Elkészültek a prototípusai az Apple 2007-ben napvilágot látó Tablet Mac rendszereinek - a taiwani gyárak már az előállítási költségeket számolják. A Mac táblát úgy tervezték, hogy az otthoni világítást, a hi-fi rendszert, a tévét vagy akár a biztonsági rendszert is irányíthassa majd vele leendő tulajdonosa.
Taiwani forrásokból megtudtuk, hogy az újdonsággal főleg az otthoni és az oktatási köröket óhajtja megcélozni az Apple. Néhány hónapja jelentették be, hogy a vállalat egy ügyes kis készüléket készül gyártani, egy érintőképernyős rendszert, mely több eszközzel is kommunikálni fog, beleértve az Apple következő évben megjelenő médiaközpontját is.
A Mac táblát arra tervezték, hogy az úgynevezetett "harmadik félnek számító" alkalmazásokkal is megbírkózzon, azaz lehetőve tegye a felhasználók számára hogy az otthoni világítást, hi-fi rendszert, a tévét valamint a biztonsági rendszert is irányítsák vele. Ezen túl teljes értékű számítógépként is viselkedik, ráadásul kommunikál a jelenleg tesztelési fázisban lévő új generációs drótnélküli Apple hangfalakkal is. A Bose kis méretű hangfalaihoz hasonlítható hangszórókat egy ausztrál cég fogja gyártani. Figyelembe vették még az oktatási környezetben való használatot is, ahol az előadók szívesen járkálnak és számukra külön előny, ha eközben is hozzáférhetnek a kivetített példaanyaghoz vagy a lejátszott hanganyaghoz.
Az új Mac táblába szintén Intel szív dobog, ahogy a dokkoló egységben is, amely HDMI bemenetű képernyőket is meghajt. A dokk extra memóriával is rendelkezik, ennek köszönhetően a tábla és a dokkoló egység közötti folyamatos adatforgalom sem okoz gondot.
Az utóbbi években az Apple levédett néhány érintőképernyős és drótnélküli eszközökre vonatkozó szabadalmat. Ezen túl három olyan szabadalomról is tudunk, amely nincs az Apple birtokában, így azokat bérelni kénytelen más cégektől.
Az utóbbi két hétben az Apple részvényei rekordmagasságba emelkedtek, a befektetők nagy sikereket várnak a 2007-ben megjelenő új iPhone készüléktől.
November 16-án az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal hivatalossá tette az Apple "mechanikus rétegek" szabadalmát, amelyet eredetileg 2005 májusában nyújtottak be. Az Apple szabadalma nagy vonalakban egy vagy több mechanikus érintőréteget jelent, amely így akár több különböző érintésjelzést továbbíthat az érintésérzékelő eszközök felé. Ez a nagyon sokat ígérő szabadalom sok területen felhasználható, pl. iPodokon, mobilokon, PDA-n, távirányítókon vagy játékkonzolokon. Sőt mit több, a szabadalomnak köszönhetően az érintőképernyők felcserélhetik végre a hagyományos MacBook billentyűzetet is, amely így nem csak szövegbevitelre lesz alkalmas, hanem megfelelő módosítással akár zongorabillentyűzetként is működtethető lesz. De ez még egyelőre a jövő zenéje.
A taiwani Quanta és Hon Hai Precision Industry már régóta gyárt laptopokat és egyéb eszközöket az Apple-nek. Erről a két cégről tuduk meg, hogy bizalmas szerződést kötöttek az Apple-le a Tablet Mac-ek gyártására.