logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Mennyibe kerül ha egész nap megy a számítógép?

Gyakorlat · 2007. február 19., 11:15 · szokrika · Nyomtatás ·

Nem számít ritkaságnak, hogy a felhasználók egynél több számítógépet tartanak otthon, és az sem ritkaság, hogy bizonyos célokra használt számítógépek szinte egész nap, szünet nélkül működnek. De kiszámoltuk-e már, hogy mennyibe kerül, ha a hét minden napján állandóan működik a gépünk?

Először szükségünk van egy fogyasztásmérőre, ugyanis ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megmérjük az aktuális fogyasztást. De nemcsak a számítógépet érdemes lemérni, sorra ki lehet próbálni az összes falba dugott készüléket. Így kiderül, hogy például a 42 inches plazmatévé 90 Wattot fogyaszt ha teljesen fekete és 270 Wattot, ha teljesen fehér a képernyő. Ha véletlenszerűen váltogatjuk a csatornákat és közben a szemünket a fogyasztásmérőn tartjuk, kiderül hogy egy plazmatévé átlagfogyasztása durván 150 Watt körül mozog ha a kedvenc sorozatunkat vagy DVD-inket nézzük rajta.

No de vissza a témához. Miután lemértük a fogyasztást, át kell alakítanunk kilowatt-órára. A nem csúcsteljesítményű otthoni szerver megközelítőleg 160 Wattot fogyaszt.

160 Watt * 8760 óra (azaz egy év) / 1000 = 1401,6 kWh.

Ezt az értéket be kell szoroznunk a kilowatt árával, ami itthon most kb. 30 Ft.

1401,6 kWh * 30 Ft = 42.048 Ft/év, azaz 3.504 Ft/hó

A kisebb fogyasztású multimédia-számítógép már kisebb étvágyú: 65 Wattot fogyaszt. A fenti képlet szerint ez 24 órás működés esetében havi 1.423,5 Ft kiadást jelent.

Nem kis összeg, ha jobban belegondolunk. Rögtön fel is vetődik a kérdés: hogyan tudjuk csökkenteni a folyamatosan működő számítógépünk fogyasztását? Következzen néhány tipp:

* A merevlemezeket állítsuk takarékos üzemmódba, így ha nincs lemezaktivitás, nem fogyasztanak annyi áramot. Ezt a Control Panelben a Power Option alatt állíthatjuk be. Ha a szerverben négy winchester van, a legtöbb esetben 4-5 Wattot spórolhatunk merevlemezenként.
* Vásároljunk nagyobb hatékonyságú tápegységet. Általában a tápegységek bizonyos százaléknyi veszteséggel alakítják át a 220V-ot a számítógép által használt 12V-ra. Tipikus esetben (kb. 90W-nál) a tápegység átlagos hatékonysága elkeserítő 65%. De nem kell kétségbe esni! A drágább tápegységet között olyat is találunk, amely akár 83% hatékonysággal működik. Ilyen pl. a Fortron Zen ventilátor nélküli táp. Ha beszerzünk egy ilyent, akkor a 65% hatékonyság esetén fogyasztott 122 Wattot 83% hatékonyság esetén 105 Wattra csökkenthetjük. Ez 90 Watt áramfelvétel esetén évente csupán kb. 3500 megtakarítást jelent, de minél nagyobb a fogyasztás, annál több pénzt spórolunk.
* Ne használjunk high-end videokártyát. Lehet, hogy nem is gondoltunk rá, de a processzor után a videokártya zabálja a leginkább az áramot. A legtöbb esetben egy átlagos, középmezőnybeli videokártya kb. 20 Wattot fogyaszt 2D-ben. 3D-s játékokban ez akár megtízszereződhet. Figyeljünk oda a videokártya áramfogyasztására mielőtt beszerelnénk egy folyamatosan működő számítógépbe.
* Állítsuk a képernyőt is takarékos üzemmódba. Persze, ez egyértelmű, hisz ki bámulja állandóan egy szerver képernyőjét, de vegyük figyelembe, hogy egy CRT átlagosan 80 Wattot fogyaszt. Az LCD monitorok ennek kevesebb mint a felét használják el.
* Kapcsoljuk le a nem használt perifériákat. Van a szerverben CD-ROM, de ritkán használjuk? Húzzuk ki az áramdugaszt! Nem használjuk a hangkártyát sem? Vegyük ki! Felesleges ventilátor? Ki vele! Pár Watt csupán, de sok kicsi sokra megy!

Ha új számítógépet vásárolunk, nem árt a fogyasztást is figyelembe venni: aki spórolni akar, korán gondolkodjon, és jobban jár, hisz nem dobja ki feleslegesen a pénzét a ki nem használt, sokat fogyasztó hardverekre.

Kapcsolódó írások

50% haszon minden egyes eladott iPhone után
A HP is a Vistára gyúr: új asztali számítógép és két új laptop
Új vízió a számítógép-tervezésben
A számítógép legyőzte a sakk világbajnokot, és most jöhet a póker
Ultramobil zsebszámítógép Vistával!

Hozzászólások

tzrz - 2007. február 19. 12:27 - válasz erre

na ne má

Chris - 2007. február 19. 16:25 - válasz erre

Már nemazért, de majdnem 38 Ft az áram áfásan. (Eon keleti régió)
Máshol olcsóbb?

imi - 2007. február 19. 16:56 - válasz erre

uh ezt a "cikket" meg sem írtam volna... szerver, de 90W, meg annyi ellentmondás... kész... :D

Raidx - 2007. február 19. 18:01 - válasz erre

DÉMÁSZ I. tömb 30,20 Ft/kWh. II. tömb 31.40 Ft/kWh. + ÁFA.
Nem egy szerverhotelbe berakott szervergép fogyasztásáról van szó, egy otthoni szerver fogyasztása közelítőleg annyi.

Az én konfigom fogyasztása:

Monitor 36W
3 HDD (2 Ata, 1 Sata) 24W
CPU P4 2,4 GHz 46W
Grafikus kártya GF4 MX440 6W
Egyéb eszközök 15W
Összesen: 127W

Ajánlom figyelmetekbe a LocalCooling progit.

http://www.localcooling.com/

Ingyenes és megmondja a géped fogyasztását, segít az energia megtakarításba is.

Laci - 2007. február 19. 18:20 - válasz erre

Ez a localcooling progi nem a legjobb megoldás egy ilyen mérésre. Én még mindig amondó vagyok hogy ampermérő sorbakötve a hardverdzsungel beráp vonalán és a hálózati feszültség értékével megszorozva tuti az eredmény.
Lemértem a localcoolinggal 150W a a fogyasztásom. Az ampermérő kapásból majd 960mA-t mutatott mellette amiből a legnagyobb jóindulattal sem számítható ki 150W-os teljesítményfelvétel. Ennyit erről. Én inkább a műszernek hiszek.

Carter - 2007. február 19. 21:13 - válasz erre

Ez a konfigod fogyasztása elég érdekes dolog. Az áramfogyasztás ugyanis nem statikus, hanem dinamikus. Szóval a processzorod maximum 46W-ot fogyaszt, ha 100%-on megy... Átlagosan meg alig 25-öt. Ugyanígy a Gf440mx-ed szerintem simán fogyaszt 25-40w-ot játék közben...
Kedvencem a billentyűzet 1W-os fogyasztása. Hogy jött ki??

edeleny - 2007. február 19. 22:50 - válasz erre

Érdekes a progi,az X1650XT-nek 25 w-ot ad/mér,ami ennek legalább a négyszerese.

Max Logan - 2007. február 19. 23:14 - válasz erre

Na ez megint egy olyan cikk, amiről jót nem tudok monda. Bár csak átfutottam, de a Ne használjuk high-end videókarit pontnál elég is volt.

Náluk megy ált. a nagy gép, amit anyámék használnak, bár nem egész nap, de sokat megy. Aztán ott van öcsém gépe, ami szintén nem egész nap, de ha megy akkor pl. fél napot simán. Aztán van az én notebook-om, ami hétköznap megy du. 5-től éjfélig, hétvégén, megy napi 12-16 órát. Aztán van még anyám netes gépe ami szintén nem mindig megy. Ehhez jön még a 3 TV, műholdvevő, ébresztő órák, nó meg a 100W-os izzók, stb. Így átlagban kb. 8-10e Ft a havi villanyszámlánk.

Szóval miről is beszélünk?!

Max Logan - 2007. február 19. 23:26 - válasz erre

Most látom, hogy több helyen szervert említ a cikk írója. Kétlem, hogy otthon vki szervert üzemeltet. Éppen most jött meg a céges szerver. HP Proliant ML570. Minden redundáns benne, szóval kb. 1800W-ot vesz fel + a szünetmentes táp ami 1500W-os. De céges szinten ez belefér, mivel a szerver létszükséglet a cég működéséhez, ergó bevételt termel. Egy átlagos háztartásban nem megy egész nap a gép. Ha pedig az utalt felhasználásra van a gép éppen beállítva (letöltés, mondjuk ki nyugodtan, de akkor azt is mondjuk meg, hogy saját részre letölteni zenét és filmet lehet), akkor sem hiszem, hogy egész évben menne a gép.

senkise - 2007. február 20. 12:55 - válasz erre

Ááá, nekem egy kiszuperált P3-as függ a neten online, mivel brand gép a tápja nem a szokásos 350W hanem 110W-os, floppy, monitor, cd, bill, egér, USB eszköz nincs rajta, remote admin rulez.. Persze van rajta 3 hálókártya, de nem ez dobja meg.
Szóval nem leszel te sem milliomos, ha le kapcsolod a géped...
Talán ha a veszélyes elektronikai hulladékkal foglalkoznánk ott hatékonyabban lehetne költséget csökkenteni...

Van vkinek fogalma arról, h mennyi lehet 1 kiló elektronikai hulladék megsemmisítési értéke ? nekem nincs sajnos.. Talán kellene egy cikk, hogy ez mennyi, mennyi, ha újrahasznosítható stb.

jagercs - 2007. március 01. 22:15 - válasz erre

Laci (18:20):
A jó öreg ampermérővel sajna váltóáramú teljesítmény csak akkor mérhető, ha az áramkörben csak ellenállások vannak (Pontosabban, ha az áram és feszültség fázisa nincs eltolódva el egymáshoz képest. A tápegység pedig tele van tekercsekkel és kondikkal, így itt bonyolultabb a teljesítménymérés, gyak célműszer kell hozzá, ami ingyé' kölcsönözhető egy napra az áramszolgáltatótól.) Egyébként a teljesítmény az UxI-nél kisebb lesz.

pepe159 - 2007. március 19. 16:09 - válasz erre

kit érdekel mennyit fogyaszt.ha már valaki gépet vesz 150-200ezer között nehogymá 3000Ft a földhöz vágja.majd biztos kihúzom a cd-romot......................meg a többit

xlr8r - 2007. április 14. 22:40 - válasz erre

Kit érdekel hogy mennyit fogyaszt? Pl. engem és sok más felhasználót. Lehet hogy neked apukád simán kifizeti a 10.000 feletti villanyszámlád, de aki magára keres (főleg aki nem sokat), az tudja hogy mi az a havi -1000 ft spórolás a villannyal. Mikor felkelek a gép elől (akár 10-15 percre is) a monitort automatikusan kapcsolom ki. Két opitkai meghajtó van a házamban, sokat netezek - az egyik ki van húzva (bár nincs használva, valószinűleg nem fogyaszt túl sokat állásában sem).

Szerver miért ne lehetne otthon? Meg se tudná számolni aki ezt irta hogy hány embernek van az otthonában szerver és helyi hálózat, mivel honnan tudja például, hogy nincs annak a valakinek szüksége az otthoni gépre amikor a munkahelyén van, vagy bárhol amikor a rajta lévő adatok kellenének? Esetleg honlapot üzemeltet, mert "menő" internet elérése van, esetleg ipari módon tölti a cuccokat a netről, és a gépén a letöltést remote-olja a munkahelyéről? Sok féle lehetőség van arra, hogy a gép egész nap menjen. Tehát "Pár Watt csupán, de sok kicsi sokra megy!"

xlr8r - 2007. április 14. 22:46 - válasz erre

Ja meg még valami:

Ottoni körülmények között szinte bármilyen gép lehet "szerver", nem a raid-es, dual-processoros, 4 giga ramos gépre kell gondolni, hanem mint pl. nálam: 750-es PIII, 256 MB RAM, Win2000... De mivel jórészt letöltésre használom, ezért valószinűleg kiveszem az egyik memóriamodult, mert ugye dupa annyit fogyaszt, mint 1 db 128-as... ez ilyen dolog. Lehet, hogy most sokan sz@rnak ilyenekre, de ha éves viszonylatban kiszámolod, mennyit meg lehet spórolni egy kis odafigyeléssel, máris kijön, hogy ez komoly dolog.

Neisse - 2007. október 25. 17:17 - válasz erre

Hali szerintem ez már benyakal 400W körül
Msi kn9 Neo
3800+Am2 Proci
1gb ddr2 800mhz ram
Geforce 8600Gt 220W eszik ez Fix
160gb sata 2 vinyó
Tv tuner
Dvd író / cd olvasó

Néha hallom a 12 cm ventit a tápban hogy kissé emelkedik a fordulatszám...

Raidx - 2007. október 25. 18:23 - válasz erre

Álltalános használatra üzembe helyeztem egy Intel D201gly Mini Itx alaplappal szerelt gépet. 1 GB DDR2, 250 GB Samsung HDD, LG DL író, 17" Dell LCD monitor, alaplapi video és hang.
Ez a config az első két hónap alapján, havi 1200 FT megtakarítást jelent a korábbi számlákhoz képest. Pedig sokszor megy 24-be.

Grievoust - 2009. június 23. 20:38 - válasz erre

Sziasztok! Elmúlt pár hónapban megemelkedett a villanyszámlánk! Szüleim mindig gépre fogják mert az fogyaszt sokat! Szeretném kideriteni mennyit fogyaszt valójában a gépem! Leírom az adatait Kérem számolja már ki valaki óránként mennyit fogyaszt a gépem!

Gép adatai: Cpu: Inter Pentium Dual Core E2200 2,2 Ghz
Vga: Galaxy 9400 Gt 512 Mb
Alaplap: Asrock 945GCM-S
Memória: Kingstone 2 Gb DDR2 667 Mhz
Vinyó: Samsung HD321KJ
Táp: Dtk 300W
DVD olvasó: Pontos nevét nem tudom de ez van rá írva hogy
LG Blue Ray Disc HD-DVD ROM
Cpu hűtő az alap! Egyébb ventilátorok nincsenek a gépben!
Monitorhilips 107E51 CRT

Kérlek titeket számoljátok ki Ft-ba mennyit fogyaszt óránként!
Előre is kösszi.
Üdv Zsolti!
Zsolti

Longer - 2009. október 18. 22:54 - válasz erre

Hy all!
Kis segítség h kb. mennyit fogyaszt 1számítógép.
Egyszerű képlet.
250watt(a számítógéped fogyasztása ezt remélem megtudod saccolni kb-ra) *8760(ennyi óra van egy évbe) /1000 *40ft (aktuális áram ár) /12= 1havi számítógép fogyasztás.
!!!de ez akkor érvényes ha 24/7-be megy a géped!!!
Az értelmesebbek remélem tudják használni a képletet.Am én is a netről szedtem ha rossz ne engem itéljetek el thx

Egy átlagos gép fogyasztása ha éjjel nappal megy.
250*8760/1000=2190*40=87600/12=7300Ft/hó (24/7-be)

Cica - 2010. június 08. 22:16 - válasz erre

Gyertek nyerni sok müszaki dolgot.PL:: Kp500mobil-t, xbox360,psp,PLAZMA tv-t!!!!!ingyenes a regisztrácio meg most!!! http://pontpark.eu/b_regisztracio/e079529ba2c9a8206291576db5a381ca

Atesz - 2012. január 19. 17:25 - válasz erre

Sziasztok.
Egy LCD monitor napi 10orás használatban mennyit fogyaszt?
Érdekelne,ha jol számoltam,akkor a gépem 26400Ft-ot fogyaszt havonta? :O Mert:

400W(táp)x200h(havi használat kb)=80000W(80kW/h;1kW=30Ft)+LCD monitor 40kW/napx20(kb napok száma)=800kW+80kW = 880kW/honapx30Ft=26400Ft ez tényleg? :O

Válaszokat elöre is köszi :)

G.O.F.F. - 2012. február 04. 02:00 - válasz erre


megmondom öszintén engem nagyon foglalkoztat a dolog 450w tápomvan dula proccal és mivel kártyás villany órámvan pontossan megtudom mondani már menyi a fogyasztás az ki rja és nem téved csak még nem volt idöm letesztelni de minél hamarabb megnézem és megirom menyit is tud enni egy átlag szörnyeteg :)

xyz - 2012. február 04. 02:04 - válasz erre

Atesz (17:25): csak 1 nullát tévedtél

domboróczki kálmánné - 2012. március 03. 13:31 - válasz erre

G.O.F.F. (02:00): szia kérhetlek hogy mielőbb mérd meg a kártyás villany óráddal a fogyasztást nagyon érdekelne hogy mi viszi nálam nagyon a pénzt köszi előre is

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602