Mostantól kezdve nem csak a weboldalakon láthatunk majd Google hirdetést. A keresőóriás úgy tűnik nem óhajt lemondani a "minden média cárja" címről és a játékokra is ráteszi a kezét. A Red Herring cikke szerint Google az Adscape Mediával kötött kisebb, 23 millió dolláros üzlet értelmében a játékokban is hirdetni fog.
Ez nem nagy meglepetés, hisz egy ideje csiripelik a madarak, de egyik cég sem erősítette meg hivatalosan a hírt.
Az Adscape viszonylag kispados játékosnak számít a Massive és az IGA által dominált hirdetés-iparban, de ugyanakkor az is igaz, hogy a "nagy fiúkat" már leszerződtették a még nagyobbak: a Microsoft a tavaly 200 milliárd dollárért megvásárolta a Massive-t, majd pár hónap múlva az Intel szintén komoly pénzeket pumpált az IGA-ba.
Vajon nem ébredt fel későn a Google? Figyelembe véve erőforrásait, valamint a hirdetés terén szerzett tapasztalatait ostobaság volna leírni a keresőóriást, de ahhoz sem fér kétség, hogy a mostani üzlet nem egy óriási hirdetés-erőmű a Google számára. A játékokban való hirdetésért sorba kell állni, ugyanis a nagyobb cégek már lekanyarították a torta javát. Az EA játékfejlesztő cég például már régóta a Massive és az IGA partnere.
Az Adscape vezetői büszkén hangoztatják, hogy "több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezünk a játékiparban", de ezt mások is ugyanúgy mondhatják, nem valami nagy mondat. Ennek ellenére az Adscape-et nem kell leírni, ugyanis az elnöki székben Bernard Stolar ül, aki korábban a Sony-t, az Atari-t és a Sega-t is igazgatta, de hogy rajtuk keresztül a Google mekkora falathoz jut majd, az a jövő zenéje marad.