A Nintendo, a Microsoft és a Sony nagyobb sebességre kapcsoltak, hisz nemsokára itt a karácsonyi vásárlási szezon és az interneten rengeteg találgatás kering arról, hogy vajon melyik új generációs játékkonzol nyeri el a játékosok szívét és könnyít pénztárcáján. A PS3 már előre láthatóan hiánycikk lesz.
Eddig úgy tűnik a Nintendo a novemberben megjelenő új Wii rendszerrel komoly előnyt szerzett versenytársaival szemben. A nagyker játékforgalmazó GameStop elmondta, hogy a Wii előrendelések szinte pár óra alatt túllépték a bolt számára kiszabott kvótát. A Nintendo arra törekszik, hogy világszerte minimum 4 millió egységet juttasson a boltokba, míg a Sony PlayStation 3 "csupán" két millióval fog debütálni.
Ennek ellenére a Sony körül is pezseg az érdeklődés, mindenki kíváncsian várja, hogy milyen játékokat fog forgalmazni a rendszerrel, és talán még fontosabb az az online szolgáltatás, amely versenytársává válhat a Microsoft Xbox Live játékszolgáltatásának.
Szállítási gondok
Egyre közeledik a karácsony és ez akár hátrányba is hozhatja a Sonyt a Microsofttal és a Nintendoval szemben, hiszen sokkal kevesebb egységet tud felsorakoztatni az ádáz versenyben - mondta Paul Jackson, a Forrester elemzője. Még ha PlayStation 3-at szeretne is a vásárló, könnyen meggondolhatja magát ha csak Wii-t vagy Xboxot lát a polcokon.
"Nagyon sok gyerek keseredhet el karácsony reggel, ha nem kapja meg a hőn áhított PlayStation 3 rendszert" - mondta Jackson. "De ekkor mosolyogva viszi el a prímet a Nintendo, hiszen a szülők biztosan megvásárolják a Wii-t, hisz nem mehetnek haza üres kézzel."
Idő, idő, idő
Az ünnepek után sem lesz könnyű felzárkóznia a Sonynak, tette hozzá Jackson. A Sony PlayStation 3-ba beépített technikai vívmányok, pl. a BluRay egység miatt újabb késések várhatóak a gyártás alatt. A legújabb technológia nemcsak esetleges késéseket eredményezhet, de borsosan meg is kell fizetni, a Sony rendszer jóval többe kerül a vetélytársakénál és ez negatívan is befolyásolhatja az eladásokat. Ezzel szemben a Nintendo és a Microsoft a már bejáratott és bőségesen hozzáférhető alkatrészekből építkezik, így ők várhatóan nem botlanak el az alkatrészek esetleges hiánya miatt.
"Igaz, hogy az Xbox 360 és a Wii nem vonultatja fel a legújabb csúcstechnológiát, hiszen nem annyira komplex rendszerek mint a PlayStation 3" - mondta Jackson. "Viszont ott díszelegnek majd az összes polcon."