2005 júniusában felállították a Wi-Fi világrekordot: sikerült kommunikációt létrehozni két, egymástól 200 km-re lévő készülék között. Lehet, hogy ekkora távolságra soha sem lesz szükségünk, de azért jól jön néhány tipp, hogy hogyan használjuk ki maximálisan a Wi-Fi jelet és hogyan csökkentsük az interferenciákat.
Próbáld:
Állítsd a nagyobb bútorokat az otthonod külső falához.
Kerüld a tükröket. Minden fém felület visszaveri a Wi-Fi jelet, ezt teszi a tükrökben található vékony ezüstréteg is.
Helyezd a routered az alábbi helyek valamelyikére:
Közel a ház közepéhez
Ne tedd a földre, inkább üríts le egy polcot.
A lehető legtávolabb legyen a szomszéd Wi-Fi routerétől (és természetesen más frekvencián működjön)
Tartsd távol a drótnélküli telefontól és a mikrohullámú sütőtől, ezek ugyanis szintén 2,4 GHz frekvencián működnek.
Tartsd távol az antennákat az áramkábelektől és a számítógép egyéb drótjától, ezek ugyanis szintén interferenciát okozhatnak.
Fontold meg:
A számítógép doboza is komoly akadályt jelenthet a Wi-Fi jel számára - próbáld úgy helyezni a számítógépet, hogy ne kerüljön a hálózati kártya és a router antennája közé.
Az erősítő (magasabb dBi-jű) antennák a legtöbbször jobb teljesítményt és erősebb jelet biztosítanak. Ne feledd, hogy a magasabb dBi bár vízszintesen erősíti, függőleges irányban gyengíti a jelet. Ha pedig több emeletet kell leküzdeni, a magasabb dBi használata nem a legjobb ötlet. Ilyenkor inkább egy Wi-Fi erősítő jelenti a megoldást.
A reflektorok akár előnyünkre is válhatnak. Használd a NetStumblert, hogy betájold a reflektor optimális helyzetét. CD-t is használhatunk erre a célra, de bármi mást is használhatunk, ami parabola antennára hasonlít. Természetesen a segédeszközt a jelvevő vagy az antenna mögé kell helyezni. Ezzel a trükkel jelentősen növelhetjük a jelerősséget. Ezt akár mobiltelefonnal is meg lehet játszani.
Ha minden part szakad, beszerezhetsz egy Wi-Fi jelismétlőt, egy olyan készüléket, amely felerősíti a router és a számítógép közötti jelet.
Gyártótól és a router modelltől függően akár ki is cserélheted a routerbe beépített szoftvert valamilyen nyílt forráskódú, több beállítást is lehetővé tévő szoftverrel, és talán ezzel feljebb srófolható az antenna teljesítménye is.
Ha még nagyobb hatósugárra van szükséged, gondolkodj el a hardvercserén is: válassz a Draft N vagy a MIMO-s Wireless G között. Ez a két technológia hatalmas előrelépést jelent a 802.11g vagy a 802.11b hálózatokhoz képest.
Ezek a dolgozok igazak, még hozzátenném,hogy ha long preamblera állítják a kártyákat, több javító kóddal fog működni a kártya, ezzel nagyobb távolságot lehet átvinni!
a "messze" szó mit jelent itt:-"Tartsd távol az antennákat az áramkábelektől és a számítógép egyéb drótjától"
és itt:-"A lehető legtávolabb legyen a szomszéd Wi-Fi routerétől"
Én csak annyira tudom távol helyezni attól,hogy a vistám 1 jelerősséget mutat.