logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Mi vár ránk 2005-ben?

Jegyzet · 2005. január 07., 15:52 · sliders · Nyomtatás ·

500 GB-os winchasterek, kihal a PATA, megvesszük a boltban a Windows Longhornt és Quake4-gyel játszunk. Ha meguntuk, 25GB kapacitású HD-DVD korongról nézünk filmet vagy nyúzzuk kicsit az XBOX 2-t. Ez vár ránk 2005-ben, és ez még nem minden. A jox.hu összeállított egy kis előrejelzést, hogy mindenki fel tudjon készülni az idén várható újdonságokra, játékokra, fejlesztésekre.

Egy újabb év, s még újabb technikai fejlesztések várhatóak ebben az évben is. Érdemes tehát megtudni mik is várhatóak az elkövetkező hónapokban.

Tényleg számíthatunk újdonságokra, vagy csak a jelenlegi termékek/szolgáltatások felturbózott változatait ismerhetjük meg 2005-ben? Lesznek-e üde színfoltok, érdekes újdonságok, netán olyasmi, ami megváltoztatná mindennapi életünket a monitor előtt? Lássuk, mivel próbálnak majd pénzt kihúzni belőlünk a számítástechnikai boltok a 2005-es évben!

Cikkünkben szeretnék beszámolni a legjelentősebb újításokról melyeket ebben az évben fogunk majd a boltok polcain látni, hardware elemekről is szólva pár szót, hiszen az informatikai piac rohamléptekben fejlődik. Illetve olyan programokat is szemrevételezünk melyek szintén ez év küszöbén, fogják a piacot elérni.

Mi várható a számítástechnikában?

A számítógépes világban (i386) főleg ebben az évben fognak a változások nagy vihart kavarni, hiszen sok jelentős dolog megérik a leváltásra. A Gyártok egyre másra találják ki az új szabványokat, csatolófelületeket, melyek sajnos legtöbbször a hardverelem teljes cseréjével jár, mivel az új szabványhoz vagy nincsen átalakító vagy egyáltalán nem is lehetne hozzá átalakítót gyártani. Már megindult a 2004-es évben ez a folyamat a SATA-150-es winchester adatcsatoló leváltásával, ahol a jó öreg (P)ATA szabványt szeretnék a gyártók leváltani, az IDE kábelek nagyon széles volta miatt, másrészt a legtöbb gépházban a levegő szabad áramlását is rontják. Pár gyártó ugyan előrukkolt PATA - SATA átalakítóval de ezek az átalakítók hol működtek, hol nem, időnként a gép is teljesen lefagyott tőle.

Idén már egyre inkább az lesz a tendencia, hogy a régi csatoló felületű winchestereket kivonják a forgalomból, és előtérbe kerülnek a SATA winchesterek. Tehát ha netán idén vásárolnánk winchestert s alaplapunkon, van SATA konnektor akkor feltétlen SATA winchestert vásároljunk. Érdemesebb a pár ezer forinttal drágábbat választani, mert egy következő gépcserénél már könnyen megeshet, hogy az alaplapon nem lesz IDE konnektor.

Idén fog debütálni széles körben a SATA2 is, mely még gyorsabb adatátvitelre lesz képes. Ne ijedjünk meg, visszafelé is kompatibilis a SATA szabvány. S akiknek nagy hely kell azoknak jó hír, hogy a Hitachi idén elsőként előrukkol, az 500Gb-os winchesterrel, mely szintén egy új rekord, s ezzel még jobban megerősítheti magát a winchester piacon.

Eddig nagyrészt ez a váltás a CD/DVD romokat és írókat is elkerülte, de idén már meg fog jelenni elég sok CD és DVD eszköz mely a SATA csatolót, fogja támogatni. Így ha fejleszteni szeretnénk és nem sürgős, inkább várjunk.

Valószínűleg a gyártok minél előbb ki akarják vonni a forgalomból a PATA csatolót ezért az év vége felé már egyre kevesebb ilyen alaplappal fogunk találkozni, s végül már el is fogják hagyni.

Az alaplapok bővítőkártyái sem fogják elkerülni az újítás hullámát. A PCI bővítő nyílásokat száműzik az alaplapokról. Ha megnézünk egy új alaplapot 1 vagy 2 PCI sín van csak rajta. Szintén az év vége felé már csak elvétve fogunk olyan alaplapokkal találkozni melyeken lesz PCI sín. Helyükbe a PCI-Expressz sínek lépnek. A tizenhatszoros sebességű PCI-E bővítőnyílás a videokártyák számára készült, melyek az AGP sínt temették maguk mögé.

Talán már a második negyedévben elérhetővé válik a nagyközönség számára, az SLI technológiával szerelt alaplap. Az ASUSTek computer nemrég mutatta be a A8N-SLI Deluxe nevű alaplapot, mely elsőként tud kezelni 2 videokártyát. Így hamarosan még jobb játékokkal játszhatunk vagy még szebb grafikákat, állíthatunk elő.

Idén is folytatódik a két-két rivális harca a trónért. Itt az Intelről és az AMD-ről illetve az ATI-ről és az Nvidiáról van szó. A GHz háború ez évben már befejeződik, ezt az Intel emberei is megerősítették, az egyre melegedő processzorok hűtési nehézségei már tavaly is lelassították a processzorok sebességnövekedését, idén inkább a többmagos processzorok megjelenésére lehet majd számítani. Illetve az Intel is elkezdi majd piacra dobni a 64bites processzorait ahogyan az AMD ezt már sikeresen megtette.

Fontosabb és régen várt szoftverek

Idén is sok nagyon várt játékszoftver fog elérhetővé válni. Tavaly a Half-Life 2, és a DOOM 3 ígérkezett nagy durranásnak - persze a Far-Cryt sem szabad elfelejteni. Mindhárom játék a csodaszép grafikájával, s játékélményével sok játékos szívébe belopta magát. Reméljük idén is így lesz majd..

Idén a várva vár játékok listája a következőképpen alakul majd: GTA San Andreas, mely a PC-s gamerek szívét fogja megdobogtatni, s a fejlesztők ígéretei alapján végre multiplayer is kerül majd a játékba. Az ígéretek szerint május végére várható a játék.



Majd a sort a S.T.A.L.K.E.R folytatja, melyet mikor bejelentettek, hogy készülőben van mindenki elámult a szép grafikától, reméljük az idő múlásával azért egy jó és színvonalas játékhoz juthatunk majd.



A sort a Quake 4 zárja melyet szintén 2005-re ígérnek. Utóbbi a DOOM 3 motorját kapja, az első képek megjelentek melyek igazán bíztatóak, s ha hihetünk a fejlesztőknek, akkor itt már nem csak zárt térben hanem, szabadban is játszhatunk majd, illetve rengeteg jármű lesz a játékban, amit vezethetünk is.



Persze ennél jóval több játék fog megjelenni, de csak a három legfontosabbat említettük meg.

Sokaknak már nem új, de az első Béta is idén ősszel fog megjelenni a Windows Longhornból, mely a Windows XP-t fogja majd leváltani az otthonra szánt operációs rendszerek piacán. Az első végleges példányai a Longhornak igaz csak 2006-ban jelennek majd meg, de így is már idén lesz egy béta a sok "kiszivárgott" alfa verzió után, mely már körvonalazza, hogy mit is fog tudni a Longhorn. Ennek lassan itt is van az ideje, hiszen az XP addigra már 5 éves lesz, s már így is agyon van toldozva, foltozva. Reméljük, hogy a 2006-ban megjelenő Longhorn már minden eddigi hibát nélkülözni fog.



Szintén jó hír azoknak, akik már 64Bites AMD processzorokat hasznának, hogy idén elkészül a Windows XP 64 bites változata. Ez igen komoly lökést adhat a 64 bites alkalmazások létrehozásához. Idén még annyira nem lesz tapasztalható, de valószínűsíthető hogy 2006-ban fog ez a változás majd elkezdődni.

Konzolok

Nem mindenki szeret játszani a számítógépen, nekik találták ki a konzolokat. Sokak azért választják a konzolt mert könnyebb kezelni egy játékot mint a számítógép billentyűin ügyeskedni a sokféle gombbal. Nekik jelent két jó hírt, az hogy nagy valószínűséggel a Microsoft még ebben az évben piacra dobja az XBOX 2-őt, melyet már nagyon sokan várnak. Igaz pontos részleteket nem tudunk még de sok találgatás született már a készülő konzollal kapcsolatban. A találgatásokról, és a gép felépítéséről egy korábbi cikkünkben beszámoltunk. Mindenesetre elődjét mindenképpen többszörösen felülmúlja majd, de sajnos még a hivatalos bemutatóig legalább őszig várnunk kell, a Microsoft csak akkor lebbenti le a fátylat a jövevényről.

Viszont jó hír, hogy a kézi konzolt kedvelőknek már nem kell várniuk, hiszen a Sony a kézi konzolját már piacra dobta. Igaz tavaly decemberben debütált a készülék de az igazi elterjedése csak idén várható. Még egy jó hír, hogy már nem kell a tengerentúlra mennünk a készülékért, ha feltétlen az elsők között szeretnénk vásárolni egyet, hanem ezt akár már Európában is megtehetjük. Így valószínű, hogy hamarosan hozzánk is elér majd a Sony ígéretes kézi konzolja. A gép részletes adatairól szintén egy korábbi cikkünkben beszámoltunk már.



HD-DVD, Blue ray

Küszöbön van már a DVD utódja is. A két konkurens szabvány egyelőre úgy néz ki komoly borsot fog idén az orrunk alá törni. A HD-DVD és a Blue ray mögé is több filmstúdió felsorakozott. A HD-DVD mögé a Paramount az Universal és a Warner Bros állt, míg a Blue ray mögé a Sony pictures, és a Disney asszisztál.



Magyarországon a HD és a Blue ray-es lemezek megjelenését az év utolsó hónapjaira lehet tenni. Hazánkban ekkor kerülnek piacra az első filmes korongok. Természetesen velük egy időben a hozzájuk szánt asztali lejátszók is. Reméljük, hogy a lejátszók mindkét szabványt támogatni fogják majd. Ellenben a filmstúdiók igen kellemetlen helyzetbe hozhatják magukat. Érdemes tudni, hogy a HD-DVD kompatibilis visszafelé a DVD szabvánnyal, de a Blue rayes egységek nem tudják olvasni a DVD lemezeket.

Ha számítógéphez szeretnénk meghajtót vásárolni, már nem kell sokat várnunk, mert ezek az egységek már az év második felétől a boltokban lesznek. Itt már nem kell aggódni azon, hogy vajon melyik formátumot válasszuk. Szerencsére a Philips emberei elsőként gondoskodtak olyan meghajtóról mely képes olvasni HD-DVD, Blue ray, DVD és CD lemezeket. Hamarosan konkurens gyártók is megjelennek majd a különféle olvasókkal.



Végszó

Természetesen az összes újdonságról, illetve az idén boltokba kerülő hardwerekről mind nem tudnánk beszámolni, hiszen rengeteg újítás történik. Cikkünkben csokorba szedtük a legfontosabb várható változásokat melyek az idén fognak elterjedni, megjelenni a piacon. Egyszóval a 2005-ös évre is lesz jó pár dolog, mely közül válogatatunk majd. S, hogy ezek közül mit tartunk fontosnak, és mit vennénk meg, ezt mindenki döntse el maga.

Kapcsolódó írások

A DVD utódja, avagy mire számítsunk...
Szabaduljunk meg a vírusoktól a System Restore-ral
Mi változott a több lapos böngészés nyomán?
Új botnet féreg szabadult ránk
Kihirdették az Év Honlapja 2005 nyerteseit

Hozzászólások

psgDcgYpJdrffz - 2011. július 06. 21:54 - válasz erre

Hey, good to find someone who argees with me. GMTA.

dUXeGJUtFpqqrYofm - 2011. július 08. 15:10 - válasz erre

This is way more helpful than anhyting else IÂ’ve looked at.

YSRVelZuqAVUiR - 2011. július 09. 09:42 - válasz erre

UTGU59 <a href="http://qrjwdwotidtx.com/">qrjwdwotidtx</a>

QpIlaDUBwNNuzzgmOm - 2011. július 09. 18:00 - válasz erre

Thanks for sharing. Always good to find a real eepxrt.

GZLZQzUxQPACDakoAeX - 2011. július 10. 11:02 - válasz erre

LJizNS , [url=http://klmzjrzkqwib.com/]klmzjrzkqwib[/url], [link=http://ukzavywfjpvz.com/]ukzavywfjpvz[/link], http://byawtbmzptym.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602