logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Miért nem fogja soha meghódítani a Linux az asztali számítógépeket?

Linux · 2007. január 18., 18:15 · szokrika · Nyomtatás ·

Amikor 2001-ben a Microsoft kiadta az XP-t, mindenki arról beszélt, hogy az extra költségek - a hardware és driverproblémák - miatt a Linux nagy szeletet fog kihasítani az asztali számítógépek operációs rendszerének tortájából. De nem így lett. Ellenben a Linuxnak már a Apple-lel is versenyeznie kell.

Minden Windows-szorongató törekvés ellenére Európában eddig München városának önkormányzata vette komolyan a Linuxra való áttérést, állításuk szerint 2009-re a helyi önkormányzat számítógépeinek 80%-a Linuxot futtat majd. A legtöbb Windows-t fenyegető Linux-áttérés történet a legtöbbször barátságos kézrázással ért véget. Európai példáknál maradva az egyik londoni kerület szóvivője elmondta, hogy a hosszas tesztelések után azt kellett megállapítaniuk, hogy a Linuxra való áttérés "elfogathatatlan rizikófaktorral jár", így aztán elálltak a korábbi tervektől és új szerződést írtak alá a Microsofttal.

Olcsóbb, drágább

A Microsoft közben szintén kampányolt a Linux ellen, megpróbálva eloszlatni az "ingyenes Linux" mítoszt, sőt azt állították, hogy a Windows összességében alacsonyabb költségekkel jár. Ez az iniciatíva végül betette az ajtót a Linux desktop irányú fejlesztésének.

Tavaly novemberben megjelent a Microsoft új operációs rendszere, a Vista, de annak ellenére, hogy mindenki a fogát szívja, hogy a frissítés költségei így meg úgy, szinte egy hang sem esik sem a business berkekben, sem a nagyobb felhasználói közösségekben arról, hogy na most kell akkor a Linuxra áttérni...

Steve Clarke, a brit AOL igazgatója szavai szerint "Sajnos az a helyzet, hogy az alacsonyabb vírus-kockázat és a kisebb licenszdíj nem ellensúlyozza a vállalati vagy közigazgatási felhasználók átnevelésének költségeit. A felhasználók nehezen fogadnák el a megváltozott környezetet és amíg a Microsoft nem ad ki Linuxon is futó Office csomagot, addig nem valószínű, hogy tömegesen áttérnének a Linuxra."

Nevető harmadik?

Ugyanakkor nemcsak egyedül a Microsoft és a Windows a konkurrencia, hiszen az Apple és az OS X is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így azon a területen, ahol a Linux nagyot alakíthatna, szintén versenyben van. Az egyszeri felhasználó számítógépéről van szó, amelyet a legtöbbször csak internetes böngészésre használnak. Az Apple komoly szereplővé válhat a közeljövőben, hiszen nemcsak biztonságos, de stílusa, arculata, divatja van, és népszerűségével arányosan csökkeni fog az ára is.

Így a Linux egyelőre csak a szerverpiacon tud nagyot alakítani, mivel a jelek szerint olyan lendületre volna szüksége, amelyre a közeljövőben egyelőre nincs kilátás. A Linux akkor hódíthatja meg az asztali számítógépeket, ha innovatív megoldásokkal jelentkezik és nem kullog a többiek után. És itt nem a biztonságról van szó. Hiányzik valamilyen fűszer a Linuxból, az a valami, amitől mindenki lehidal.

- Bloggerek a Linuxról

Kapcsolódó írások

Ubuntu Linux kerül a Dell gépekre
Az IDF-en be fogja mutatni újdonságait az Intel. Az AMD sem alszik...
Au Revoir Windows, Bonjour Linux
Interjú a magyar fejleszésű Frugalware Linux vezetőjével
A Vista költségei miatt az OS X és a Linux felé kacsintgatnak a vállalatok

Hozzászólások

borg - 2007. január 18. 19:41 - válasz erre

Érzésem szerint az is közre játszik a meghódításban, hogy a linux-hoz azért jó ha az ember ért is amikor használja, viszont sok ember van aki nem akar mindenféle beállításokkal bajlódni, meg saját magának fordítani firefox-ot forrásból, hogy 20%-al gyorsabb legyen és cpu-ra legyen optimalizálva, hanem csak pusztán használni akarja. Ez megtehető most már egyre több linux-al (Ubuntu,Fedora,Suse stb..). Nem biztos hogy jó az ha ebbe az irányba fejlődik a linux, mert én pl. nem szeretném ha mindenféle varázslóval kelle megküzdenem egy debian telepítésekor. Mindenki azt használja ami a számára megfelelő. Az meg hogy a linux-nak versenyezni kellene a windows-al desktopon..hát...
Amit biztosan tudok az az, hogy szerverre soha nem raknék linuxon,bsd-n, solaris-on kívül mást, ha meg játszani szeretnék desktopon akkor nem szadizom magam cedegával linux alól, hanem windows-on nyomom, ha viszont dolgoznom kell akkor természetesen desktopon is linux.

cadmagician - 2007. január 18. 20:08 - válasz erre

linuxon tündér van. :)

na:
Igazán tök mindegy mit tanulnak meg az emberek. Mivel a windowshoz sem értenek, így ha életében először linuxon kezdene dolgozni, akkor az lenne a jó. Be vannak oltva, hogy a linux az nem neki való. És büszkén mondja, hogy nem ért hozzá. (pontosabban ehhez sem)

én már több servert tákoltam suseval, semmi baja annak sem szerintem.

Internetbuherator - 2007. január 19. 00:58 - válasz erre

Szoval,a Magyarok töbsége(Átlag ember)Semmilyen számitástechnikai tudással nem rendelkezik.Ha Igen az Tudja Mi Mire valo Min Föisk Egyetem .és 8-10év Ezenterületen szerzett gyakorlat.Ujgazdagnak Játékörülteknek meg mindegy.Hát ennyit ezen témárol.

charlie - 2007. január 19. 01:02 - válasz erre

El lehet jönni hozzán a főiskolára és megnézni a Linuxos gépeket...
A fele lefagyva ácsorog már délben, a másik felén meg fél óra, míg a firefoxból bejön a google. Akkor is mindenféle hibaüzenetekkel bombázza a szerencsétleneket. Egyszóval teljesen használhatatlan úgy 30 gép, amin Linux van. És tetü lassúú az egész.

RaidX - 2007. január 19. 09:01 - válasz erre

A mai ember nem érteni akar a számítástechnikához és a géphez, használni akarja és dolgozni - játszani.
Ha linuxot akarsz a gépedre telepíteni és aztakarod, hogy gyorsan - hibátlanul menjen, érteni kell a géphez és az adott disztróhoz is.
Nembeszélve, mennyivel könnyebb agy ikonra kattitani, hogy valmit használni tudjál, mint parancssori utasításokat megtanulni. A vírusok elleni biztonság addig igaz linux alatt, míg kevesen használják. Utánna már megéri a gonoszoknak foglalkozni vele.
Linux használatát még a főiskolákon sem igen sajátítják el az emberek, pedig sok helyen azt tanulják. A windows alapszintű használatát meglehet tanulni pár hát alatt.
Érdekesség; egy ismerősöm műszaki főiskolára jár és linuxot tanulnak. A beadott feladatokat Word, Excel és társai formába kell beadni. Hogy is van ez?

kezdő - 2007. január 19. 09:12 - válasz erre

Internetbuherator (00:58): egy kicsit elszomorodtam a véleményedtől, akkor ezek szerint hobby szinten semmihez nem fogok érteni?

zsolti - 2007. január 19. 09:16 - válasz erre

Internetbuherator (00:58): helyesírási készségekkel sem rendelkeznek, ahogy látom.

kobor - 2007. január 19. 09:37 - válasz erre

egyet kell, hogy értsek cadmagician -al, az emberek többsége ahogy bekerül valahova dolgozni azzal szembesül, hogy az alkalmazottaknak alapvetően semmi késsége sincs a számítógépekhez (tisztelet a kivételnek!). Megszokták a Windowst és nem is akarják érteni mire miért kattintanak...Ha viszont ezt nézzük, hogy az új munkatársaknak teljesen mindegy, hogy milyen OS elé ülteted le őket ha azt "tanulja"meg használni akkor számára az lesz a jó OS. a mostani Linux distrik destop felülete pedig nem hagy kivánnivalót maga után; az OpenOffice-nél pedig ott van a bűvös Save as és a .doc formátum. Ugyhogy akár linuxon is dolgozhatna mindenki. Játszani pedig munkahelyen nem ildomos arra otthon tartson vasat;Xbox-t stb. Az pedig egyértelmű, hogy serverre Istenkáromlás Windows-t felrekni kivéve ha állandóan mellette akarsz ülni és a fönök ordibálását hallani.....

kezdő - 2007. január 19. 10:50 - válasz erre

zsolti (09:16): mi bajod a helyesírásommal?

borg - 2007. január 19. 11:17 - válasz erre

charlie (01:02): Hát ez az. Érteni kéne hozzá.

kezdő - 2007. január 19. 12:03 - válasz erre

kobor (09:37): kobor (09:37): "betanítás", ez a bűvös szó. Ezen az alapon, mindegy, hogy melyiket tuszkolják a fejecskékbe, csak ez nem vezet egy átfogó számítástechnikai TUDÁShoz., amit internetbuherator megjegyzett. Aki egész nap nyomja pl. a könyvelőprogramot a munkahelyén, az max. este játszik egyet otthon, ha van neki gépe. Van neki? Ebből az következik, hogy mivel nem ért/ek,ünk..stb/ hozzá, döntésképtelenné válik abban, hogy mit válasszon a informatika piacáról. Ilyenkor jön a reklám, meg mit mondott a szomszéd ...stb.

charlie - 2007. január 19. 12:12 - válasz erre

Borg. Gondolod nem értenek hozzá a tanszéki informatikusok? Mégsem működik normálisan. És ha az ember azt látja, hogy a Linuxos gép egész nap lefagyva áll, miközben a Xp-és géppel semmi gond évek óta, akkor később sem fog linuxot használni.

Kobor: egy könyvelőnek nincs szülsége átfogó számítástechnikai tudáshoz. Nem abból él. Ha neked gyógyszerre van szükséged, te is azt veszed meg, amit javasolnak és nem végzed el a gyógyszerész kart, hogy objektíven tudj választani. Nem?

zsolti - 2007. január 19. 13:26 - válasz erre

kezdő (10:50): nem neked írtam :)

zsoltiabéka - 2007. január 19. 13:48 - válasz erre

Elmondom mi itt a probléma :) Tutira jók a linuxos cuccok, bár nem nagyon rajongom értük én sem, de az átlag aki nem ír ide,(talán azt sem tudja hogy kell :) ), még a kedves kis programozó ismerősöm is a géphez tök béndzsa. Az embereknek szép színek, zenélő, mozgó animációk, msn és faxságai kellenek. Az xp vásárlásával, véleményem szerint egy jól csengő nevet, szolgáltatást, supportot vásárolnak, amire támaszkodhatnak ha gondjuk van (szerintem ez főleg cégek esetében nagyon érvényes, 06-1 microsoft: azonnal jöjjön valaki csinálja meg :) és küldjék az új cd ket!!!
Nem érdekli,hogy mi hogy működik, csak az a nagyon fontos (meztelencsajos) email menjen át a vállalat többi dolgozójának.
Ő ahhoz akar érteni, amit tanult vagy csinál épp, mivel az is kitölti eléggé az egész napját, mondjuk simán kiműti az agyad :) .

kezdő - 2007. január 19. 13:51 - válasz erre

charlie (12:12):Igazad van,és pont ebből adódik, hogy nagyon szűk réteg tud dönteni, mit is válasszon. Elvégre nem mindenki tölt el ilyen területen 8-10 évet aktívan. A többiek meg próbálnak lépést tartani a divattal, kollégával...stb.

kezdő - 2007. január 19. 14:23 - válasz erre

zsoltiabéka (13:48): az átlaghoz tartozom én is, eléggé átböngésztem ahhoz a honlapot, hogy lássam érdemben én sem tudok majd hozzászólni. Végül is az a lényeg, hogy értesülhetünk a felmerülő hibákról, megoldásokról. Ilyesmiket is olvastam.

kezdő - 2007. január 19. 14:28 - válasz erre

zsolti (13:26): igen, elnéztem..:)

borg - 2007. január 19. 18:59 - válasz erre

charlie (12:12): Nem szeretnék senkit sem megsérteni, előre elnézést kérek akinek a lelkébe belelépek, de manapság az ilyen "informatikusok" a legszerencsétlenebb, rutintalanabb emberek. Megtanulnak az egyetemen bizonyos dolgokat, majd amikor oda kell állni a gép elé akkor megy a vakarózás, hogy ez az ő tankönyvében nem így volt. Nálunk mindig szoktak lebzselni ilyen arcok nyári gyakorlaton és büszke vagyok arra, hogy az a négy hét alatt többet tanulnak, mint az iskolában 1 év alatt. A másik amitől el tud borulni az agyam, amikor valaki azzal jön hogy ő rendszergazda, de nem tud megkülönböztetni egy amd procit egy intel-től. Manapság mindenki rendszergazda :(

zsolti - 2007. január 19. 22:02 - válasz erre

Hát a saját rendszerének a gazdája. Lehet úgy értik :)

boj - 2007. január 20. 01:59 - válasz erre

Windowsra fejleszteni király. Linuxra szopás, pláne desktop.

Imigyen amig a linuxos közösség nem győzi meg az enterspájz és gém fejlesztőket arról, hogy ez nem így van, fog a fene ezen a plattformon vergődni.

gabez - 2007. január 20. 09:02 - válasz erre

Olyasmin vitatkoztok, amin nem érdemes. Mintha meg akarnátok győzni egymást arról, hogy mi a jobb a jeges tea vgy a kisfröccs? Igya (vegye és használja) mindenki,ami neki ízlik (tetszik).

Munkahelyen (ha nem iformatikus az illető) tök mindegy milyen op rendszer ikonjait nyomogatja a user.

Ha meg informatikus, akkor meg értsen mindkettőhöz, hisz az a dolga.

Mindenesetre a cikk érdekes. Ami ingyenes, az drága. Ami meg drága, arra a cégek rányomulnak, mintha érdem lenne, hogy mennyit költenek évente informatikára. Itt van pl. az SAP. Kalap szar az egész, méregdrága, mégis veszik mint a cukrot!! Ebbe gondoljatok bele. Ami drága, abból csurran-cseppen. Na ezért nincs Linux a desktopokon.

agentgates - 2007. január 20. 10:38 - válasz erre

A cikkel maximalisan egyetertek. Ez egy kerek osszefoglalo, egy betut sem tennek hozza vagy vennek el belole.

Laci - 2007. január 20. 11:21 - válasz erre

Nekem kicsit másabb a véleményem! Windowst használok, de lehetőleg a free programokat részesítem előnyben. Próbálkoztam két linuxal is: BlackPather OS és Uhu-t telepítettem. A telepítés mind a két esetben egy hét vége volt, csak azért, mert semmi háttéranyagot nem találok se a boltokban, de még a neten sem. Előbbi szimpatikus volt, az Uhu viszont még nem nyerte el a tetszésem. A probléma számomra az (és ezért is töröltem le) mert azon kívül, hogy felraktam, nem tudtam frissíteni a programokat. Hozzá szoktam, hogy Windows esetében elindítottam a telepítést és alapbeállításokkal vagy kis buherálással, de ment a művelet, míg a másik platformon már nem, odáig sem jutottam, hogy fordítsam le a telepítő csomagját. (Bár Uhu esetében megtaláltam a beépített frissítőt, tudtam is használni, de az meg nem szedte le a legújabb progikat.) Próbáltam felvenni közvetlen a kiadókkal a kapcsolatot, de nem jött össze (pedig szántam rá időt, hogy kimazsolázzam az oldalukon). Arra kérném a linux fejlesztőit, ha azt akarják, hogy mások is használják a linuxokat, akkor ne azzal kezdjék a felhasználói kézikönyvet: némi linux ismerettel kell rendelkezni. Rengeteg oldal foglalkozik a linuxal, de egyiken sincs olyan, hova klikkeljek és mit írjak a parancssorba, hogy azt lássam, amit akarok. Windows esetében működik az, hogy a hozzá nem értő is tudja kezelni a gépet, mert látja a kézikönyvekben, hová mikor klikkeljen. Ha valaki tud ilyenről, akkor a fenti két os kézikönyve (nagyonkezdőknek) érdekelne! Mellesleg én látok esélyt arra, hogy felhasználókat át lehessen állítani más os-re, csak tényleg az legyen, hogy a kis műveletek, ne jelentsenek óriási problémát. Szerintem sokan csak munkára használják a gépüket (én is) és szívesen használnánk linuxot is!

Alex - 2007. január 20. 13:06 - válasz erre

Csak annyit főznék hozzá a dologhoz, hogy nekem a gépemen semmi gondom nincs a lunuxal ( ubuntu ). Úgy megy ahogy kell. Sosem fagyott le.
A Word és Excelről csak annyit, hogy ez mind megvan a linuxra is. Éppenséggel még ingyenesen letölthető angol és magyar nyelven OpenOffice a neve. Bizonyos dolgokban még többen is nyújt MS vetélytársánál. Ráadásul még windoiwsos megfelelője is van, bárki kipróbálhatja Win alatt.
Miért használ mindenki Windowst??
A válasz pohon egyszerű: Az MS az iskoláknak adja a progijait ingyen, hogy ezen "nőjjenek" fel az emberek. Ha már a kezdetekben beidegződik, hogy ezt kell használni, akkor nyert ügyük van Billéknek.

zsolti - 2007. január 20. 13:18 - válasz erre

Alex (13:06): Nálunk a középiskolában történetesen Linux volt, ennek ellenére nem tudtam rászokni. Éppen azért, amire talán már Laci és Charlie is utalt: számomra kényelmetlen, nem felhasználóbarát, nem egységes és ezáltal nehezen kiismerhető, megtanulható.

Például ha bármilyen Windowsos programot megnyitsz, abban mindegyikben ugyanúgy lesz elnvezve a szerkesztés művelet, vagy mindegyik dialógusablakban baloldalt találod az Ok gombot, jobboldalt a Mégsem gombot, és nem fordítva.

Nem ahány program, annyi féle menüpont-elnevezés, annyi féle interfész. Ezek apróságok, de ezek kellenek ahhoz, hogy az egyszeri felhasználó gyorsan, gördülékenyen tudjon dolgozni a géppel, és a "rendszer megismerése" ne azzal teljen el, hogy megpróbálja kitalálni a programozó észjárását.

Alex - 2007. január 20. 14:29 - válasz erre

zsolti (13:18): Szerintem az a gond, hogy az emberek túlságosan hozzászoktak ahhoz, hogy mident készen kapjanak. Nem hajlandóak megerőltetni az agyukat.
Éppen az a jó a linuxba, hogy mindenki fejlesztheti. Sokféle programok látnak napvilágot. Mindenki úgy alakíthatja, hogy az neki tetsztik.

Cuo - 2007. január 20. 15:23 - válasz erre

Ez puszta üzlet. Csak a ternelhető bevétel és haszon számít, ez mozgatja a világot.
Először volt a beetetős redmond-i módszer, semmi másolás és használat elleni védelem. Később jött a jogi majd a szoftveres védelem most pedig a kettő tökélyre fejlesztése van folyamatban. Már standarddá vált a microsoft otthoni és irodai rendszere, erre vagyunk beállva, a szoftverfejlesztők is, a felhasználók is. Az üzlet működik viszi a pénzt redmondba mi vagy fizetünk vagy nem, de mindenképpen használjuk mert működik. A pingvin korszak már elkezdődött a szerver területen bizonyított is. Nem is biztos hogy cél kellene hogy legyen a desktop világ meghódítása. Talán nem is képes rá. De elférnek egymás mellett a különféle platformok ez látható is.
Egyébként a staroffice-al mentett .doc és a worddel mentett .doc csak egy nagyfröccs mellet nevezhető kompatibilisnek. Hát ezért nem használok pl. windows-on staroffice-t.
De hajrá, sok sikert a fejlesztőknek..

agentgates - 2007. január 21. 00:26 - válasz erre

boj (01:59): "Windowsra fejleszteni király. Linuxra szopás, pláne desktop."

Az osszes mai operacios rendszerre fejleszteni szopas. Egyik ingyen szar, masik meg dragan szar. :-(

kezdő - 2007. január 24. 13:57 - válasz erre

Alex (14:29): Az agyamat sokszor erőltetem, még minden új.Valamire magamtól rájönni sikerélmény. Viszont, ha arra gondolok mibe telt pl.a nyomtató feltelepítése /semmibe/, akkor aggódom, mert igazad van.

Atesz - 2007. február 23. 19:53 - válasz erre

Előre bocsátom nagy linux szimpatizáns vagyok.Csak sajnos kénytelen vagyok windows-t használni mert rákényszerülök.A sok probléma miatt.Egyszerűen meguntam azt, hogy soha nem jó semmi elsőre.Azonkívűl a legnagyobb problémám az, hogy nincs senki az ismerettségemben aki értene hozzá.Így aztán felteszem a disztro-t és csak azt tudom használni ami van rajta.Mondjuk ez sem kevés de én szeretnék mást is használni.De sehol sem tudok segítséget találni például, hogy hogyan telepítsek forráskódból.És egy-két ilyen kudarc és elmegy az ember kedve.Ezekután marad a windows ami érdekes módon elsőre megy. Lehet, hogy nem tökéletes és nem ad forradalmár feelinget de nem lehetne egy olyan disztro-t csinálni ami elsőre működik és nem csak a problémák vannak vele?A bajt meg ráadásul fokozza, hogy a hardware nem mindíg működik.Nem mindenki tud napokat tölteni vadászattal.Az átlag felhasználó mint én is használni akarja és nem a how to-kat bújni aminek a fele abszolút nem mond semmit. Ha a linux fejlesztők az átlagpolgárt célozzák meg akkor fejlesszenek olyasmit amit az átlagpolgár használni tud. Elsőre. Sok embernek elege van a hiba üzenetekből és abból, hogy csak kínlódik valamivel ami a szive csücske, és kénytelen megmaradni annál amit el akar hagyni. A végkonklúzió pedig sajnos az, hogy nem véletlenül magabiztos a Microsoft annyira ugyanis a konkurrencia hajtja hozzá a usereket.

borg - 2007. február 25. 13:13 - válasz erre

Látom működik a moderálás.

zsolti - 2007. február 25. 13:45 - válasz erre

borg (13:13): wtf? Nem töröltünk semmit. Esetleg a spamszűrő törölhetett, ha olyat írtál a hozzászólásba...

borg - 2007. február 25. 14:16 - válasz erre

zsolti (13:45): Tegnap írtam Atesz-nak választ, amit ma már nem látok. Nem írtam semmi olyat ami festéket nem tűr, ezért nem tudom mire vélni.

zsolti - 2007. február 25. 14:18 - válasz erre

borg (14:16): Hm, akkor bocs, valahova eltűnhetett. Szándékosan törölve biztos nem lett, emlékeznék.

DJS - 2007. március 01. 18:04 - válasz erre

Hm. Érdekes, legalább ötféle okot felsoroltatok már, hogy miért is megy jobban Billéknek, miért nem sikerül a Linuxnak átvenni a Windows helyét. De sok Linuxos úgy gondolkodik, hogy nem is ez a cél. Ő tudja használni a gépet, ez neki elég. Nem véletlen, hogy a Linuxot a hackerek fejlesztették. - Szerintem különben többen ráállnának a Linuxra, ha kompatibilis lenne a Windowssal. A felhasználói felületet hamar meg lehet szokni: de azt, hogy minden hardvervásárlás kínszenvedés, hogy nem indul a WMV, nem futnak az Internet Explorerhez készült ActiceX-es oldalak, sem a nagyobb játékok, se a Photoshop, és még a .doc, .xls meg .ppt fájlok sem jönnek-mennek akadálytalanul a két rendszer között, használhatatlanná teszi az egészet. Hogyan használjon valaki Linuxot, ha ez azt jelenti, hogy el kell vágnia magát a számítógépes világtól, mert még a karakterkódolás sem egyezik meg a Windowséval?

ATAG - 2007. március 20. 13:12 - válasz erre

öööö... kis korrekció: a windows karakterkódolása nem egyezeik a linuxéval és nem fordítva... Ebben nem a linuxnak kell felzárkóznia :)

DJS - 2007. március 28. 18:23 - válasz erre

Köszi :)

borg - 2007. március 28. 19:24 - válasz erre

DJS (18:04): Látom nem érted :) Én és kizárólag én például nem is szeretném soha, hogy olyan ember miatt kelljen nekem mindenféle grafikus bizbaszokkal visakodom olyan feladatokhoz amire sokkal alkalmasabb egy csupasz konzol, csak azért mert van pár ember aki szeretne érteni a számítástechnikához, de tanulni lusta hozzá. Biztos annak is igaza van aki fordítva látja, de könyörgöm az használjon windows-t és legyen boldog vele. Az pedig, hogy nem indul a wmv meg nem megy a photoshop az egyszerűen nem igaz. Megsúgom, megy csak akarni kell :) doc és xls terén előfordulhat ilyen, de szerintem egyre ritkábban, ez tény. De persze ez mind azon múlik szerintem ki mit szeretne kezdeni a gépével, így ez alapján választhat hogy milyen operációs rendszert vagy rendszereket használ. Elnézést kérek ha valakinek beleléptem a lelki világába.

DJS - 2007. március 30. 16:04 - válasz erre

Maximálisan igazad van, ha így gondolod, de azoknak is igazuk van, akik csak egy normálisan működő gépet szeretnének, és azért fordulnak a Linuxhoz. A vírusok hiánya miatt különösen vonzó. Felhasználók százezrei vannak így vele, hiszen közhely nevetni a Windowson, hát igazán megérné nekik is készíteni egy disztribúciót. Nem az egész Linuxot átalakítani, csak egy disztrót; az se baj, ha fizetős, hiszen még mindig jobban megérné tizenezrekért venni egy komplett programcsomagot, mint kétszer-háromszor annyiért egy szinte semmire sem jó XP-t. Mégis, ha körbenézünk, a legelterjedtebb disztribúciók (és csak azok rendelkeznek magyar felhasználói felülettel, a magyar fejlesztésűeken kívül) nem ezt csinálják. Állítólag a tengerentúlon van néhány ilyen dolog (Linspire, Linux Xp Desktop), de az nem ért el hozzánk, a BlackPantherhez meg nehéz vasat kapni. - A Linux nagyon klassz, de amíg nehéz használni, addig nem alkalmas az általunk elvárt célra. Ez néha csak marketing kérdése. Ott van például az első benyomás, amikor az ember először szembesül egy Linux asztallal, észreveszi, hogy mindenfelé fura gombok és nevek vannak, a súgó folyton valami terminálra hivatkozik, és nincsen se sajátgép, se C meghajtó. Kérdem én, mennyibe került volna egy felhasználóbarát súgó készítése legalább az első lépésekhez? A KDE-ben van ilyen, az egész oprendszerhez nem. Vagy akár csak annyit megtehettek volna, hogy összegyűjtik a legjobb leírásokat a netről, és elnevezik súgónak. Nem tették meg. Nem a Debianról beszélek: az uhu nevű, kereskedelmi jellegű disztróban sincs ilyen, pedig azt állítólag el akarják adni nekünk. Az ilyen kis apróságok sokat nyomnának a latban, és még csak a Linux kernelt sem kéne módosítani miatta. - Na mindegy, ez van. Amúgy lehet, hogy ha készítenének egy klassz Windows-pótlékot, a Microsoft azonnal halálra perelné a céget. Talán már meg is tette, azért sikkadt el a dolog :) Úgyhogy marad a szokásos vesződés, hogy a Linux alatt készített munkáimat a Windows is olvasni tudja. Bocs a hosszú szövegért.

DJS - 2007. március 30. 16:06 - válasz erre

Az előbb használt "mi" a Windowssal elégedetlenek táborát akarta jelenteni, elnézést, ha félreréthető volt.

ScapeDeer - 2007. május 16. 19:22 - válasz erre

Üdv! Szerintem meg kéne végre említeni a készülő ReactOS-t, ami pillanatnyilag alfa verzióban van, és a projekt célja egy ingyenes, Windows-kompatibilis oprendszer létrehozása, amely ráadásul könnyen kezelhető is. Pont azoknak készül, akik utálják az m$-t és a pénzes oprendszerüket, viszont a Linuxot túl bonyolultnak és idegennek érzik. Pont mint én. ;)

Próbát megér, nem?
http://www.reactos.org

stfnsipos - 2007. június 01. 13:46 - válasz erre

RaidX (09:01): NO!!!
PURE HUN THINKING!?

Kormorán - 2007. június 05. 19:25 - válasz erre

Sziasztok!
Én debiant használok, de csak azért, mert az van a szerveren is, ami a munkámhoz kell.
Nagyon stabil, de kezdőnek nem ajálnám.

Jelenleg egyetlen disztrót ismerek, amelyik egy kezdőnek nem okoz problémát, és nagy eséllyel pont olyan könnyedén telepíthető/nasználható, mint a Win, ez pedig az Ubuntu. Nem mellékes, hogy rendeteg magyar nyelvű anyag van hozzá.
Ha valaki Linuxra akar térni, mindenképpen azt ajánlom.
Ezzel együtt senki ne számítson arra, hogy a Linuxot nem kell annyit tanulni, mint a Win-t. Csakhogy arra már nem emlékszünk.

DJS - 2007. június 15. 00:20 - válasz erre

Most hallottam a XandrOS-ról, ami ugyanezt tűzte ki célul, és annyira akarja követni a Wint, hogy meg is állapodott a Microsofttal :) De van egy PCLinuxOS nevű kezdeményezés is, ami megtartotta a szabadságeszményt.

evenorbi - 2007. június 19. 11:51 - válasz erre

Azt nem értem sokakban, hogy miért várjátok el, hogy a Linux Windows-ként működjön? Meg persze szintén túl megerőltető, hogy keresni kell a neten, és kérdezni a fórumokban, egyszóval tanulni kell. A Linux legalább nem akar engem bezárni, hanem úgy használom ahogy én szeretném, és kész. Választhatok. Az utóbbi 9 hónapban örömmel használom a számítógépem (Ubuntu-val).

DJS - 2007. június 23. 16:42 - válasz erre

Eh, azért, mert 12 évig, 5 éves koromtól Windowst használtam, és megszoktam, hogy az milyen egyszerű, csak tologatni kell az egeret és kattintani, és kész. Nekem nincs igényem a szabadságra, mert az így a 21. századi Európában már adott. Én könnyű munkát szeretnék, és egyelőre a Linux még túl bonyolult ehhez. Csak azért használom, mert stabil. Ez az egy előnye van az otthoni felhasználásra. Mert az nagyon tetszetős filozófia, hogy választhatsz, meg hogy hajlandó vagy tanulni érte, meg hogy nem elégszünk meg az elénk tett megoldásokkal, stb., de amikor sürgősen kell valamit megcsinálni, akkor én mindig előveszek egy Wint. Az ha kétszer lefagy is, még mindig gyorsabb, mint az interneten keresgélni és fórumok válaszaira várni.

GoRien - 2007. június 26. 03:07 - válasz erre

Én annyit tudnék, hozzászólni, hogy nekem nem okoz akkora gondot a Linux. Lehet, hogy azért, mert én még DOS korszakban tanultam PC használni, ami kicsit többet kívánt az embertől, mint egy Windowsba beletanulni. Igaz, hogy aki a Windowst igazán szakember módjára akarja kezelni, annak legalább annyit kell tanulnia, mint a Linuxnál. Tudom, mivel az IBM-nél dolgozok Windows szerverek rendszeradminisztrációja területén. Én nagy szívásként éltem meg, amikor rákényszerültem a Win95-re, mivel kivette az irányítást a kezemből és minden hülyeséget csinált, hogy elboruljon az ember agya, és az addig stabil számítógépek a különböző registry hülyeségek miatt + más okok miatt is nagy rakás szeméthalomként működjenek. Az XP desktopon valamennyire javított a helyzeten, az NT alap miatt, de a vacakul megtervezett registry (amit a VIsta is örökölt) és a direkt nyitva hagyott biztonsági rések még mindig tönkreteszik ezt a rendszert. Pedig ígéretes dolgok vannak a Windows-ban. Tavaly történt egy kis változás az oprendszerek ismerete terén, mert az IBM elküldött két AIX tanfolyamra, ami alapján feléledett bennem a Unix like rendszerek megismerésének a vágya és az otthoni XP-m mellé felraktam az Ubuntut. Nem akartam sokat szívni az installal, ezért ezt a disztrót választottam. Most már ott tartok desktopon, hogy az XP-t több mint két hónapja nem indítottam el, mivel, amire kell a gépem, azt Ubuntuval tökéletesen meg tudom csinálni. Csak windowsos játékoknál nem szopatom magam, csak akkor indítok XP-t. De mivel játszani nincs sok időm, mostanában pihen a saját partícióján a Win. És ami nagy megkönnyebbülés, hogy nem kell szívatnom magam a registry-vel, amit már vagy 97 óta egy nagy tévedésnek tartok. Én azt látom, hogy a legtöbb kezdőnek az Ubi jó választás lenne, mivel eléggé felhasználóbbarát és könnyen használható. Max. a hardware támogatásnál lehet gond, de ez nem annyira Ubuntu, hanem inkább Linux probléma, mivel a legtöbb hardware gyátó nem készít Linux drivert. De ezt a problémát csak a gyártókkal közösen lehetne megoldani. De mivel a Linux kis piac, ezért egyszerűbb és olcsóbb nekik csak Windows drivereket csinálniuk.

Azzal ne mértek egyet, hogy a Vista miatt nagyvállalatok nem akarnak átállni Linuxra, mivel van erre példa. Ha a saját házam táját figyelem meg, akkor itt az IBM-nél azt tervezik, hogyha desktop-on váltás lesz, akkor Xp-ről Linuxra megy át a cég. A softwar-eink linuxos változata már megvan, a tesztet a desktopon néhány rendszeradminisztrátorunk már tavaly óta csinálja és persze az IBM érdekelt a Linux busines-ben is. :)

DJS - 2007. július 12. 18:40 - válasz erre

Épp azért nem jó példa a nagyvállalatokra, amit elmondtál.

Jüri - 2007. augusztus 09. 19:48 - válasz erre

A Linux célja nem az, hogy minél több gépre felkerüljön. Az a kereskedelmi szoftverek célja.

hammerjoe - 2007. augusztus 10. 08:07 - válasz erre

Nekem pl. nem mindegy hogy vadásznom kell-e a drivereket vagy sem.Ebben nagyon nagy hátrányban van a linux! Míg ha Wint rakok fel, akkor(és itt jön a lényeg) "csak" előveszem a telepítőlemezt az adott hardwarehez és már megy is minden,elsőre!NEM fogja az elég "bivaly" videókarimra azt mondani hogy nem tud 3D-t ( pl:a pofám leszakad ha a GF8600 GT nem tud 3D-t),nincs olyan hogy nem kezeli a hangkártyámat,és nem kell félórát -órát szarakodnom hogy legyen netem,csak is azért mert nem ismeri fel a modemet,és nem tudom semmihez sem hasonlítani a megadott típusokból.És higgyétek el,nem egy "linux ellenesen összeválogatott" gépről van szó,hanem egy egyszerű "mezei" konfigról.És még valami,sajnos NAGYON sokan vannak akik így járnak mint én!!! Ennyit a linuxról,és persze mérföldekkel átláthatatlanabb(számomra,mivel nem vagyok informatikus) az Xp-nél.

borg - 2007. augusztus 10. 11:06 - válasz erre

hammerjoe (08:07): "pl:a pofám leszakad ha a GF8600 GT nem tud 3D-t"
Ugye xp alatt is van rögtön 3d egy telepítés után?!? Ne csináld már. Nvidia weboldalról 5 perc alatt leszedhető és telepíthető.Hálózat beállítása ugyanannyi idő mint xp alatt és nem hinném hogy bonyolultabb lenne, pláne ha router van akkor out-of-the-box működik dhcp-ről. Abban az esetben igaz amit mondasz, ha integrált hálókártyáról beszélünk és a kernel-be nincs befordítva. Olyan hangkártyát ami nem ment volna, igazából nem nagyon láttam mostanában, de elvétve lehet ilyen is ez igaz. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de egy kis teszetoszaságot érzek az írásodban. Biztos, hogy meg tudod oldani ezeket a "problémákat" , de inkább szenvedsz kicsit, mert az egyszerűbb. Jól gondolom? :)

Laci04 - 2007. augusztus 10. 11:20 - válasz erre

Senkinem sem született tulajdonsága a szoftverhasználat és telepítés. Mindennek megvan a saját menete és mindent meg kell tanulni hogy használni lehessen. Ha te kezdettől fogva linuxot használzs és azon tanulod meg a dolgokat akkor a windows tűnik átláthatatlannak. Nyilván a harverek telepítőlemezén 100-ból talán 1 vagy kettő amin linux alá is van driver. És amelyik driver a linuxba nincsa beépítve azt bizony meg kell keresni és telepíteni kell. En nem könnyű dolog. Forrásból fordítani stb. Természetesen aki rutinos annak már nem probléma. Én már fél éve próbálok linuxra válani otthon de valamilyen ok miatt mindig visszatértem a winhez. Most viszont találtam egy jónak mondható disztrót amiben már elég sok támogatás megvan és javarészt mindet el tudtam indítani rajta kivéve egy tintasugaras nyomtatót és a webkamerámat. De most tervezek egy nagyobb léptékű fejlesztést a számítógépemen így áttérek a 64 bites platformra. Ehhez pedig az egyik legnagyobb linux disztrót néztem ki ez a Debian. 3 DVD az install anyagja, szerintem van benne támogatás bőven, szemben az 5 CD-s Suse linuxal. De ez majd kiderül. Már közel egy hónapja nem bootoltam win partícióról. Viszont rohadt sok időt töltöttem állítgatásokkal parancssoros buherálásokkal, de már kezdem kiismerni magam a rendszerben. A szoftverek telepítése már kezd tisztulni és a minap telepítettem az első olyan szoftvert amit forrásból kellett fordítani. Sok idő de szerintem hosszú távon megéri. Több előny is van szerintem.
Első és a legnagyobb hogy nyílt forráskódú. Ezzel még nem mész az elején semmire, csak egy bizonyos tudási szint felett kezd előnnyé válni. Második és ez is nagyon fontos. Szabad és ingyenes. A szoftvertámogatás már elég jó ha azt vesszük mindent meg lehet találni ami szükséges csak keresni kell.
Úgy gondolom hogy egy jó linux a rendszeren több évre szóló stabil megoldás. Szemben a windowst én közel fél évente húzom újra. A hálózat beállítás, meg internet stb. elsőre nekem fél napot vett igénybe. Azóta pár perc. Ez csak tanulás és önszorgalom kérdése, nameg akarat. Ha valaki át akar állni az meg tudja tanulni és tudja majd használni csak kellően akarni kell és marha sokat kell az elején görcsölni. Csak az a baj hogy sokan ránéznek és azt mondják hogy nem tudom megtanulni meg szar az egész mert nem csak két okét kell megnyomni oszt annyi.

Tomi - 2007. november 05. 17:07 - válasz erre

charlie (01:02): Szerintem a Windows az ami lefagy... és a Vista is tetű lassú az új technológiával. Pedig nem rossz a gépem élményindexe 3.4. Vista Home Basic.

függöségi pokol - 2007. november 05. 19:20 - válasz erre

Tavasz óta próbáltam áttérni linuxra, elmonhatom pokoli félév volt, maga a függöségi pokol... á, nem is részletezem. Azóta megtanultam becsülni az addig utált windowst, most sem szeretem, de a linux után egy "álom" !

Vajk - 2007. november 13. 09:37 - válasz erre

A fűszer, amire vártok hamarosan megérkezik :)
http://en.wikipedia.org/wiki/KDE_4

nekem elĂ©g az öreg xp - 2009. április 20. 01:08 - válasz erre

igen én sem értem ezt a nagy win utálatot ill. linux ajnározást. én is kb fél évet szántam linuxra, összeségében megtanultam használni, de kimondottan jó volt winre visszatérni. nem tapasztaltam meg semmi előnyét a linuxnak, ugyan ugy letud és le is fagy mint egy xp... sőt az sp2, sp3-as xp-vel kevesebb a gondom mint a linuxokkal. tudom linuxon csak a grafikus felület fagy, maga a linux nagyon stabil de hát mint normál felhasználó azt használom. progikból összeségében több és jobb és karbantartott progik érhetők el mint linuxra. linuxnál különben is jellemzően béták alphák, rc-k nagyrészt a progik ill megszünik a fejlesztés más újrakezdi, aztán ő is abbahagyja... szerintem az egész linux nem elég kiforott nagy az összevisszaság, millió disztró, csomagkezelő, félbehagyott progik, disztrók... nem lenne rossz, de vkinek összekéne fogni az egészet, így pár százaléknál többen nem fogják használni. és ami még érdekes mióta sp3 van egyetlen 1 újraindításom, kékképernyőm sem volt windows alatt, tényleg nem tudom mivel lenne jobb a linux nekem. tapasztalatnak, tanulásnak jó volt, de ennyi.

nekem elég az öreg xp - 2009. április 20. 01:10 - válasz erre

igen én sem értem ezt a nagy win utálatot ill. linux ajnározást. én is kb fél évet szántam linuxra, összeségében megtanultam használni, de kimondottan jó volt winre visszatérni. nem tapasztaltam meg semmi előnyét a linuxnak, ugyan ugy letud és le is fagy mint egy xp... sőt az sp2, sp3-as xp-vel kevesebb a gondom mint a linuxokkal. tudom linuxon csak a grafikus felület fagy, maga a linux nagyon stabil de hát mint normál felhasználó azt használom. progikból összeségében több és jobb és karbantartott progik érhetők el mint linuxra. linuxnál különben is jellemzően béták alphák, rc-k nagyrészt a progik ill megszünik a fejlesztés más újrakezdi, aztán ő is abbahagyja... szerintem az egész linux nem elég kiforott nagy az összevisszaság, millió disztró, csomagkezelő, félbehagyott progik, disztrók... nem lenne rossz, de vkinek összekéne fogni az egészet, így pár százaléknál többen nem fogják használni. és ami még érdekes mióta sp3 van egyetlen 1 újraindításom, kékképernyőm sem volt windows alatt, tényleg nem tudom mivel lenne jobb a linux nekem. tapasztalatnak, tanulásnak jó volt, de ennyi.

nekem elég az öreg xp - 2009. április 20. 01:21 - válasz erre

igen én sem értem ezt a nagy win utálatot ill. linux ajnározást. én is kb fél évet szántam linuxra, összeségében megtanultam használni, de kimondottan jó volt winre visszatérni. nem tapasztaltam meg semmi előnyét a linuxnak, ugyan ugy letud és le is fagy mint egy xp... sőt az sp2, sp3-as xp-vel kevesebb a gondom mint a linuxokkal. tudom linuxon csak a grafikus felület fagy, maga a linux nagyon stabil de hát mint normál felhasználó azt használom. progikból összeségében több és jobb és karbantartott progik érhetők el mint linuxra. linuxnál különben is jellemzően béták alphák, rc-k nagyrészt a progik ill megszünik a fejlesztés más újrakezdi, aztán ő is abbahagyja... szerintem az egész linux nem elég kiforott nagy az összevisszaság, millió disztró, csomagkezelő, félbehagyott progik, disztrók... nem lenne rossz, de vkinek összekéne fogni az egészet, így pár százaléknál többen nem fogják használni. és ami még érdekes mióta sp3 van egyetlen 1 újraindításom, kékképernyőm sem volt windows alatt, tényleg nem tudom mivel lenne jobb a linux nekem. tapasztalatnak, tanulásnak jó volt, de ennyi.

dodin - 2009. december 08. 05:54 - válasz erre

pont így vagyok én is, kipróbáltam pár linuxot, de nem látom előnyét, ugyanis fagy , több progi ill a maga az X is. igen tiszta röhej az xp-m most kb másfél éve lett telepítve 1x sem fagyott...
szal buzizni jó a lin, de sajna a win még mindig jobb

Silent_Bob - 2009. december 16. 09:59 - válasz erre

http://hplinuxblog.blogspot.com/2007/12/telepts-forrsbl.html
Ha forrásból szeretnél telepíteni, akkor ajánlom figyelmedbe a köv. liknet, bár az írásod nem segítségkérés, inkább végkövetkeztetés. Nálam az ubuntu simán nyert, azóta az xp-t csak játékra használom, kell a fenének olyan oprendszer a mindennakokra, ami instabillá válik pár uninstall, és néhány újraindítás után.
A Linuxban felhasználhatóság terén még vannak lehetőségek, ha kicsit szabványosabbá tudna válni(tudom, sárbírkózni akarok de maradjon tiszta a ruhám) valamint a hardwaregyártók is elkezdhetnének nyitni a többi oprendszer felé. 22-es csapdája

http://hplinuxblog.blogspot.com/2007/12/telepts-forrsbl.htmlAtesz (19:53):

Silent_Bob - 2009. december 16. 10:46 - válasz erre

Folyt.köv.: ezzel szemben a Win verzióról verzióra marad olyan instabil problémás oprendszer, amilyen volt. Lehet hogy sokan utálnak terminálba gépelni, de nekem kellemetlenebb ha a homokóra mellett kell ülnöm nem vagyok számtech szakember, ez kiderül az írásomból de én inkább a tanulásba invesztálam időt mint hogy a belassult windowst javítsam fél évente és addig is vesződjek a belassult rendszerrel ami egy újraindítástól össze tud zavarodni, sajnos ez természetes üzemmódja a win-nak
A linux legalább működik rendesen, ha megtanulod használni. Ezt a csiszolatlan gyémántot az tudná fényesre csiszolni, ha a hardware gyártók a felhasználói tábor növekedése mikatt támogatni kezdenék a linuxot is szemben a Ms zsaroló politikájával úgy gondolom hogy aki ilyen és ehhez hasonló oldalakra/fórumokra írogat azzal nem az a gond hogy nem elég innovatív megtanulni egy másik rendszert még akkor se, ha a Win mellett foglal állást, de ezek a hardware gondok rengeteg érdeklódőnek elveszik a kedvét, ami érthető
Tehát a konklúzió: A linux jelenleg nem érett be arra hogy leváltsa a Windows-t de aki alternatív oprendszernek felteszi annak a jutalma egy olyan számítógép, ami azt teszi amit mondanak neki, és nem a kritikus hiba, meg a rendszer nem válaszol üzenetekkel szemezek állandóan + nem kell a számtech szakúzletbe rohannom RAM-ért ha felteszem a Vistát vagy a 7-et
ne a rendszereigényt nézzük, hanem a vírusírtóval tűzfallal, millió programmal, fejlesztői környezettel felszerelt gépeket ég és föld a két sebesség
ha Office-t meg msn-t meg Google earth-öt meg egy két ilyen alap progit használ az ember, akkor persze hogy sokáig áll az xp, de ha fent van 2 3 játék, jár egész nap a a gép + van napi 3-4 restart, akkor meglepne ha 1,5 évig kibírná.
A linuxot bírálók egy részének sajnos általában több kérdésben igaza van Az egyedi eseteket sem tudom vitatni (főiskolai gépek) ezek et kár lenne elhallgatni, ilyen problémákkal mindenkinek számolnia kell, aki linuxozásra adja a fejét ha ezekkel nem számol, és azt várja hogy a rendszer pikk-pakk működjön, akkor csalódni fog a platformban, a disztróban, és a közösségben.
Ami az újratanulást illeti: Nem elbagatellizálni szeretném a problémát, de én a típikus Linux analfabétából kb fél év alatt jutottam oda hogy önállóan kijavítom az utamba kerülő hibákat forráskódból telepítek, kiigazodok a rendszeren, nem ijedek meg a terminál használatától. Előtte csak Windows tapasztalatom volt. Úgy gondolom ez nam meghozhatalan áldozat, aki kicsit is érdeklődik az informatika iránt, vagy megunta a Win csökevényeit annak kár nem feltenni legalább alternatív oprendszerként
Ami pedig a MS-ot illeti, tőlük a továbbiakaban se lehet mást várni, mint a tömegtermelő multik s**r terméke működik ugyan, de napi szinten egy sor bosszúságot okoz és az idegeskedésre nincs support sajna ők ilyenek ez adódik a vezetési stílusukból nem tudnak és soha nem is fognak tudni rendes minőségű termléket gyártani mint ahogy egy multi vagy monopólium se tud. Ezzel szemben a Linuxot csak 1x kell megtanulni (Tudjuk a bátor egyszer hal meg, a gyáva 100x) ( ez nem utalás volt csak a a helyzetet jellemeztem)
UI.: elnézést a rendszertelen, csapongó gondolatokért, de ez jutott eszembe a témáról.

nekem elég az öreg xp - 2010. február 07. 08:42 - válasz erre

Szia Silent_Bob Az XP-t nem akarom védeni, különösebben nem is vagyok oda érte, de a megbízhatóság terén tényleg nem tudok rosszat mondani rá. Most már több mint 1.5 éves az xp-m és valamennyit bizonnyal lassult, de ez leginkább 1 újratelepítés után a friss rendszerrel összevetve lenne igazán felt?n?. Az én gépem egy régicske p3-as, (512MB RAM) az xp elfutogat rajta, nem vágtat, de használható, linuxon (nem csak csili disztót, pl arch-ot és slackware-t is próbáltam) viszont pl.pár órás intenziv böngészést?l gyakorlatilag használhatatlanul belassul és nem csak KDE alatt, Flux ill Blacbox alatt szintén, ahogy észrevettem ezek a minimalista ablakkezel?k rendszeríndítás után tényleg kevesebb mem-el beérik mint a nagyok pl. KDE, de egy id? után így is elfogy a rendszer alól a memória és a swapelés bizony belassít rendesen. Lehetne mondani (és némi igazsá van benne, h manapság kevés ez a gép, de xp alatt mégis, mint írtam egész normális módon használható. Különben ez érdekes mert pont linuxra mondják a kis er?forrásigényt ill az optimálisabb memória kezelést...Sajnos, van még egy tapasztalatom, ami ugyan ezt er?síti, barátn?m gépe (pentium D 920 2GB RAM) szóval ez sem a legútolsó divat szerinti, de azért nem olyan gyenge. Az xp ezen a gépen tökéletesen fut, a linuxok (itt is több disztrót kipróbáltam) ugyan, itt már nem lesznek használhatalanul lassúak pár öra böngészést?l és összességében normális a rendszersebesség, de nem gyorsabb az xp-nél és ami lényeges nem is annyira a sebesség, mint inkább nem a görd?lékenység hiánya a zavaró, szóval az xp alatt a progik simán gördülékenyen nyilnak, m?ködnek, míg linux alatt valahogy olyan darabos érzetü. Ami pl tettszik linuxnál, hogy gyakorlatilag minden szoftver van x64 alá is, vmint mint írtad tényleg jobban variálható és nagyobb szabadságot ad, de pl én és szerintem még sokan nem is akarjk különösebben variálni. Aztán még amit hátránynak látok, - office - tudom van ooo, de sajna még mindig nem teljessen kompatibilis (szerintem most egy olyan kb. már majdnem használható állapotban van) szerintem már sokan, suli v munkahely révén megtapsztalták, hogy nálunk gyakorlatilag kvázi szabvány a .doc és .ppt és ezen formátumok ooo-val otthoni célra lehet, h jók, de hivatalos munkákhoz sajna még mindig nem. Azon lehet mérgel?dni (joggal) h miért, de sajna ez van, legalábbis egyenl?re. Szumma szummárum, bár azt elismerem, h otthonra ill sok feladatra a linux igenis használható, de összességében továbbra sem látom el?nyét olyan személynek, akinek már van windowsa, mint írtam f?ként kompatibilitási dolgok miatt, de a saját tapasztalataim alapján a stabilítás és gyorsaság ill gépigény sem volt kedvez?bb linux alatt, s?t... és a dist-upgrade ill lib problémákról, ill. régebbi videokari driverek kernel és gcc függ?ségeir?l még csak nem is szóltam, igen megoldható minden, de egy átlagfelhasználó (mert azért ?k vannak többségben) számára nem biztos, h ez annyira járható út, ill azt sem látom mi pluszt hozzna nekik igazából, f?leg ha a wint - úgy ahogy - de csak eltudják kezelgetni különösebb probléma nélkül.
Ja a konzolal, conf fájlokkal semmi bajom, slackiban ezek kimondottan tettszettek, de nem (csak) ezen múlik:)

nekem elég az öreg xp - 2010. február 07. 08:50 - válasz erre

Szia Silent_Bob Az XP-t nem akarom védeni, különösebben nem is vagyok oda érte, de a megbízhatóság terén tényleg nem tudok rosszat mondani rá. Most már több mint 1.5 éves az xp-m és valamennyit bizonnyal lassult, de ez leginkább 1 újratelepítés után a friss rendszerrel összevetve lenne igazán felt?n?. Az én gépem egy régicske p3-as, (512MB RAM) az xp elfutogat rajta, nem vágtat, de használható, linuxon (nem csak csili disztót, pl arch-ot és slackware-t is próbáltam) viszont pl.pár órás intenziv böngészést?l gyakorlatilag használhatatlanul belassul és nem csak KDE alatt, Flux ill Blacbox alatt szintén, ahogy észrevettem ezek a minimalista ablakkezel?k rendszeríndítás után tényleg kevesebb mem-el beérik mint a nagyok pl. KDE, de egy id? után így is elfogy a rendszer alól a memória és a swapelés bizony belassít rendesen. Lehetne mondani (és némi igazsá van benne, h manapság kevés ez a gép, de xp alatt mégis, mint írtam egész normális módon használható. Különben ez érdekes mert pont linuxra mondják a kis er?forrásigényt ill az optimálisabb memória kezelést...Sajnos, van még egy tapasztalatom, ami ugyan ezt er?síti, barátn?m gépe (pentium D 920 2GB RAM) szóval ez sem a legútolsó divat szerinti, de azért nem olyan gyenge. Az xp ezen a gépen tökéletesen fut, a linuxok (itt is több disztrót kipróbáltam) ugyan, itt már nem lesznek használhatalanul lassúak pár öra böngészést?l és összességében normális a rendszersebesség, de nem gyorsabb az xp-nél és ami lényeges nem is annyira a sebesség, mint inkább nem a görd?lékenység hiánya a zavaró, szóval az xp alatt a progik simán gördülékenyen nyilnak, m?ködnek, míg linux alatt valahogy olyan darabos érzetü. Ami pl tettszik linuxnál, hogy gyakorlatilag minden szoftver van x64 alá is, vmint mint írtad tényleg jobban variálható és nagyobb szabadságot ad, de pl én és szerintem még sokan nem is akarjk különösebben variálni. Aztán még amit hátránynak látok, - office - tudom van ooo, de sajna még mindig nem teljessen kompatibilis (szerintem most egy olyan kb. már majdnem használható állapotban van) szerintem már sokan, suli v munkahely révén megtapsztalták, hogy nálunk gyakorlatilag kvázi szabvány a .doc és .ppt és ezen formátumok ooo-val otthoni célra lehet, h jók, de hivatalos munkákhoz sajna még mindig nem. Azon lehet mérgel?dni (joggal) h miért, de sajna ez van, legalábbis egyenl?re. Szumma szummárum, bár azt elismerem, h otthonra ill sok feladatra a linux igenis használható, de összességében továbbra sem látom el?nyét olyan személynek, akinek már van windowsa, mint írtam f?ként kompatibilitási dolgok miatt, de a saját tapasztalataim alapján a stabilítás és gyorsaság ill gépigény sem volt kedvez?bb linux alatt, s?t... és a dist-upgrade ill lib problémákról, ill. régebbi videokari driverek kernel és gcc függ?ségeir?l még csak nem is szóltam, igen megoldható minden, de egy átlagfelhasználó (mert azért ?k vannak többségben) számára nem biztos, h ez annyira járható út, ill azt sem látom mi pluszt hozzna nekik igazából, f?leg ha a wint - úgy ahogy - de csak eltudják kezelgetni különösebb probléma nélkül.
Ja a konzolal, conf fájlokkal semmi bajom, slackiban ezek kimondottan tettszettek, de nem (csak) ezen múlik:)

nekem elég az öreg xp - 2010. február 07. 08:57 - válasz erre

Szia Silent_Bob Az XP-t nem akarom védeni, különösebben nem is vagyok oda érte, de a megbízhatóság terén tényleg nem tudok rosszat mondani rá. Most már több mint 1.5 éves az xp-m és valamennyit bizonnyal lassult, de ez leginkább 1 újratelepítés után a friss rendszerrel összevetve lenne igazán felt?n?. Az én gépem egy régicske p3-as, (512MB RAM) az xp elfutogat rajta, nem vágtat, de használható, linuxon (nem csak csili disztót, pl arch-ot és slackware-t is próbáltam) viszont pl.pár órás intenziv böngészést?l gyakorlatilag használhatatlanul belassul és nem csak KDE alatt, Flux ill Blacbox alatt szintén, ahogy észrevettem ezek a minimalista ablakkezel?k rendszeríndítás után tényleg kevesebb mem-el beérik mint a nagyok pl. KDE, de egy id? után így is elfogy a rendszer alól a memória és a swapelés bizony belassít rendesen. Lehetne mondani (és némi igazsá van benne, h manapság kevés ez a gép, de xp alatt mégis, mint írtam egész normális módon használható. Különben ez érdekes mert pont linuxra mondják a kis er?forrásigényt ill az optimálisabb memória kezelést...Sajnos, van még egy tapasztalatom, ami ugyan ezt er?síti, barátn?m gépe (pentium D 920 2GB RAM) szóval ez sem a legútolsó divat szerinti, de azért nem olyan gyenge. Az xp ezen a gépen tökéletesen fut, a linuxok (itt is több disztrót kipróbáltam) ugyan, itt már nem lesznek használhatalanul lassúak pár öra böngészést?l és összességében normális a rendszersebesség, de nem gyorsabb az xp-nél és ami lényeges nem is annyira a sebesség, mint inkább nem a görd?lékenység hiánya a zavaró, szóval az xp alatt a progik simán gördülékenyen nyilnak, m?ködnek, míg linux alatt valahogy olyan darabos érzetü. Ami pl tettszik linuxnál, hogy gyakorlatilag minden szoftver van x64 alá is, vmint mint írtad tényleg jobban variálható és nagyobb szabadságot ad, de pl én és szerintem még sokan nem is akarjk különösebben variálni. Aztán még amit hátránynak látok, - office - tudom van ooo, de sajna még mindig nem teljessen kompatibilis (szerintem most egy olyan kb. már majdnem használható állapotban van) szerintem már sokan, suli v munkahely révén megtapsztalták, hogy nálunk gyakorlatilag kvázi szabvány a .doc és .ppt és ezen formátumok ooo-val otthoni célra lehet, h jók, de hivatalos munkákhoz sajna még mindig nem. Azon lehet mérgel?dni (joggal) h miért, de sajna ez van, legalábbis egyenl?re. Szumma szummárum, bár azt elismerem, h otthonra ill sok feladatra a linux igenis használható, de összességében továbbra sem látom el?nyét olyan személynek, akinek már van windowsa, mint írtam f?ként kompatibilitási dolgok miatt, de a saját tapasztalataim alapján a stabilítás és gyorsaság ill gépigény sem volt kedvez?bb linux alatt, s?t... és a dist-upgrade ill lib problémákról, ill. régebbi videokari driverek kernel és gcc függ?ségeir?l még csak nem is szóltam, igen megoldható minden, de egy átlagfelhasználó (mert azért ?k vannak többségben) számára nem biztos, h ez annyira járható út, ill azt sem látom mi pluszt hozzna nekik igazából, f?leg ha a wint - úgy ahogy - de csak eltudják kezelgetni különösebb probléma nélkül.
Ja a konzolal, conf fájlokkal semmi bajom, slackiban ezek kimondottan tettszettek, de nem (csak) ezen múlik:)

Zibra - 2010. február 09. 18:52 - válasz erre

Én Kubuntu 9.10-et használok ami az ubuntu Linux rendszeren alapul. nem tudom ki mit gondol a Windows-ról de aki még nem próbálta legalább az Ubuntut az próbálja ki. Van rajta sok parasztvakító effekt is amit a Vistába és a Win7-be is beletett a MS mint nagy újdonság. (Az effektek beállítása megtalálható az oldalamon: http://www.ubuntuportal.fw.hu/ ) . Gyorsabb int a windows , gyorsabban ír CD-t kevesebb CPU-t használ és még kicsi is. Mindenkinek ajánlani tudom és ne higyjétek, hogy nem tudom mi riasztja el a sok embert a linuxtól: a terminál. Csak ugy mondom, hogy az Ubuntu is arra törekszik, hogy már semmit se kelljen terminálból csinálni ott van helyette a Szoftverközpont és a Synaptic. Vírusirtó nem kell m ivel gyakorlatilag m,inden Hacker és aki vírust ír az Unix rendszerrel dolgozik és a saját rendszerükre nem írnak vírust. Elég egy tűzfalat beállítani ha már nagyon akarsz védelmet. Üdv.: Zibra

tibcswi - 2010. február 10. 04:11 - válasz erre

nem tudom, én kb 3 éve próbálgatom a linuxot, többek közt pont a gép takarékosságáról és stabilitásáról elterjedt hivatkozások miatt, de nálam /3 különböző gép/ alig merem leírni, de sajnos még mindig - ahogy már itt előttem is írták - az xp stabilabb és gyorsaságban sem marad el, főleg gyengébb gépeken, sp2 v sp3-al, előtte tényleg voltak gondok vele, gyanítom még ezekből az időkből terjedt el és maradt rajta az instabil stb jelző, mára ez szerintem nem igaz. linux gui nélkül atom stabil, guival szerintem problémásabb xp-nél. az ubuntu meg saját tapasztalat alapján, a linuxok közt is a lassabb rendszerekhez tartozik. csak úgy mint öreg xp is írta, p3-as gépen+kevés ram, az xp szépen ketyeg, linuxok néhány óra több tabos böngészéstől gyakorlatilag használhatatlanul lelassulnak.

tibcswi - 2010. február 10. 04:21 - válasz erre

ja, azt még elfelejtettem, h ne vegyétek ezt win fényezésnek, én jobb szeretném, ha a linuxot dicsérhetném, nem vagyok egyik oldal megszállottja sem, pusztán a saját tapasztalataim írtam.

tibcswi - 2010. február 10. 04:36 - válasz erre

ja, azt még elfelejtettem, h ne vegyétek ezt win fényezésnek, én jobb szeretném, ha a linuxot dicsérhetném, nem vagyok egyik oldal megszállottja sem, pusztán a saját tapasztalataim írtam.

sajna - 2010. február 14. 15:34 - válasz erre

Csatlakozom az elöttem szólokhoz, nem tudom honnan jön ez a gyors linux, lassu xp, de szerintem se igaz. Arch és Slackware-t kínoztam, tehát linek közt elvileg a gyorsabbakat. Linux grafikusan katasztrófa , xp x kevesebbszer hasal el, és igen kis gépen xp gyorsabban fut mint linen. Sajna vagy nem ez van.

Ursi - 2010. február 14. 17:51 - válasz erre

Nekem sem tiszta, ez a gyors linux, gui nélkül tényleg gyors + stabil is, guival viszont azt kell mondjam tényleg a win jön ki jobban, főleg kis gépeknél feltünő. Tudom a fáma fordítva szól, de a saját tapasztalatomnak hiszek inkább és látom azért már mások is észleltek hasonlóképp.

njoc - 2010. február 17. 14:39 - válasz erre

Elolvasva sok hsz-t, van ittt egy általános a tévedés a fejekben. Méghozzá az, hogy a linux célja/feladata az valamiféle Win pótlékként való működés. Hát nem. A linux nem windows. Célja pedig nem az, hogy ha már eleged van az EULA-ból, a vírusokból, a registry-ből és úgy általában a windows gyengeségeiből, akkor legyen neked egy alternatíva, ami ugyanúgy működik, csak ezen gyengeségek nélkül.

A linuxok alapvetően szerverekre való oprendszerek, amiket fel lehet ruházni olyan tulajdonságokkal, amik alkalmassá teszik őket desktop környezetbe is.

Lassú a GUI? Használj valami leightweight ablakkezelőt. XFCE, LXDE vonal. Ne vicccelj már, az LXDE P1 100Mhz-en tökélesen megy. Na az alatt nézd meg WinXP sebességét.

Függőségi porblémák? Használj valami normális csomagkezelőt.

FF zabálja az erőforrásokat? Használj Operát pölö.

nem tudsz WMV -t lejátszni? Alapból ez az windowsos cumó, amúgy lejásztható. Nem feltétlenül egyszerűen, mert az MS mindent megtesz, hogy ne legyen az, de megoldható.
Akkor se sírhatna senki, ha ezeket a linux abszolút nem támogatná. Másik oprendszerről beszélünk.

A legtöbb modern disztrib alatt ez nem is jelenthet problémát. Ubuntu 9.10 alatt pölö van egy külön csomag a restricted cuccok kezelésére(flash, java, média fájlok).

Persze ha Photoshoppal nyomulsz, akkor ahhoz vegyél Windows-t, nem tétel a Photoshop ára mellett.


Fogadd el, hogy vannak emberek, akik ha arra kíváncsiak, mennyi szabad hely van gépüken, egyszerűbbnek találják a df -h parancs kiadását, mint bármiféle GUI -s kattingatást.
Fogadd el, hogy a legjobb backup program a dd, mégha te nem is tuodd használni, és nem is akarod megtanulni.

Lásd be, hogy az apt-get install <program neve> vagy eegy zypper in <program neve >mindenféle kattingatós telepítésnél egyszerűbb, kényelmesebb és gyorsabb. De ott van az opensuse 1click installja.

a linux nem windows.

nekem elég az öreg xp - 2010. február 17. 18:55 - válasz erre

Szia njoc!
Mint írtam Black ill Fluxbox ablakkezelők esetén is hasonló a tapasztalatom és e két ablakozó még az LXDE-nél is minimalistább, az Xfce pedig egy zabáló állat eezekhez képest:) Nos mint írtam, alapból, rendszerindítás után ezek a minimalista felületek valóban nagyságrendel kisebb erőforrást igényelnek a nagyokhoz képest, de pl. elég egy kiadósabb többfüles böngészés, köztük jellemzően egy jó kis flash-es oldal hosszabb idejű használata során (pl. youtube, de nem csak ez) és gyakorlatilag használhatatlanná lassul a rendszer, akár minimalista, akár vmi nagyobb ablakozó esetén. Amit nem írtam Opera esetén is (Opera a kedvencem:) Függőségről: többek közt pont a Slackware-ről írtam amiről azért köztudott, h nem miatta terjedt el a függőségi pokol kifejezés:)de még itt is gondot tud okozni, főleg régebbi videokari (jellemzően ATI fronton, Nvidia esetén vmivel egyszerűbb a dolog) driverek kernel és gcc verzió függőségekre céloztam.

csocsesz - 2010. február 17. 20:22 - válasz erre

én még annyit tennék hozzá, hogy gui szinten sajnos az a nagy stabilítás sem igaz linux esetén, xp esetén x-el kapcsolatos összeomlás nálam évek alatt 0, linuxnál sem mindennapos (bár a kde4 elsőverzioknál ugye...) azért előferdül, viszont serveren gui nlkül tényleg jó. ezzel nem azt mondom, hogy desktopon nem használható, de egy egyszerű, nem buzizós típusú user azért könnyebben botlik problémába, mint win-en, gyakorlott user is találkozik nem igazán megoldható dolgokkal, illetve csak virtuálban megoldható esetekkel. összességében tény mind a két rendszerhez kell érteni, aki a windowshoz ért nagyvalószinűséggel nagyobb problémába nem ütközik, se stabilítás, se gyorsaság, sem driver-szoftver illetve kompatibilitás vonatkozásában és ezek azért linuxról egyelőre nem teljesen mondhatók el.

tester - 2010. február 18. 00:35 - válasz erre

Na hapsikáim feldobtam egy linuxot, annyit írtatok róla.
Tehát a célvasak:
1.P3 1400MHz 512RAM 1
2.e8500 4GB RAM
A p3-as gépen XP élvezhetően használható végig, tehát több órás netezés után is. Linuxon Lxde és Fluxbox, mint ahogy itt már többen írták egy idő után nagyon belassult.
A dualcore gépnél nem volt gyorsasági probléma Linuxal sem, itt kipróbáltam a Kdevel is , hát tudott crashelni, nem vészes de mégiscsak hiba.
Ja a böngésző mind kéz esetben FF és Opera volt.
Végülis örülök, hogy kipróbáltam eddig én is csak a legendákat ismertem a Linuxal kapcsolatban, összességében nem értek hozzá és biztos van előnye a Winel szemben, de az erőforrás takarékossága és kivételes stabilitása/GUIval/ valamint a winhez képest mondott jobb memória kezelése egész egyszerűen nem igaz, ez a p3as gép kapcsán jól látszik.
Szóval akinek van Win nem hiszem hogy lekéne cserélnie Linuxra, legalábbis sok értelmét nem látom már csak a kompatibilitás miatt sem.

nyugger:) - 2010. február 21. 21:25 - válasz erre

Sziasztok többek közt ilyesmi dolgok miatt is 2 év Linux használat után visszatértem Windowsra, hiába no, öregszem nincs időm már vacakolni egy rendszerrel, már csak használni akarom.

atrask - 2010. február 22. 18:25 - válasz erre

Az a probléma, hogy a win olyan mint mobilban a noki@.
Egyszerű,primitív és nem kell gondolkoznod, mindent megcsinál helyetted. Ezt hívják "elméletileg" felhasználó barátnak. A minőséget tanulni kell.Nem sokat. 2hét alatt meglehet tanulni egy alap linux kezelését (kezdőknek pl tökéletesen elég egy UHU).
Ráadásul a nézetet is belehet állítani, és igazából már csont úgy nézki mint a win (ugyan olyan rendszer, mint a KLASSZIKUS winmenü)! Ennyi, csak az emberek lusták ennyit is megtenni, még a saját szórakozásuk érdekében is! Linuxnál már az XP előtt sem kellettek driverek, kodekkek mert minden ment magától.Ezen el lehet gondolkodni. Ha meg sok linuxos gép egy teremben nem működik, akkor esetleg nem a gépekkel, hanem az értük, és a beállításukért felelőssel lehet a gond.......

béla - 2010. március 11. 12:05 - válasz erre

http://hup.hu/cikkek/20100222/revolution_os_egy_film_a_linux-rol_2001-bol_magyar

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602