logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Jelvényes spyware: jönnek a rendőrségi kémprogramok

Biztonság · 2007. július 25., 21:12 · szokrika · Nyomtatás ·

A spywarekről a legtöbbünknek az online bűnözés jut az eszébe, amelyet ki kell irtani, és folyamatosan védekezni kell velük szemben. Sokunknak talán furcsa, hogy az amerikai rendőrség is használja a kémprogramokat. Persze nem dicsekednek vele, de néha a "jó fiúk" ülnek a kémszoftverek mögött.

A rendőrségi kémprogramokat a "gyanús elemek" számítógépeire igyekeznek becsempészni, az így előhalászott adatokat pedig a nyomozás megkönnyítésére használják fel. A különbség annyi, hogy elvileg a rendőrség bírósági határozat nélkül nem tehet ilyesmit, míg a törvényen kívülieket az engedélyek nem zavarják.

2001-ben az egyik szövetségi nyomozóbrigád engedélyt kapott arra, hogy keylogger programot csempésszen a gyanúsított számítógépére. A szokatlan bűnüldözési módszerre azért volt szükség, hogy megkerülhessék a titkosító szoftvereket és bejussanak a gyanúsított által használt webmail szerverekere. Nemrég pedig az FBI vírust használt arra, hogy az egyik bombariadóval pánikot keltő tréfacsinálót elcsíphesse.

Nos ha az amerikai szövetségi nyomozók és más bűnüldöző csoportok kémprogramokat használnak a bűnözők megfigyelésére, mi történik akkor, ha a gyanúsítottak antispyware programokat futtatnak?

A CNET kutatásai alapján megállapítást nyert, hogy a megkérdezett 13 antispyware cég azonosítja a rendőrségi kémprogramokat is. Arra a kérdésre viszont, hogy a hatóságok részéről kaptak-e felszólítást a rendőrségi kémprogramok azonosításának szüneteltetésére, csupán kilenc cég válaszolt kategorikus nemmel. A Computer Associates nem emlékezik pontosan, a Microsoft és a McAfee pedig egész egyszerűen stornózta a kérdést...

Jól hangzik, nem igaz? Felszólításra több vállalat is hajlandó levenni a feketelistáról a rendőrségi kémprogramokat beleértve a közkedvelt ZoneAlarm kiadóját is.

A legújabb NSA lehallgatási botrány következtében az is kiderült, hogy újabban a bűnüldöző egységek sem vesződnek mindig azzal, hogy engedélyt kapjanak a lehallgatásra. Többen úgy vélik, hogy ha már rendelkeznek házkutatási paranccsal, akkor a digitális házkutatás ennek csupán kézenfekvő kiterjesztése. Egyelőre megnyugtatóan hangzik az a tény, hogy eddig az antispyware vállalatok nem kaptak a rendőrségi kémprogramokat áteresztő bírósági felszólítást. A hatóság persze úgy gondolja, hogy a terrorizmus elleni harcban teljesen elfogadható az internet megfigyelése, bár ezzel könnyen vissza lehet élni - állítják a magánéleti jog védelmezői. Kevin Bankston, az Electronic Frontier Foundation ügyvédje szerint "a kormány a törvényesség határait feszegeti azzal, ha ilyen határozatot hoz". Ellenvetés ide, ellenvélemény oda, a polgári személyek lehallgatását szabályzó amerikai törvénybe könnyen bekerülhet egy kiegészítés, amely lehetővé teszi a gyanús személyek online letapogatását.

Azonban ha fel is szólítják az antispyware vállalatokat az együttműködésre, a bűnözőknek akad elég egérút: nem használják az "együttműködő" szoftvereket. A nyílt forráskódú biztonsági szoftverek, például a ClamAV és az OpenAntiVirus.org segítségével a bűnözők leellenőrizhetik a rendőrségi kémprogramokat is. Így ha el is kapnak néhány figyelmetlen bűnözőt, egy idő után csak a becsületes polgár gépén szaglászhatnak a nyomozók, amely valószínűleg nem fog mindenkinek tetszeni.

Kapcsolódó írások

Szabaduljunk meg a vírusoktól a System Restore-ral
Féregirtás: válassz fegyvernemet!
Novemberben jönnek az új PC játékok
Jönnek a férgek - új módszerekkel támadnak a spammerek
Három magos processzorok az AMD-től

Hozzászólások

Laca - 2007. július 26. 21:43 - válasz erre

Ezek mindent megtehetnek????

ot7812 - 2007. július 27. 13:05 - válasz erre

A cikk amerikáról szól. Biztos, hogy európában - közelebbről akár magyarországon - nem használják ezt a módszert? Elég sok mindent megengednek maguknak itt is, miért pont ennél lennének gátlásaik.

sokka - 2007. július 27. 16:35 - válasz erre

Kár is azon gondolkozni , megtehetik-e vagy sem itthon. A lehetőség adott és biztos vagyok benne , hogy élnek is vele a "szervek". A legvalószínűbb verzió itthon az lehet szvsz , hogy havi jelentéseket kérnem be a szolgáltatóktól , bizonyos robot programok (amiket a "szerv." futtat) eredményei alapján, hiszen a szolgáltatónak azonnali kötelessége átadni az ügyfele adatát a szerv-nek, mivel e kritérium nélkül nem szolgáltathat. A mit sem sejtő felhasználóknak meg úgyis azt mondanak amit akarnak, mivel bármit elhisznek, amit mégsem, azt mondjuk három napra rá mégis.

"szamarat rászedni egy nyaláb széna is elég"

qsBMqTwBOGSzAyshum - 2011. július 06. 22:17 - válasz erre

Now I feel stupid. That's celaerd it up for me

JBMfRvhoMSdEF - 2011. július 08. 08:45 - válasz erre

Home run! Great slgguing with that answer!

yqzlKbqvb - 2011. július 09. 09:39 - válasz erre

x5bgeQ <a href="http://ohlbaxzgmhfh.com/">ohlbaxzgmhfh</a>

vclxZDunhf - 2011. július 09. 16:51 - válasz erre

Articles like these put the consumer in the driver seat—very ipomrtant.

vECuGIWCFw - 2011. július 10. 10:50 - válasz erre

OqlRtu , [url=http://hpcjswlbkkzw.com/]hpcjswlbkkzw[/url], [link=http://znhdqumkptqi.com/]znhdqumkptqi[/link], http://misvtwhngnbe.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602