logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

A Lenovo ismét 200.000 laptop akkumulátort kénytelen kicserélni

Hardver · 2007. március 02., 10:44 · szokrika · Nyomtatás ·

A Lenovo több mint 200.000, a Sanyo által gyártott Thinkpad laptop-akkumulátort hív vissza a Lenovo, ugyanis egyes modellek a földre esve lángra lobbantak. A Sanyo teljes mértékben együttműködik a Lenovo-val és orvosolják a hibát.

Az egyik felhasználó munkahelyi laptopja az egyik sarkával zuhant a földre és azonnal lángra is lobbant. Azonnal értesítette az amerikai fogyasztóvédelmiseket, akik a helyszínen megállapították, hogy az alkalmazott "kisebb fokú szemkárosodást" szenvedett. A Lenovo-hoz több bejelentés is érkezett, amelynek értelmében durvább bánásmód esetén a laptopok akkumulátora lángra lobbant. A fogyasztóvédelem szóvivője elmondta, hogy a Sanyo akkumulátor elégése nem "belső akkumulátorcella-hiba miatt" történt. 2006-ba a Lenovo a Sony akkumulátorok hibája miatt 500.000 Thinkpad laptopot kényszerült visszahívni. Akkor a Sony által gyártott akkumulátorok hibás celláit okozhattak tüzet.

A szóban forgó akkumulátor.


Egyelőre azt állapították meg, hogy az R szériás (R60 és R60e), a T szériás (T60 és T60e) valamint a Z sorozatú Thinkpad-ek (Z60m, Z61e, Z61m és Z61p) okozhatnak tüzet. A tűzveszély összesen kb. 100.000 hibás laptopot érint, valamint 105.000 9 cellás akkumulátort, amelyet 2006 november - 2007 február között értékesítettek. A fogyasztóvédelmi hivatal azt tanácsolja, hogy a felhasználók ne használják a fenti sorozatba tartozó Lenovo Thinkpad laptopokat mindaddig, míg a gyártó ki nem cseréli a tűzveszélyes akkumulátorokat. A hivatal egy nappal később azt is megállapította, hogy más gyártó esetében nem tapasztaltak ehhez hasonló kockázatot.

Kapcsolódó írások

Szuperkarcsú laptop: Lenovo ThinPad X300
Szenzációs találmány: 30 évig tartó laptop akkumulátor
A Lenovo is Linuxos laptopokkal csábít
Irdatlanul sok, 9,6 millió akkumulátort hív vissza a Sony
Két ingyenes és hasznos program Windows alá

Hozzászólások

Max Logan - 2007. március 02. 11:49 - válasz erre

Komolyan mondom ezek az akku mizériák már kezdenek nagyon nevetségesek lenni. Nem hiszem el, hogy ne lehetne normálisan akku-t gyártani. Csak talán nem azt kellene nézni, hogy x százalékkal emeljük ebben a negyedévben a termelést, hanem, hogy minőséget produkáljunk. Nem hiszem el, hogy jobb nekik sorozatosan x százezer akku-t újra legyártani, mint kevesebbet jobb minőségben.

Mondjuk azért az is vicces, hogy dobálják a notikat. Bár tény és való, hogy valós veszélyről van szó, ha egy ütődéstől lángra lobban egy aksi, de azért vhogy ez nagyon nem üzemszerű használat. Ezért én semmilyen kártéríést nem fizetnék az emberkének, akinek "szemkárosodása" lett. F*sznak kell dobálni egy notit, főleg egy olyan IBM gépet aminek az ára közelít a a fél millához vagy meghaladja azt.

zsoti - 2007. március 06. 20:33 - válasz erre

mondjuk lehet leejtette. gondolj bele ülsz és véletlen lelököd, vagy kiesik a táskádból vagy eccerűen kicsúszik a kezedből. és mondjuk félszemre meg vakulsz, mert felrobban vagy kigyullad vagy mit tudom én mi. mig egy másik leesene csattana egyett esetleg tönkre megy a vinyója. de azért ne gyulladjon már ki. Szóval azért jogos.

zsoti - 2007. március 06. 20:38 - válasz erre

és ne emiatt romoljon(lol) már a szemem

Lujó - 2007. március 08. 16:53 - válasz erre

Az akkumulátor "dolga", hogy energiát szolgáltasson - nem pedig tüzet okozzon /arra ott a gyufa/.
Arról már nem is szólva, hogy milyen eszement ára van egy ilyen akkunak!
rem nem vok robot! ((:

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602