A Microsoft június 30-tól nem forgalmazza többé az Office 2003-as OEM verzióját, így a készletekkel nem rendelkező Microsoft partnerek júliustól kezdődően kizárólag Office 2007-t telepíthetnek az új számítógépekre.
A Microsoft alig fél éve adta ki a 2007-es irodai csomagot, amely egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelenlegi bejelentés ezt szeretné előrelendíteni, úgy tűnik, a Microsoft a nagyobb nyereség reményében igyekszik kihasználni partnereit.
Az utóbbi 10 év alatt a korábbi Office csomagok is hasonló tendenciát mutattak, azaz relatíve lassan pörögtek fel az eladások, ugyanis a felhasználók jelentős része továbbra is a korábbi verziókat használta. És ez természetesen komoly probléma a Microsoft számára, mivel az egyik kulcsterméke nem arat elsöprő sikereket a legfontosabbnak tekintett üzleti szférában.
Az Office 2007 relatíve rövid életciklussal rendelkezik, hivatalosan az idén januárban mutatta be a redmondi vállalat, míg az Office 2003 már 2003 októbere óta a piacon van. A régebbi verziót természetesen továbbra is támogatni fogja a Microsoft és további biztonsági frissítéseket is kiad a kifutó termék számára. Azok, akik nem OEM verziójú Office 2007 csomagot vásárolnak, visszatérhetnek a 2003-as verzióra is, ha aktiválják a downgrade funkciót. Az OEM verziójú Office 2007 tulajdonosoknak ez a lehetőség nem adatik meg. A Microsoft holnap egy webcast-ban is elmagyarázza viszonteladóinak a Windows, Office és Server megváltozott licenszelési alternatíváit.
Az office 2003 nagyon jó, egy két hibát kellett volna javítani, és fejleszteni.
Az office 2007 egy rakás sz***r.
Teljesen új dizájnt vittek be, nem lehet megtalálni semmit.
Amit egyszer kitaláltak újra beakarják szedni a pénzt. Mert az új külső alatt egy furcsa mód még rosszabb programot találunk.
Elég volt a mindig újonann kiadott és elévült programokból.
hehe! vicces! én akkor is a 2003 at fogom használni, és nem fogok semmit aktiválni, minek, vannak hekkereink, csak kis idő kell nekik. kipróbáltam a 2007 et is, el sem lehet rajta igazodni annyira.