logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

A Sony új, 3D univerzuma: Home

Játék · 2007. március 10., 12:31 · szokrika · Nyomtatás ·

A Sony azt reméli, hogy meg tudja lovagolni a közösségépítők és a Second Life sikerét. A Playstation 3 tulajok nemsokára találkozhatnak, csettelhetnek, vagy tartalmakat oszthatnak meg a Sony 3D világában.

"Ez a közösségekről, közreműködésről és testreszabhatóságról szól" - mondta Phil Harrison, a San Francisco-ban játékfejlesztők számára rendezett konferencián. A játékosok az új Sony-világban bútort és ruhát is vásárolhatnak, ezért szívesen várják a kereskedők és a kiadók jelentkezését is. Harrison elmondta, hogy a játékiparnak van mit tanulnia a web 2.0 mozgalom példátlan sikeréből. "Egy új mozgalmat szeretnénk elkezdeni, amit Game 3.0-nak neveztünk el. Ez pedig a felhasználók által kibontakoztatott szórakozásról szól, vagyis a felhasználók saját tapasztalata lesz a középpontban."

A Home kísértetiesen hasonlít a Second Life-ra, a népszerű 3D világra, amely PC vagy Mac rendszereken játszható. Itt a játékosok létrehozhatják saját avatarjaikat (önmaguk digitális verzióját), majd elmehetnek ruhát vásárolni (ugyan bizony, hova máshova?), sőt kialakíthatják saját otthonukat is.



Harrison a Sony Home-ot háromdimenziós közösségépítőként írta le. Ebből a dologból a befektetők is hasznot húzhatnak, hiszen a dinamikus reklámokat (beleértve a HD videót is) könnyen átköltöztethetik a Sony 3D világába. A japán vállalat abban reménykedik, hogy nem csak a játékipar fog lecsapni a Home által kínált lehetőségekre. "Hisz itt nem csupán a Sony márkáról, vagy a Sony játékokról van szó, hanem egy sokkal tágasabb hálózatról, amely több helyszínt köt össze. Sajátos helyekkel is látni fogunk majd, amelyeket a játékkiadók, a játékfejlesztők vagy az egyes játékok címei számára tartunk majd fent. Idővel pedig a hálózatot ki fogjuk terjeszteni más iparágak felé is." - ecsetelte a terveiket Harrison.

A San Francisco-i rendezvényen Harrison egy olyan PlayStaion 3-ra fejlesztett játékot is bemutatott, amely a híres közösségi weboldalak (mint például a MySpace, a Spacebook) sikereire pályázik. A Singstar online verziójáról van szó, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy megosszák az általuk készített karaoke-videóklipeket és véleményt mondjanak mások klipjeiről.

"A világ egy új korszak küszöbén áll, amely a kreativitásról, az együttműködésről, a kommunikációról és a társadalmi érintkezésről szól, nekünk pedig ezt kell beépítenünk a játékainkba" - állapította meg Harrison.

Kapcsolódó írások

Kínában 66 dollárba kerül a Windows Vista Home
Még két év kegyelmet kapott a Windows XP
Hamarosan indul a Sony PSP videóletöltő szolgáltatása
Nincs többé Sony monitor - Európából is kivonul a cég
Nyolc új Sony Ericsson mobiltelefon

Hozzászólások

N-drew - 2007. március 10. 13:22 - válasz erre

Nekem valahogy fenntartásaim vannak a dologgal kapcsolatban. Biztosan nagyszerű lesz emberekkel "találkozni", meg beszélgetni, de az emberek sz'tem nem szeretnek sokáig olyan játékkal játszani, ami nagyon hasonlít a valóságra.

Anettka - 2007. május 12. 15:24 - válasz erre

Hát jahm!De nem tod hogy innen hogy lehet letölteni valamit?

peti - 2007. május 17. 19:17 - válasz erre

nekam is van ps3-mom nem valami nagy szam de azert jobb mint a ps2.

Vekker - 2007. szeptember 01. 16:06 - válasz erre

Már előre sajnálom a sok embert aki órákat tölt azzal, hogy milyen legyen a karakterük. A reklámcégek meg jót röhögnek az egészen, kaszálják a lóvét. Virtuális kapcsolatok ! Nevetséges. Fogyasztói társadalomra épülő sz**g. Jót tenne a világnak egy nagy áramszünet, akkor talán észrevennék az emberek, hogy mekkora ökörségekkel megy el az életük. Bár részemről mindenki azt csinál amit akar....

Alexa - 2007. október 15. 16:23 - válasz erre

Hogyan lehet innen letölteni?

HFUbGNvLet - 2011. július 06. 18:16 - válasz erre

Your article was ecexllent and erudite.

zZrOvsrkXIwOYGC - 2011. július 08. 10:24 - válasz erre

A good many vlauabels you've given me.

ReOXkgFXOk - 2011. július 09. 09:55 - válasz erre

NOb3E6 <a href="http://joqmtgsmrobb.com/">joqmtgsmrobb</a>

vMdzXIVPXsHrswwCKuF - 2011. július 09. 15:08 - válasz erre

This makes everything so cmpoleltey painless.

eXqlgCgX - 2011. július 10. 11:14 - válasz erre

QPMYM1 , [url=http://rcrweempiydy.com/]rcrweempiydy[/url], [link=http://vhsvxonjpjsb.com/]vhsvxonjpjsb[/link], http://jrbkyjyhlczx.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602