logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

A szoftverkalózok miatt nem fogy a Vista?

Szoftver · 2007. február 21., 09:47 · szokrika · Nyomtatás ·

A szégyenlős és visszafogott, halk szavú Microsoft ügyvezető igazgató, Steve Ballmer a szoftverkalózokat hibáztatta a Vista vártnál gyengébb eladásai miatt. Balmer beismerte, hogy az elemzők által előre jelzett Vista-eladások "túlzottan optimisták" voltak, és ebben szerinte a kínai, indiai, brazil, orosz, valamint a szegény országok szoftverkalózai nagy szerepet játszottak.

Elmondta, hogy az egyetlen megoldás valószínűleg egy agresszívebb Windows Genuine Advantage program lesz, amely segítségével több bevételt facsarhat ki a Microsoft a fejlődésben levő országok felhasználóitól.

Ballmer meg van győződve, hogy a Microsoft csak úgy juthat nagyobb bevételekhez, ha visszaszorítja a szoftverkalózokat. "A kalózkodás mértékének csökkentése valós forrása lehet a Windows-tól származó bevételek növelésének, és úgy gondolom, hogy ebben az évben jobban vissza fogjuk szorítani a szoftverkalózkodást." Azt is közölte, a Windows Genuine Advantage egy olyan szoftvert is tartalmazni fog, amely meg fogja nehezíteni a szoftverkalózok dolgát.

Nem értjük pontosan, hogy azt az apróságot miért nem vette figyelembe, hogy a Vistára talán azért nem vetik rá magukat a felhasználók, mert nem ígér sokkal többet az XP-nél, ugyanakkor a Windows Genuine Advantage iniciatíva már így is több felhasználó életét keseríti meg naponta. A Ballmer által felvázolt agresszívebb WGA akár fordítva is elsülhet, amely lehetőséget kínál a Linux vagy az Apple számára...

- Bloggerek a Vista-ról

Kapcsolódó írások

Per lesz a Microsoft Vista Capable botrányból
A Vista költségei miatt az OS X és a Linux felé kacsintgatnak a vállalatok
Késni fog a Windows Vista első szervizcsomagja
Letölthető a Windows Vista SP1
A gyártók kapják meg először a Vista SP1-t

Hozzászólások

moonman - 2007. február 21. 10:02 - válasz erre

"mert nem ígér sokkal többet az XP-nél"
Egy laikus számára, első ránézésre. Mint vállalati rendszergazda, rengeteg fantáziát látok benne.

"a Windows Genuine Advantage iniciatíva már így is több felhasználó életét keseríti meg naponta"
Eddig egyetlen jogtiszta userről nem hallottam, akinek gondja lenne vele.

szokrika - 2007. február 21. 10:11 - válasz erre

moonman (10:02): Köszi a hozzászólást. Én valójában az otthoni felhasználó szempontjából gondolom, hogy egyelőre nem feltétlenül éri meg a befektetést.

Mondd el kérlek a Vista előnyeit, mivel körözi le az XP-t, ami miatt nekem érdemes megvennem?

moonman - 2007. február 21. 10:33 - válasz erre

Otthoni felhasználóként egyelőre valóban nem sok. Ha másban nem, hát a biztonságban köröket ver az XP-re, de ez gondolom annyira nem hatja meg az otthoni felhasználókat, inkább azzal foglalkoznak, hogy a szkenner és a nyomtató működjön, és tudjanak need4speed-ezni 5.1-ben. Erre egyelőre valóban elég az XP is.

Egyébként ha valóban érdekel, látogasd meg a honlapunkat (winportal.net), elég részletekbe menően tárgyaljuk a Vista újdonságait, mögénézünk azoknak a dolgoknak, amiket egy hétköznapi felhasználó észre sem venne.

bugger - 2007. február 21. 11:19 - válasz erre

"szégyenlős és visszafogott, halk szavú" <= LoL

Egyébként: nem ígér sokat, az átlagfelhasználónak. Azt nem érdekli, hogy átfolgozták az alapjait, csak az, hogy idegesíti az UAC, vagy többet fagy, mint az XP, vagy a marginális gépe lassabb lett, kevesebb helye van, etc.

Józsika - 2007. február 21. 11:34 - válasz erre

moonman (10:02):
Kis M$ dolgozó cimbora. Az a baromi sok lehetőség, amit te látsz, csak dizájn, használhatóságot nem befolyásoló sallang, magyarán szemét, processzorlassító csicsa.
Ami egy irodában szüksége, levelezés, office, esetleg fejlesztő eszközök, grafikus editor, miegymás pedig nem része az általad égbedicsért sz@rnak, ezt már a w2K is tudta....
Szóvál, kár a M$ farkát fényezni, ugyanis kapsz egy új csomagolású polírozott oprencert, ami az égvilágon semmi többletet nem ad egy átlagos officébe.

K. Gábor - 2007. február 21. 12:19 - válasz erre

Józsikával tökéletesen egyetértek... Felraktam otthon és kb a hardvereim feléhez nincsen megfelelő driver a Vistánál... Valamint iszonyat feleslegesen zabálja a memoriát. meg a procit.... Kb 3 év és talán szóbajöhet hogy ütőképes a Vista... Addig semmiféleképpen nem érdemes váltani...

norb7 - 2007. február 21. 12:56 - válasz erre

Nem tudom mi bajotok a Vistával. Bár az tény, hogy az XP jól sikerült a Microsoftnak, és nagyon sok felhasználó szereti használni, de mindennek egyszer lejár az ideje. Anno a 95-ről váltottunk 98-ra, majd jött az újabb és újabb, és most itt a Vista. Természetes dolog, és szerintem nem kell leszolni. Amugy meg én is feltettem a gépemre az angolt is, és most a magyart is. Nekem minden tökéletesen működik, pedig van 1 pár eszközöm a géphez pl.:szkenner, nyomtató, webkamera, vezetéknélküli egér(ami viszont Vista kompatibilis alapból), UPS, memóriakártyaolvasó stb. Azt elismerem, h van még mit fejlődnie, de ez így volt az XP-nél is. Alig kaptam olyan tv tuner kártyát, ami XP-n rendesen működne, csak sokkal késöbb, mint az XP kiadása.
És remélem nem értetek félre, én nem fényezni akarom a Vistát, de szerintem mindenkinek be kell látni, hogy a Vista itt van és itt is lesz. Nyilván, ha valakinek tökéletes az XP, akkor ne váltson. Szabadon dönthet mindenki, nem kötelező semmi.

linux - 2007. február 21. 14:18 - válasz erre

Szerintem nem más a win.Vista mint egy felcicomázott XP! Nem tud tőle egetverően mást mutatni úgy hardver, mint szoftver !!! támogatásban (még most) Ellenben, ha valaki tud olyan szoftvert ami kihasználja (nem teljesen, de valamicskét is ) a Vista nyújtotta előnyöket, az írjon! Ja, és a biztonság!!! a Linux változatok javarészt már kb. 3 éve nagyobb biztonságot nyújtanak, mint a most megjelenő Vista!

asbdig - 2007. február 21. 15:55 - válasz erre

Linux egyetértek! A biztonságban soha nme is fogja utolérni a linuxot. És szomórú h egy "rendszergazda" aki elvileg ért hozzá még mindig winfost használ... Persze a játékokhoz én is azt használom de máshoz nem. A vistát teszteltük mi is dew egyelöre az alkalmazások (Cad, photo shop etc..) még lassaban futnak mint a xp-alatt... igy a váltás még felesleges a látvány kedvéért (látványnak ott a XGL ;)) A biztonság meg még mindig egy szar benne ...

doro - 2007. február 21. 16:58 - válasz erre

Én is egyetértek az előttem szólókhoz. Bár én WinXP-t használok de 1000% hogy önmagában a Vista mint oprendszer egyáltalán nem nyújt olyan hatékony biztonságot mint azt sokan hiszik. A védelmet a felhasználónak kell kiépíteni a gépen ha azt akarja hogy valóban biztonságban legyen. Egyébként a Vista esetében milyen alapvető biztonságról beszélünk???? A Defenderről??? Amiről kiderült hogy 84%-ban mindent beenged /állítólag/. Vagy a tűzfalról amit jobb szerintem nem használni mert jobb mellé egy ingyenes mert ez még mindíg gyenge????? Szerintem még korai a Vista otthoni használata meg kell várni amíg kiforr a dolog.

Kalasnyikov - 2007. február 21. 17:13 - válasz erre

Hi mindenki!
Mint itt sokan, én is leteszteltem a Vistát, és nem nagyon jött meg rá a kedvem, valami érthetetlen módon...
Én annak idején, amikor 95-ről 98-ra váltottam, örültem neki. Amikor 98-ról XP-re, még annak is örültem. Most, hogy látom ezt a Vistát, egyáltalán nem örülök.
"felcicomázott XP" Nem. Az én XP-m 1-2 kiegészítő progival sokkal jobban néz ki, mint a Vista a maga "3D-s" ablakkezelésével. Meg ez a biztonság...ja, persze. Meg hogy a Vistához állítlag nem kell majd vírusírtó, ez hülyeség. Az XP biztonságosabb, mint a Vista. Higgyetek nekem, leteszteltük pár ismerősömmel(mind informatikusok). Olyat is lehet hallani, hogy az IE ott egy "burokban" van, amin nem jöhetnek át a vírusok. Na ja, és ha más böngészőt használok? :)
Szó mi szó, ebben a Vistában én csak csalódtam. Nem is a Vistában, inkább a Microsoftban. Bár nem tudom mit vártam...
Olyanok lesznek lassan Gates-ék, mint a magyar politikai elit.
"Nem csináltunk semmit az elmúlt másfél-két évben..." Már ha ugye értitek, mire gondolok :)
Jó, azért ők csináltak némi grafikát (mintha valami autós játékot terveznének), meg egy kis piackutatást. Hogy biztosak legyenek abban, hogy így is el lehet majd adni az új op.rendszert. Mert hogy milyen "trendin" néz ki.

Vista. Mert megérdemlem...:-)

doro - 2007. február 21. 17:40 - válasz erre

Hát én is ezt mondom. Ez a Vista egy nagy böszmeség. Megcsinálhatták volna jobban is de nem tették ezért el....ták.

Max Logan - 2007. február 21. 20:54 - válasz erre

Nem fogy a Vista, ez van. Talán az egyik legnagyobb oka, hogy nem sok olyan dolgot ad első megvizsgálásra amiért érdemes áttérni. Talán azért, mert elég gyér a támogatás még és a minap egy szaros Epson nyomtatóval is meggyűlt a baja. Ami a windows eredetiség vizsgálatát illeti éppen ma talátam egy 800 kb-os progit, amivel szépen "eredetivé" lehet változtatni a windows xp-nket. Innentől kezdve miről is beszélünk. Ami a crackereket illeti, ha a mostani védelemre csináltak crack-et, akkor lesz a nagyobb védelemre is.

Egyébként pont ma fogalmazódott meg bennem, hogy tényleg kellene venni egy dobozos windows-t (a licence kérdés miatt). Meg is néztem, hogy 100e-be kerül. Ennyit nem adok egy windows-ért, akkor inkább gyűjtök még és veszek 300e-ért egy MacBook-ot, amin ott van a tavalyi év díjazottam legjobb oprendszere, és alatt egy stabil hardver. Az OEM windows-t, meg ugye csak 1 gépre lehet telepíteni ...

Szóval kétlem, hogy a kalózmásolat lenne az alacsony kereslet oka. Eddig is volt kalózkodás és lesz is, amíg egy dobozos win 100e-be kerül. Ha az OEM XP Prof lenne 20e a dobozos meg 50e, akkor azt mondom, hogy ok, de így ne is csodálkozzom a drága MS, hogy nem veszik meg pont a szegényebb országokban. Az meg sem fordult a fejében a szoftveróriásnak, hogy ha olcsóbban adná (pl. az általam javasolt árakon), akkor meg is venné vki a programjaikat. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de a sok kicsi sokra megy el gazdagította meg Bill-t és ha lenne egy kis esze még gazdagabb lehetne ...

Ja igen, ami a Vista hardverigényét illeti, akkor már inkább egy Unix rendszer és XGL azt' csá ...

Mutattam kollégámnak (aki Vista fun) egy YouTube videót, amin a Longhorn-t mutatják be, hogy jön 2003 őszén. Nem keveset késtek vele és ahhoz képest nem ad sokat. Szóval az ottani graf hatások amit az XGL egy GeForce 2-n faszán tud, talán egy X1600-as radeonnal mennek normálisan Vistán, mert a kis kari nem tudja megjeleníteni. Szóval akkor miről beszélünk ...

zsolti - 2007. február 21. 21:07 - válasz erre

Épp most olvasom az Index-en a heti megmondást, nagyon idevág egy bekezdése (elfogultság kapcsán) úgyhogy idézném, teljesen egyetértek vele:

"A Macintosh-freakek ugyanolyan idióták, mint a Windowos freakek vagy a linuxos freakek, csak nem egy közülük küldetéstudattal megvert sznob is. A freakek mindig idióták. Aki azzal jön, hogy ez vagy az a tuti, a legjobb, és mindent megold, azt, bazmeg, le kell szórni rögtön a Tajgetoszról, mert hazudik. Egyrészt feladat van, amihez szerszám kell, a freak meg a kalapácsgyártók közül választja ki a legszimpatikusabbat, aztán azzal üt mindent és mindenkit. Másrészt minden olyan cég, amelyik saját technológiát használ, az téged mind börtönbe zár, és mind ki fog veled baszni, és kivétel nélkül mind bele fog kényszeríteni ebbe a spirálba, hogy elavult, vegyél újat. Foglya leszel a technológiának, és ha a régi eszközöd tönkrement, akkor megszoptad. Az egyetlen ésszerű megoldás az, hogy ami működik, azt tartod, és amikor jön a marketingosztály meg a tévéreklám, akkor, még a tévét is megkorbácsolod, nemhogy a marketingest. Tehát egyszerűen nem térsz át az újra."

Akit érdekel:
http://index.hu/tech/hardver/tszalay4499/

Kalasnyikov - 2007. február 21. 21:23 - válasz erre

Ez az írás elég durva :-)
De igaz is....
Ezért van nekem XP-m is, meg Linuxom is, mindkettő másban jó.

Ui.: A Vistát ennek ellenére még mindig csődnek és fölöslegesnek tartom :)

zsola - 2007. február 21. 21:42 - válasz erre

Ez majd jó rendszer lehet, mikor kiadják az SP1-t az XP-nél is így volt. Kipróbáltam én is az RC1-t, rendesen megszívatott egy párszor, de gyönyörű volt, az biztos.
Persze, majd megveszem, de csak az SP1 után, amit állítólag még ez évben kiadnak.
Olyanról, mint biztonság, hát azt megkérdőjelezem, ha mindenben résen vagyok, akkor talán működik a gépem.
Szomorú, de ez sajnos valóság is egyben.
Linux, szeretem, de úgyanígy az XP nélkül sem vagyok képes meglenni. Sajnálom, de a MACOS-t egyáltalán nem ismerem.

Max Logan - 2007. február 21. 22:44 - válasz erre

Én XP-re is csak kb. 1,5 éve tértem át, szóval lenne még jó néhány éve mire Vista kerülne fel. Több SP is kijönne addigra, de akkor én már régóta boldog Mac tulaj leszek ...

Ami a Mac igazi szépsége, hogy akik a hardver-t fejlesztik azok írják a szoftvert is és nincs kompatibilitási gond. Stabil architechtúra, stabil unix alapú oprendszer. Vaj' miért használják grafikai és DTP munkákra. Drágább, de jobb is mint a PC. A legtöbb dologra van Mac-es alternatíva, ha meg nem, akkor ott a VirtualPC azt' csólolom ...

http://www.beszeljukmac.com/mediawiki/index.php?title=PCvsMac_programok

dottore - 2007. február 21. 22:48 - válasz erre

Hát én sem vagyok oda a Vistáért, jól el is döntöttem, hogy maradok az XP-nél. Csak az a fránya DirectX 10. Az csak Vistában van, és távolról sem lesz kompatibilis az XP-vel, mert újraírták. Még mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy az csak a játékok miatt kell, hát nem csak amiatt kell. Ügyesek ezek a marketingesek, emiatt mindenki váltani fog. Egy pillanatra se gondolja senki, hogy az van amit ő akar. Az van amit az üzlet akar. Szal ez van.

dottore - 2007. február 21. 22:57 - válasz erre

Max Logan (22:44): Azért használják mert régen valóban jobb volt grafikára. Ma már nem. A Photoshop CS2 pl. egy szopás volt, és még az is a Mac fanoknak. Meg lehet nézni, hogy most ahogy jön az új PS, mennyire nagy az öröm. Optimalizálták Macre. :) A másik nagy "botrány" az Adobe bejelentése volt pár éve. Szerintük ugyanis a PC-n gyorsabbak a programjaik mint anno Mac-en. Hát ennyit a legendákról.

Max Logan - 2007. február 21. 23:28 - válasz erre

dottore (22:57): Gondok mindig is lesznek, tökéletesség mint olyan nem létezik. Az hogy nem tudták megírni normálisan a CS2-t Mac-re, sztem nem az Apple hibája. Az Adobe állítása meg igaz is lehet, bár nem tartom hitelesnek a saját teszteket, de ha belegondolsz ez lehet marketing duma is, mert ugye jelenleg jóval több PC-t használnak mint Mac-et és lehet, hogy nekik derogált erőforrást áldozni a Mac-es fejlesztésre. De ugye most már Core 2 Due dobog a Mac-ben szól, nem lehet mire alapozni most a kisebb sebesség dumát ...

edeleny - 2007. február 22. 14:21 - válasz erre

Én szurkolok,hogy legyen bukta a Vista a MS számára.
Nem tudom hogy gondolták,azt hogy csak azért,hogy PC-m tudjam üzemeltetni,majd minden második évben több tizezer forintért lecserélem az op. rendszert,mert ök szegények éhen fognak halni.
Nekem abszolut nem tetszik a Redmondi szoftver óriás agressziv marketingpolitikája,amivel megprobálja rávenni a többi szoftvergyártot.,hogy innéttöl már csak Vistára,DX10-re irjanak programot.

edeleny - 2007. február 22. 15:10 - válasz erre

Steve Ballmer azt mondja,hogy a szegény országok kalozai miatt nem fogy a Vista.
Mi van ha valakinek nincs otthon internet?
Be megy a szerencsétlen a boltba,ott marad a havi fix, egy félig müködö op. rendszerért,(nem müxik nem baj,majd kiadunk egy javitocsomagot,nincs internet,egyéni szoc problem,vegye meg az ujjabb verziot.),haza viszi,majd a Vista közli vele,hogy ha 30 napon belül nem talál a Szahara közepén internetet,akkor ez volt élete legrosszabb üzlete?

Kalasnyikov - 2007. február 22. 15:46 - válasz erre

edeleny:
Ez valóban érdekes gondolat. Minden tiszteletem a tied, nekem eszembe sem jutott :-) Érdemes lenne ennek majd utána nézni egy ilyen moonman féle M$ rajongó kollegánál...(mármint annak, hogy mi van akkor, ha nincs net a gépen)
Ja és hiába szurkolsz, a Vista nem fog megbukni, erre bizonyíték az USA nagy része, az is ilyen Vista-szintű dolgokból van összeboronálva, mégis milyen sikeres ország. Illetve, bocs, nagyhatalom. Ámen.

dottore - 2007. február 22. 16:31 - válasz erre

Max Logan (23:28): Igazad van Max. Visz. a lényeg a lényeg. Sok éve grafikával foglalkozom, hol Mac, hol PC, mikor hol mi van. Szal tapasztalataim azt mutatják, hogy mindegyik rendszernek megvannak a maga hibái, egyik sem jobb a másiknál, csak más.

edeleny - 2007. február 22. 22:32 - válasz erre

Menet közben megtaláltam,
lehet telefonon is aktiválni.
Igaz akkor meg nem értem,hogy hogy van az a hir miszerint a Vista stikába 30 naponként ellenörzi magát.hogy tiszta e?

Max Logan - 2007. február 22. 22:42 - válasz erre

Tény és való, hogy elég jól terjed a szélessáv (már mobil is), de azért nem kellene alapnak venni a netelérést. Ezért utálom az újabb vírkergetőket és spyware írtókat, mert alapnak veszik, hogy mindenki rendelkezik állandó kapcsolattal.

Régi szép idők, amikor elég volt egy file-t bemásolni vagy egy sima auto_updater.exe-t lefuttatni ...

DJ-TBOY - 2007. február 25. 22:27 - válasz erre

Nos én ugy "látom" vissza felé fejlődünk mármint testreszebhatóság szemponjából .
ano Win 98 -ban voltt vagy 30 féle téma
XPee-ben már csak 4 de ha akartam eltudtam állitani a vakitó fehér háteret valami kellemesebb pasztel szinre
Vistáben már csak 2 Aero + klaszikus
Aerot nem lehet testreszabni nagyon zaver a FEHÉR háttér
próbáljátok 5cm ről olvasni

Bisztonsági ujitások + idegesitőek
ÁR szolgáltatás arány nem jó
telepitéskor nem lehet választani mit rakjon fell

ne rakja fell IE7 ,live msn, Outlook , média player,
ezeket én nem használom soha
. hejete Opera , Skype , web mail , VLC media P

Max Logan - 2007. február 25. 23:04 - válasz erre

DJ-TBOY (22:27): Na igen. Vhogy engem pl. a legjobban az zavar a windows-ban, ha normálisan akarom belőni, akkor kell egy rakat tweaker progi és egyéb regedit turkálás. Mert ugye egy rakás olyan átlagnál kicsit többet tudó usernek hasznos funkció van, ami nem állítható natívan, és nagyon publikálva sincsen és nagy nehezen netről lehet beszerezni a leírásokat, hogy mit és hol kell a regedit-ben átírni vagy törölni, hogy értelmes rendszer-t kapjuk.

Érdekes módon a Miranda IM-ben van olyan checkbox a beállításoknál, hogy "Show expert options". Vhogy ez az ami qrvára hiányzik a windows-ból. Nem értek egyet azzal, hogy a MS mindent kezd egygombos megoldásra csinálni (többek között ezért olyan elterjedt az MSN, mert minden hülye tud regelni fél perc alatt egy account-ot). Persze támogassuk a kistudású felhasználókat, akik vagy nem tudják vagy nem akarják megtanulni megfelelő mélységben a dolgokat, de ezzel ne korlátozzuk a pro-bb user-eket. Jó dolog a user friendly-ség, de ez ne menjen testreszabhatóság rovására. Én többek között azért használok Miranda IM-et, mert szinte a végtelenségig lehet bővíteni saját fejlesztésű cuccokkal és már alapból rengeteg a beállítási lehetőség. És mint mondtam, ha nem vagyunk pro user-ek akkor egy kattintással elrejthetjük a bonyolúltabb beállítási lehetőségeket.

A Linux-ban ezért látok nagy jövőt, mert alapvetően úgy szabja testre az ember, ahogy akarja (meg hát ugye azért stabilabb a kernel). Vhol olvastam, hogy a linux (unix) egyik nagy előnye, hogy ha értünk hozzá, akkor teljesen az adott konfigra lehet szabni a rendszer-t, ergó nagyobb teljesítmény érhető el. Egy szűz windows telepítése után nálam kb. 2 nap mire az alap dolgokat belövöm, tehát jönnek a regedit turkálások és tweaker progik, hogy a rendszer-t egyáltalán használható állapotban hozzam. Ez után jöhetnek azok a progik, amik kényelmesebbé teszik a rendszer használatát (és a natívan hiányzó funkciókat ellátják), majd végül a munkához szükséges alkalmazások.

DJ-TBOY - 2007. február 26. 00:03 - válasz erre

Én szivesen használnék LINUXOT ha meg oldanák a SETUP -ot
a telepitést mint winben
Knnoppix most is fentvan azzal szedem a wines ütéseket :)

Max Logan - 2007. február 26. 11:53 - válasz erre

DJ-TBOY (00:03): Nemtom mennyi linux distrib-et próbáltál már, de kapásból az UHU-nak és a SuSe-nak is van egész pofás telepítője ...

fuck Bill - 2007. február 26. 12:20 - válasz erre

rakás szar a vista kezdjük ott,hogy nem ismeri fel a 80-ezer ft-os X-fi hangkártyát ha meg felteszem a Beta vista driveret,akkor meg egy rakás szar sercegö hangot kapok ASD :) A másik,hogy amig az xp-nél megcsináltam egy film konvertálását 12 per alatt,addig ugyanezt a vista megcsinálta közel fél ora alatt!! ennyi

cett - 2007. február 26. 13:00 - válasz erre

Logan: tboy valszeg a programok telepítésére gondol, nem a distrib-ra...

DJ-TBOY - 2007. február 26. 13:20 - válasz erre

Max Logan

Mindet ismerm ami csak létezik most is akármikor tudom inditani
az összes wint 3.1től - Windows Pistáig :)
linuxból mindet Vagy 8 félét kedvencem A KNOPPIX + UHU

Magát az oprendszert gond nélkul SETUP legyen az winfos - OSX - Linux

az oprendszeren belül progik telepitése
Tovább ........ Tovább....... pipa ki be....... OK .... Finis

cett
felyén találta a szöget

Laci - 2007. február 26. 13:45 - válasz erre

Ez a vista (bár én még nem próbáltam ki csak sokat láttam a dologban már) egy nagy parasztvakítás.
Ilyen aero felület olyan fasza grafika. Videókártya izzad mégha csak egy zenelejátszót használok meg mellette matatok a gépen. Persze lehet nagy viedókártyát venni, de aki nem játszik a gépen annak mi szüksége legyen a egy jobb VGA kártyára? Ja hogy használni tudja az oprendszert. Mármár a legprimitívebb ember is lazán elkattingat a beállítások között. Ez végső soron előny, de valamilyen szinten hártány is. Mert az, hogy ide katt, oda katt, next, meg finish és már minden oké mindenki meg tudja csinálni, de igazából azt sem tudja mit csinál illetve mi történik azzal hogy mondjuk rákattint egy gombra, vagy megváltoztatja az adott beállítást.
Ezzel nem tanulja meg a problémák alapvető kezelését mert azt sem tudja mit miért csinál, csak annyit hogy belép valahova megnyom két okét és már jó is. Viszont he előáll egy kisebb probléma akkor fogalma sincs mi lehet, vagy mi okozhatta a hibát, vagy problémát.
A MS pedig kifejezetten erre épít. Mindent le kell redukálni egy oké gombra és hagyni hogy a rendszer a cég elképzelései szerint működjön, letiltani a speciális beállításokat, eltűntetni azokhoz való hozzáférési lehetőségeket. Ezzel létrehozni egy olyan rendszert amit bármilyen analfabéta is tud használni. Függővé kell tenni a felhasználót a rendszerétől, erre kiválóan alkalmas az agyonradizájnolt felhasználói felület. Ha valami nem megy a felhasználónak esélye se legyne megoldani a problémát, egyből vegyen másik cuccot, vagy várjon egy újabb hibajavításra ami lehet hogy már másnap elérhető a számára, de lehet hogy egy év múlva lesz csak. Persze telepítéskor is elég csak két next meg egy finish. A háttérben had települjön a WGA meg más egyéb MS nyalánkságok.
Ez a nagy büdös marketing biznisz. Itt szó nincs szaktudásról, itt a pénz beszél. Minden hülye elé számítógépet kell rakni, hogy minnél több szoftvert és hardvert el lehessen adni.
Ebből a folyamatból viszont nagyon nehéz kimászni. A szabadfelhasználású ingyenes rendszerek (Linux) megtanulása pedig rengeteg embernél problémát okoz. Vajon miért? Talán mert ott már tudni is kell valamit és el kell gondolkodni bizonyos dolgokon nem pedig gondolkodás nélkül értelmetlenül kattingatni.

Max Logan - 2007. február 26. 14:14 - válasz erre

DJ-TBOY (13:20): Na igen pont ezzel van bajom, hogy mindent egygombosra csinál megy a MS. Ezzel lehetetleníti el a kicsit hozzáértőbb embereket a normális configolástól. Pontosan erre írtam azt, hogy van olyan progi ami felajánlja az szakértői beállításokat. A Linux (unix) nem windows és ez a legnagyobb előnye. Ne a unix rendszereket akarjuk windows-ra formázni, hanem fordítva kellene. De ha már itt tartunk, akkor ott a Mac OS-X. Unix alap és van hozzá egy szép GUI, ami nem utolsó sorban használható is. Szóval pontosan ez a szépsége a unix rendszereknek (legalábbis számomra), hogy nem mindent varázslókból lehet megcsinálni. Ez igaz, hogy megkíván egy kicsit alaposabb ismereteket a rendszerről, de nem korlátozza az embert, hogy azt csinálja amit akar. Ez ugyanúgy megvan windows-ban is, mármint a rendszerben turkálás, csak éppen tweaker progiknak és regedit turkálásnak hívják, mint fentebb ezt már kifejtettem. Az pedig, hogy unix alatt nem az van, hogy tovább-tovább és fent is van a progi, sztem előny, mint hátrány. A telepítéshez kell egy kis rendszerismeret, ergó nem tudja minden hülyegyerek hazavágni az oprendszert a telepítgetésekkel. Találkoztam nem egy olyan embert, akinek meg lett mondva, hogy a programokat a D-re telepítse XP-n. Erre mit csinált, nem a D-re egy könyvtárba tette a progit, hanem a gyökérbe. Amíg ilyen láma user-ek vannak addig igenis előny egy rendszernél, hogy nem tudnek telepíteni össze vissza ...

gatyamatyi - 2007. február 26. 17:50 - válasz erre

mért ennék meg ? akinek kell ingyen is hozzá jut. Egyébként lassu

speed2006 - 2007. március 02. 01:25 - válasz erre

Nekem tetszik a Vista. De meg kel mondjam, hogy soka hiba van benne. Ráadáúl eléggé elveteműlt dolog volt a DirecktSound támogatásának kivétele. hiába régi, szinte mindenki hangkártyája ezt használja. Vajon a Creative Labs mennyit tejelt ezért? Mert ugyi, a Vista csak az X-Fi sorozatot támogatja jelenleg. Érdekes hogy ők előre tudták ezt. Most ha azt szeretném, hogy szépen szóljon a film, DVD, akkor vehetek 30-40-50 ezer forintos kártyát. És panaszkodnak hogy nem fogy a Vista? Kapásból ismerek 30 embert aki csak ezért nem fogja feltenni. Többek közt.

Macilaci - 2007. március 03. 21:08 - válasz erre

Nem feltenni a Vistát olyan, mint szél ellen pisilni! Elöbb utóbb
ugyis felteszed, mert nincs más! Sok felhasználó most még nem tudja felturbózni a gépét csak azért, hogy vegyen egy luxus-XP-t. Jó megbarátkozni a gondolattal, ha nem akarsz magad egy jobb op.rendszert készíteni (Bill is úgy kezdte!):)) A Vista egyébként több, mint egy luxus XP. Az egész koncept ki lett cserélve!

Max Logan - 2007. március 03. 22:18 - válasz erre

Macilaci (21:08): Kedves kreatív nevű véleményt nyílvánító. Azért elég érdekes amit írsz. Előbb utóbb vagy felteszi vagy inkább vesz egy Mac-et vagy vált linux-ra. Én XP-re is csak 1,5 éve váltottam. A váltás egyetlen gyakorlati oka az volt, hogy egy ObjectDock nevű progi nem ment el Win98-on. Szóval ennyit a muszájról :-D

Mire érdemes lenne Vista-ra váltani, addigra kijön egy új windows (mert ugye 2009-re ígérik, LOL, ez is csúszott, nem is keveset), de én akkor már régen Mac-en nyomom és ha akkor még lesz PC-m, akkor meg nem Vista vagy annak utódja kerül fel, hanem Linux, méghozzá Debian ...

Holo - 2007. március 10. 07:08 - válasz erre

Évek óta rendszergazdaként dolgozom. XPProf-ot használok, SP2-vel. Az XP mostanra lett annyira kiforrott, hogy szinte már nem csinál nagy meglepetést, (azért néha még egy-két aprósággal megviccel, főleg a nyomtatókezelés a vicces, pláne, ha egy gépen 2-3 különböző típusú nyomtató van) tehát otthoni és vállalati gépekre nyugodtan ajánlható. Ezért is van az ára az egekben... A Vistával még kb.:2 évet érdemes várni. Könnyen abban a helyzetben találhatja magát az egyén, hogy nem oprendszert vásárol, hanem munkát és idegességet. Majd ha már felfedték az összes biztonsági rést, (mert az van bőven, főleg a tűzfal környékén) és kiadták az összes hibajavítást, érdemes lesz vele foglalkozni, addig nem igazán.

Zoli - 2007. április 15. 13:06 - válasz erre

Max Logan (20:54):
"éppen ma talátam egy 800 kb-os progit, amivel szépen "eredetivé" lehet változtatni a windows xp-nket. "

En mar reg talaltam egy 1KB-os regisztry(.reg) fajlt amit ha hozzaadsz a regiszterehez, eredeti lesz :D:D:D

Ronnor - 2007. november 03. 22:43 - válasz erre

mi az oldal cime? :D

lackó - 2007. november 30. 09:49 - válasz erre

Énse tértem még át a Vistara, de az XP-m már vistásitot külsöben pompázik. . A dizájnja nekem bejön. Na meg azért látszódjon már némileg az oprendszeremen, hogy újjitott. :)

Gaben - 2007. december 22. 14:08 - válasz erre

Emberek!!Minden oprendszernek megvannak az előnyei és hátrányai!!Linux/os-x/xp/vista!!!os-x kurwajó stabil,linuxot nem ölik a virusok,xp a legtámogatottab,vista dx10-es!nade,mac os-x,mac-n fut tökéletesen,ugyanakkor aztse támogatja semmilyen legeltejedtebb winfoss-progi+kurwadrága 1 jóféle mac,linux 1 rakás szar mert semmire nemjó komplikált,de virusok nem tudnak vele mit kezdeni :D,xp-gyors,általában minden hardwert ismr és használ,de ez a műanyag nyúlós skin...és szinte nincs gépigénye!!Vista:hogylehet 1 olyan oprednszert csinálni,aminek már majdnem 1 next gen-s játék is megfelelne..????????!!!!!!!!!LOL--tény hogy szebb mint az xp-nekem is csak az tetszik benne,igaz nekem is fennvan és eddig semmbajom vele azonkivül hogy amit az xp ismer driver nélkül,azt a ivsta nem driverrel,na hát...dx:ki a qva--annya fogja azt kihasználni amikor 8xxx-res szériáju nvidia támogatja 50e-HUf felett,najó tudok 20-ér de az elég alap...erről ennyit

Gaben - 2007. december 22. 14:11 - válasz erre

konfigom:1,5GB-ram GF6200GT,2,4GHZ celeron,de a prostreet akadás nélkül fut vistán,xp-n szaggat mint a hülye,valamit mégiscsak sugall ez a vista ??!!

Ronie - 2010. december 25. 00:44 - válasz erre

Vista szánalmas bármilyen régi vagy uj alkalmazást próbálok futtatni ill telepiteni hiba üzenetek tömkelegét jeleníti meg. Én azt mondom még a 98 as windows is jobb volt mint ez a hulladék.

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602