Bár manapság már inkább a Vistát emlegeti mindenki, a sokunk által használt Windows XP-ben is van még elég kakaó. Ám ha régóta telepítettük, valószínűleg csigalassan indul el. Ezen igyekszünk most gyorsítani egy apró segédprogram bemutatásával.
A Windows XP lassú belépése nagymértékben függ attól, hogy hány programot telepítettünk a gépünkre, és hogy ezekből mennyi indul el automatikusan a bekapcs gomb megnyomását követően.
Érdekes módon a gép elindításakor a Windows egyszerre indítja el az összes Startup mappában található programot, és a színfalak mögött nem létezik indítási sorrend sem. Vagyis nem az első program betöltődése után indítja a másodikat és a harmadikat, ez pedig egy üvegnyak jelenséget hoz létre, amely eléggé bosszantó módon addig lassítja a számítógépet, míg az összes program be nem indult. A számítógépet uraló káosz rendezésére és idegrendszerünk megmentésére létezik azonban egy ingyenes program, amellyel meghatározhatjuk a programok indulási sorrendjét, és felgyorsíthatjuk a Windows bejelentkezésének idejét.
Mielőtt nekifognánk, nézzük, hogy mit takar a bejelentkezési idő és a programok automatikus indítása.
A beindítás és az újraindítás a számítógép indulására vonatkozik. Ez alatt az idő alatt a számítógép beállítja a BIOS-ban konfigurált hardverkörnyezetet és elindítja az operációs rendszert, amely magában foglalja az illesztőprogramokat, a szolgáltatásokat stb. Ez a procedúra a belépést kérő ablaknál véget is ér.
A belépés azt jelenti, hogy az operációs rendszer betölti a Windows Explorer keretprogramot, betölti a felhasználói beállításokat és elindítja a Startup mappában található programokat. Ekkor jön a képbe az ingyenes Startup Delayer program, amellyel lerövidíthetjük a login idejét.
Miután telepítettük a programot, a Startup Delayer elindul, és kilistázza azokat a programokat, amelyek a felhasználói fiókunkba való belépéskor automatikusan elindulnak. Az első dolog, amit itt tennünk kell: kattintsunk az SD feliratos piros háromszögre és válasszuk a "Graphical Version" grafikus felületet.
Grafikus módban látni fogjuk a programok listáját. Itt állíthatjuk be a késleltetési időket. Kattintsunk kétszer a kívánt programra, állítsuk be a késleltetési időt, majd mentsünk el a változtatásokat. Ajánlott az elsőnek 3 másodpercet adni, majd a soron következők programoknál szintén állítsunk be 3-5 másodpercet. Ezzel kész is a procedúra. A jövőben, ha új programot telepítünk, ne felejtsük el beállítani a Startup Delayben az késleltetési időt.
A Startup Delayer manuálisan is konfigurálható, és a későbbiek során meg is változtathatjuk a korábbi beállításainkat.
Ha a számítógépünk egyenként indítja el a programokat, gyorsabb lesz, hiszen nem kell oda-vissza kapcsolnia, hogy biztosítsa a program számára a processzor időt és a többi erőforrást. Ennek köszönhetően a gép indításakor nagyobb erőforrásokat igénylő programok sokkal gyorsabban indulnak majd el.
Besnyi Tibor - 2007. szeptember 30. 08:20 - válasz erre
ugy vettem észre,valóban müködik a dolog,de pl.a virusvédelem nem engedi,hogy ez a program hozzányuljon,ujra és ujra visszaállitoitta magát,pőedig abszolut elsőbséget akartam neki adni,a fontosságot maximumra akartam állitani,de mindig normálra állitotta vissza magát.Ha a tervezője igy alkotta meg ,akkor ő tudja.Erőszakosan meg lehet változtatni a virusvédelem indulását,erre egy külön angol nyelvű ablak figyelmeztet,de nem avatkoztam be.Az össze többi program viszont valóban sorrendben indul.
wexford - 2007. szeptember 30. 08:36 - válasz erre
valaki tuddna pontosabb valaszt adni,nem mintha nem ertettem volna de szeretnek tobbet tudni rola es nekem xp-m van s tuddjam mert jo ha letoltom
wexford - 2007. szeptember 30. 08:40 - válasz erre
hat ha tenleg igy van(arra a besnyi tibor hozzaszolasara ertettem) akkor nem biztos hogy letoltom,szinte biztos,,PP
Próbaként feltettem - nagyon! nem! ajánlom! A gép felállását abs. nem gyorsította, de az eddig megszokott kilépési időt /10-15 sec/ a sokszorosára! növelte.
Nem tudni mire készült jenki országban ez a progi!!!
A progi kidob és egy rendszer visszaállítás - ennyi.
Bika Izabella - 2009. október 04. 08:37 - válasz erre
bika izabella a legnagyob kurva a világon.
HÓMAN ERIKA - 2010. július 06. 09:29 - válasz erre
SZÉP NAPOT ANNAK OLVASSA. KÉREM SEGÍTSEN VALAKI. FIREFOX GYORSÍTÓ PROGRAMOT KERESEK.MEG IS TALÁLTAM 1-T DE MIKOR REGISZTRÁLTAM MÁR NEM TALÁLTAM MEG ÚJRA.HA VALAKI LENNE OLYAN RENDES ELKÜLDENE NEKEM AZ EMAILOMRA EGY LINKET? HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM ELŐRE IS.