl nagy százalékban helyreállítja a töredezettséget. Lehet időzíteni is, így a feladatát meghatározott ritmusban végzi el, beavatkozás nélkül. Ezt a "technológiát” el is kellett nevezni, annyira jó, így elmésen a “Set It and Forget It” nevet kapta.
Back-up
Rengeteg back-up program érhető el manapság, amivel biztonsági másolatokat készíthetünk fáljainkról. Az alapfunkciók szintjén mindegyik hasonló feladatot lát el. A beállított fontosabb fájlokat és könyvtárakat menthetjük egy másik lemezre, másik könyvtárba, floppyra. Az okosabbak képesek CD-re is írni az adatokat, vagy egy hálózati könyvtárba, vagy ftp szerverre tölteni, vagy ZIP meghajtóra archiválni. Csak az a kényelem ad nekik létjogosultságot, hogy nem nekünk kell még ezzel is foglalkoznunk, csak egyszer megfelelően beállítani a helyet, az időzítést és a másolandó fájlokat. A közel legnépszerűbb program ebben a kategóriában az EasyBackup.
Bár hozzáteszem, hogy ha ilyen alapon minden apróbb feladatra külön programot teszünk fel, lassan több száz program fog futni egy átlagos felhasználó gépén. Egy óra feltenni egy új Windows-t, de több hónap, mire belakjuk a gépet. Azért persze érdemes.
Hali, nekem a partition magic tette tönkre a vinyót és most nem tudok mit kezdeni vele, nagyon fontos adatok vannak rajta, nem tudom áttenni másik gépbe, laptoprol van szó, ha valaki tud segiteni, legyenszives jelentkezni. köszke
Sziasztok. segítséget szeretnék kérni! Egy WD.160g-ás vinyó volt a laptopmban. tönkrement,kicseréltem de nem hagy nyugodni a dolog. USB-n keresztül a bios látja és az eszközkezelő is,de a sajátgépben nem jelenik meg,igy nem férek az adataimhoz.Minden ötletet szívesen veszek. Előre is köszi!
Szviti (18:43): Hali!
Vezérlőpult - Felügyeleti eszközök - Számítógép kezelés - Tárolás - Lemezkezelés - ha itt látod a particiókat, akkor klikk rá jobbgombbal - meghajtóbetűjel módosítás - Hozzáadás - betűjel hozzárendelés, és kész. Most már látni fogod a sajátgépben. Remélem tudtam segíteni.
Szviti (18:43): Hali!
Vezérlőpult - Felügyeleti eszközök - Számítógép kezelés - Tárolás - Lemezkezelés - ha itt látod a particiókat, akkor klikk rá jobbgombbal - meghajtóbetűjel módosítás - Hozzáadás - betűjel hozzárendelés, és kész. Most már látni fogod a sajátgépben. Remélem tudtam segíteni.
Sziasztok! Van egy problám,amire szeretnék megoldást .
Pár nappal ezelött a laptopom Win Xp alatt nem látta már a második particiomat,amin csak adatok voltak. Sajnos egy Easeus particio manager programmal egy uj particiot kreáltam a régi helyére ,de az összes adatom elszállt.Van-e sanszom valahogy visszaszerezni még az eltünt adatokat? Kösz a választ!
Hali mindenkinek, szeretnék egy kis segítséget kérni.
Van egy 1 terrás winyóm, a problémám vele h vmi összeomolhatott benne, és az már nem is gáz h minden elveszett róla, de nem tudomújraformázni sem.....ez mitőllehet.....se ntfs-bw se exfat be nem enged formázni.
Annyit ír h a formázás sikertelen, látom a winyót a kezelésben is de ott sem enged új kötetet létrehozni.
paszzz
előre is köszönöm a választ
Kara Balázs - 2010. augusztus 03. 15:39 - válasz erre
Sziasztok.
Tegnap este leverték a külső vinyom az asztalról és utána nem ismerte fel egyik gép sem mostanra pedig már fel se pörög. Nagyon fontos lenne megmenteni ami rajta van. De nincs 100ezer forintom a javíttatásra. Segítsen valaki!!!!!!! E-mailon elértek!!!!
Kara Balázs - 2010. augusztus 03. 15:50 - válasz erre
Sziasztok.
Tegnap este leverték a külső vinyom az asztalról és utána nem ismerte fel egyik gép sem mostanra pedig már fel se pörög. Nagyon fontos lenne megmenteni ami rajta van. De nincs 100ezer forintom a javíttatásra. Segítsen valaki!!!!!!! E-mailon elértek!!!!
Hézinger Zsolt - 2010. augusztus 16. 18:33 - válasz erre
Sziasztok! Augusztus 6. körül megfeküdt a Seagate 250GB külső Winyom:S Bekapcsolom, de a saját gépben nem jelenik meg az ikonja, de lehet látni hogy erőlködik, mert az egérnél másodpercenként megjelenik a töltés animáció. olyan dolgok voltak rajta ami sok év munkája, (fényképek, zenék, Word dokumentumok, és egyéb fájlok) Mit tudtok ajánlani hogy a rajta lévő adatokat vissza lehessen hozni?A válaszokat előre is köszönöm!
Bőhm Attila - 2010. augusztus 31. 17:30 - válasz erre
Segitsetek,Xp -m van törölve lett a rendszerfelhasználoi fiok és törölte a dokumentumok mappát is,tele fontos doksikkal.Van rá mód hogy visszahozzam??
Segítsetek!Köszi!
Bőhm Attila - 2010. augusztus 31. 17:35 - válasz erre
Segitsetek,Xp -m van törölve lett a rendszerfelhasználoi fiok és törölte a dokumentumok mappát is,tele fontos doksikkal.Van rá mód hogy visszahozzam??
Segítsetek!Köszi!
Szőke Imre - 2010. szeptember 01. 10:35 - válasz erre
Gyuri (18:07): Igen meg lehet javítani, anélkül,hogy törölne bármit.
Van egy ingyens dos-os progi, az kijavítja a hibás szektorokat.
Bőhm Attila (17:35):
Ha gondolod én segithetek, irj egy mailt, ha aktuális még!
Ragóné Béli Judit - 2010. november 06. 18:29 - válasz erre
Segítséget szeretnék kérni,ha lehet.Notebook-ból hogy lehet kivenni a vinyót?Valószínű,hogy az alaplap feladta magát és az adatokat szeretném levenni.Próbáltam összekötni monitorral,de nem kapcsolt be maga a kis gép megy.Már szétszedtem és találtam az alaplap alatt egy leolvadt vezetéket.Milyen módón tudnám leszedni az adatokat mondjuk egy külső vinyóra?Ha valaki tud kérem irja meg nekem ,fontos lenne.Tanulmányi adatok vannak a gépen.
Előre is köszönöm!
Sziasztok. van egy hdd jelszavas vinyóm. sajna nem tudok vele mit kezdeni mert a bios látja a vinyót. de nem férek hozzá. és így használhatatlan. tudna valaki segíteni,hogy hogyan tudnám újra használni a vinyómat. előre is köszönöm
Sziasztok. van egy hdd jelszavas vinyóm. sajna nem tudok vele mit kezdeni mert a bios látja a vinyót. de nem férek hozzá. és így használhatatlan. tudna valaki segíteni,hogy hogyan tudnám újra használni a vinyómat. előre is köszönöm
gogeta103 (13:23): Süsü (08:06):
Szia a Demo verzióval sikerült, vagy vásároltál licenszet?
Válaszodat előre is köszi!
K.Tibi
Kiss Bálint - 2011. július 05. 18:50 - válasz erre
Sziasztok.
Tegnap este leverték a külső vinyom az asztalról és utána nem ismerte fel egyik gép sem mostanra pedig már fel se pörög. Nagyon fontos lenne megmenteni ami rajta van. De nincs 100ezer forintom a javíttatásra. Segítsen valaki!!!!!!! E-mailon elértek!!!!
Kedves Kiss Bálint ha fel se pörög a vinyó valószínüleg fizikai hibás amit otthon nem ajánlott javítani (túl sok a hibafaktor pl egy pórszem is hazavághatja) szerintem vidd el vmi céghez.
Siklós Bernadett - 2011. szeptember 23. 16:20 - válasz erre
Sziasztok!
Annyira szomorú vagyok mert van egy 400 gigás vinyóm a gyerekeim képei kiskoruktól fogva minden rajta van és nem tudom hogyan lehetne visszakapni őket. Fizikailag nem sérült a vinyó. Próbáltam R-studiót de nincs hozzá kód...... Kérlek segítsetek nekem. Jah és a gép nem ismeri föl a merevlemezt ami rossz. Előre is nagyon köszi mindenkinek egy kétségbeesett anyuka.
sziasztok! ha valaki tud kérem adjon megoldást! van egy külső 250Gb-os vinyóm. kékhalálok miatt újra raktam a rendszert,az addigi xp helyett egy w7-et. sajna csatlakoztatva maradt a külső vinyó.bár a partíciójához nem nyúltam, az új rendszercsak formatálni akarja,megnyitni nem. öszzedugtam egy laptoppal, sajna ugyan az a helyzet. valakinek megoldása a megnyitásra? köszönöm...
LordAthis - 2011. november 21. 01:14 - válasz erre
Sevi72:
Van esélye, ha az elektronikán van "biztosíték" már több ilyet is javítottunk, ám ha más is sérült rajta, akkor csak elektronika csere!
Az itt talált leírás nem rossz, de esetenként nagyobb hibát okozhat az otthoni kísérletezgetés, mint volt...
slahi:
Esetedben is van megoldás, minél kevesebb kísérletezés történik a külső HDD-vel, annál nagyobb az esély.
Mindkettőtöknek a kontaktom, ha el szeretnétek érni, itt megtalálható:
Sziasztok! Nekem olyan problémám van hogy látja a winyót indításkor de nem a megszokott nevet írja ki rá, és csak "klattyog" nem tudja olvasni. fontos dolgaim vannak rajta, ha valaki tud segítsen előre is köszönöm!
CsFuxdxJoFGsBsCXAP - 2012. január 19. 16:30 - válasz erre
Hahaahha. I'm not too bright today. Great post!
WSUhcnmmiPn - 2012. január 20. 09:40 - válasz erre