logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Bemutatták a múlt héten beharangozott kvantumszámítógépet

Hardver · 2007. február 14., 17:38 · szokrika · Nyomtatás ·

Korábban már beszámoltunk a kanadai D-Wave cég nagyszabású vállalkozásáról. Nemrég erősítették meg, hogy a Szilícium-völgyben megrendezett tegnapi bemutató sikerrel végződött, a magántulajdonban lévő cég által megépített első kvantumszámítógép működik.

A kvantumszámítógépeket olyan területeken fogják használni, ahol a túl sok változó miatt a hagyományos számítógépekkel lehetetlen volt a rendelkezésre álló idő alatt feldolgoztatni az adatokat. A kvantumszámítógép segítségével a sokváltozós számítások is elvégezhetők pl. a biometria, a logisztika, a parametrikus adatbázisok területén, ugyanakkor valós megoldást jelenthet a kvantitatív pénzügyi számítások számára, valamint több kereskedelmi és tudományos területen is nagy gyakorlati haszna lesz.

"A D-Wave által elért áttörő siker jelentős lépés az olyan kereskedelmi és tudományos problémák megoldása felé, amelyet eddig megoldhatatlannak könyveltünk el. A digitális technológiának már csak le kell aratnia a "termést": a megnövekedett teljesítmény széleskörű alkalmazásával" - mondta Herb Martin, ügyvezető igazgató.

A kvantummechanikára alapozott számítástechnikai eszköz megépítésének gondolatát először az 1970-es és 1980-as évek alatt vetették fel olyan tudósok és kutatók, mint az IBM-es Charles Bennett, az Egonne National Laboratory-nál dolgozó Paul Benioff, az oxfordi egyetem kutatójaként dolgozó David Deutsch, valamint Richard Feynman, a Kaliforniai Technológiai Intézet munkatársa. A kutatások alkalmazásához a nagy nevű tudósok hozzájárulásán túl egy piacorientált törekvésű, interdiszciplináris csapatra volt szükség, amelyet a D-Wave verbuvált össze.

A D-Wave a feladatot részben úgy oldotta meg, hogy a félvezetők esetében is alkalmazott folyamatokat és infrastruktúrát hasznosította. Ezzel és egy új típusú analóg processzorral - amely a kvantummechanikára alapoz a digitális jelfeldolgozást jelenleg leíró hagyományos fizika helyett - végzi el a rendszer a számításokat.

A D-Wave megoldása "skálázható" processzort architektúrát tesz lehetővé, vagyis támogatja a jelenlegi folyamatokat és technológiákat. Ráadásul a rendszer processzorai számítás tekintetében megegyeznek a hagyományos eszközökével. Így bármely kvantumszámítógépre fejlesztett alkalmazás átalakítható a hagyományos számítógépekre is. A D-Wave ügyvezető igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem az a céljuk, hogy felszámolják a jelenlegi processzor-ipart, hanem inkább kiegészítsék azt, hiszen céljuk az volt, hogy a kvantunszámítógépek bevetésével olyan területeket is feltárhassanak a számítástechnika számára, amelyekkel a hagyományos számítógépes rendszerek nem tudnak megküzdeni.

Kapcsolódó írások

Érvénytelen foci VB jegyek az eBay-en
Egyre gyorsabban terjed a "viharféreg"
Ingyenes marad az AVG antivírus
IP-kamera bemutató a Pécs Infón
Az eddigi legveszélyesebb vírus. Vagy mégsem?

Hozzászólások

Habib - 2007. február 19. 20:28 - válasz erre

Na igen az tény, hogy hatalmas ugrás született a hagyományos számítógépekhez képest de sajnos e teknikának a rendkívüli előnyeit is előbb a hadsereg, titkoszszolgálat, stb... fogja élvezni. Az egyszerü user majdcsak a már gazdaságosan gyártható és megfizethető állapotában érheti el.

hepisti3 - 2007. február 25. 06:57 - válasz erre

Szerintem ez megint egy gagyi dolog lessz, egy pár évvel ezelőtt olvastam egy cikket arrol hogy új procikat dobnak a piacra. Ami fénytöréses módszerrel továbbítja a jeleket, és ennyiben is maradt a dolog. Ha ez is ijen lessz akkor legalább tudjuk hogy hova megy el egy csomó pénz amit más értelmes dologra is lehetne költeni.

MetaMorfoziS - 2007. március 19. 22:08 - válasz erre

Ha ez nem hype, akkor az ssh,ssl,s<tb> kapcsolatok titkosítási eljárásai morzekóddá válnak az fbi számára, és ezen már lehet hogy túl vagyunk :(

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602