Már nagyon régóta mindenki számára világos, hogy az eBay képtelen kihozni a maximumot a 2,6 milliárd dollárért megvásárolt Skype VoIP szoftverből. Nyíltan azonban ezt eddig nem vállalta fel az online aukciós oldal. Többek szerint az új trónkövetelő, a Jajah csak tovább rontja a helyzetet.
Az eBay hétfőn értesítette részvényeseit, hogy valószínűleg hibát követtek el a Skype felvásárolásakor, amely lényegében annyit jelent, hogy busásan túlfizették a vételárat. Ugyanakkor az eBay üzleti modellje - úgy tűnik - nem indokolta volna, hogy ekkora tőkét fordítsanak a híres VoIP szoftverre. Bár a Skype az évek során irigylésre méltó népszerűséget szerzett, és rengetegen töltötték le a programot, a felhasználók zöme még most is jobbára csak a PC-PC kommunikációra használja a Skype-ot. Ebből pedig semmi haszna nem származik a tulajdonos cégnek, hiszen csak a bejövő és kimenő Skype hívásokért fizettetheti meg a felhasználót.
Az eléggé balul sikerült üzlet azonban nem csak az eBay számára vereség, hiszen azzal, hogy az aukciós oldal nem tudta továbbfejleszteni a Skype-ot, lényegében megfékezte a lehetőségeit is. A konkurencia pedig nem alszik. Az eBay bénázásait többen is igyekeznek kihasználni, most például a Jajah és az eBay körül robbant ki egy kisebb botrány.
A Jajah VoIP szolgáltatása sokak szerint képes lenne lekörözni az eBay-Skype párost, és emiatt egyáltalán nem furcsa, hogy az aukciós oldal egy pillanatig sem nézte jó szemmel, hogy a rivális szolgáltató egy speciális, eBay fiókokba beépíthető szoftverrel áll elő. A sebzett vad harapósabb - tartja a népi bölcsesség. Az eBay nem is tétovázott, a Jajah gombbal ellátott termékeket egyszerűen letörölte az oldalról, majd értesítette a felhasználókat, hogy megsértették az apró- és nagybetűs szerződési feltételeket.
Az eBay világosan kiköti, hogy tilos valódi chat-re mutató linkeket kitenni a termékek mellé, így az eBay jogosan csapott le a konkurenciára.
A Jajah szóvivője elismerte, hogy számítottak az eBay efféle reakciójára, és a jelenlegi megmozdulást "éles tesztnek" szánták. Roman Scharff, a Jajah főnöke azt mondta, ebben a kérdésben tárgyalni fog az eBay-jel. A sajtóközleményben ez áll: "A nagyobbik probléma a technológia nyitottsága és az e-kereskedelem generációváltása. Mi egy olyan világban hiszünk, amelyben fokozatosan eltűnik a kereskedelem, a tartalom és a kommunikáció közötti határ.
Egy ilyen marketingbombára általában nem harapnánk rá, azonban a Jajah olyan hasznos funkciókat kínál az eBay-ezők számára, amelyet a híres aukciós oldal meg sem próbált kifejleszteni a Skype-ban. Az eBayre kifejlesztett, majd kitiltott Jajah verzió lehetővé tette, hogy a személyes adataink rejtve maradjanak (nem kell kiadnunk a felhasználói nevünket). A hívó félnek sem volt szüksége Jajah fiókra, csupán egy vezetékes vagy mobil telefonra, ugyanakkor az eladó fél úgy konfigurálhatta a Jajah klienst, hogy a hívás fogadását jelző gomb ne jelenjen meg alkalmatlan időben.
A Jajah szerint a letiltás előtt néhány ezer eBay felhasználó tette ki a Jajah gombot a terméke mellé. Ez komoly kezdésnek számít, és arra is rámutat, hogy miket mulasztott el az eBay kifejleszteni az olyan borsos áron megvásárolt Skype-ban. A technológia fejlődik, és ahol gyengül a Skype, ott erősít a konkurencia. És a Skype-ra sajnos érvényes egy másik közmondás is: a pénz nem boldogít.
Bizony amióta felvásárolták a Skype-t nincs Linux kliens fejlesztés sem. Valamit bénáznak, de még a videót sem tudják beépíteni. Pedig más, sokkal kisebb és szegényebb kliensekben van (wengo, qnext és gondolom azóta sok más).
Természetesen a cél a Skype felvásárlásakor az volt, hogy ne tudjanak az emberek egymással ( ingyen ) kommunikálni , szép lassan és óvatosan tegyék tönkre amit eddig mások pont emiatt építettek fel. Nagyon remek WIFI telefonok voltak hozzá és 4-5 hónapig nem is foglalkoztak a gyártással a cégek ... Kérlek ne hagyjátok eddig ez a program volt a legjobb esélyünk az (ingyenes) beszélgetésekhez. USE IT!