2006-ban megtörtént az előkészület, 2007-ben pedig tetőfokára hág a verseny - vélekedik a ReadWriteWeb. De vajon kié lesz a győzelem? Öt év foltozás után, tavaly adta ki a Microsoft az IE7-t, miközben a Firefox táborban csak fényesítették a rókát. De úgy tűnik, a Firefox megelégelte a második helyet.
A Firefox első lépése a Google honlapján megjelentetett reklám volt. A második körben a tévében is reklámozták magukat. Vagyis kimondhatjuk: a II. Böngészőháború kódolási része befejeződött, megnyílhat a marketing front.
A Google a Firefox sarkában van...
Ha visszapillantunk a múltba, azt is megkockáztathatjuk, hogy ez a háború a régi sérelmekről szól. Emlékezzünk csak: egy évtizede a Netscape szinte teljesen eltűnt a színpadról. Természetesen a mostani csapat nem az eredeti Netscape társaság, de úgymond a Netscape lelke (Firefoxba öltözve) továbbra is kísérti a redmondi szoftveróriást. Változnak az idők, változnak a módszerek. A Firefox nyílt forráskódú, ravasz és marketing-tudatos. Otthonosabban mozog a megújuló interneten mint az Internet Explorer. Kisebb piaci részesedéssel, de nagyobb tudatossággal rendelkezik.
De ne forduljon szentimentalizmusba a történelem, maradjunk a tényeknél. Ha elfelejtjük a régi históriákat, van itt egy nagyon is kézzelfogható casus belli, mégpedig a többmilliárd dolláros reklámipar - vagy talán még más is. A Microsoft kontra Google témakörben vagyunk. A Firefox a világ legjelentősebb keresőóriásának vállára áll. De miért támogatja a Google a Firefoxot? Egy szóban: alapértelmezett. Három szóval: az Erő törvénye .
Az öreg kutya emlékszik a régi csont ízére
A programozás oldalról az IE7 üldözőbe vette riválisát, a Firefoxot. Vegyük pl. a keresődobozt, amit egyéb kiterjesztések mellett immár a IE7 is támogat. Ezeket tulajdonképpen bárki megírhatja, a Firefoxon rengeteget láttunk már: amazon, del.icio.us, Yahoo! stb. De csupán EGY lehet az ALAPÉRTELMEZETT. Ahogy létezik alapértelmezett kezdőlap, úgy mindkét böngésző alapértelmezett keresődobozzal érkezik.
A Microsoft arra alapozva próbálja elhalászni a Google reklámbevételeit, hogy a felhasználó általában nem változtatgatja az alapértelemzett beállításokat. Így minél többen használják az IE böngésző alapértelmezett keresőjét annál több dollárt seper be a Microsoft.
A Microsoft stratégiája a következő:
- Össze kell rakni egy jó Windows Live keresőt
- Mindenki gépére feltelepíteni az Internet Explorert
- Alapértelmezett keresődoboz lehetőleg a Windows Live kereső maradjon
- Bolondbiztos oktatóvideókkal megtanítani mindenkinek a Windows Live kereső használatát
- Marketing, marketing, marketing
- Hátradőlés, szivar, pénzszámolás
- Viral marketing
Igen, van ilyen és nem kell féni tőle. A Goole tudja, hogy miből áll a Microsoft Vista csomag és nem válogat a módszerekben amikor milliókról van szó. Hát ezért támogatja a Firefoxot - bebiztosítja magát. A Google mindig nagyon szigorúan vette a puritán megjelenést, és a Firefox reklámhoz hasonlót eddig nem igazán láthattunk a kezdőoldalon. A kezdet jele ez: 2007 valószínűleg az agresszív Firefox marketing éve lesz. A nyílt forráskódú böngésző interneten, a közösségépítő weboldalakon és a tévében is nyomulni fog.
Az üzenet az lesz, hogy a Firefox jobb, biztonságosabb, gyorsabb böngésző. A népdalszerű szájról szájra terjedő ismertséget így segíti a vírus-marketing, ami nem egyéb, mint az előbbi agresszívebb formája: az ismert "küldd el az ismerősödnek is" módszer. Erre az elégedett felhasználó könnyen rávehető, és mivel a reklámozott böngésző tényleg be is váltja az ígéreteit, kiváló Firefox-népszerűsítő stratégia lehet.
A keresődoboz csak a kezdet...
A böngészőháború első szakasza a reklámkattintásról szólt. Ezt a Microsoft elvesztette, és nincs mese, lépnie kell tovább. Mivel az online csatát elveszítette, az új böngészővel készül visszaszorítani a Google-t. Vannak dolgok, amelyek nehezen változnak: az aki ellenőrzi a böngészőt, többmillió szemgolyót ural. Érdekes módon a 2007-ben előtérbe kerülő innovatív szemantikus web, intelligens böngészés technológiák a Microsoft böngészőuralmának útját kövezik ki. Reméljük nem a Microsoft újabb egyeduralmának vagyunk kezdetén, de győzzön a jobbik!
A képletben csak egy bibi van, hogy az IE7 telepítéskor direkt nem változtatja meg a korábban beállított keresőmotort és kezdőlapot, így azok nagy valószínűséggel továbbra is mindenkinél a Google-re mutatnak.
>Reméljük nem a Microsoft újabb egyeduralmának vagyunk kezdetén, de győzzön a jobbik!
miért lennénk a kezdetén? pont a végén vagyunk, erről szól a firefox sikere, nem?
egyben ez az első komoly rés a microsoft sikergépezetén. eddig is voltak ugyan bukott projectjei, mint az MSN, mármint az eredeti microsoft network online szolgáltatás, amiért akkora felzúdulás volt a compuserve, aol stb részéről; vagy microsoft BOB, emlékszik még rá vki?... de azoknak azért nem volt jelentőségük, mert konkurencia is bukott belük.
a firefox viszont stabilan növeli részesedését, és ezen a trenden az IE7 sem tudott változtatni.
egy statisztikus elemzés a témában,
http://www.xitimonitor.com/en-us/technicals/ie7-and-firefox-2-december-2006/inde rendszeresen jelennek meg értékelések FF, IE részesedéséről.