A keresőóriás a három vezérigazgatója mindössze egy szál dollár fizetést vett fel 2006-ban. Nem arról van szó, hogy a Google rosszul áll anyagilag, hiszen Eric Schmidt ügyvezető igazgató és a két alapító tag, Larry Page és Sergey Brin elégedetten nyugtázhatta, hogy a Google részvényeinek összértéke 2006-ban 31,5 milliárd dollárra emelkedett.
Schmidt "egyéb juttatásai" ennek ellenére 555.742 dollárra rúgtak, miközben Page 36.795 dollárnyi juttatást kapott a vállalattól. A jutalék szinte teljes összegét személyes biztonságuk biztosítására költötte a két vezető. Schmidt ráadásképpen vállalati repülőgépet is kapott, amelyet az igazgatói tanács többi tagja is használhatott.
Erősödnek a részvények
Schmidt "egyéb juttatásainak" 95%-át, azaz 532.755 dollárt az ügyvezető igazgató személyes biztonságára költött a Google. Emellett mindhárom igazgató 1.723 dollár bonuszt vihetett haza, de például Brin, aki a technológiai részleg felelőse nem részesült "egyéb juttatásban". Ennek ellenére a részvényekből való részesedését tekintve Brin 13,2 milliárd dollárt, Page 13,4 milliárd dollárt, Schmidt pedig 4,9 milliárd dollárt tudhat magáénak.
Miközben a három igazgató csupán egy dollár fizetést vitt haza, a vezető pozícióban dolgozók esetében kissé más volt a helyzet. A négy aligazgató - George Reyes, Shona Brown, David Drummond és Jonathan Rosenberg - 2006-ban fejenként 250.000 dollár konyhapénzzel gazdagíthatta a háztartást.
2004 augusztusa óta az internet-óriás részvényeinek darabára 85 dollárról 460,48 dollárra emelkedett.