logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Hogyan mentsük meg a vízbe ejtett mobilt?

Gyakorlat · 2006. november 15., 15:58 · szokrika · Nyomtatás ·

Ejtetted már a mosdókagylóba vagy rosszabb esetben a vécébe a mobilodat? Úsztál már ruhástól, véletlenül zsebben felejtett mobillal? A legtöbb esetben ilyenkor ki kell cserélni a telefont, de ha elég gyorsak vagyunk, akár meg is menthetjük az ázott készüléket - mobil elsősegély tanfolyam 10 percben.

Szedjük ki minél előbb a vízből. A telefonok műanyag borítói általában eléggé szorosak, de rövid idő alatt alászivároghat a víz. Ez esetenként kevesebb lehet 20 másodpercnél, úgyhogy fürgén ki vele a vízből!

Távolítsd el az akksit. Ez az egyik legfontosabb lépés. A telefon áramtalanítása döntő lehet a mentőakcióban. Ez után vedd ki a SIM kártyát. A legfontosabb telefonszámokat nagyon ajánlott a SIM kártyán tárolni (egyéb adatokkal együtt), hiszen egyes embereknek a meglévő telefonszámok sokkal többet érnek a készüléknél. A SIM kártyák jól átvészelik az elázást, de a hőt már nem annyira. Vagyis nem ajánlott melegíteni, inkább szárazra kell törölni és száradni hagyni.

Töröld ki a telefont. Egyértelmű, hogy a lehető legtöbb vizet azonnal el kell távolítani a készülékből, nehogy az érzékenyebb elektronikába folyjon. Erre a célra megfelel a papír vagy textil törölköző.

Hagyd a telefont megszáradni. Ha meg akarod menteni a telefont és a benne tárolt adatokat, hagyd, hogy kiszáradjon a készülék. Ráadásul a begyűjtött csengőhangok, képek és játékok szintén a telefonon tárolódnak, nem pedig a SIM kártyán. Ne tedd be rögtön az akksit, mert az esetleges rövidzárlat biztosan és végérvényesen tönkreteheti a mobilod. A nedvesség gyors elpárologtatásának érdekében jó ötlet egy tál jó száraz rizsbe tenni a telefont.

Melegítsd óvatosan. Csak annyira szabad melegíteni amennyitől a kijelző nem párásodik be. A legjobb ötlet ha a képernyőre vagy a tévé melegebb részére, a hőeltávolító ventillátorok felé teszed. Ennél nagyobb hőre semmi szükség, inkább árt, mint használ. Hagyd ott a telefont 2-3 napig.

Ellenőrizd a készüléket. A 3 nap eltelte után ellenőrizd mégegyszer, hogy minden csontszáraz-e, tedd vissza a SIM kártyát, az akksit. Ha nem működik, akkor ismételd meg a 4. és 5. lépést. Ha ez sem segített, elviheted a szakikhoz, talán ők még megmenthetik.

A hozzászólásoknál várjuk a ti tapasztalataitokat is - ki hová ejtette már be, és hogyan hozta vissza az élők közé kedvencét, esetleg melyik típus milyen különleges bánásmódot igényel?

Kapcsolódó írások

Motorola RAZR V3: az ultravékony 3D-s csúcsmobil
Hogyan érjünk el jó pozíciót a Googleban?
IT-wellness 1. rész: hogyan óvjuk szemünket munka közben?
Google Earth: hogyan működik a XXI. század földgömbje?
Hogyan használjuk mobilunkat webkameraként?

Hozzászólások

Lucio - 2006. november 16. 19:26 - válasz erre

Hello!
hát nekem van egy elázott telóm(nokia 6680)
sajan az aksi se vettem ki időben, aztánhajszárítóval szárítgattam elég erősen, sőt még atöltöre is rádugtam beázás után...3 szerelőnél voltam menthetetlen!!sajna 50 forintom bánja:(:(:(
oedig mondták hogy szoktak megcsinálni beázott telókat, de ez menthetetlen volt
sok szerencsét msáoknak!!!

Széles Gábor - 2006. november 18. 20:30 - válasz erre

Hello!
Nekem pont ellenkező tapasztalataim vannak.Nemrég csatornába esett a telóm,ugyanis hirtelen szúró fájdalom nyilalott a jobb karomba,amitől elejtettem a telefont,és épp egy rácsos csatorna felett,és ráadásul pont átfért a telefonom a rácsok között.Mivel iszonyatosan csóró,szegény fráter vagyok nettó 88.200 Ft-os fizetéssel,ezért nem engedhettem meg magamnak egy másik telfont,kihivattam a tüzoltókat,és kiszedetten a fekáliából a telefont(nekem ez egy vasamba se került így),és addig(hetekig) száritottam fűtőtesten,amig ki nem száradt.

Simon Zsolt - 2006. november 26. 00:47 - válasz erre

Sziasztok
Én 2000 végén megvettem a nokia3310, persze 1hetesen bele a kád vízbe. Gyorsan szétszedtem, aksi, kártya, burkolat. Egy hétig a szekrénytetején pihent. Precizen müködik a mai napig.

kiyo - 2006. december 07. 02:03 - válasz erre

Hí !
Én majdnem 2 éve estem bele a keletibe egy Sharp gx 30-as telcsivel ! Szárrítottam fél napig utánna működött 1 hónapig de utánna teljesen meghalt ! Sehol nam tudták megcsinálni !
Akkor ez a mobil még 100E körűl volt !
Azt mondom mindenkinek hogy nyaralni, vagy vízpartra megteszi egy 3310-es Nokia is ! :-)

csirio - 2007. április 08. 04:31 - válasz erre

sony-ericcson K700i az áldozat, egy lavor vízbe pottyant, azonnal kikaptam, aksi ki, törölgetés, szárítás 2 nap.
Minden gomb és funkcio jól működik rajta, de az aksi a korábbi 4-5 nap helyett 1 napot alig bír.
Szerviz kipucolta (alkoholos-ultrahangos öblítés-szásitás levegős átfuvással) gar. nélkül, de a helyzet változatlan

Eszter - 2007. április 08. 20:25 - válasz erre

Nekem Nokia 6230i esett vízbe. Szétszedés, szárítgatás, szerviz. Végeredmény: kamera nem müködik, akksi 2 napig bírja. Vigyázzatok jobban a telefonotokra :)

Inkey - 2007. április 09. 14:19 - válasz erre

Kimostam a telefonom(Samsung Z560), valószínű egy egész programig ázott a vízben, vagyis kb 1 órán keresztül 40 fokos mosószeres öblítős vízet kellene kibírnia.Most próbáljuk meg éppen szétszerelni...vkinek a fentieken kívül van még vmi hasznos ötlete, vagy reménytelen a dolog?

barkochba - 2007. április 09. 16:13 - válasz erre

Cégem vízhatlan nyakba akasztható tokokat is árul.
Szemüveg autókulcs is belefér. A tokban használható is. Úszik a vízen.
cim: battery@alkacell.hu 4.000.-

bogi - 2007. április 18. 18:10 - válasz erre

nekem van egy samsung x530-as mobilom és beázott mert rá esett az eső ki tettem száradni javult is de azóta(kb2hete)változatlan marad már nem segít rajta a szárítás meglehet úszni a szervízt?légyszi valaki segítsen nekem

Inkey - 2007. április 18. 22:12 - válasz erre

Nos,nekem azóta kiderült,hogy kuka a telefonom,semmit se lehet vele kezdeni...azt hiszem a következőnél meg fogom kérdezni, hogy bírja-e a mosógépet? :D

bogi - 2007. április 19. 18:07 - válasz erre

de meglehet úszni a szervízt?

marceee7 - 2007. április 29. 14:45 - válasz erre

hali!A minap a kádba ejtettem a sony ericsson w810i met sajna 3 másodperc alatt kikaptam a vízből szétszedtem akksimsimkártya,momó kártya.... és a telefon bekapcsol csak az a gáz h a sonyericsson képnél megáll ás sehova tovább ::( ha tudja valaki h meglehet e olcsón csinálni vagy otthon orvosolni szóljon :(

DjTommek - 2007. október 01. 17:56 - válasz erre

Sziasztok!
Nekem ma történt hogy a farmeromban hagytam a telefont(6288) és belettetem a kádba áztatni. kb 1 perc után vettem észre...most szárítom remélem meggyógyul.....

Artúr01 - 2007. november 22. 11:45 - válasz erre

Sziasztok
A feleségem a kádba ejtette a telóját (sagem myv 55) kiszedte majd kétségbeesetten felhívott hogy most mit csináljon(természetesen ezen a telón hívott fel)
Akksit kivetettem vele, a telefont miután haza értem szétszedtem, és egy éjszaka egy olvasólámpa alatt száradtak az alkatrészek.
Összeszerelés után jobb lett mint újkorában!

Betti - 2007. december 20. 21:06 - válasz erre

Szijasztok !!
Vettem kedden egy telót , erre szerda este fürdés közben telóztam és kiejtettem a kezemből , bele a vízbe ...
gyorsan kivettem , aksit és simet ki belőle .. de már csütörtök van de még semmi változás .. sztem meghalt :(

Betti - 2007. december 20. 21:12 - válasz erre

marceee7 (14:45):
nekem is ugyan ez a hiba .. és nekem is sony ericsson ... most szárítom ... de sztem ennek már vége :(

BrigusS - 2007. december 27. 18:01 - válasz erre

marceee7 (14:45): Szija.Nekem is ugyanez a problémám(kádba esett a telom de csak 3 mp-ig volt benne kb a vizbe.bevittem egy gsm kereskedésbe ahol elektronikusan le szivatták belölle a vizet ez nem vesz sok idöt igénybe és kb 2000 ft körül van.attól függ hol,mennyi.és még szervizbe sem kellett küldeni.ezt tanácsolom. ;)

Tomi - 2007. december 30. 16:45 - válasz erre

Nem tom nekem meddig volt az akváriumba a telefonom ! De kivettem stb betettem rizsbe hát remélem megjavul csak az volt a gonndd hogy este azon halgattam a rádiót és readásul töltőn is volt :-S

arazol - 2008. február 15. 20:49 - válasz erre

Üdv!
Na, úgy látom nem vagyok egyedül :). Két napja ugrott fejest a Sony Ericcson w200i-m tesóm ékszerteknőseinek vizébe. Még bugyborékolt is :). Azonnal kivettem, akkumulátor, memória kártya, SIM kártya kivétele után papírzsebkendővel szárazra töröltem, majd egy napot a radiátoron töltött egy kis műanyag tányérban. Amikor összeraktam, bekapcsoltam, meglepődve vettem észre, hogy NINCS SEMMI baja!! Bár nem lennék meglepve, hogy ha pár hónap múlva rejtélyes módon megpusztulna...

mpd - 2008. február 16. 11:37 - válasz erre

Hello!
Nem tudom tudtok segíteni, de nekem egyszerre 2 problémám is lett "vizes telóval-simkártyával" kapcsolatba. Samsug zm60-as telóm pötty kis vizet ért, szinte csak az alja de hiába szedtem szét, és kicsit szárítottam pár gombnyomást még elfogad de aztán semmi.... Viszont mikor vizet ért a telefon, mellett volt egy simkártya ami szintén vizes lett, de meg lett szárítva....viszont ha ezt a kártyát belerakom egy másik telefonba azt irja ki, helyezzen be simkártyát! Ja, és ha egy másik kártyát után berakok ugyanabba a telóba azt sem ismeri fel!
Estleg vkinek, ötlet??? Azt az elázott simkártyával lehet vmit kezdeni???...Kétlem :(

arazol - 2008. február 18. 19:59 - válasz erre

mpd (11:37): Nekem is vizes lett a SIM, a memória kártya, de ezeket szárazra töröltem, és többet nem is foglalkoztam velük. A szavaidból pedig úgy veszem ki, hogy te megszárítottad a SIM-et, és nem megtörölted. (Ha rosszul gondolom, javíts ki.) Lehet hogy hülyeség amit mondok, de próbáld olyan telefonba tenni a SIM-et, aminek ugyanaz a szolgáltatója, mint a kártyáé.. Vagy tedd függetlenbe, az a biztos :). Ha úgy sem működik, akkor passz... A telefont pedig vidd maszek szervizbe (a garancia már úgy is ugrott). Szervízben szétszedés nélkül megmondják, hogy viz miatt nem működik. Egy kis érzékelő van az akkumulátoron, alatta, a környékén (gyártótól függ) fehér vagy fekete színben. Ha víz vagy magas páratartalom éri a telefont, a színe lilára, bíborra változik. Nekem ez az érzékelő az akksi alatt, a SIM mellett van, szép lilás-bíboros színű lett a kaland óta :). Sony Ericcsonos haveroknak pedig fehér...

mpd - 2008. február 24. 17:45 - válasz erre

Köszi arazol az ötletet! A SIM azóta működik, hagytam száradni és most már tökéletes. viszont a Samsung teló azóta is halott. Elvittem szakszervizbe, most felküldik Pestre,mondanak egy árat a javításra(ha lehet), aztán vagy elfogadom, vagy nem.Sajnos csak most olvastam,mit írtál és már nem tudtam megnézni azt az elszíneződést.... 3 napja vittem be a szervizbe... viszont nem tudom h.a telót meg lehet-e menteni, de azt se értem h. ennyi kis víztől totál lefagy a rendszer???(ki se lehet kapcsolni,semmire nem reagál)esőbe több éri(szerintem)bár , lehet h. pont olyan részt ért el, mivel a hátulján van 2 hangszóró és lehet h. ott érte a víz. passz, majd kiderül. azért köszi! :)

tibrincs - 2008. április 09. 13:47 - válasz erre

Én egy teljes programot hagytam a nadrág zsebben a mobilomat Sony Ericsson K600-t. A sim az jó maradt más telcsibe áttéve a --telcsit most szárítom egy hétig legalább .De nem bízom benne hogy jó maradt a telcsi 40 fokos 30 perces mosás program után

Varga Szabolcs - 2008. április 14. 11:59 - válasz erre

Az alkohol segit,vagy még jobban árt a mobilnak?Én egy nagy pohár vörösborba ejtettem a 6600-ás telómat.Ázott is benne egy jó darabig....Most próbálom száritani.

Szucsee - 2008. május 24. 19:56 - válasz erre

MA kb 2-3 centiliter víz csöpögött rá a telefonra, majd amikor észrevettem (kb 20 perc múlva) letörölgettem, de nem kapcsoltam ki:S hazaértem kb 1 óra alatt, itthon még működött, kicsit megfújkájtam, majd láttam, h elkezd a kijelző párásodni. azonnal kikapcsoltam, aksi memókártya sim kártya ki szétbarmoltam ammennyire csak tudtam :S most épp egy szoba ventillátoron küldöm neki az áldást.. de szerintem ennnek konyec (se W810i)

esztike - 2008. június 19. 20:55 - válasz erre

öhm...nekem nem víz érte...jégkrém...pár gomb nem üzemel de csak ennyi. Ha kiszárítom, működhetnek még, vagy vége?

Lacuska - 2008. június 20. 09:22 - válasz erre

Nekem anyukám ejtette bele a mobilt a felmosóvödörbe, csak az a baj, hogy víz is volt benne. Az meg a még nagyobb baj, hogy észre sem vette, hogy beleesett. A felmosásról el is lett felejkezve, inkább az egész család elkezdte feltúrni a lakást a mobilért. 7 (!) óra mulva találtuk meg. Nem próbálkoztunk sem szervízzel, sem szárítással, bár ez szerintem érthető...

Judit - 2008. június 22. 14:58 - válasz erre

Nekem a csalamádésüvegbe esett bele ma délután a zsírúj Sony ErycssonZ310i-m, sajnos, mivel teljesen bepánikoltam, idegességemben nem bírtam levenni az akksit, csak kb 10 perc múlva sikerült szétszedni a telót. Azóta is szárítgatom, szerintetek van remény , vagy ez a 10 perc késés (no meg a savanyúlé) elég volt ahhoz, hogy meghaljon?

dóriiiiiiii - 2008. június 29. 22:08 - válasz erre

Pécs, Árkád utcája, negyven fok, ásványvíz üvegből... A kupakot persze rosszul csavartam vissza és persze, hogy a telefon mellé tettem vissza az üveget... Kívülről megtörölgettem, de sajnos csak pár óra múlva szedtem szét, mikor már meghalt. Otthon szétszedtem, hajszárítóval fújtam, majd kitettem pár órára száradni. Többször próbáltam összerakni; először jó volt a képernyő, aztán elment, kikapcsoltam, szárogattam.... Azóta visszakapcsol, bármit tudok vele csinálni, csak éppen fehér a képernyő, ezért nem látom, mit. Szerintetek van még esélyem???

Piroska - 2008. július 03. 10:12 - válasz erre

Inkey (14:19): Lacuska (09:22):

sved002 - 2008. július 12. 23:42 - válasz erre

Hellótok nekem az a gond hogy wan egy nokia 6300-som amiwel megúsztama dunába deh sak pár másodperce és kijöttem majd pár perc múlwa wettem észre hogy azsebembe wan kiszedtem szétzsedtem majd szárítgattam. a npon amikor összeraktam ment... midnen megis örültem...:d majd amikor beleraktma a zsebembe és kiszedtem utána már kivolt kapcoslva... most szárítom megint.. most ha bekapcsolom csak a kék fény vilégít az oldaán?? milehet wele wan még esélyem megementeni írjatok lcci

Fricc - 2008. július 16. 14:26 - válasz erre

sved002 (23:42): Hello én is ugyanígy jártam mint te SVED002csak éppen wc-be ejtettem... Én is szétszedtem, megszárítgattam, aztán bekapcsoltam, ment is, kurvára örültem neki... de aztán egyszercsak hopp... megállt. hamar ki az akksit, szétszedni, szárítani... azóta próbálgatom (1 napja) de semmi...:( csak a két kis égő világít folyamatosan az oldalán. Ha szervizbe viszed vagy találsz valami megoldást kérlek ird meg vagy hogy mennyibe kerül a javítása (ferkod@hotmail.com)

Fricc - 2008. július 16. 14:27 - válasz erre

sved002 (23:42): Hello én is ugyanígy jártam mint te SVED002csak éppen wc-be ejtettem... Én is szétszedtem, megszárítgattam, aztán bekapcsoltam, ment is, kurvára örültem neki... de aztán egyszercsak hopp... megállt. hamar ki az akksit, szétszedni, szárítani... azóta próbálgatom (1 napja) de semmi...:( csak a két kis égő világít folyamatosan az oldalán. Ha szervizbe viszed vagy találsz valami megoldást kérlek ird meg vagy hogy mennyibe kerül a javítása (ferkod@hotmail.com)

sved002 - 2008. július 17. 23:51 - válasz erre

Fricc: Én vártam pár napot és minden este megpróbáltam bekapcsolni. Nha most ott vagyok hogy bekapcsol megy meg minden. Csak egy kis idő után megbolondul. ojanokat cisnáll hogy, villog a képernyő, a zeneszámláló úgy megy mint a stoper. szerintem még pár nap szárítás és og menni.. fricc the is próbáld meg. éna gázkkájhára raktam rá az ablak aláá. ott nekem kiszáradt. majd írok ha wan walamy, egynlőre megy dehmég szárítani kel..

ferko - 2008. július 18. 00:50 - válasz erre

sved002 (23:51): Az kiráááály. remélem nekem is menni fog, még semmi. amugy hány napig száritottad?????

fricc - 2008. július 18. 00:52 - válasz erre

sved002 (23:51): ezis én vok itt fenn, szval hány napig kellett szárítani??

Sved002 - 2008. július 18. 11:35 - válasz erre

Kb ojan 3-4 napig száradt.... 2 napig hozzá se nyúltam. 3. adik nap amikor megpróbáltam bekapcsolni. csodák csodájára bekacspolt csak megvolt bolondulwa. majd aszthiszem elviszem szerelőhöz.... mert nem fog javulni. még várok pár napot.

sved002 - 2008. július 18. 11:41 - válasz erre

Fricc: felvettelek msn re ha az ott az msn címed
ferkod@hotmail.com?
jelölj vixa

Riccardo_G - 2008. július 19. 11:53 - válasz erre

Hát igen! Az én telóm SE w300i a Balcsiba akart fürdeni, és ezt meg is tette! :S Kb. 20 mp-ig fürdött amíg éjjel megtaláltam a kövek között! Most szárad! Akksi felpupusodott és majd kiderül, de sztem ennek csumi!

József - 2008. július 21. 22:19 - válasz erre

Ha az aksid felpuffadt akkor az aksinak sajnos vége a készülék talán még működni fog.

Hordósné Kőmives Ilona - 2008. július 22. 19:25 - válasz erre

én még nem fürdettem telefont de annál többszőr ejtettem le de ugy veszem észre elég jol birja.Afürdetést nem igazán szeretik na a nagy huppanásokat se

Berci - 2008. július 28. 23:05 - válasz erre

Sziaztok én ma voltam a Velencei tavon és hát sajna bennemaradt a fürdönadrágomban. 5-10 perc után jöttem ki a vizböl mer hattyuk jöttek arra és akkor jöttem rá hogy a telom a zsbenben maradt egyböl kiszedtem az akksit meg a SIM kártyát. Érdig a tetőablakban a menetszél száritotta, 5 perc után szerintem teljesen megszáradt de hazáig száritottam a friss levegőben. Itthon cafatokra szedtem és várom hogy száradjon. Egyébként a bátyám mondta hogy ő egyszer egy vödör vizbe ejtette a nokiáját és két napi száritás után beindult (nekem is nokiám van 2610) Remélem be fog indulni...

Berci - 2008. július 29. 22:15 - válasz erre

Berci (23:05): Megint én vagyok ma bekapcsoltam a telom és müködik semmi baja nncsen csak 3 gombja fölül nehezen megy. Ezek a nokiák mindent kibirnak:D

Ivcsi - 2008. augusztus 01. 00:16 - válasz erre

Üdv!
ma vagyis már tegnap bicóztam hazafelé és mint tudjátok este felé nagy eső volt....:(
az N70 ME Nokiám bene volt a zsebembe.Nem esett semmibe csak a gatyám lett vizes.Ennyi is elég lett neki.Beázott egy kicsit a kijelzőnél.
de már megy (remélem) 4 órája kuzdok vele.ugyy néz ki siekerrel:D
Sok sikert a többieknek!
Üdv I

Raul - 2008. augusztus 03. 19:36 - válasz erre

hola.

sajna felelötlen voltam, majsán voltunk barátaimmal az éjszakai fürdön, hát nem tudtam ellenálni egy csuszásnak ... és hát gondoljátok zsebembe volt a telefon meg hát egy doboz cigi de az nem fontos.
szét szedtem éjszaka amennyire tudtam ( sajna naon össze van épitve :S ) még volt pici remény mert világitott a billentyüzet. de most teljes KO.
most hajszáritozom + tévéztetem de semmi változás.
Reménykedjek még a napokban vagy szerviz? vagy talán elpatkolt?:(

Maravilla - 2008. augusztus 10. 10:17 - válasz erre

Hali,
Pár napja volt egy nagy eső, a vihar után kiesett a táskámból a teló (Samsung D600) és beleesett egy pocsolyába. Szinte azonnal kivettem, megtöröltem, nem igazán vettem komolyan mert teljesen működött.. aznap este fotózni akartam, kiírta h 'Preview error' oké kikapcsolom. És azóta ha bekapcsolom sötét képernyő, a billentyűzet világít... most lámpával szárítom. Szerintetek van esély vgy elvigyem GSMbe? Jahh és a plexi be van törve, nem nagyon csak van 1 hosszabb repedés rajta.

Kucsesz - 2008. augusztus 18. 11:30 - válasz erre

Nekem tegnap ki lett mosva a w880i-m 60fokos 1órás mosás sim memóriakártya müködik szétszedtem a telefont az aksinak valószínű lőttek a telefon szárad. sztetek van némi esély?:S

Fokababy - 2008. augusztus 25. 12:18 - válasz erre

Sziaszok!Én tegnap jártam sajnos úgy,hogy beleejtettem SonyE W580i-s telefonomat a kádba.Abban a pillanatban ahogy beleesett kivettem,szétszedtem, megtörölgettem,aztán beakartam kapcsolni,de csak rezgett folyamatosan,nem kapcsolt be.Nagyon kétségbe voltam esve,hogy nem fogom tudni használni többet stb és mindent elkövettem,amit nem lehetett volna:szétszedtem,aztán összeraktam és ki-be kapcsolgattam,de csak rezgett,ezt megcsináltam vagy 3szor,aztán hajszárítóztam,ventillátor stb...
Aztán gondoltam utána nézek,h ilyenkor mit kéne csinálni,hogy megtudjam menteni és feljöttem ide, elolvastam a jó tanácsokat,majd szétszedtem és egész éjszaka lámpa mellett szárítottam.Reggel összeraktam és mintha mi sem történt volna:)Minden ugyanúgy működött,ahogy előtte,semmit sem tett tönkre. Szerencsém volt.Azóta megfogadtam,hogy soha többet nem csinálok ilyet és messze elkerültetem a telómmal a vizet.Vigyázzatok nagyon a telefonotokra,mert nem mindig jár szerencsével az ember!

kvasztojan - 2008. augusztus 26. 02:41 - válasz erre

Sziasztok! Én egy korsó sörbe ejtettem sikeresen az 1hónapos LG mobilomat. Szerintetek ha visszaviszem Pannonhoz kicserélik? A sörös sztorit nyilván kihagynám...:)
Tud vmelyikőtök vmit erről a vízérzékelő cuccról, ami kimutatja ha víz érte a készüléket? Állítólag elszíneződik vmi kis pont és úgy már lehet h ugrik a csere:S

marycate - 2008. augusztus 26. 21:23 - válasz erre

kvasztojan - Az a vízérzékelő cucc, nokiák esetében egy fehér kb. 0,3 x 0,5 cm hosszú kis öntapadós címke, amit a gyártáskor ragasztanak az aksi alá, általában a SIM közelébe, persze megrendeléstől függően, mert nem minden szolgáltató kifejezett kívánsága, hogy a telók el legyenek látva ilyennel. Persze ha ezt a kis címkét bármiféle nedvesség éri,elszíneződik, többnyire vörösre, vagy hasonló árnyalatokra. Nah, olyankor ugrik a garancia. Más gyártók telóiról nincsenek pontos infóim, de szerintem nagyban nem térnek azok sem el. Nézd át a telódat, ha nem találtál semmi ilyesmit, kockáztasd meg a cserét, végülis ha úgysem működik sokat nem veszíthetsz....:)) Mellesleg a párom gyakorlott telófürdető, olyan még nem esett meg vele, h bármelyik telefonja szárazon úszta volna meg. A legelképesztőbb módokon,de mindig sikerül megfürösztenie az éppen aktuálist... Alapelvévé vált, hogy olyan teló nem is kell, ami nem tud úszni.:)) A gyors szétszedés, és pár nap száradás mindegyiknél bevált. Szerencséje volt a szerencsétlenségben. :))

Lakatos Richard - 2008. szeptember 16. 14:53 - válasz erre

sziasztok sajnos az én telefonom is fejest ugrott a felmosóvödörbe de szerencse nem lett semmi baja!!!!!!!!!ja amúgy w200i-m van ha valakit érdekel!!

nlmlasz - 2008. szeptember 18. 23:49 - válasz erre

Nekem is van egy sztorim, hogy láttam ezt a forumot, úgy éreztem bele kel pofázzak egy édes sztorival: Nejem mondja - valami történt a telefonommal -, közben láttam, hogy a telefon ki van téve a kertben egy széken a napra. Megnézem, hát vizes. Nejem bevalja, hogy mosogatás közben a telefon (Siemens akármi) beleesett a mosogatólébe. Aksi ki, szétszerelés, mig nem válik brutálisá, majd tűző napon két napig. Összeszerelés után tökéletes működés. Most meg azzal nyaggat, hogy szar a készülék (nagy körmei miatt össze-vissza nyomogat), de szerintem csak akar egy új készüléket . Nem akar valaki venni Neki?

W610i - 2008. november 15. 21:54 - válasz erre

Én a wc-kagylóba ejtettem be. KB 2 és fél óra múlva szétszedtem,
minden, azóta is szárad. megmenthető?

Jamie - 2008. december 30. 21:53 - válasz erre

Nekem sikeresen beleesett az újonan vásárolt sony e. k640i-m egy kád vizbe. Csak egy tüsszentés miatt... Szétkaptam gyorsan kivettem belőle a simet az akkumulátort is meg a mem kártyát. habár fél deci viz majdnem kifolyt belőle ... elindult de most nem megy.

kazi - 2009. január 01. 12:44 - válasz erre

se 550 ... kimostam, még szárad... sim és memória kártya ok.

Csonka Dorottya - 2009. január 01. 21:25 - válasz erre

sziasztok! most kaptam karácsonyra egy telót tnap volt asszem egy hetes elmentünk egy koncira ott elmentem wc-re és hát szerintetek mit történt?:D hát igen szerencsésen beleejtettem a wc-be (samsung u900) kb 3-4 másodpercig lehetett víz alatt.gyorsan kikaptam és nem tudtam hogyha ilyen történik akkor ki kell venni az aksit meg a kártyát és nem vettem ki anyáéknak meg nem mertem szólni.a teló nagyon furán viselkedet mindenféle volt a képernyő egyfojtába égget a vaku.....kb 3 óra múlva hazaértünk bedugtam töltőre avaku megint kigyulladt de ilyen fura halk sistergő vagy ilyesmi hangot hallottam akkor gyorsan kihúztam nehogy megrázzon az áram..aztán megint próbálkoztam de nem volt jó már kb 3 napja szárítom és nincs térerő amúgy semmi baja... na heloo

pepszi - 2009. január 19. 15:19 - válasz erre

Én ma ejtettem bele wcbe a karácsonyra kapott mobilt nokia 5310(még egy honapos sincs). azonnal kivettem, aztán suliban szétkaptma (mert természetesne ott történt), törölgetés, radiátor. néha megprobáltam bekapcsolni, néha reagált, néha megbolondult. most radiátoron szárad, de nem közvetlenül van rajta, egy papir van közte. hát reménykedem.. a sim emg a memoriakártya ok. sajnálomszegényt:(

T.Dani - 2009. március 05. 21:06 - válasz erre

Én nemrég kaptam az új telefonom(sony ericsson C902)
90.000 Ft-ért és rögtön beleejtettem a mosdóba.
Nem indul be azóta a telóm.(4nap)
Mit tegyek???
:-(

Bianka - 2009. április 05. 20:54 - válasz erre

Varga Szabolcs (11:59):
és működik? nekem a táskámban tört szét egy üveg bor, két telefonom bánja, azért még reménykedek :S s.e.-k700 i ,s-760v
ez 04.04-én történt.

kika2223 - 2009. április 05. 20:58 - válasz erre

Nekem anyu kimosta a telefont!!!Ilyenkor a telefon végleg tönkre megy???

Darvexx - 2009. április 06. 14:58 - válasz erre

Kimostam az ujanan vet w880i-met szet szedtem szaritom de semmi jel az akku teljesen tonkre ment szerintetek van meg esej hogy nem mult ki?

Darvexx - 2009. április 06. 15:10 - válasz erre

Kimostam az ujanan vet w880i-met szet szedtem szaritom de semmi jel az akku teljesen tonkre ment szerintetek van meg esej hogy nem mult ki?

Lauuu - 2009. április 17. 18:50 - válasz erre

Nekem a táskámba kifolyt a víz egy műanyag üvegből. Szerintem kb. fél óráig álhatott a vizben a telefon, amikor észrevettem egyből szétszedtem megtörölgettem és hagytam száradni.Egy nokia 6300-ról van szó. Szerintetek van remény hogy újból jó lesz??? Légyszi írjatok.

dav - 2009. április 19. 11:55 - válasz erre

13éves vagyok, szerencsésen sikerült beleejtenem a wc-be a vezeték nélküli otthoni telót. aksi ki, hajszárító be. semmi. még több idő a hajszárítóval...semmi...semmi...semmi...a szüleim még nem értek haza...ez nem semmi...egy kicsit félek...

Ikrek - 2009. április 29. 08:52 - válasz erre

Csak azért írom le, mert annyi érdekes "úsztatós" balesetet olvastam, álljon itt még egy tanulságul. nekem az ikreim rágták meg 10 hónaposan a sony ericsson k810i-met... A nyáltól sajnos nem lehet feltölteni, ha meg mégis sikerül kb 2 hetenkénti újrapróbálkozással, akkor a joystick és egy pár gomb nem működik-többek között a billenyűzár sem. Ma megy szervízbe...majd meglátjuk mi lesz.

Ikrek - 2009. április 29. 15:18 - válasz erre

Csak azért írom le, mert annyi érdekes "úsztatós" balesetet olvastam, álljon itt még egy tanulságul. nekem az ikreim rágták meg 10 hónaposan a sony ericsson k810i-met... A nyáltól sajnos nem lehet feltölteni, ha meg mégis sikerül kb 2 hetenkénti újrapróbálkozással, akkor a joystick és egy pár gomb nem működik-többek között a billenyűzár sem. Ma megy szervízbe...majd meglátjuk mi lesz.

zoli - 2009. május 05. 08:56 - válasz erre

micsoda storyk vannak itt:D jókat röhögtem. jobb mint bármelyik vicclap:)

robot - 2009. május 05. 08:57 - válasz erre

5+4=9 még mindig:D

Rió - 2009. május 10. 18:22 - válasz erre

Sziasztok! Én bárpult takaritás közben ejtettem, a V640i-met a mosogatóba, és hát az egyik kolegina vette észre, de pár percet tuti állt benne. Hazahoztam, hajszáritó be, addig szárítottam, amig a kijelzőről, és 2 kameráról el nem tűnt a pára. Bekapcsol ugyan, de csak a sonyericson jelig jut el és utána vége...Vajon megához tér majd a drága?

Benjy - 2009. május 11. 17:58 - válasz erre

Hello! Nekem egy buliban öntötték le baracklével a Nokia 6300-mat. Nem szedtem szét, sőt még telefonáltam is vele, aztán másnap elkezdtek beragadni a billentyűk, vagy nem is reagáltak, úgyhogy elvittem szervizbe, ahol 3000 Ft-ért megcsinálták és úgy tűnik minden oké.lekopogom..:)

ákom lászló - 2009. május 18. 18:36 - válasz erre

szia!
lacinak hivnak én a dunába ejtettem bele a (nokiámat)
egyből hazajöttem és a szárító alá raktam:(.
ez nem ment semmire

clau - 2009. május 18. 21:58 - válasz erre

sziasztok! nekem sony ericcson w580i-m van.. ma ügyesen lefröcskölte egy hülye szökőkút...azóta nem jácca le a zenéket..a kijelző furcsa...:D :S és pár gomb nem jó... nem vettem ott észre rögtön h vizes..késöbb tettem napra...majd itthon szereltem szét..és ma lámpa alatt fog aludni... remélem túléli :O :(

wiky - 2009. május 19. 22:21 - válasz erre

Sziasztok. Én ma csúsztam bele egy kanálisba egy Nokia n95-el a zsebemben. Gyorsan kivettem az aksit. Hazavittem és most szárítgatom. És reménykedek, hogy jó lesz. Drukkoljatok :) majd írok, hogy mi a szitu...

wiky - 2009. május 20. 09:59 - válasz erre

Helló!! Egész este szárítottam a Nokia n95-öt és reggel bekapcsoltam. És nem lett semmi baja!! Sikerült megmenteni :)))

Marci - 2009. május 24. 18:32 - válasz erre

Sziasztok!
Ma reggel buli után még afeterztünk egyik haverral orfűi tó körül mentünk iszogattunk hát vhogy sikerült beesni a tóba nokia n95ről van szó, nem kapcsolt be, de szerencsére levolt merülve amikor beestem, és talán nem érte közvetlen nyomás, csak ami víz a zsebembe befolyt. Itthon 6kor megint kipróbáltam és bekapcsolt, egyből kikapcs és örülök a fejemnek meg olvastam a fórumot most betettem rizsbe jól szétszedtem remélem nem lesz baja. Vigyázzunk jobban a mobilra :) ha valakinek van valami ötlete megoszthatja :)

Geci - 2009. május 24. 22:19 - válasz erre

Én belejtettem a mobilom egy tál gecibe. Csupa geci lett. Most szerintetek kis telefonok fognak születni?

ReBi BuBu^^<3 - 2009. június 17. 11:55 - válasz erre

Én hétfőn 16.-án ejtettem bele a balcsiba a telefonomat(se w200i)...:S
de az volt a gáz hogy a lépcsőn ültem és az ölemből a lépcső alá esett....
ahogy tudtam abban a pillanatban kiszedtem a vízből és szétkaptam aztán először napos helyen aztán árnyékos de huzatos helyen szárítottam....
aztán az ablakban...de jött egy eső tegnap és beesett az ablakomba és természetesen a telefonom megint elázott...majdnem összeraktam tegnap este de még várok egy kicsit....aki tud vmit akkor szóljon...

ReBi BuBu^^<3 - 2009. június 17. 17:22 - válasz erre

én vagyok az előző hozzászóló..:D
nemrég raktuk össze a telómat és jó!!!!!!!!
ezekszerint a sony ericsson w200i készülékek mindig "megússzák"....:D

ZsĂŠ - 2009. június 25. 11:18 - válasz erre

Sziasztok!
Én egy Nokia N95-öst ejtettem vízbe. Kb. 10 perc után sikerült kiszedni. Gyorsan szétszedtem, megtöröltem, ütögettem ki belőle a vízet. Aztán 3 napig hagytam száradni. A telefon működik, bár a vakuja folyamatosan világít, illetve nem tölti az aksit. A képernyője pedig még kicsit csíkos. Lehet, hogy nem száradt ki teljesen? A levegő 100%-os páratartalmú volt ahol száradt (nyaraláson történt).
Még itthon is szárítom egy darabig. Nem tudom, hogy elegendő lesz-e egy aksi csere vagy próbáljam meg valahogy kicseréltetni a telefont?

ZsĂŠ - 2009. június 25. 11:18 - válasz erre

Sziasztok!
Én egy Nokia N95-öst ejtettem vízbe. Kb. 10 perc után sikerült kiszedni. Gyorsan szétszedtem, megtöröltem, ütögettem ki belőle a vízet. Aztán 3 napig hagytam száradni. A telefon működik, bár a vakuja folyamatosan világít, illetve nem tölti az aksit. A képernyője pedig még kicsit csíkos. Lehet, hogy nem száradt ki teljesen? A levegő 100%-os páratartalmú volt ahol száradt (nyaraláson történt).
Még itthon is szárítom egy darabig. Nem tudom, hogy elegendő lesz-e egy aksi csere vagy próbáljam meg valahogy kicseréltetni a telefont?

Zsé - 2009. június 25. 11:25 - válasz erre

Nem ertem a krix-kraxokat. Megprobalom ekezett nelkul:

"Sziasztok!
En egy Nokia N95-ost ejtettem vi­zbe. Kb. 10 perc utan sikerult kiszedni. Gyorsan szetszedtem, megtoroltem, utogettem ki belole a vi­zet. Aztan 3 napig hagytam szaradni. A telefon mukodik, bar a vakuja folyamatosan vilagi­t, illetve nem tolti az aksit. A kepernyoje pedig meg kicsit csi­kos. Lehet, hogy nem szaradt ki teljesen? A levego 100%-os paratartalmu volt ahol szaradt (nyaralason tortent).
Meg itthon is szari­tom egy darabig. Nem tudom, hogy elegendo lesz-e egy aksi csere vagy probaljam meg valahogy kicsereltetni a telefont?"

Kisbogár - 2009. július 02. 11:00 - válasz erre

Robot: :))))

Kisbogár - 2009. július 03. 11:20 - válasz erre

Sziasztok!
Én is megfürdettem a telómat egy kis vízben, (se k700i) Azonnal kiszedtem mindent, szárazra töröltem, visszatettem, semmi.
Megint ki mindent, törölgetés, halk ima, visszatettem mindent, hátul kéken világít, folyamatosan rezeg, képernyő üres. Egykis pityergés után, találtam ide, és remény csillant...
Újból ki mindent, akksi külön, hátlap, eleje, és egy éjszaka biztonságos!!! helyen száradni hagytam...
Reggel próba, (ez ma van) és mint ÚJKORÁBAN.
Hurrá, és ezer köszönet minden jó tanácsért, amit itt olvastam, És most már nagyon fogok rá vigyázni...
Karácsonyra kaptam, és hát gondolhatjátok, hogy aggódtam érte..
Ja, az előző telóm a mosogatóba esett bele, annak semmi baja nem lett, mindjárt működött, de később érdekes dolgokat kezdett csinálni..( ez se w300 volt), az akksija is gyengébb lett, DE azt nem szedtem szét, és nem szárítgattam, úgyhogy ez sokat jelent nekik.
Szárazra kell törölni őket, szétszedés után...
Sok szerencsét!

Zsé - 2009. július 09. 08:03 - válasz erre

Hali!

Megosztanék veletek egy fontos tapasztalatot! Ha valakinek vízbe esik a telefonja: szedje szét, NE KAPCSOLD BE (ez fontos) és minél előbb vidd be egy NOKIA boltba! Ott ultrahangos tisztítással megtisztítják, kiszárítják (mindössze 3000Huf) és így van legtöbb esélye a telefonodnak a túlélésre! Nekem bevált!

Kisbogár!
A készülék kiszárítása a legfontosabb ilyenkor, sokan napokig be se kapcsolják csak szárítják a telefont. Most működik a telefonod, csak kérdés meddig? Szerintem sokat ártott neki, hogy vizesen próbáltad bekapcsolni! Azért sok sikert!

jenszi - 2009. július 17. 21:02 - válasz erre

Szijasztok!:(
Nagyon elvagyok keseredve. ma mentem a városba a barátnőmre láttuk hogy jön a busz és elkezdtünk futni a táskámba volt egy janás üvegbe canada dry meg a telóm. és ugye a janának nem ilyen scavaróskupakja van és miközben futottunk kiborult az üdítő és a telefonomra. gyors kivettük megtörölgettünk elvittük árkádba kitörölgetni még.aztán mekibe ilyen kézsszárítós cucchoz sajnos nem kapcsolt be ezután se a készülék. ezért kitettem a nagyszínház előtt száradni semmiv áltozás.haza jöttünk hajszárító szárítgattam... és semmi jel nem kapcsol be semmi. holanp visszük szervízbe majd meglátom mi lesz vele.:S

andi - 2009. július 21. 22:14 - válasz erre

Hello! Én ma ejtettem be a telómat nokia 5310 a kislányom medencéjébe 2 másotpercig volt a vizbe szét szedtem most szárad! Remélem túléli!!

V43 Szili - 2009. július 21. 23:26 - válasz erre

Üdv! Én hétvégén benne hagytam a fürdő nadrágomban a Samsung Z560-asomat és úgy úsztam :S Egyenlőre működik remélem kibírja :)

Bebe#8 - 2009. július 30. 17:54 - válasz erre

Sziasztok.
Én ma ejettem bele vagyis vakinek odattam h videózzón és más kidobta a kezéből a mobilt és beleesett a medencébe kb. 10 másodpercig volt benne...Képernyőjébe befolyott a víz..most szárítomm .A kis csík nem szinezőtött el .Mobil Nokia 5610 -es

józsef - 2009. augusztus 07. 21:39 - válasz erre

Nekem volt már jópár vízbe ejtett telóm!
1-2 jótanácsot adnék!
Hajszárítóval soha ne szárítsátok a telefont mert az csak árt neki!
Vagy a szekrény teteje vagy rizs!

józsef - 2009. augusztus 07. 21:41 - válasz erre

Akinek nem meggy tovább a Sony Ericsson-jelnél annak szoftver hibája van SEUS-sal lehet javítani házilag!

józsef - 2009. augusztus 07. 21:42 - válasz erre

Nekem volt már jópár vízbe ejtett telóm!
1-2 jótanácsot adnék!
Hajszárítóval soha ne szárítsátok a telefont mert az csak árt neki!
Vagy a szekrény teteje vagy rizs!

Szabina - 2009. augusztus 08. 22:17 - válasz erre

Sziasztok...!!

Velem történt,hogy uncsimmal a fényképezkedtünk és a háttér a tó volt. Csináltunk egy olyan képet, amikor mind a 2-nk, felemeli az egyik lábát és belecsúsztunk a tóba. Alig bírtunk kimászni, ráadásul szerencsém volt,mert nem volt olyan mély.Ugyanis egyikünk sem tud úszni.Szal lazán majdnem meghaltunk.
De a szerencsétlenség sem maradt el,mert a telom a zsebembe volt.Persze azonnal szétszedtem meg minden, de ahogy most itt olvasom, hogy az aksin az a kis cimke, ami eddig vagy fekete vagy fehér volt,az most piros lett, szal nem sok esélyem van rá ,hogy vha is jó lesz a telom:S:(...Az aksit ki lehet csak ugy cseréltetni?....Mert néha bekapcsolódott, de csak rezgett egyet, és csáá...maradt a a fehér szín....:S:SAjhh..

Szabina - 2009. augusztus 08. 22:18 - válasz erre

jajj,azt elfelejtettem odairni,hogy K750i-m van

AnnaPanna - 2009. augusztus 16. 15:33 - válasz erre

Sziasztok!

A napokban ejtettem fürdővízbe az ÚJ samsung g600 telómat. Azóta se tudom, hogy sírjak vagy nevessek, hogy mekkora béna voltam :) Szétkaptam gyorsan, félre is tettem, azóta is szárad (csüt-pént-szomb-vas). Bekapcsol, hang is van meg fény de a pint nem tudom beírni. Picit még várok, aztán elviszem szervizbe - hátha. :o]

Evelin - 2009. augusztus 19. 19:03 - válasz erre

Ájj, most ejtettem bele a vízbe negyed órája a telefonom, és kivettem belőle mindent, kicsit szárítgattam is, de visszattetem, és elkezdett fura mini robbanó hangokat kiadni...gondolom minden szétment benne ugye...? Halál biztos, ha ennek a telefonnak vége, másikat mostanában nem látok....komolyan, mindjárt meghalok....

kelehen - 2009. szeptember 02. 11:40 - válasz erre

Sziasztok!

A cikk tanácsai jók lehetnek, annak akinek a víz nem járta át a telefonját.
Egyetlen kis baj van: ezt kívülről nem nagyon lehet megállapítani. Mert ha a kijelző mögül kis aranyhalacskák pislognak Rád vissza, akkor biztos lehetsz benne, hogy nagy a gáz, de ha nem látsz semmi furcsát, az még nem jelenti azt, hogy szerencséd volt!
Lehet, hogy 1 nap pihentetés után kívülről már száraznak látod, bekapcsolod, hogy kipróbáld, eközben a bent lévő kis vízcseppek szépen rövidzárat okoznak emiatt a telód ebben a pillanatban gajra megy. Ha türelmesebb vagy és tovább szárítod, akkor mondjuk belül is kiszárad. Látszólag jól működik, azt hiszed mákod van. De a rohadt kis vízcseppekben jó kis ásványi anyagok, só stb is van, amik a száradás után ott maradnak mindenen. Ezek szépen lassan elkorrodálhatják az alkatrészeket és a telefon 2-3-4 stb hét múlva megy gajra...

Szóval helyes eljárás vízbe ejtés után: aksit, SIM-et, memóriakártyát, stb-t kiszedni, előlapot, hátlapot, amit csak tudsz leszedni, papír- v. textiltörlővel szárazra törölni, réseken szájjal kompresszorral stb hideg(!) levegőt befújni, hogy minél több vizet eltávolíts belülről is. Ezután nem otthon szárítgatni, hanem mielőbb hozzáértőhöz kell vinni, aki még apróbbra tudja szedni és az utolsó cseppecskét illetve az ásványi lerakódásokat is el tudja távolítani.
Csak ez után mondhatod el, hogy mindent megtettél a teló megmentésére.

kelehen - 2009. szeptember 02. 11:47 - válasz erre

(mielőtt megijednétek: pl kompresszor van a legtöbb benzinkúton is, ha nem otthon voltál ügyes, akkor akár útközben is megállhatsz kifújatni...)

kelehen - 2009. szeptember 02. 11:58 - válasz erre

Egyébként "praxisomban" a legérekesebb eset a bográcsozás közben gulyáslevesbe ejtett telefon volt, amit gyors reakcióval, a fakanál segítségével sikerült a delikvensnek még a tűzbe is belepöckölnie :-)))
A legemlékezetesebb esetet pedig párbeszédes formában tárnám elétek:
Kolléganőm ijedt arccal a kezembe nyomott egy csöpögő telcsit, majd ezután ezt mondta:
- Nem tudnál vele csinálni valamit? beleejtettem a vécébe!
- Kedves Tőled, hogy rám gondoltál, de had kérdezzem meg: előtte vagy utána?

kbviktor - 2009. szeptember 14. 19:47 - válasz erre

Helló!

Tavaly karácsony környékén egy Samsung SGH-X450-es telefonnal esett meg a következő. Kinyitottam a hűtőt, kiborult egy tál majonéz, pont rá a nadrágomra. Levettem magamról és elkezdtem beáztatni egy lavór vízbe. Már egy ideje nyomkodtam a víz alá, mikor éreztem, hogy rezeg valami! A csajom hívott, a nadrág zsebében felejtettem a telefont! Ki a vízből gyorsan, kinyitottam, világított, de a gombokra nem reagált, felvenni nem tudtam a hívást. Akksi ki, telefont szétszedtem - már amennyire tudtam, volt rajta 6 csavar, csak kicsit szétnyitottam, hogy jobban ki tudjon száradni a belseje. Talán 2 napig száradt a radiátoron a telefon. Összeraktam, azóta is hibátlanul működik!

Egy haverom is nagyon dicsérte ezt a típust, neki ugyanilyen volt. Csomószor leejtette, már a végén az antennája is lötyögött, de még mindig tökéletesen működött. Aztán a végén rossz helyre tette le a telefont autószerelés közben..., áttolták rajta az autót. :)

apiesze - 2009. szeptember 17. 23:20 - válasz erre

Embörök!

Ennyire nem lehettek (itt valami nagyon nem hízelgőt akartam írni) szóval olyanok, hogy fürdés közben telefonálni

tiburius - 2009. szeptember 20. 09:34 - válasz erre

Nekem tegnap beleesett a dunába a telefon (nokia5000). De szerencsére kihozta a víz. kb 10 perc uztán tünt meg hogy hiányzik. Egyböl megcsörgettek és megtaláltuk, de csak 10 mp ig csörgött utánna lefagyott. Csupa sár volt kívül belül. Szétszedtem amenyire lehet majd hajszrítóztam. Utánna mikor összerektam és nagyábol a port is kiszedtem kiderült h nem működik a képernyő. Különben csörög meg minden hangot kiad. A töltő helye telement homokkal. Nagyábol kiporszívoztam de tölteni nem tudom. Valaki help h mit csináljak!!!

AnnaPanna - 2009. szeptember 27. 18:04 - válasz erre

NA! Nyáron elbénáztam a csodaszép új SG-600amat. Egy hét után sikerült is elvinnem szervízbe. Bár tanácsolták egy helyen dobjam ki én mégis bementem a Dr. Gsm-be (salgótarján). A srác csak kedvesen mosolygott amikor elmeséltem mi történ, aztán mondta h várjunk még a kidobással. 4 nap alatt 2000 Ft megcsinálta. Azóta is rendesen működik. Ismét csudijó :)))))))))

nagy norbert - 2009. október 07. 17:55 - válasz erre

kisfiam megfürdette sony ericcson F305 öt
35000 ft aksi piros most szárad : )

Adam - 2009. október 11. 09:03 - válasz erre

Sziasztok!
Én a patakba ejtettem a telefont és szerencsére elég gyorsan kitudtam szedni, még mielőtt a sodrás elvitte volna :SS Azonnal kivettem az aksit és megtöröltem, csak úgy a ruhámba megtöröltem mindenét de nem vettem ki a sim kártyát aztán pár perc múlva visszatettem az aksit, bekapcsoltam és semmi baja sem volt azóta is működik.

reni0214 - 2009. október 13. 10:25 - válasz erre

Nekem a nokia x-press music esett bele a kádba,még bugyborékolt is:(( Szétszedtem kitörölgettem,de muszáj bekapcsolnom mert annyira fontos hívást várok!! Működget de furcs,remélem túléli:(((

takacs istvan - 2009. október 19. 15:19 - válasz erre

tegnap vol szerencsem nekem is a klozetba ejteni egy eves se W960i telefonomat jo hogy nem volt csak masodper ek kerdese az egesz mert kikaptam egybol a vizbol es ahogy tudtam szet szereltem es kiraztam a vizet belole, ahogy latom az aksi tulelte es a simkartya is de a telefon az este meg csak femyeket adott ki es bekapcsolaskor meg csak rezget egyet remellem osszejon ujra eletre teriteni. ma viszem egy szereleo haverhez az remellem nem veri hozzam koszonet kent

Bori - 2009. október 28. 18:50 - válasz erre

Sziasztok! Én két órája ejtettem a wc-be a s.e. w880i-met... tudja vki hogy lehet leszedni a fedőlapját? hhiába feszegetem nem mozdul, és már bepárásodott a kijelző? Van még remény sztetek?

Bori - 2009. október 28. 18:51 - válasz erre

Sziasztok! Én két órája ejtettem a wc-be a s.e. w880i-met... tudja vki hogy lehet leszedni a fedőlapját? hhiába feszegetem nem mozdul, és már bepárásodott a kijelző? Van még remény sztetek?

Kiss Judit - 2009. november 08. 18:26 - válasz erre

Sony Ericson W300i telefonomat nem ejtettem vízbe, nem úsztam, nem esett bele az eső, mégis azt mondták a szervízben, hogy beazott. Fényképet kaptam a belsejéről. 4-5-6 gombok nem működnek, sajna a telefonzár lezárva és a kódja ezekből a számokból áll. A készülék a PIN-kódra bekapcsol, de tovább nem jutok. Szeretném "kinyerni"a benne levő számokat, sms-eket.Tud valaki ötletet adni? Köszi!

Pube86 - 2009. november 12. 22:47 - válasz erre

Sziasztok! Egy benzinkuton dolgozom. Üzemanyag érkezésekor le kell mérni a tartályban lévö üzemanyag mennyiségét. Ez egy léc segitségével történik ami egy 1,5m mély aknában van, felette rács amire rá lehet állni...illetve gugolni hogy a zsebedböl ki tudjon esni a telefon. Meg is történt...45(negyvenöt)!! percig volt a talajvizzel és minden más egyébbel összekeveredett "vizben" a sony ericsson D750i-m ameddig kimertük a felette lévö 40!! cm vizet ami kb 100 liter volt. amikor már csak pár centi viz volt a telo felett valamit láttunk 3an is villogni...áá az biztos nem a telom...dehogynem! A vakum villogott mint segélykérö ember hogy huzzatok már ki itt vagyok! Nem hittem a szememnek hogy ilyen van ismétlem 45 perc!!!! az nem kevés. Akksi azonnal ki! Most atomjaira szedtem a telot, száritás funkcio bekapcsolva...a sim meguszta. De még mindig ott van a teloba 500 teloszám, 120 sms, 200 kép amit az életbe senki vissza nem tudna hozni a világ összes pénzéért sem...mert a telefont letojom 3000ft kb már. Na ennyi remélem a villogás azt jelezte hogy még él....

Pube86 - 2009. november 12. 23:57 - válasz erre

az 1 gigás sony memokártya müködik...van remény!

Pube86 - 2009. november 14. 17:03 - válasz erre

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
MÜKÖDIK A TELOM GYEREKEK!!!!! HIBÁTLANUL!!!!! MEGVAN MINDENEM!!!!!!ÁÁÁÁÁÁ!!!HIHETETLEN!!!!
csak sony ericsson D750i aranyba fogom öntetni! életem végéig ez lesz a telom lesz@rom!!! ennél jobb nem kell!!!!

margitkrt - 2009. november 15. 14:40 - válasz erre

Köszönöm a "rizses receptet": nagyon bejött!

Nikke - 2009. november 19. 12:47 - válasz erre

Sziasztok!
Volt már hasonló esetem, amikor anno hazajöttünk telefonvásárlásból, és a fürdőszobában telefonálva a törölközővel belerántottam egy kád vízbe a Nokia 3310-esem, amit gyorsan szétkaptunk, radiátoron szárítottunk, és semmi baja nem lett, 3 évig tökéletesen működött.
Most ismét rám jár a rúd napok óta, tegnap este a fürdőszobában sikáltam a vadonat új fehér kabátomat, pontosabban a Húgomtól kölcsön kapott kabátját, amit valaki tegnap a suliban leöntött vmi vegyszerrel, szóval már eléggé ki voltam bukva, erre amint a kapucnival ténykedtem, közben csörgött a telefonom, beszéltem, majd a mosógépre, illetve a kabátra raktam a telefonom (Samsung L700, márciusban vettem). A kabátot kiránthattam alóla, beleesett a mosógép melletti felmosóvödörbe, amibe a vízen kívül mosószer is volt... A poén, hogy észre sem vettem először, csak mikor kb. 2-5 perc után mentem ki a fürdőből, nem elmékszem rá, látom, hogy valami világít a vödörben... Gyorsan kikaptam, kapkodásomban alig tudtam leszedni a hátlapot, a fém még törölgetés után is csúszott, de kb. 1 perc múlva sikerült, kiszedtem belőle az akksit, memóriakártyát, SIM-et, megtörölgettem törölközővel, meg papírzsepivel, és a radiátor felé (nem közvetlenül rá) tettem. Most próbáltam bekapcsolni, de ezt most, hogy olvasom, nem nagyon kellett volna, és lightos hajszárításnak is alávetettem - szóval szinte mindent elküvettem, amit rohadtul nem kellett volna :), most rizsbe temettem, aztán ezek után azt hiszem, holnap beviszem valami szervizbe, mert ha ezt túléli, akkor mindent... Tényleg csak a telefonszámok, az sms-ek, meg a multimédiás cuccok miatt.... Na meg mert diákpénztárcából nem sok lehetőség van fél évente telefont cserélni... Szóval most imádkozom...
Ha valaki esetleg tudja, hogy kell leszedni az előlapot, és megírná, megköszönném (hátha addig is jobban száradna, míg elviszem a Vodába)!

Nikke - 2009. november 19. 12:50 - válasz erre

(Bocs, a nagy gépelésben, kiegészítés, nem emlékszem rá, vagyis nem tudom, mikor eshetett bele pontosan)...

Nikke - 2009. november 19. 12:51 - válasz erre

Sziasztok!
Volt már hasonló esetem, amikor anno hazajöttünk telefonvásárlásból, és a fürdőszobában telefonálva a törölközővel belerántottam egy kád vízbe a Nokia 3310-esem, amit gyorsan szétkaptunk, radiátoron szárítottunk, és semmi baja nem lett, 3 évig tökéletesen működött.
Most ismét rám jár a rúd napok óta, tegnap este a fürdőszobában sikáltam a vadonat új fehér kabátomat, pontosabban a Húgomtól kölcsön kapott kabátját, amit valaki tegnap a suliban leöntött vmi vegyszerrel, szóval már eléggé ki voltam bukva, erre amint a kapucnival ténykedtem, közben csörgött a telefonom, beszéltem, majd a mosógépre, illetve a kabátra raktam a telefonom (Samsung L700, márciusban vettem). A kabátot kiránthattam alóla, beleesett a mosógép melletti felmosóvödörbe, amibe a vízen kívül mosószer is volt... A poén, hogy észre sem vettem először, csak mikor kb. 2-5 perc után mentem ki a fürdőből, nem elmékszem rá, látom, hogy valami világít a vödörben... Gyorsan kikaptam, kapkodásomban alig tudtam leszedni a hátlapot, a fém még törölgetés után is csúszott, de kb. 1 perc múlva sikerült, kiszedtem belőle az akksit, memóriakártyát, SIM-et, megtörölgettem törölközővel, meg papírzsepivel, és a radiátor felé (nem közvetlenül rá) tettem. Most próbáltam bekapcsolni, de ezt most, hogy olvasom, nem nagyon kellett volna, és lightos hajszárításnak is alávetettem - szóval szinte mindent elküvettem, amit rohadtul nem kellett volna :), most rizsbe temettem, aztán ezek után azt hiszem, holnap beviszem valami szervizbe, mert ha ezt túléli, akkor mindent... Tényleg csak a telefonszámok, az sms-ek, meg a multimédiás cuccok miatt.... Na meg mert diákpénztárcából nem sok lehetőség van fél évente telefont cserélni... Szóval most imádkozom...
Ha valaki esetleg tudja, hogy kell leszedni az előlapot, és megírná, megköszönném (hátha addig is jobban száradna, míg elviszem a Vodába)!

Pube86 - 2009. november 25. 22:56 - válasz erre

Nikke (12:51):
szia! szerintem ne vidd be a vodába...nem fogják gariba megcsinálni az tuti mert ami matrica van a telefonba meg az akksin valoszinü hogy elszinezödött..ebböl azonnal levágják hogy vizet kapott a telefon! lehet hogy sok volt neki az az idö amikor már kinn volt a vizböl de az akksi még rajta volt:/ ha meg müködni fog akkor tényleg vigyázz rá!
szia

Grabowski - 2009. november 27. 11:52 - válasz erre

Samsung D880 csemperagasztós vízbe bele jól. :) Akksi+SIM kivesz, telefon ripityára szedés, clin-nel teli tálban fürösztés ecsettel, vízzel lemosás, kiszárítás, összerakás, kifogástalanul működés két hónapja már, örvendezés nagyon :)

Grabowski - 2009. november 27. 12:40 - válasz erre

Samsung D880 csemperagasztós vízbe bele jól. :) Akksi+SIM kivesz, telefon ripityára szedés, clin-nel teli tálban fürösztés ecsettel, vízzel lemosás, kiszárítás, összerakás, kifogástalanul működés két hónapja már, örvendezés nagyon :)

melinda - 2009. november 28. 15:10 - válasz erre

Anyum kb. 1 órával ezelőtt beletette a nadrágomat a mosógépbe, aztán kb. 5 perc múlva csak halgattuk hogy mi kopog a mosógépbe. Na ugyan mi? Hát persze hogy a telefon a zsebembe volt. Gyorsan kivettük, szétszedtük szárítgatukk, majd megpróbáltuk beletenni az aksit, de csak rezgett. Most szárad. Remélem jó lesz. A teló kb. 2 hónapos. (Samsung SGH-D900i)
szurkoljatok hogy jó legyen. Majd írok ha lesz fejlemény.

Atilion - 2009. december 11. 20:21 - válasz erre

Lányom N5200 mobilja egy teljes mosóprogramot volt a táskája oldalzsebében.Most tökéletesen működik.A két esemény között a következők történtek:sokk miután észrevettük hol töltött el a telefon kb.1 napot, mivel a száradás után derült ki hol van.Szétkaptam atomjaira, mármint a telefont és vártam, szárítottam.kb. 2 nap elteltével.összeraktam és sikerült bekapcsolni,de nem volt térerő és a töltés sem funkcionált, mert egy napig volt bedugva és még mindig töltött, de aztán lemerült 1 óra múlva.Ezután méginkább szétszedtem és megpucoltam az érintkezőket.Némelyik be volt zöldülve.Ezután bekapcs és láss csodát működik.Szóval megéri foglalkozni vele,mert megmenthető a mosógépben 1,5 órát mosott és aztán egy napig magában száradó mobil.

amark - 2009. december 25. 19:51 - válasz erre

Sziasztok!
Húgom karácsonyra kapott egy új telót (LG GD330) amit rögtön ma bele is ejtett a wcbe. Azt mondta azonnal kikapta, rögtön akksi, sim, memkari ki, kicsit fújtam hajszárítóval messzebbről hogy lehető legkevésbé melegedjen fel, most szárítjuk, szurkoljatok...

Ilona - 2010. január 26. 15:26 - válasz erre

bogi (18:10):

sunshine - 2010. január 29. 22:11 - válasz erre

Sziasztok.
Én nemrég beletettem a fűrdőkádba áztatni a nadrágom és bennehagytam a telóm, 1 perc ha eltelt és azonnal kivettem(S E W902) ;én is kivettem az aksit, memkáryát és simkártyát, hajszáritóval száritgattam, persze csak óvatosan, és az a problémája hogy nem megy rajta vagy 3 gomb+nem olvassa a simkáryát, a memkártyát azt olvassa és má telóban a simkártya is megy.Szinte 1 hétig száritgattam de semmi változás nem történt, ezért elvittem szervizbe és remélem hogy megtudják csinálni.Szerintetek van esély hogy megtudják csinálni??

Vica - 2010. február 09. 16:15 - válasz erre

Sunshine, nálam ugyanez történt vagy fél órája... Tiszta idegroncs vagyok,mert barátomtól kaptam a telót.. Kb. 10 percig ázott nadrággal együtt vízben... most szétszedtem, hajszárítóztam(bár azt elvileg nem szabad) és ráraktam a radiátorra. Most várok holnap reggelig. unatkozni sem fogok,addig a fejem verem a falba...
Esély mindenre van, megcsinálhatják, de nem fogja elfelejteni, hogy úszott egy nagyot...

EraCicc - 2010. február 19. 13:34 - válasz erre

Rió (18:22):

Szia Rió!
Most lett kimosva egy ugyanilyen teló. ;( A páromtól kaptam. Neked rendbe jött?

Lac - 2010. február 20. 12:54 - válasz erre

Szevasztok!
nekem egy sony ericson V640i-m van,és nem víz érte,legalábbis nem emlékszem rá,és az van vele,hogy mikor megpróbálom bekapcsolni,vagy rádugni adatkábelre,töltőre,semmi sem történik...csak akkor rezzen be egyet meg elkezd a kijelző működni,ha újra be dugom az aksit. Nem indul el a telefon, már 1 napja lassan ez van. Nem tudjátok mi lehet a baja?

Manó15 - 2010. február 25. 17:46 - válasz erre

Én tegnap este sikeresen beleejtettem szegény SE W610-esemet a kádba... :S Kivettem, és még csak ki sem kapcsolt... Aztán szétszedtem, kitöröltem, újra összeraktam, visszakapcsoltam, és semmi baja nem volt. Aztán reggelre vettem észre, hogy a kép elment. Fehéren világított csak a kijelző, viszont minden funkciót tudtam használni, mert kipróbáltam, hogy azért még működik-e. Ma aztán elvittük szervízbe. Szerintetek menthető még? :S

lia - 2010. február 27. 18:56 - válasz erre

Inkey (14:19): siekerült meg menteni a samsungodat legyszi ird meg en ma mostam meg a a tiszta uj erintökepernyöst nagyon elvagyok szomorodva

fori - 2010. március 01. 21:58 - válasz erre

A párom szilveszterkor éjfél után pár perecel meglátogatta a WC-t majd 2 óra múlva ismét meglátogatta a WC ahol meglepetésére az új érintő-képernyős LG-je kacsintgatott vissza csésze aljáról. Majd józanodás, szétszedés és hajszárítózás + 2 nap szárítás a radiátoron. Majd öröm, mert 1 hónapig működés. Utána az érintőpad nem reagált ezután visszavitte a márkaszervizbe ahol mikroszkopikus fotókkal párosítva visszaadták hogy a vízkövesedés nem tartozik a garanciális hibák közé:-(

Mid ezután én is megvettem az új Nokiámat és én is megnézettem vele a WC csészét alulról:-))
Ezt már lehet családi szokásnak hívni:-)
Vagy kétbalkezes családnak?
Nó ismét szétszerelés, biciklipumpa (mármint nem a WC-be, a teloból kifújtuk a vizet vele majd 1 nap szárítás (már rutin).
Bekapcsolás után minden funkció tökéletesen működik az okos telefonban:-)
A fenti leveleket olvasgatva szerintem a NOKIA-k jól bírják a vizes +rázkódtatásokat.
Bár nem kiabálom el, és szétszedem Rizsbe rakom.
Ha valaki +kérdezné mit keres teló a rizsestlába, - azt mondom külön szentélye van nullánk éjszakára a telefonoknak:-)

fori - 2010. március 01. 22:04 - válasz erre

Legközelebb azt hiszem valami WC ben használatos búvártelefonokat veszünk párban.-)

fori - 2010. március 01. 22:06 - válasz erre

A párom szilveszterkor éjfél után pár perecel meglátogatta a WC-t majd 2 óra múlva ismét meglátogatta a WC ahol meglepetésére az új érintő-képernyős LG-je kacsintgatott vissza csésze aljáról. Majd józanodás, szétszedés és hajszárítózás + 2 nap szárítás a radiátoron. Majd öröm, mert 1 hónapig működés. Utána az érintőpad nem reagált ezután visszavitte a márkaszervizbe ahol mikroszkopikus fotókkal párosítva visszaadták hogy a vízkövesedés nem tartozik a garanciális hibák közé:-(

Mid ezután én is megvettem az új Nokiámat és én is megnézettem vele a WC csészét alulról:-))
Ezt már lehet családi szokásnak hívni:-)
Vagy kétbalkezes családnak?
Nó ismét szétszerelés, biciklipumpa (mármint nem a WC-be, a teloból kifújtuk a vizet vele majd 1 nap szárítás (már rutin).
Bekapcsolás után minden funkció tökéletesen működik az okos telefonban:-)
A fenti leveleket olvasgatva szerintem a NOKIA-k jól bírják a vizes +rázkódtatásokat.
Bár nem kiabálom el, és szétszedem Rizsbe rakom.
Ha valaki +kérdezné mit keres teló a rizsestlába, - azt mondom külön szentélye van nullánk éjszakára a telefonoknak:-)

talpi - 2010. március 06. 15:35 - válasz erre

Sziasztok!
SE K510i kimosva melósruhában.
2 nap/ hétvége/ elteltével rátaláltam. Bóvli "műbőrtok " még mindig nedvesen tartotta..Elemeire szedtem, tényleg maradhat az érintkezőkön un. piszok. Mosószerek 80 %-a só. 2 napig vártam és összerakás után derült ki, hogy térerő nincs, viszont minden egyéb tökéletesen működik. Elvittem szerv de nem tudták rendbehozni. Ma frissítettem SE lapról a legujabb softw. a telóra. Ez sem segített kapcsolat nincs és nem is talál viszont uj a progija:) Ma szédszedem és a fujtatásra használt hűtőg.kompr. vákum oldalával még adok neki 1 lehetőséget.
Szerintem ha mosószer éri a nyáklapot az idővel a felületi érintkezőknél biztosan probl fog okozni főleg ha az nem aranyozott.
Több sikert Nektek!

herics49 - 2010. március 06. 21:51 - válasz erre

KB két éve a Nokia 6230-asom bele e sett a sárba, személy autó mégjobban beletiporta. Kivettem mosdóba leöbllítettem a sarat, azóta is tökéletesen működik. Szerencsém volt.

Vacak - 2010. március 19. 17:07 - válasz erre

Helló,nekem tegnap esett bele a wc-be.Szétszedtem,szárítottam,rizsbe raktam.Aztán reggel összeraktam először bejött minden majd mikor telefonálni akartam azt írta ,h repülőgépes üzemmódban nem tudok hívni.Teló újra szét és vissza azóta kéri a Sim-et,hiába van benne?Szerintetek túl éli?? S.E.Naite a teóm:((

kba - 2010. március 26. 13:14 - válasz erre

6 órát üldögélt a wc-ben a nokia 6500-om... :( Úgyhogy átmehetett rajta egy-két esemény :) Végül a karbantartó ,aki kivette, jól meg is mosta. Szétszedtem, rizsbe tettem, ma reggel még semmi. Újra szét, még jobban... várok a csodára, de csak a csodavárás kedvéért, aligha lesz ebből még valami.
Tegnap teljesen elkeseredtem. Ma meg jókat kuncogok itt az egész társaságon... Bocs.

kba - 2010. március 26. 15:33 - válasz erre

Jó kis személyiségtesztet lehetne építeni erre, "milyen típusú mobilt hova ejt az ember" címmel... Figyeltétek pl., hogy a Sony-Ericsson-osok majdnem mindig kádba ejtik a telót? :)

kovacs - 2010. április 03. 12:52 - válasz erre

sziasztok,kezmosoba esett LG ku990-es mobilom volt hagyva szaradni de bekapcsolaskor a sim-kartyat keri de kozbe benne van...........mit tehetek??????? segitseeeeeggg!!!!!

pedro - 2010. április 25. 19:46 - válasz erre

Tegnap befordultunk a vízbe kenuzás közben, a Nokia E51 -em persze a zsebemben volt. Máig szárítottam, de még párás volt a képernyő, amikor összeraktam és bekapcsoltam. Örültem mint a majom a farkának, mert semmi baja nem volt, rá is dugtam a töltőre, de mikor később megnéztem, a display már kilehelte lelkét:( Csak azért írtam le, hátha megmentek valakit hasonló baromság elkövetésétől. Ha már megtörtént a baj, NAGYON ALAPOSAN SZÁRíTSÁTOK KI!

Zsolt - 2010. április 27. 20:53 - válasz erre

Én pont ma ejtettem bele a mobilom a patakba.Rögtön utánna ugrottam,kb. 2mp-ig volt bent.Rögtön megtörölgettem, kibróbáltam egy ideig jó volt,aztán ki az aksi.Itthon most próbálgatom leszedni a burkolatot kisebb-nagyobb sikerrel.El kell vinni a szervízbe,de szerintem ezt már vihetem akárhova kampec...

(Mondjuk meg érdemeltem mert a vonatokat dobáltuk...)

Zsolt - 2010. április 28. 15:34 - válasz erre

Üdv itt megint én.Úgytűnik sikerült megcsinálni.Egy napig száradt és utánna jó lett.Remélem nem is lesz semmi baja.

Sok sikeret minenkinek,és óvatosan a mobilokkal!!!

Ancsa - 2010. május 08. 21:44 - válasz erre

Sziasztok. Csak biztatni szeretnék mindenkit. Beejtettem a Wcbe a telefonom. Teljesen vizes lett. Elkövettem minden hibát. Hajszáritóval száritottam és rádugtam a töltőre, de egy nap száradás után tökéletesen müködik. Szóval hajrá mindenkinek. És óne vigyün ka Wc-be telefont

bence - 2010. május 14. 18:54 - válasz erre

nekem egy parfümös úsztatást sikerült beszervezni
a táskámban volt a parfüm...eltört és az egy zsebben lévő teló nem úszta meg szárazon
nincs baja csak a képernyő védő műanyag alá bement egy kicsi és nem nagyon akar száradni
de nem tudom levenni mert az előlap tetejénél még tartja valami az előlapot szóval ha valaki tudja hogy kell NOKIA 5310 xpress ről előlapot leszedni az segítsen pls:D
de amúgy szerencsésen túl vagyunk rajta csak a parfüm 8 000Ft voltXD

Linda87 - 2010. május 16. 17:19 - válasz erre

Sziasztok!Nekem tegnap ejtette bele az 5 éves fiam a felmosóvödörbe a telefonomat(Motorola E1000-es).A felmosóba jó mosószeres,öblítös víz volt,és kb.1 perc után vettem ki,telefont szédszed,azonnal,letöröl,szárít hajszárítóval,összerak,semmi,vagy 10x megismétel,semmi.Teljesen lemondtunk róla,de azért éjjelre darabokba szétszedve száradt,egy tál rizsbe dugva,ma délután öszzeraktuk,.és láss csodát,müködik.Kicsit zavart,de müködik tökéletesen!A rizs mindenképp klassz ötlet,és a remény hal meg utoljára!:)

Linda87 - 2010. május 16. 17:20 - válasz erre

Sziasztok!Nekem tegnap ejtette bele az 5 éves fiam a felmosóvödörbe a telefonomat(Motorola E1000-es).A felmosóba jó mosószeres,öblítös víz volt,és kb.1 perc után vettem ki,telefont szédszed,azonnal,letöröl,szárít hajszárítóval,összerak,semmi,vagy 10x megismétel,semmi.Teljesen lemondtunk róla,de azért éjjelre darabokba szétszedve száradt,egy tál rizsbe dugva,ma délután öszzeraktuk,.és láss csodát,müködik.Kicsit zavart,de müködik tökéletesen!A rizs mindenképp klassz ötlet,és a remény hal meg utoljára!:)

Niki - 2010. május 19. 09:21 - válasz erre

Sziasztok!

A kislányom éjszaka felborított egy pohár vizet,illetve alig volt benne pár csepp,sajnos csak később vettem észre és kikapcsolt magától a telefonom.
Szétszedtem megtöröltem összeraktam(SonyEricsonW595 )de nem akar bekapcsolni...most megint szétszedtem,várok egy kicsit.De ha nem történik semmi még megnézetem egy boltba,párhónapja vettem,ha csak pár csepp víz érte,akkor is kiderülne,a szak szervizben,hogy az volt a gond?

Niki - 2010. május 20. 13:34 - válasz erre

Meg menekült a telefonom:)
A szakszervizbe,5000ft-om bánta,szétszedték,kitisztították,csak az a gáz ha nem lett volna jó,akkor is ennyibe került volna!
Most meg azon fő a fejem ha egy sima telefonos boltba elviszem,lehet pár százasért megcsinálják ugyan ezt:)).

Niki - 2010. május 20. 13:36 - válasz erre

Ja,egyébként van valami az aksiján a telefonoknak,ha víz,vagy pára éri elszíneződik,vagyis egyből kiderül ha beviszitek,és mást mondtok...

Baba - 2010. május 27. 21:56 - válasz erre

Sziasztok!

Kb. egy órája ejtettem bele a kádba a SE S500i-met.. Olyan gyorsan kikaptam a vízből,hogy csak na gyorsan kivettem az akksit meg a többi cuccot belőle...megtörölgettem kicsit hajszárítóztam is.. viszont ezt a rizses trükköt én is bepróbálom, lesz ami lesz alapon :D aztán egy két nap múlva megírom a tapasztalatom :)

Baba - 2010. május 30. 22:11 - válasz erre

Hali,

három napig szárítottam a telefonom, még rizsbe is beleraktam közbe-közbe hajszárítóztam. Mikor már kezdtem elveszíteni a reményt megpróbáltam bekapcsolni és egy pillantra felvillant az indítási kép és utána semmi...Egyik ismerősöm javasolta,hogy frissítsek software-t (azt mondta lehet azért villog a kijelző mert nem tud elindulni a software), és mikor rádugtam a számítógépre csodák csodájára jó lett a telefon...vagy is perr pillanat jó még..nem akarom elkiabálni,hallottam olyanról is hogy valakinek egy hónapig működött a telefon utána meg besz@rt.
Szóval ez az én kis történetem :)

dóri - 2010. június 29. 13:04 - válasz erre

én a wc-be ejtettem be a telefont, bekapcsolom és a gombok nem jók:S (Samsung D900i) ,és mindjárt kivettem az akksit, és most kb egy órára rá jutott eszembe a sim-kártya. remélem még meg lehet menteni ...
mit tegyek ? mi bajva van sztetek, ha a gombok nem jók,és a képernyőnek is egy kicsit fura a szine ???:O

Laci - 2010. június 30. 23:13 - válasz erre

Hali!
én a zsebembe hagytam a telefonomat és a feleségem kimosta.
Egyből kiszedtem az aksit és a sim kártyát, remélem nem történt semmi bajja.
Telefon:LG KP500

Szilvi - 2010. július 04. 01:09 - válasz erre

Isten áldja a cikkírót is és azokat is, akik biztató hozzászólásokat írtak! :o)

Ma strandon voltunk, és egy korábban tökéletesen működő vízhatlan búvárpénztárcába tettem a telefont (SE K550i) a fürdéshez. Amikor kijöttünk a vízből, kiderült, hogy pár csepp mégis befolyt. Akkor még működött a kijelző. Gyorsan kikapcsoltam, az aksit, SIM-et, memóriakártyát kiszedtem, pár órát száradt. Itthon kipróbáltam, a billentyűzet világított, a képernyő nem. A PIN-t elfogadta, hívást indítani, fogadni lehetett, csak épp vakon.

Akkor olvastam ezt a cikket a bejegyzésekkel. Megint szétszedtem, odatettem a laptop hűtőrácsához, órákig szárítottam így, aztán újabb próba: tökéletesen működött a képernyő is! :o) Most a biztonság kedvéért még szétszedtem, csak szellőzzön éjjel is, maradjon tartós a hatás.

Sok szerencsét másoknak is!

hello, szia - 2010. július 05. 21:47 - válasz erre

sony ericsson vivaz 2 hónpos.
Halálát söröskorsóban lelte, 2 hétig küzdött, majd feladta.

Nyugodjék békében.

Zozi - 2010. július 12. 16:47 - válasz erre

LG 800 betettem a mosógépbe farmerszoknyástól kb 2-3 perc és kiszedtem szerencsémre hideg víz jött rá de eléggé elázott kiszedttem az aksit megtörölgettem és kiraktam az ablakba száradni. Amikor kivettem a mosógépből eléggé össze volt folyva a kijelzője de nem tudom gogy a víztől vagy a kristály vagy mi sérült meg....
Szerintetek fog még müködni?;(

pauer98 - 2010. július 13. 13:21 - válasz erre

marceee7 (14:45): vidd el a szervizbe kb 3000 ér megcsinálják csak egy frissítés az egész (kérdezd meg az összeget). :)

Zozi - 2010. július 14. 16:11 - válasz erre

Végül is elindult csak gyakran nem mükszik az érintő gombok vagy mik...erre is segít a frissítés?

Anita91 - 2010. július 15. 19:26 - válasz erre

Sziasztok!!!

Légyszi segítsetek! Tegnap beleejtettem a vízbe a telómat (Nokia 7373 2,5 éves) egyből kikaptam, működik, csak térerőm nincs. Ha másik telóba teszem a sim-et akkor pedig fullos érerőm van! Segíthet ezen szerelő??? Előre is köszi a választ

tomi - 2010. július 28. 21:57 - válasz erre

sziasztok!
LG Pop telefonomat kinthagytam az esőben,5 percig. Utána egyből szétkaptam meg minden,de nem működik az érintőpad egyáltalán:S Menthető még?:S
köszi

Jano2000 - 2010. július 31. 21:35 - válasz erre

marceee7 (14:45): Én is pont igy jártam a w810-el ...visszont jól ki törölgetem és egy othoni szoft frisités után tökéletes. Csak ne SEUS-al frisits. Ajánlom : XS++ és a flsh és firmwaret itt lehet le tölteni : http://www.iprotebe.cz/-pid4DFEAB88E8

kaszajózsi - 2010. augusztus 11. 22:20 - válasz erre

Nekem 5800 esett egy lavor meleg, mondhatni forró vízbe. Azonnal kikaptam belőle, talán 2-3 másodpercig volt benne. Ahogy kivettem a telefon kezdett ujra indulni, hátulját levettem akksit kivettem és kiraktam száradni. Bőrtökban volt, az is védhetett valamennyit. Amiket írtok hogy 2-3 nap legalább száradjon nem mertem visszakapcsolni, se szárítgatni. Mit tegyek?

Sátrasnéni - 2010. augusztus 16. 08:22 - válasz erre

Párom Nokiája elázott a beázott sátorba.. sejtéseink szerint kb 2-4 órát ázhatott be... 2 napja száritjuk semmi eredmény.. a képernyőjénél van egy vizfolt ami nem akar eltünni...
szerintetek még menthető? garis...

Nixykee - 2010. augusztus 17. 18:28 - válasz erre

Sziasztok!
Kétségbeesetten olvasom az előttem írókat! Gratula annak akinek meggyógyult a telcsije....enyém még szenved...Nokia telefon egy jól sikerült szombat e steután ráborítottam 2 pohár kólát....persze nem szedtem szét azonnal csak fejjel lefelé raktam, hogy a billentyűknél kifollyon a víz...másnap már csak az oldalán lévő két gomb világított kéken és egy csík van a képernyőben....aggódok érte, de megtanultam a leckét....ráadásul már csak 2 hónap volt az előfizetésből...
Sok sikert mindenkinek!

bálint - 2010. augusztus 18. 15:49 - válasz erre

Valamelyik nap este hatalmas vihar volt, elment az áram, pisilni kellett aztán vittem magammal a telefont világitani.. Egy iphone 3g-m van, fehér 16 gigás, ami beleesett a wcbe. Egyböl kivettem kb 1-2 mp elteltével, egy kicsit buborékolt. Áram se volt az este igy száritani nem tudtam, szétszedni nem lehet igy az aksit nem lehetett kivenni. Azóta ha felrakom a töltöre bekapcsol, müküdik rendesen (kiteszem a napra száradni, a sim karit már kivettem), de tényleg az érintőképernyője is maximalisan müködik, nem csikos a képernyő, csak nagyon de nagyon sötét. Alig lehet látni. Igaz ez alig 3-4 napja történt. Lehet változás? Megjavulhat-e teljesen? Aki ért hozzá vagy hasonló hibája van azt nagyonnagyon megköszönném, hogy minnél hamarabb jelezze nekem emailbe: thunder94@enternet.hu Igyis-ugyis lesz uj telefonom (iphone 4), de ezt az öcsémnek igértem! Ha megtudja , hogy elromlott szivinfarktust kap.. Köszönöm elöre is!!

Fodor Ildiko - 2010. augusztus 24. 10:58 - válasz erre

Sziasztok! Tegnap a 1,5 éves kislányom megúsztatta a nokia 6700 telefonomat! Csak belemártotta a vizbe! Azonnal szétszedtem,amennyire tudtam ,aksi ki,sim,memoria ki! Száritottam,majd kipróbáltam 1-2 óra múlva! Bekapcsolt,majd ki! Azóta semmi! Még száritom,aztán elviszem a T-mobile szervizbe! Megmondjam ott,hogy mi történt vele,vagy játszam a szőke nőt? Kérlek segítsetek!!!

márk444 - 2010. szeptember 21. 15:13 - válasz erre

hello nekem tegnap esett bele a kád-nak a vizébe és kb pont ezt csináltam ami od fent van irva csak sim kártyát nem vettem ki az baj minden működik csak valamiért nem jó a bekapcsoló gomb tudnátok segiteni közi előre is

márk444 - 2010. szeptember 21. 17:13 - válasz erre

meg is van a telom kész ezaz meg csináltam

ricsmund - 2010. szeptember 26. 13:55 - válasz erre

nekem egy nokia 2700 classic telefonom van es 20 percig azott a vizben . kivettem teljesen szetkaptam szetcsavaroztam megtoroltem es masnap be is kapcsolt

viki91 - 2010. szeptember 28. 09:46 - válasz erre

Sziasztok! Velem tegnap történt a baleset: beleejtettem egy vödör mosószeres vízbe az érintőképernyős LG KC 910-es telefonom. Azonnal kikaptam onnan, (egyébként nem volt benne sok víz, de azért ellepte) szétszedtem és kitörölgettem. Ezután megpróbáltam bekapcsolni, ami lehet h hiba volt, ekkor minden ok volt, csak az érintő funkció volt megzavarodva. Ezután már nem működött az érintő, majd végül bekapcsolásnál csak az LG logo jelenik meg. NAGYON SZÉPEN KÉREK MINDENKIT, AKI TUD VALAMI JÓ TIPPET, ÍRJON! Érintőképernyős tapasztalatok, valami! Vagy hogy mennyi lehet megcsináltatni! Minden jól jönne! Remélem nem hal meg :'( annyira haragszom magamra h ilyen balfék voltam... most lehet hogy oda van a féltve őrzött telefon. Ugye nem? ... a válaszokat előre is köszönöm! (tukvik@freemail.hu)

viki91 - 2010. szeptember 28. 09:51 - válasz erre

Na akkor ezt ujra, sorry, nem tudtam hogy nem birja az ekezeteket!

Sziasztok! Velem tegnap tortent a baleset: beleejtettem egy vodor mososzeres vizbe az erintokepernyos LG KC 910-es telefonom. Azonnal kikaptam onnan, (egyebkent nem volt benne sok viz, de azert ellepte) szetszedtem és kitorolgettem,haszszaritoztam, de ovatosan, nehogy felmelegedjen. Ezutan megprobaltam bekapcsolni, ami lehet h hiba volt, ekkor minden ok volt, csak az erinto funkcio volt megzavarodva. Ezutan mar nem mukodott az erinto, majd vegul bekapcsolasnal csak az LG logo jelenik meg. NAGYON SZEPEN KEREK MINDENKIT, AKI TUD VALAMI JO TIPPET, IRJON! Erintokepernyos tapasztalatok, valami! Vagy hogy mennyi lehet megcsinaltatni! Minden jol jönne! Remelem nem hal meg :'( annyira haragszom magamra h ilyen balfek voltam... most lehet hogy oda van a feltve orzott telefon. Ugye nem? ... a valaszokat elore is koszonom! (tukvik@freemail.hu)

Bossattila - 2010. október 13. 00:48 - válasz erre

Nekem 2 napja esett vizbe az samsung Omnia2es készülékem pár honapos sajnos amikor vásároltam még nem volt ez a telefonbiztositás :S 2-10mp közt kivettem a vizböl gyors kikapcs köbe hátlap le aksi ki ezt is gyorsan megcsionáltam aksi nem szinezödött azzota száritom a készüléket hátha ha nem megy akkor sajna újjat kell vennem :S mivel ezeknek a javitása =egy új mobillal várok még pár napot hátha tulélte :S ha nem akkor megvárom az omnia7es kiadását sajnos csak ezt tudom tenni :S

Orsi - 2010. október 13. 19:51 - válasz erre

sziasztok. Nekem a taskamba kicsavarodott az uditosflakon, es raborult a Nokia 5800 Express musicomra. Bekapcsoltam ment, csak vibralt a kepernyo. utana szetszedtem, szaritgattam. Utana visszakapcsoltam megint, ment, majd hirtelen eltunt a kep. csak fekete lett. A touchscreen megy mert hallom a gombokat...en megprobalkoztam a szervizzel. most varom az eredmenyt...szerintetek mi lehet vele??? Megmentheto???Irjon valaki aki ert hozzza leci:(

zozzz - 2010. október 16. 19:16 - válasz erre

SAMSUNG s5230 Monte .....4napos VOLT
Florasept-es felmosóvödörbe bele...kikaptam,aztán már csak a 4rezgésmód közül eljátszotta a szív dobbanásost:) Azóta nem vesz levegőt. A pláne az egészbe,hogy én messze tartom a fürdőszobától,mert tudom,hogy béna vagyok és eláztatom...Erre zuhany közbe kipp-kopp az ajtón...csörög a telefonod mondván....fél kar betol telefon kiesik telibe a vödörbe:) by by Édes...jó volt veled:)

Ruki-chan - 2010. október 28. 16:52 - válasz erre

Nekem Samsung s5230-as telefonom beleesett a kádba, miközben telefonoztam bent, és hát kicsúszott a kezemből. Szal aksi ki, sim ki, memo kártya ki, és rögtön radiátor. Szeretném megkérdezni hogy mentehtő-e, vagy go szerviz?

Ruki-chan - 2010. október 28. 16:59 - válasz erre

Nekem Samsung s5230-as telefonom beleesett a kádba, miközben telefonoztam bent, és hát kicsúszott a kezemből. Szal aksi ki, sim ki, memo kártya ki, és rögtön radiátor. Szeretném megkérdezni hogy mentehtő-e, vagy go szerviz?

Laci - 2010. december 02. 15:27 - válasz erre

Van 1 telefonom és tudni szeretném tényleg behalt e.ha benne van az aku villágít a gomsor de semmi több és ha megnyomom a bekapcsolót akkor rezeg 1-et.szerintettek javítható vagy inkább dobjam ki? amugy egy Sony Ericsson W580i ről van szó.

Dávid - 2010. december 08. 20:47 - válasz erre

Helló nekem egy samsung l700-asom van és multhét csütörtökön az asztalon hagytam és egyszer csak kiirkált hibakódokat és utánna kikapcsolt és utánna ahogy beakartam kapcsolni a pannonjel elkezdett forogni ahogy szokott és megfagy az egész teló és ugyenezt adja ki ujra és ujra.elvittem szervízbe aztmondták szoftveres felrakták rá a legujjab szoftot és nemjó most felvitték hétfőn pestre ultrahangra és attól állítólag 30-percre jó már két napja bennevan az ultrahang gépbe és hnap derül ki h jó e lessz.vagy nem.

Dávid - 2010. december 08. 20:49 - válasz erre

hnap írok h jó e lett vagy nem.

Dávid - 2010. december 08. 20:50 - válasz erre

Helló nekem egy samsung l700-asom van és multhét csütörtökön az asztalon hagytam és egyszer csak kiirkált hibakódokat és utánna kikapcsolt és utánna ahogy beakartam kapcsolni a pannonjel elkezdett forogni ahogy szokott és megfagy az egész teló és ugyenezt adja ki ujra és ujra.elvittem szervízbe aztmondták szoftveres felrakták rá a legujjab szoftot és nemjó most felvitték hétfőn pestre ultrahangra és attól állítólag 30-percre jó már két napja bennevan az ultrahang gépbe és hnap derül ki h jó e lessz.vagy nem.

Danca - 2010. december 10. 15:11 - válasz erre

Nekem van egy Samsung B2100 asom, az mindent túlél, többször ejtettem már le betonra és sokszor mostam már meg, de nem lett semmi baja! :-)
Nézzétek meg: http://www.youtube.com/watch?v=jj_U9jGPPU0

Digesz - 2010. december 17. 00:43 - válasz erre

Beázott a telefonod hozd el hozzánk az esetek 90%-án tudunk segíteni és újra hű társad lesz egy próbát megér. Tel: 30/3777458

Billy - 2010. december 23. 17:59 - válasz erre

Nekem egy 6310i-m volt amit a tesóm sikeresen leöntött HÍGÍTÓVAL!!!! Aksi ki teló darabokra, kitörölgettem hagytam megszáradni és működött, a kijelző mondjuk nem de később rájöttem hogy meg kéne kapargatni hátha... és bevált. Még mindig működik

Johi - 2010. december 23. 21:40 - válasz erre

Billy (17:59): nekem is elment a kijelzőm. Pontosan mit csináltál vele? mert bekapcsol, hívni is tudok csak nem látok semmit.

Johi - 2010. december 24. 09:50 - válasz erre

Billy (17:59): nekem is elment a kijelzőm. Pontosan mit csináltál vele? mert bekapcsol, hívni is tudok csak nem látok semmit.

Melcsi - 2010. december 26. 13:59 - válasz erre

Pocketbook IQ 701 készülékem bal felső sarka egy másodperc erejéig vízbe került, azonnal kikaptam, de pár perc után elment a képernyő. Nem tudtam bekapcsolni. Sajnos az az egy másodperc elég volt ahhoz, hogy víz jusson a készülékbe, jól megráztam, és csöpögött belőle pár csepp :S
Hajszárítóval szárítgattam pár perc erejéig, majd a Jóistenben bízva a hálószoba szőnyegére tettem, hogy a padlófűtés szárítsa tovább. Két órával később a készüléket megnéztem, és működött :)

fiúsanya - 2010. december 30. 12:41 - válasz erre

Egy hete sincs, hogy Karácsonyra kaptam a férjemtől egy igazi nőcis telefont, ilyenre vágytám egy Samsung S5230 bordó színűt csodálatos telefont. Éppen ő hívott én pedig a szobából kilépve a kövön a zoknimmal megcsúzva a kezemben lévő teló a felmosóvödörben landolt. A gyerekeim azt sem tudták, hogy röhögjenek vagy sírjanak, de én sem.Kikaptam gyorsan, kivettem belőle mindent egy kicsit szárítottam, minden működik kivéve nem hallom a hívott felet illetve ő sem hall engem. Szétszedve szárítom ismét szárítom hátha. De úgy látom, hogy nem csak én vagyok ilyen "BÉNA", hogy vadi új telefont beleejt valamiféle vízbe.Imádkozok és jelentkezek ha sikerrel járok.

fiúsanya - 2011. január 01. 21:48 - válasz erre

Hurrá, semmi baja a telómnak. Pár óra száradás után ismét a régi. Sok sikert, aki így járt mint én.

Laura - 2011. január 07. 01:09 - válasz erre


Én a fürdővizet akartam elzárni mikor a telóm ( LG Gt 500) kiesett a zsebemből, egyenesen a kádba persze miközben esett a hátlapja is leesett róla és a telóm meg az aksi külön pottyantak a vízbe. Azonnal kivettem az aksit,sim-et mem. kártyát, megtöröltem utána bekapcsoltam, de eléggé furcsán működött,utánna kikapcsoltam és próbáltam bekapcsolni de nem reagált,most a radiátoron szárad.Van még arra esély,hogy bekapcsoljon? ha szervizbe viszem tudnak rajta segíteni?

Laura - 2011. január 07. 01:11 - válasz erre

Jah azt még hozzátenném,hogy kb. 5 mp-ig lehetett a vízben.

nóném - 2011. január 08. 20:28 - válasz erre

hello! nekem LG G290van .. szeretemaz olcsó érintőseket.. ésmég ráadásul türhető is volt..
erre tegnap kiesett a kabátzsebembőll (a ház előtt) sajna hátlap nemvolt rajta..reggel elfelejtettem rárakni(előzőnap kiszedtem az aksit) sajna jó nagy hó volt nálunk és épp olvad.. reggel (köbö 14órát volt kint) kimentem megtnláltam elsőek minden müködött..de lemerült.. felötltöttem.. azóta az éríntő képernyő beszart :/ pedig minden más mükszik
mondjuk hálózatot nem veszi észree. (T-mobilos .garanciás még ) van esély arra ,hoygyha nem ha 'gyógyul'megviszaviszem a boltba és megszerelik vagy valami ? :/ pls. irjon valaki egy választ köszönöm .. :)

nóném - 2011. január 08. 20:34 - válasz erre

+ pinkodot nemkér... de az üdvözlő üzenetem megvan.. +most bekapcsoltam ujraa .T-mobilt felismeri .. Van még esély ?

Laura - 2011. január 09. 14:36 - válasz erre

Az Lg gt 500 egy túlélő telefon . Mindenkinek ajánlom :D

Bódi Szandi - 2011. január 16. 16:43 - válasz erre

sziasztok . nekem beleesett a kagylóba a telefonom samsung-gt-s3370-es telóm gyorsan kia sim akumlátor ... most szárad ...szerintetek jó lessz?? meddig szárítsam?? . 1 hónapos a telefon :'( nagyon félek hoyg nem fog működni ://

nóném - 2011. január 16. 21:42 - válasz erre

hello!
én nekem az ázás után 2 napot bevolt kapcsolvaa... feltöltötem ..ugye nemmüködött rendesen... ( az érint? képerny? besz*rt) okés kiszedtem aksit ugyhagytam.. 5 napig ugyvolt bekapcsoltuk ... megint ugyanaz.. Apám fogtamagát berakta a konvektor (jobb helyeken radiátor ;D ) alá és úgy volt 1 napig .. tegnap megnéztük ,és láss csodát m?ködött :) azóta semmibaja... de mivel hülyevoltam lehet elveszítettem a garanciát , mert megprobáltam egy csavarhúzóval szészednii , mondjuk semelyik csavart nemtudtam meglazítani .. és az egyikhez hozzásem nyúltam, de a csavart véd? fekete matt réteg megkopott és eléggé látható .. De már a probálkozásnál is elvész a garancia :/ Én találtam egy módszert rá ,hogy ,hogy lehesen ezt 'megkerülni' ... vegyünk egy matt makett festéket .. lehet?leg olajbázísút ( én a revelt ajánlom.. ) ha nincs jó a vizes bázísú is . A festék lehet?leg a legnagyobb mértékben hasonlítson a csavar eredeti színére . Egy vékony ecsettel 1-esel vagy 0,5-sel fessük le , VIGYÁZZUNK ARRA ,HOGY NE LEGYEN SOK FESTÉK AZ ECSETEN ! Festés után egy Száraz , kicsit vastagabb ecsettet ,,húzzunk '' végig a csavaron .. KÖRKÖRÖS MOZDULATOKKAL ,de itt is figyeljünk arra ,hogy a csavart körülvev? m?anyag ne legyen festékes ! SEMMILYEN FELEL?SÉGET nem vállalok az így ( vagyis az én általam leírt módszerrel 'javított' telefonok garanciájáért ) ha ezzel basztad el , akkor sem 4 Remélem nem csak az elázás témban segítettem hanem a GARANCIA VESZTÉS problémábaa is :) ha bejjöt. , ez a módszer .. írj ide .. kösz ! Csáó :)

Lilla 94 - 2011. február 11. 19:58 - válasz erre

Nekem éppen most esett bele a telóm a kádba....persze szétszedtem...de előtte megpróbáltam bekapcsolni..semmi... nővéremtől kaptam szóval sajnálni fogom ha nem kapcsol be:(

vuss - 2011. február 21. 21:33 - válasz erre

ééés mi a helyzet a teával? :)
egy bögre teába ejtettem bele a corby-t..
érdemes elvinni kitisztítani? :/
működik...de ki tudja meddig..
köszönöm :)

doko - 2011. február 25. 13:10 - válasz erre

Lucio (19:26): Szerencséd, hogy csak 50 forintos a károd.

edina - 2011. március 11. 09:45 - válasz erre

Nekem xperiám8-as esett a fürdőkádba.A vodefonnál mondták hogy harmincezerért meg csinálják.Tud valaki ennél olcsóbb javítást? Előre is köszi.

richi - 2011. március 11. 17:42 - válasz erre

Velem az tortent,hogy a 6300 -som fel orat furdott a toban hala istennek tokban nem szedtem ki az akut se semmit hazamentem aztan szedtem ki visszatettem lattam nem megy, kiszedtem megszaritottam visszatettem akut es tokeletesen mukodik.:D

richi - 2011. március 11. 18:04 - válasz erre

Velem az tortent,hogy a 6300 -som fel orat furdott a toban hala istennek tokban nem szedtem ki az akut se semmit hazamentem aztan szedtem ki visszatettem lattam nem megy, kiszedtem megszaritottam visszatettem akut es tokeletesen mukodik.:D

Matókababa - 2011. március 11. 19:28 - válasz erre


öcsinél gályáztam, a feredő szobában, mikoris, beszéltem a telón, vállammal tartottam és cipőt sikáltam, majd kiesett a vizzel teli mosdóba és ráfolyt a csapvíz ...
bánja a kánya...

Ancsika - 2011. április 10. 22:17 - válasz erre

Richi...nekem is 6300-m van ,ma sikerült kimosnom, de ahogy elindult a gép észrevettem,h valami nagyon kotyog benne :D a telóm volt :/ szétszedtem rögtön, hajszárító stb,bekapcsol.... minden műkszik...csak térerő nincs, Szerintetek visszatérhet?

secur - 2011. április 22. 17:44 - válasz erre

Ancsika (22:17):
Hello!
Nekem van egy nokia 6300-om.
Érdekelne hogy mennyiért adod el a a beázott nokiádat???

Ev - 2011. május 22. 15:33 - válasz erre

Az én telómnak (samsung s5230) is van élménye! :)
Hétvégi buliból sétálgattunk hazafelé persze jó kedv stb hozzá,útközben hallgattuk a telefonon a zenét,közben táncolgattunk a telefon a kezemből egyszer csak kirepült és bele a csatornába.5-10 percig ázott nagy nehezen sikerült kivenni:) másfél napja szárad de smmi életjelet nem ad :(
Sztetek? :)

Imre Tímea - 2011. május 23. 19:05 - válasz erre

Nekem egy 6303 classic telefon esett a wc-be.Gyors kiszedtem mindent belőle.Most szárítgatom.Próbáltam a kézszárítonál szárítani,de utána bepárásodott.Haza jöttem itthon szárítottam alacsony hőfokon hajszárítoval.Utána is párás volt.Kb 4 órát magától száradt.Már nem párás.Bele raktam egy tál rizsbe.Meddig hagyjam benne?

Zsóffii - 2011. június 04. 08:59 - válasz erre

sziasztook, én tegnap a telefonomat véletlenül beleejtettem a medencéébe, jó ezután kivettem, gyorsan szétszedtem, mire az aksi úújra a vízben landolt és egy fél percbe beletelt mire kihalásztuk..xDaz még menthető vagy ne is reménykedjek?

csaba - 2011. június 06. 06:32 - válasz erre

én homokba ejtetettem a telefont (W595) és hát párgomb nem müködik.Meg lehetezt javitani? és kb. mennyibe kerülhet?

pumpha - 2011. június 15. 19:10 - válasz erre

Hali, én focizni voltam haverokkal pályán és elkezdett szakadni az eső és 10 percel rá néztem a telóra (Nokia N95,azzal a tudattal hogy a fa és a sapkám alatt nem ázik meg a padon) erre rohanok oda és látom elázott az egész de még bevolt kapcsolva nm tudtam mit tenni helybe szétszedni mivel messze laktam a pályától és csak kb fél órával rá értem haza, gyors szétszedtem és kiraktam ablakba durván 1 órára száradni, én hülye meg összeraktam és el is indult csak fekete volt a képernyő..... vártam kicsit majd szétszedtem és hajszárítóval szárítottam, ezek után ismét kiraktam száradni.Van még remény arra hogy megjavul, vagy a fekete kép az marad és már a telo K.O? :/ valami help? köszi előre is :/

pumpha - 2011. június 15. 19:13 - válasz erre

Hali, én focizni voltam haverokkal pályán és elkezdett szakadni az eső és 10 percel rá néztem a telóra (Nokia N95,azzal a tudattal hogy a fa és a sapkám alatt nem ázik meg a padon) erre rohanok oda és látom elázott az egész de még bevolt kapcsolva nm tudtam mit tenni helybe szétszedni mivel messze laktam a pályától és csak kb fél órával rá értem haza, gyors szétszedtem és kiraktam ablakba durván 1 órára száradni, én hülye meg összeraktam és el is indult csak fekete volt a képernyő..... vártam kicsit majd szétszedtem és hajszárítóval szárítottam, ezek után ismét kiraktam száradni.Van még remény arra hogy megjavul, vagy a fekete kép az marad és már a telo K.O? :/ valami help? köszi előre is :/

Viktor - 2011. június 15. 19:13 - válasz erre

Én belelöktem egy kis vízb,gyorsan kikaptam belőle aksi-sim memo kérya ki és megtörölgettem, kiráztam , rá kb 5 percre visszatettem az akut, kipróbálni mivan ,amikor beraktam 1 pillanatra kigyulladt a vaku amikor pedig megpróbáltam bekapcsolni nem történt semmi. Ezt megismételtem ugyanez az eredmény.Szerintetek lehet valamit csinálni vagy buktam 65 ezret??(amugy a telefon egy Sony ericcson Aino) előre is kösz

Viktor - 2011. június 15. 19:18 - válasz erre

Én belelöktem egy kis vízb,gyorsan kikaptam belőle aksi-sim memo kérya ki és megtörölgettem, kiráztam , rá kb 5 percre visszatettem az akut, kipróbálni mivan ,amikor beraktam 1 pillanatra kigyulladt a vaku amikor pedig megpróbáltam bekapcsolni nem történt semmi. Ezt megismételtem ugyanez az eredmény.Szerintetek lehet valamit csinálni vagy buktam 65 ezret??(amugy a telefon egy Sony ericcson Aino) előre is kösz

Viktor - 2011. június 15. 19:22 - válasz erre

Én belelöktem egy kis vízb,gyorsan kikaptam belőle aksi-sim memo kérya ki és megtörölgettem, kiráztam , rá kb 5 percre visszatettem az akut, kipróbálni mivan ,amikor beraktam 1 pillanatra kigyulladt a vaku amikor pedig megpróbáltam bekapcsolni nem történt semmi. Ezt megismételtem ugyanez az eredmény.Szerintetek lehet valamit csinálni vagy buktam 65 ezret??(amugy a telefon egy Sony ericcson Aino) előre is kösz

pumpha - 2011. június 15. 19:36 - válasz erre

Hali, én focizni voltam haverokkal pályán és elkezdett szakadni az eső és 10 percel rá néztem a telóra (Nokia N95,azzal a tudattal hogy a fa és a sapkám alatt nem ázik meg a padon) erre rohanok oda és látom elázott az egész de még bevolt kapcsolva nm tudtam mit tenni helybe szétszedni mivel messze laktam a pályától és csak kb fél órával rá értem haza, gyors szétszedtem és kiraktam ablakba durván 1 órára száradni, én hülye meg összeraktam és el is indult csak fekete volt a képernyő..... vártam kicsit majd szétszedtem és hajszárítóval szárítottam, ezek után ismét kiraktam száradni.Van még remény arra hogy megjavul, vagy a fekete kép az marad és már a telo K.O? :/ valami help? köszi előre is :/

pumpha - 2011. június 15. 19:47 - válasz erre

Hali, én focizni voltam haverokkal pályán és elkezdett szakadni az eső és 10 percel rá néztem a telóra (Nokia N95,azzal a tudattal hogy a fa és a sapkám alatt nem ázik meg a padon) erre rohanok oda és látom elázott az egész de még bevolt kapcsolva nm tudtam mit tenni helybe szétszedni mivel messze laktam a pályától és csak kb fél órával rá értem haza, gyors szétszedtem és kiraktam ablakba durván 1 órára száradni, én hülye meg összeraktam és el is indult csak fekete volt a képernyő..... vártam kicsit majd szétszedtem és hajszárítóval szárítottam, ezek után ismét kiraktam száradni.Van még remény arra hogy megjavul, vagy a fekete kép az marad és már a telo K.O? :/ valami help? köszi előre is :/

Viktor - 2011. június 15. 20:01 - válasz erre

Hozzátenném még az előzőhöz hogy az E -mail címem csumi145@citromail.hu és hogy miután beleesett a vízbe a teló még folyt rá a víz is (max. 2-3 másodpercig) és még annyi hogy garanciálisan nem lehet e megcsináltatni (beázásra nincs garancia de valami kis ferdítést nem lehet e alkalmazni köszönöm

pumpha - 2011. június 15. 20:02 - válasz erre

Hali, én focizni voltam haverokkal pályán és elkezdett szakadni az eső és 10 percel rá néztem a telóra (Nokia N95,azzal a tudattal hogy a fa és a sapkám alatt nem ázik meg a padon) erre rohanok oda és látom elázott az egész de még bevolt kapcsolva nm tudtam mit tenni helybe szétszedni mivel messze laktam a pályától és csak kb fél órával rá értem haza, gyors szétszedtem és kiraktam ablakba durván 1 órára száradni, én hülye meg összeraktam és el is indult csak fekete volt a képernyő..... vártam kicsit majd szétszedtem és hajszárítóval szárítottam, ezek után ismét kiraktam száradni.Van még remény arra hogy megjavul, vagy a fekete kép az marad és már a telo K.O? :/ valami help? köszi előre is :/

mike710 - 2011. június 16. 11:48 - válasz erre

sziasztok.Nekem körülbelül másfél hónapja sikerült megáztatni a Samsung omnia 7 em,reflexből kikaptam az aksit átöröltem egy napot száradt és mondhatni semmi baja,a hangerő gombot kicsit erősebben kell nyomni és ennyi:)

David - 2011. június 27. 10:39 - válasz erre

Sziasztok. Nekem 2007-ben esett a WC-be a Sony Ericsson K750i telefonom. Szerencsére csak pisi volt benne, rögtön kivettem.
Kivettem az akkumulátort, memóriakártyát, SIM-kártyát. Hagytam száradni kb. fél órát. Amikor bekapcsoltam a telefont, a kijelző csak fehéren világított. Vettem bele új kijelzőt és minden működött ahhogy régen.

Ricsi - 2011. június 27. 12:41 - válasz erre

Sziasztok! Nekem a Samsung Star 2 esem horgászat közben esett a patakba durván 2 percet töltött benn a vízben mire meg találtam. Ott a helyszínen megnéztem még hogy működik e , majd szétszereltem és haza mentem villámos gyorsasággal egy kicsit meg hajszárítóztam illetve csak messziről nyomattam rá a levegőt most teljesen szét van szedve és száradózik remélem megmarad mert 3 hónapos telefon :( többet horgászni sem viszek telefont ...

k.bibi - 2011. július 04. 16:49 - válasz erre

Hello!
Nemrég kaptam egy új telot és beleeset egy szökökutba... Kivetem és megtöröltem de akkor még nem olvastam ezt az oldalt... Szerencse h a közelben volt egy ismerösöm aki értet hozá és megtete az első lépéseket... Elöször bejöt a kép utána villogot és eltorzult majd végul már nem volt kép... 1 nap múlva találtam meg ezt az oldalt és megtetem amit tudtam... remélem h még nem késő és megjavul...

vikike - 2011. augusztus 01. 19:36 - válasz erre

nekem a samsung sg 5230as éritös telom fürdött ma,azonnal kivettem mindent belölle,száritottam,a,t mobilg bejön utánna kikapcsol.garanciás,ugyhogy holnap szerintem szerviz

gergi - 2011. augusztus 03. 18:04 - válasz erre

vikike (19:36): Üdv!
Ma fotózgattam egy forrásmedence partján, persze hogy a telefonommal (Samsung S5230), egyszercsak csussz, ploccs. Mintegy 5 másodpercet időzött a jéghideg vízben, aztán kaptam ki, más kérdés, hogy még én is nyakig belecsúsztam közben a 6 fokos vízbe. A kijelző még szemrehányóan megvillant, majd elkezdett a készülék különös hangon rezegni. Akkor arra gondoltam, ez lehetett a halálhörgése, mert aztán meg se nyikkant. Némi káros nyomkodás után szétszedtem, és a napon szárítkozott velem együtt, aztán megint semmi. Az előbb azonban megindult, üdvözölt, de bosszúból PUK-kódot kér. Mivel azt nem tudom, így csak holnap egy ügyfélszolgálaton derül ki, happy enddel végződik-e a kis nyári fürcsi.

színesbüfi - 2011. augusztus 11. 23:04 - válasz erre

nemrég vettem egy nokia c3-at. egy "szép" esős nyári nap elindultam, előtte beleraktam a telómat egy kis nejlonzacsiba a kabátom legmélyebb zugába. Mivel gondoltam én hülye hogy a nejlon nem ázik át nyugodtan sétáltam az esőben. mikor arra került sor hogy telózzak, beálltam egy fülkébe akkor érzem hogy a dzsekim zsebe merő víz, veszem ki a telót mit ad ég bepállott a zacskó. kivettem a telót megtörölgettem, megnéztem nem láttam hogy valahol belefolyt volna a víz. aztán egy szerencsés vízcsepp a fejemről pont a qwertz billentyű közé cseppent. azt hittem a guta üt meg. kifújtam a vizet, otthon kis papírral még megtörölgettem a billentyű között, elemlámpával is megnéztem végig a telót, látomra semmi beázás. minden funkciója működik, csak az a kérdés meddig. valakinek vmi ötlete?? üdv szinesbüfi

Fülöp István - 2011. augusztus 19. 09:24 - válasz erre

2éve vettem egy Nokia 2600-ás telót és 5 napja nincs térerő,pedig eddig mindig szokott lenni.Ritka esetbe nem volt csak egy pillanatra.Mérgembe beledobtam a vizbe és 2nap után lett világitás.2-3 naponta töltöm az aksit.Mitől nincs térerő?Megoldás?

Tamás - 2011. augusztus 19. 21:15 - válasz erre

Beleesett a medencébe a nokia 5310 xpress musicom, rögtön kb 20 mp alatt aksit kikaptam, vízbe max 10 mp-t volt :/ lekapta hátlapot, kitettem napra, most behoztam estére, és egy vízcsepp maradt a kettőből ami volt a képernyőn belűlről, 1-2 nap múlva működni fog szerintetek?

nóném - 2011. augusztus 27. 17:07 - válasz erre

én komolyan nem hiszem el ,h mekkora szerencsétlen vagyok xd már volt egy kis balesetem a gs290-emmel ( utosló posztom 2011. január 16. 21:42) , akkor télen maradtkint , az olvadó hóban ... most meg lezuhanyoztam benne. (táborban) hagytam száradni , utána össsze raktam..müködött aztán emg beszasrt... azóta nem kapcsol be.. Na ,h legyen lényege a posztnak ... az a léyneg , ha valaki beejti a vizbe ... és utána szétszedi..hagyd jol kiszáradni 2-3napot... ellenkező esettben zárlat is bekövetkezhet... amugy az a poén ,h két nap mulva já rle a gari..szóval ... kicsit eltüntetem a szétszedés nyomait és go a szervizbe:D

VeGaS - 2011. szeptember 04. 10:12 - válasz erre

Nokia6300-om landolt kisfiam jóvoltából a klotyóban. Kb. 20-30mp-t volt benne. A "kék fény" jelenség megvolt nekem is. Telo szétkap, Akksi kikap, SIM ki, Memókártya ki, szárítás. Első próbánál 1 nap után csak kék fény, semmi reakció, további 4-5 nap békén hagyás után bebootol, ha SIM-et rakok bele lehet vele telefonálni, de a kijelzőből csak a fehér háttérvilágítás működik, más nem. Ja és az indikátort én is felfedeztem, vagyis a fehér jelzőcsík az akksi alatt most bíborszínű...

Levente - 2011. szeptember 04. 13:51 - válasz erre

Samsung GT-C 3530-asom esett ma be a patakba,tokostol egyutt.Hamar kikaptam,kizartam,kikapcsoltam,aksi ki,kartya,memoriakartya is.Kifujtam amennyire lehet,az auto szelvedoje ala raktam a napon.Most hazaertem,es beleraktam egy kilo rizsbe.Szerintetek mennyit hadjam a rizsbe?

Levente - 2011. szeptember 06. 12:17 - válasz erre

Ma kivettem a rizsbol,kifogastalanul mukodik,zene nem recseg,minden a regi ;)

Wadson - 2011. október 08. 13:26 - válasz erre

Nekem a mosogep mosta ki a Sony Ericsson k810i-met 1 napot szaritottam,majd toltobe dugtam,mukodott,igaz hogy egy kicsit kicsi volt a fenyerosseg,maj 1-2 ora mulva kikapcsolt es azutan semmi

Cica - 2011. október 20. 11:43 - válasz erre

Nekem a telim a vécébe landolt, szinte azonnal kivettem, aksi kikap, SIM kikap, segélykiáltás páromnak, ő szétszedte darabjaira kifujatta levegővel, bár csak picit ázott be. Hajszárítóval még kicsit szárítgattam, most 1 puha rongyon szárad. Remélem megjavul, bár félek, h nem :(

tetkosNorby - 2011. október 20. 22:52 - válasz erre

sziasztok ,nekem egy vadiuj jcb telom van egyenesen a traktorok geniuszatol,hihetetlen turo kepessegekkel,mar mar elpusztithatatlan,sem a viz sem egy egesz emelet nem art neki :),
a parom mindezen felbatorodva,megmeritette egy poharka vizben ami eppen ellepte ,meg orultunk is de jo ez tenyleg komoly,aztan megjelent szepen sorban az elso csepp utan a masik :( es azota a radiatoron csucsul,remelem megjavul par nap alatt,mivel az aksin kivul ezen semmit nem lehet mozditani ,nem tom mit fog szolni hozza az elado ,bar en szerintem ez konkretan gyari hiba is lehetne ,mar ami a kategoriat erinti!hat roviden ennyi!

KissSándorA - 2011. november 03. 18:06 - válasz erre

Üdv. most mosta ki anyám a samsung champ mobiltelefonomat, szétszedtem és kicsit a hajszárítóval szárítottam.. most kitettem a tv tetejére. ... had száradjon.. attol félek, hogy az érintőképernyő miatt elromlott..........:s

Vukov Vera - 2011. december 06. 12:17 - válasz erre

Sziasztok! Kávéba ejtettem a telefonom,mindent megcsináltam,de itt nem más a helyzet(?), mármint ha kiszárad is ragadni fog... mit csináljak?

Baukó Attila - 2011. december 11. 12:46 - válasz erre

Nekem Nokia 5800-as telefonom a vécébe esett takarítás közben sajnos pontosan akkor amikor lehúztam. Kb. 30 - 40 mp -et lehetett a vízben miután kiszedtem, már ki volt kapcsolva megtörölgettem és csak utána vettem ki az akksit sim kártyát és úgy hagytam kb 6 óráig utána kb 2-3 órára a langyos fűtő testre tettem, majd ezek után szétszedtem és hajszárítóval kiszárítottam. Ezt a hozzászólást közvetlenül azután írom, hogy bekapcsoltam a telefont. Úgy tűnik, hogy megmarad viszont egy nyugtalan probléma van. A töltöttség kijelző úgy villong mintha töltőn lenne. Remélem ezt abba hagyja.

Baukó Attila - 2011. december 11. 15:13 - válasz erre

Nekem Nokia 5800-as telefonom a vécébe esett takarítás közben sajnos pontosan akkor amikor lehúztam. Kb. 30 - 40 mp -et lehetett a vízben miután kiszedtem, már ki volt kapcsolva megtörölgettem és csak utána vettem ki az akksit sim kártyát és úgy hagytam kb 6 óráig utána kb 2-3 órára a langyos fűtő testre tettem, majd ezek után szétszedtem és hajszárítóval kiszárítottam. Ezt a hozzászólást közvetlenül azután írom, hogy bekapcsoltam a telefont. Úgy tűnik, hogy megmarad viszont egy nyugtalan probléma van. A töltöttség kijelző úgy villong mintha töltőn lenne. Remélem ezt abba hagyja.

marci XD - 2011. december 19. 13:23 - válasz erre

én máma beejtettem a mobilomat (lg gs290) a levesbe nem volt benn sokáig kb. 1 másodpercig. mos szétszedttem és ben van a riszek között. remélem mükszik BD

cooze - 2011. december 19. 18:29 - válasz erre

A száradás után nem működő telefonokra vevő vagyok. Esetleg adhatok egyszerű megoldást a problémára, ha igényt tartatok rá, írjatok!

Ági - 2011. december 22. 20:47 - válasz erre

Beállok a balek-sorba. A kisfiam megfürdette a Nokia 5310-emet. Szerintem valaki épp hívhatott is, mert dongószerű zümmögő hangot adott ki. Szétszed, radiátor, összerak, semmi. A telefonszámaimat sem lehet valahogy lementeni róla? Egyébként anyám szerint a húgomnak is a rizs jött be. Én nem próbáltam, már bánom...

cooze - 2011. december 24. 22:07 - válasz erre

Ági (20:47):
Van rá egy kis esély, hogy egy kis bíbelődéssel bekapcsoljon... Ha érdekel, írj!: xdewx@freemail.hu

Bence - 2011. december 28. 08:49 - válasz erre

sziasztok tegnap beleejtettem a wc-be az SE W205 telefonom azonnal elszállt minden be se tudtam kapcsolni szerencsére a tesómnak ugyanilyen telefonja van ezért azon kipróbáltam sim memo aksi működött. Majd megpróbáltam a telefont is hogy jó-e nem volt jó betettem aksit egyből egy fehér villogó képet adott ki kivettem belőle aksit mindent megint és feltettem a polcra száradni éjjelre ma összeraktam egyből ahogy felkeltem és bekapcsolt minden funkció tökéletes telefonszámok, zenék minden és tudjátok mi a titka? semmi nem haszáltam se rizst se radiátor se hajszárítót mondjuk most azért elég gané szaga van arra ki tudnátok találni vmit mert ne a szaga legyen jó hanem tudjátok mindenki megfogja a suliban meg minden......... szal ezért kéne

Sok szerencsét mindenkinek lehet hogy csak mákom volt ki tudja........

frontage - 2012. január 06. 19:19 - válasz erre

Ma kimostuk a sony ericsson x10 mini prot! valószínű halál a gépre!

cooze - 2012. január 09. 16:14 - válasz erre

frontage (19:19):
Javítható, ha gondolod, írj! Csak az aksit be ne tedd!

Lacika745d - 2012. január 11. 16:53 - válasz erre

Helló mindenki!
Az Én esetem sem egyszerű. Nemrégiben kiköltöztem Angliába, és egy jól sikerült este után kóvályogtam, a hazavezető utat keresve. Amikor egy hídhoz értem, természetesen akkor jutott eszembe, hogy nekem telefonálnom kell... meg is lett az eredménye. Már 2 ujjal fogtam a telót, és mikor több mint a fele kint volt a zsebemből éppen akkor csörrent meg. Megijedtem, és kiejtettem a kezemből. Azzal még nem is volt baj, mert ahhoz képest szépen vissza is pattant, de amikor reflexből próbáltam elkapni, szépen mellényúltam, és belelöktem a 2 m-el alattam folyó kis patakba! egy darabig még csörgött is, de aztán kialudt a fénye! Az egyik gond az volt ugye, hogy ittas voltam :) a másik pedig hogy szinte lehetetlen volt lemászni érte. Nem is próbálkoztam meg vele olyan állapotban, inkább hazamentem és majd 24 óra múlva sikerült megtervezni és kivitelezni a mentőakciót! Kb fél órába telt... szóval gondolhatjátok. Egy Samsung monte-ről van szó! Nem volt egyszerű szétkapni, de végül sikerült precízen elemeire bontani. Bőven van már tapasztalatom ilyen téren szóval tudtam mit kell tenni, de sajna azóta nem működik. Egy pillanatra bevillan a kijelző, ha fel van dugva a töltőre, de semmi több. Nem tudok mire gondolni... esetleg valami ötlet??? (Ja mellesleg tuti alkesz a telóm, mert amikor egy pohár whiskeybe ejtettem, egy száraz porcikája sem maradt, szét sem szedtem hogy kiszáradjon és hibátlanul működött... )

kiss helga - 2012. január 12. 10:29 - válasz erre

Jajj, mi a barátnőmmel szobát festettünk tegnap szép rózsaszínre. Hát az van, hogy ő egyben a szobatársam is és néha szoktunk csókolózni, csak úgy. Valahogy lánnyal jobb a csók. Nekem van egy N95-m, gondoltuk csinálunk egy csókos képet. A telcsi ekkor bele esett a festékes vödörbe, mert amúgy egy picit ittunk is. Julcsi javasolta, hogy mossuk ki a csap alatt, de én még jobbat mondtam, kádban szépen lezuhanyoztattuk a nokiát.
Sajnáltam szegényt, még törcsibe is becsavartam.
Julcsi vitte szárítani, de nem figyelt oda, bele botlott a vödörbe, felborította a létrát a telcsi ismét a festékben találta magát, Julcsinak a feneke tiszta festék volt mindenhol. Ekkor visszavittem Julcsit is és a telót is a kádba, hogy együtt tisztuljanak meg. Sírtunk úgy nevettünk.
Szép tiszták lettek mind a ketten, viszont Julcsit könnyebb megszárítani.
Most a telót napoztatjuk a párkányon, Julcsi szerint kenjük be naptejjel, nehogy leégjen. Sokan írták itt, hogy rizs közé kell tenni, Julcsit elküldtem a boltba, délben tejberizst fogunk enni.



Bogyii - 2012. január 20. 16:13 - válasz erre

Sziasztok. Én szeretném kérdezni, hogy nekem van egy nokia érintőképernyős telefon. Be ázott, de az érintőképernyője nem reagál. Pedig a telefont be lehet kapcsolni és működő képes. Valaki nem tudja, hogy mit lehet csinálni az érintőképernyőjével? most két napja szárad, gari már nincs rajta. Vagy esetleg azt valaki meg tudja mondani, kb. mennyibe kerülne kicserélni csak az érintőképernyőjét? előre is köszi

Attila - 2012. február 04. 08:47 - válasz erre

Sziasztok!Tegnap este szankozni voltam es a nokia 6210 navigatorom enyhen vizes lett lattam is, hogy elment a gombjairol a villagitas hazajottem meg mukodot , most reggel nezem de a kepernyoje fekete csak rezeg, remelem helyrejon elvegre nem kaphaott annyi vizet.Esetleg valami jotanacs?

Horváth Zsuzsanna - 2012. február 04. 20:08 - válasz erre

A telóm egy szórakozóhelyen beleesett a wc-be. (sony ericsson xperia x8) Azonnal kikaptam, és letöröltem, meg áttöröltem, a kézszárító alá tettem egy kicsit. Semmi baja nem lett. Ez most csütörtök hajnalba történt. Kikapcsoltam, aztán vissza is, és fülhallgató is működik, meg a töltő is. Péntek este láttam, hogy a telóm képernyőjén ilyen beázásos foltok vannak, ha a fény felé fordítom, ma szombaton már kicsit több volt rajta a folt, de még mindig nincs semmi baja. Kivettem az aksit, meg a simet, és a memóriakártyát is. A simet áttettem egy másik telóba, és tökéletesen működik, a memóriakártya is. Most a telót és az aksit radiátorozom, de persze nem közvetlenül, hanem tettem alá sok papírt, hogy ne érje túl sok hő, mert az se jó neki. Hajszárítóval is szárítóttam, nem látszik sehol semmi víz, meg már akkor csütörtökön hajnalba a törlés után sem látszott semmi. Most beletettem a telóba a simet, meg az aksit, bekapcsol, de nem fogadja el a simet, ezért nem tudok telefonálni, sms-t küldeni. de az érintőképernyőjének semmi baja. Most tovább szárítóm szétszedve. Mit csináljak még?? van esély hogy rendbe jön?? Vagy meghal mindenképpen, csak lassan, folyamatosan?? Javítani lehet valahogy lehet, hogy csak az aksinak van baja?? SOS.

Orsi - 2012. február 06. 21:16 - válasz erre

sziasztok! én a wcbe ejtettem a galaxy minimet. -.-\\\" kb 2 másodpercig volt benne, aztán gyorsan kikaptam kitörölgettem és én nem hagytam száradni napokig, hanem rögtön használtam és semmi baja :)

Dorina - 2012. február 07. 19:51 - válasz erre

Sziasztok! szeretném kérni a segítségeteket. ma úgy jártam hogy a Samsung S5230- as telefonomat beleejtettem a wc-be és ott benne darabokra esett kiesett az aksija gyorsan kikaptam hajszárítóztam megtörölgettem de semmi életjelet nem adott így a radiátoron szárad szerintetek működni fog még??

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602