Az internet brit feltalálója elmondta, hogy aggódik az internet jövőjét illetően, ugyanis könnyen "félreinformálásra és nem-demokratikus célokra" használhatják fel találmányát. Az internet megváltoztatta azt a módot, ahogyan az emberek dolgoznak, szórakoznak és üzletelnek.
Ugyanakkor Sir Tim Berners-Lee attól fél, hogy ha az internetet ellenőrizetlenül hagyják fejlődni, "rossz dolgok" történhetnek. Ebből következően egy kutatócsoportot szeretne összeállítani, amely az internet fejlesztésének a társadalmi vonatkozásait vizsgálná. A változásokat még azért nem tudatosítottuk, mert még csak a küszöbén vagyunk a társadalom radikális átalakulásának - mondta. Ő azért aggódik, nehogy a sötét oldal felé fejlődjön az internet világa.
Az általa felvetett új webes tudományos kutatás több lesz mint csupán a számítástechnikai tudomány egy része - erősítette. A terve az, hogy több tudományágot képviselő kutató technológiai és társadalmi jelenségként egyaránt vizsgálja az internetet.
Sir Tim, aki az 1980-as évek végén álmodta meg az internetet, elmondta, hogy találmánya "jó helyen volt a megfelelő időben". Kérdés, hogy mit hoz a jövő. És ezt az internet atyja szerint vizsgálni kötelesség.
"új webes tudományos kutatás több lesz mint csupán a számítástechnikai tudomány egy része "
Minden bizonnyal szociológiai, pszichológiai és közgazdaságtani vetületekkel együtt fogják vizsgálni az IT-t. Ettől ez még csak - legjobb esetben is - interdiszciplináris megközelítés, ha valóban új tudományágat akar létrehozni, ahhoz csöppet többet kell letennie.
boj: Valóban!
Csakhogy a téma a politikai/állami érdekkör belépésével igen érzékeny területté válik. Nem beszélve az üzleti érdekek hasonló érzékenységéről.
Ezért nem tartom egyszerű mutatványnak a kezdeményezést.
Én csak abban reménykedem, hogy a személyes alapadataimat továbbra is csak külön kezelt hálózatokon tartják nyilván.
"Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!"
Szerintem meg mindenki elég nagyfiú meg nagylány,hogy az interneten böngészve különbséget tudjon tenni jó és rossz között.Nem tudom minek kell mindig kordában tartani az embereket.A net pont azért is lett kitalálva,hogy álltala bármilyen infóhoz hozzájuthasson bárki.Bár természetesen lehet negatív vetülete is,de ez sajnos benne van a pakliban.Ha nem lenne emberi gonoszság nem kéne félni semmitől.Fel kéne nőni az emberiségnek végre,és ki kéne nyitnia a szemét.Csak hát ugye ez az egyszerű dolog némelyiknek nagyon bonyolult. :)
"Csakhogy a téma a politikai/állami érdekkör belépésével igen érzékeny területté válik. Nem beszélve az üzleti érdekek hasonló érzékenységéről."
Ha tudományról beszélünk, akkor érzékenység nem nagyon lehet, mert 1) nem gyakorlati témákban kell állást foglalnia (vö. piramis építése és gúla gemoetriában) illetve 2) demokráciában a tudományos kutatás többé-kevéssbé független az aktuális (gazdasági) hatalomtól. Általában.
Ezzel együtt azonban szerintem is igazad van, mert nem hiszem, hogy pik-pak képes lenne valaki megszülni egy tudományterületet, sokkal inkább csak valamiféle ál-tudományos gyakorlatgyurmázás keveredik belőle, ahol próbálnak tutikat mondani, ez pedig jó eséllyel ütközhet valós érdekekbe.
Mindenesetre György Péternek és Dévényi Tibi bácsinak megint lesz miről előadást tartania, már ez önmagában mindent megér.