logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Logout, vagy kérem kapcsolja ki

Jegyzet · 2006. november 24., 18:06 · zsolti · Nyomtatás ·

Kényszeres trendkövetés, másolás, divatbloggerek, egypontnullás szellemben épülő webkettő - nagy a hajsza, webet fejleszt a hazai elit. A Buzz megjelenése után nemsokkal egy másik hazai IT-magazin, a Prohardver is erőt vett magán, és sűrű elnézések közepette kimondta a bűvös szót, amit mások már rég: közösségi.

Webes projekt 2006-ban, közösségi funkciók nélkül egyszerűen vérgáz. Erre nem azért kell rájönnünk, mert hirtelen kibújtak a sötétből a közösségek, és verik az asztalt a funkcióikért, hiszen közösségek eddig is voltak, csak nem lettek megnevezve. Viszont tény, hogy a sokak által csak lufinak titulált webkettő felkavarja az állóvizet, és fejlesztésre ösztönözi… azokat is, akik sokszor még az 1.0-ra sem upgradeltek.

A Prohardver nem ilyen, régi motorosok a pályán, viszont a napokban indított logout névre hallgató szolgáltatásuk ennek ellenére erősen izzadtságszagú. Az ötletadó Buzz mögött van némi újszerű koncepció, szép címlap és ideológia a méhekkel. (Bár ahol laptopokkal kell rávenni a bloggereket a termelésre, abból már valószínűleg nem lesz sikersztori…)
Mindenesetre a logout brainstormingján még ennyire sem rúgták el a pöttyöst, ami nagy baj, ha nem kilóra fejlesztünk, hanem valami újszerűt szeretnénk.

Elsőre unalmas a szolgáltatás, egy jól megszokott sémába nagy műgonddal beleerőszakolt valami - a béta felirat mindenesetre hiánytalanul megvan, ettől webkettes. Ami egy barrikád túloldaláról érkező felhasználónak már elsőre zavaró lehet, az mégis inkább a kusza fogalom-használat. A logout amolyan még nem fiú, de már nem is lány: akik írnak, azoknak van blogjuk, viszont nem bloggerek hanem szerkesztők, s habár blogba írnak, nem bejegyzéseket, hanem cikkeket. Annak ellenére, hogy a „közösség” szó itt gyakrabban tűnik fel, mint egy Doransky-prezentációban, ez bizony még nem jött át.

Miért ne, kapja meg a választ az egyszeri látogató, ha felmerül benne a kérdés, miért van erre szükség? Ez azonban valószínűleg átlátszó indok így a Buzz indulása után egy hónappal (és egyben ismét egy öngól a webkettővel szemben). Ha tudatos felhasználókat nevelünk, és a közösséggel készíttetünk eladható tartalmat, előnyösebb az egyenes beszéd.

Az innovatív fejlődés, vagy a kényszerszer-trendkövetés vigye előrébb a hazai web szekerét? Szükség van-e divatbloggerek által generáltatott tartalomra, vagy jó helyen van az a fórumokban? Sok kérdés adódik, s mint mindig, ezúttal is a felhasználó dönt.

Kapcsolódó írások

Buli a szerverszobában – ma ünnepeljük a rendszergazdákat
Reklámmal vagy reklámmentesen?
D-Lan - Eljött a party ideje!
Az orosz internetfelhasználók a hírekre éheznek
Apple 3G iPhone mobilok 399 dollártól?

Hozzászólások

anonimusz - 2006. november 24. 20:37 - válasz erre

Hozzá kell tennem, hogy nem a buzz volt az első ilyen típusú bloggportál amely informatikával foglalkozik, hanem a 3hacker.hu...

de butus - 2006. november 24. 21:43 - válasz erre

Jaj, de butus egy cikk lett. Tényleg valahogy hagy valami fura szájízt az emberben, hogy a buzz után nem sokkal csinálták ezt meg, de könyörgöm, ha csak az a fő kifogás, hogy rosszul használják a fogalmakat (ami ráadásúl hölyeség, mert hát attól, hogy blogba írja valaki miért is ne lehetne azt az írást, cikknek, vagy akármi másnak nevezi...), akkor minek ebből cikket írni.

Egyébként meg a web kettő fetisiszták pont a lényegről feledkeznek el, hogy a dolog nem a hókuszpókusztól működik, hanem a felhasználóktól. A PH-n a feltételek adottak. Van egy elég erős nem csak szakmai kérdéseket folyamatosan vitató fórumuk. Van elég user akire lehet építeni. Ha jókat írnak és ha nem unnak bele, menni fog, ha nem nem. A szolgáltatás unalmassága ezen fog múlni és nem azon, hogy szerkesztőnek vagy bloggernek hívják a szerzőket....

zsolti - 2006. november 24. 22:06 - válasz erre

de butus (21:43): Úgylátom átsiklott a tekinteted azon a mondatrészen, amivel a szolgáltatás unalmasságára utaltam, csúsztatásokra meg most nincs kedvem reagálni. Próbáld egészében értelmezni, úgy az igazi :)

ajtó - 2006. november 25. 02:27 - válasz erre

súgok, szunet, dobperges ... a prohardver és a hwsw egy kézben van, hudekoppintás.... kicsit utána kéne nézni mielott irsz komám

zsolti - 2006. november 25. 09:53 - válasz erre

Te már tudsz valamit, amit rajtad kívül még más senki :)

ajtó - 2006. november 26. 02:20 - válasz erre

hát nyilt titok ph forumon, nehany moderator kikotyogta anno, ha jol emlexem, de mittomen
keress ra ha erdekel a dolog a ket forumon :)

Parci - 2006. november 26. 10:28 - válasz erre

zsolti, hihetetlen, hogy bármikor képes vagy arrogáns és elkeserítő hülyeségeket írni. szerencsére tényleg nem neked kell eldöntened, hogy jó-e akár egy Buzz, vagy egy Logout.

(általános nota bene: a prohardvernek és a hwswnek semmi köze egymáshoz, csekk da cégbíróság)

zsolti - 2006. november 26. 11:23 - válasz erre

Parci (10:28): egy szubjektív véleményre azt reagálni, hogy elkeserítő hülyeség, legalább akkor hülyeség és/vagy nem vagy tisztában a műfaj sajátosságaival. Ti. a vélemény az olyan, hogy lehet neked is, lehet nekem is, és a kettőnek nem feltétlenül kell egyeznie - bár ezt elég baj, hogy pont neked kell magyarázni.

Parci - 2006. november 26. 11:34 - válasz erre

zsolti (11:23): egyrészt egy véleményben is lehetnek hülyeségek :). másrészt, az arrogancia süt rólad, ebben a válasz hozzászólásodban is személyeskedsz. lelked rajta, csak nem értem, miért jó ez.

zsolti - 2006. november 26. 11:40 - válasz erre

Tőled viszont továbbra sem tudtuk meg mivel van problémád, de elfogadjuk helyes megfejtésnek az "arrogáns" - és új belépőként a "személyeskedő" - szavak lelkes használatát.

Parci - 2006. november 26. 11:59 - válasz erre

inkább le sem írom, hogy még mindig személyeskedsz... :-(
egyre kevésbé van kedvem itt bármihez, de azért pár szót írok.

egyrészt, láttad már a címlapot? unalmas a szolgáltatás? ehhez képest egyelőre azon küzdünk, hogy a tényleg sok és tényleg jó anyagot hogyan tálaljuk úgy, hogy ne kallódjon el értékes írás.

nem "bejegyzés" és "blog" a terminológia? hát nem. hogy ez predesztinálná az oldalt arra, hogy kusza, összecsapott, izzadtságszagú lenne? hát nem. nem blog, mert nem kérjük senkitől, hogy blogot vezessen. ez egy közösen szerkesztett portál. tényleg van pár ember, aki ha nem hall és lát olyan szavakat, hogy permalink, trackback, rss és kutyaf@sz@, akkor már nem is érzi otthon magát. ezzel szemben hitünk szerint van sokkal több egyéb arc, akit ezek mind nem érdekelnek (többek között engem sem). viszont van mondanivalójuk.

hogy mennyire "ciki" valaki után 1 hónappal indulni? semennyire. stipi-stopi, már foglalt, vagy mi? egyrészt, ez az egész blogportálosdi már fut egy ideje. a blogterre fogjuk rá, hogy első volt itthon, mondjuk. akkor mennyiben nagy ötlet tematikusan megcsinálni tök ugyanezt (buzz)? ráadásul ott az egész egy freeblog port, nulla plusz funkciókkal, nulla kapcsolattal a hwsw fórummal, nulla integrációval.

de különben sem érdekes, hogy ki és mikor indult - a felhasználók döntenek, mint mindig. mi megpróbáljuk a legjobb eszközt biztosítani számukra.

nem folytatom. logoutoltam.

zsolti - 2006. november 26. 12:54 - válasz erre

Na látod, így is lehet. Igen, láttam a címlapot, különben nehéz lett volna írnom róla :-) Félreértettél, a tartalommal semmi gond, a layout unalmas számomra. 1.0-s megszokott felosztás, kevés interkativitás, láthatóan a felhasználó nem befolyásolhatja az írások címlapra kerülését (ajánlás, népszerűség szerinti rank), stb...

Blog, nem blog, tényleg ne menjünk bele - bár erre írtam a kuszaságot - "Polacheck blogja" viszont kategorikusan állítod, hogy nem blog, mindegy.

Az idegen kifejezések valóban ijesztően hangzanak, viszont erre szerintem nem az a megoldás, hogy besöpörjük a szőnyeg alá. Meg kell ismertetni a felhasználókat vele, el kell mondani, hogy miért jó az nekik (nektek is jó), ha trackbackelnek más blogok felé, el kell mondani, hogy ha van blogonkénti (ne adj Isten témák szerinti, cimkék szerinti) feed, akkor milyen könnyen követhetik a tartalom változását, stb... Ezek mind olyan funkciók, amik csak hozzák a PI-t, nem kell tőlük félni.

Parci - 2006. november 26. 13:56 - válasz erre

(Véleményem szerint) nincs ilyen, hogy "1.0-ás felosztás". a címlapra egyelőre automatikusan (!) kerülnek anyagok, ha a felhasználó elég jónak ítéli, kiteszi (ő dönt). a moderátorok max leveszik, ha mégsem üti meg a mércét.

ajánlás, feedek, kifejezések: a béta felirat nem divat, fejlesztés alatt van még 1-2 funkció. egyes kifejezések viszont nem azért nem lesznek implementálva, mert félünk tőlük :), hanem mert (ismét véleményünk szerint) tényleg feleslegesek. max tévedünk és belátjuk.

nem kedveljük az aktuális blog hype-ot, nem szeretnénk másolni. azt is számon lehetne kérni, hogy miért nem skinelhetők, designolhatók a blogok, stb. egy közösségi számtech portált csináltunk, amit együtt szerkeszt mindenki. a lehető legegyszerűbb, legtisztább módon.

Parci - 2006. november 26. 14:04 - válasz erre

(egyébként jópofa vagy a "na látod, így is lehet" megjegyzéssel... ezt én mondhatnám, utolsó, már emberi hangvételű kommentedről... :))

tekertem a terminológián, támadhatatlanok leszünk :-))

cadmagician - 2006. november 26. 14:41 - válasz erre

Csak hogy közötködjek a béta dologban: Miért béta van kiírva? Az alpha túl korai, nem jó. Miért nem RC1, majd RC2, vagy nightly build, vagy valami sablontól eltérő valami. Csak a bétát ismerik a júzerek? Vagy miért mindenhol kazánház, meg gépház, meg nemtom milyen ház üzen? Nincs más?

Parci - 2006. november 26. 15:09 - válasz erre

cadmagician (14:41): ha ez a legnagyobb gond az oldallal, akkor hamarosan le is szedhetjük :). viccet félretéve, nem lesz ott sokáig, nem szexi címke szerintünk. de egyelőre tényleg beta.

boj - 2006. november 26. 23:27 - válasz erre

Eh, szócséplés. Kérdezzétek meg György Pétert, ő a téma hazai gyémántfokozatú nagymestere.

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602