logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Készül az új Ubuntu, a Hardy Heron

Linux · 2007. szeptember 02., 12:14 · szokrika · Nyomtatás ·

Lehullt a lepel a jövő évben megjelenő Ubuntu első verziójáról, amely a hagyományokat követve az alliteráló "Hardy Heron" kódnevet kapta. A Heron a Gutsy Gibbon, azaz a 7.10-es verziót váltja le, amelytől 2007 októberében búcsút vesz a fejlesztői brigád. Az új Ubuntut pedig 2008 áprilisára ígéri a csapat.

A Drapper Drake (avagy a 6.06-os verzió) után a Heron lesz az első, hosszú távú támogatást élvező operációs rendszer, ami annyit jelent, hogy a szerver változat számára öt éven át, az asztali verzió pedig három éven át folyamatosan megkapják a biztonsági frissítéseket. A operációs rendszer jelenlegi terméktámogatásának intervalluma 18 hónap.

Az új operációs rendszert nagy örömmel mutatta be Jono Bacon, az Ubuntu közösségi igazgatója:

"Minden új termékünk lehetőséget teremt számunkra, hogy megmutassuk hozzáértésünket, függetlenül attól, hogy a projekt mely részletein dolgozunk, és ez képezi hitünk alapkövét is: közösen dolgozni egy olyan Operációs Rendszeren, amely a felhasználókért született meg és a szabad szoftverek felé haladva formálja az IT ipart."

Akiket komolyabban érdekel a közösségi fejlesztés, ellátogathat a fejlesztői fórumra, ahol ötleteivel, munkájával részt vehet a fejlesztésben. A Hardy Heron-ra vonatkozó kreatív ötleteket természetesen szívesen fogadják a fejlesztők. Az Ubuntu közösség Cambridge Massachusetts-ben, októberben megszervezi az Ubuntu Fejlesztői Csúcstalálkozót, ahol véglegesíteni fogják a javasolt fícsöröket és a kivitelezés részleteit. Bacon azt is elmondta, hogy a VoIP és az IRC segítségével azok is részt vehetnek a csúcstalálkozón, akik nem szívesen hagyják el a pincelakásukat.

- Bloggerek az Ubunturól

Kapcsolódó írások

Itt az Ubuntu 8.04 alfa 5 - Wubi-val
Nem hódol be a Microsoftnak az Ubuntu
A név kötelez: identitászavarban az Ubuntu?
Eddig mindössze 40.000 Ubuntus Dell PC fogyott
Ubuntu Linux kerül a Dell gépekre

Hozzászólások

zellei - 2007. szeptember 03. 14:39 - válasz erre

nekem van afasty fain (vagy meik.) és a compiz, bery sose jó, de az alap is elromlik és kocka forgás nuku. ha telepítem az ATi drivert valamelyik menüből ahol a híbás hardware-t helyre rakja akkor elszáll az egész találtam parancsot mai visszahozza, de akkor is rossz marad. nem éér. pedig teffet volna, de így maradok az XPnél

khr - 2007. szeptember 03. 22:28 - válasz erre

zellei (14:39): Hát az ATI kártyákkal én sem értem el nagy sikereket, de ennek ellenére az NVIDIA -kkal remekül működött.

djtboy - 2007. szeptember 04. 18:36 - válasz erre

nálam tökéletesen müködik Ubuntu 7.04
http://ubuntu.hu/konyvlap/az-ubuntu-bemutatasa
nagyon tecik a program telepités http://ubuntu.hu/konyvlap/alkalmazasok-telepitese-ubuntura

Tomi - 2007. október 24. 11:32 - válasz erre

Nekem tetszett az Ubuntu, kár hogy a magyarítás még nem teljes.
Annak örülnék ha maga az op.rendszer lenne csak fent a telepítőn több témával. És a perifériáknál lehetne telepíteni a windows drivert mivel sajna nem minden nyomtató müködik Linux alatt tökéletesen. Vista jogtiszta szoftveréről is átállnék ha ez bekövetkezik.

hydra - 2008. február 06. 20:12 - válasz erre

szerintem nagyon jó kis oprendszer ez.
és ha fejlesztik akkor még jobb lesz

arqual - 2008. február 21. 09:30 - válasz erre

Elégedett Ububntu 7.10 felhasználó vagyok. Amikor linuxra váltottam, mint sokan mások én is a hardware támogatottság hiányától tartottam, de kellemesen csalódtam. Már az op.rendszer telepítése közben internetezhettem, cseveghettem ismerőseimmel. 20 percnyi "település" után egy teljes értékő rendszer csücsült a gépemen. Egy két kattintás és az Nvidia kártyámhoz már fel is települt a legfrissebb driver és maradéktalanul élvezhettem a Compiz nyújtotta csicsát. :)
Nem beszélve a nyomtatóról. XP alatt kb 30 perc alatt települ fel(HP), ubuntu alatt USB pothoz csatlakoztattam majd nyomtattam, mindenféle telepítgetés nélkül.

ubuntu - 2009. március 21. 07:26 - válasz erre

Én teljesen elégedett vagyok,minden féle gépre raktam már ubit,és müködik,akár ati,akár nv karikkal.Mindenkinek ajánlom ,legalább ismerkedés céljából is.

ubuntu - 2009. március 21. 07:31 - válasz erre

Én teljesen elégedett vagyok,minden féle gépre raktam már ubit,és müködik,akár ati,akár nv karikkal.Mindenkinek ajánlom ,legalább ismerkedés céljából is.

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602