logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Tovább bővül a Google világméretű virtuális könyvtára

Internet · 2006. október 16., 18:49 · szokrika · Nyomtatás ·

A Wisconsin-i egyetem is beleegyezését adta, és részt vesz a Google nagyszabású vállalkozásában, abban a törekvésben, amely a világ nagy könyvtárainak a gyűjteményét szeretné beszkennelni. Így a Google egy újabb támogatót szerzett magának és az olvasni vágyók is jól járnak majd.

Az egyetem és a Google több százezer közérdekű és történelmi anyagot kíván hozzáférhetővé tenni. Ezek a könyvek az egyik legnagyobb történelmi hatósági kiadványok amerikai gyűjteményéhez tartoznak, és az összesen 7,2 milliárd kötetből fogják kiválasztani a legfontosabbakat.

A szkenneléssel megbízott könyvtárosok főleg az orvostudomány történetével, szabadalmakkal, felfedezésekkel és technikával kapcsolatos könyveket, valamint a tudományos társaságok korai kiadványait válogatják jelenleg. De az egyetemen azt is szeretnék, ha többek között az amerikai és a Wisconsin-i történelmi, geneológiai anyagok, díszítő művészetek és kották is felkerülhetnének az internetre.

"Amennyire csak lehetséges, az egyetem arra törekszik, hogy a közérdekű írásokat (beleértve a szövegeket, képeket és térképeket) teljes terjedelemben elérhetővé tegye az interneten az olvasók számára" - hangoztatta egy közleménében Edward Van Gemert, a könyvtárhálózat ideiglenes igazgatója.

A nagyobb könyvtárak digitalizációs törekvése szinte vakvágányra futott, amikor a szerzők és kiadók egy csoportja a tavaly beperelte a Google-t és követelte, hogy állítsa le a szerzői jogvédett könyvtári könyveket digitális publikációját, ugyanis - hasonlóan a Napster zeneiparra való hatásával - a digitalizáció következtében az olvasóknak csökkenni fog az étvégyuk a nyomtatott könyvek iránt. A Google azzal vágott vissza, hogy ők csak a könyvtári cédulák megfelelőit hozzák létre digitális formában és teljes terjedelemben csak azokat a könyveket teszik közzé, amelyekre szerzői jogok már nem érvényesek. A szerzői jogok által védett művekről csak az alapvető háttérinformációt (pl. a könyv címe és a szerző neve stb.) szerezheti meg a felhasználó, valamint a művek nagyon minimális kivonatát, csak annyit, amennyit megkövetel az internetes keresés, ezen túl pedig megtudhatjuk, hogy melyik legközelebbi könyvtárból kölcsönözhető ki a kötet.

A Google könyvkeresőjét bárki igénybe veheti, akinek internethozzáférése van, megkeresheti a teljes szöveget, vagy a nyomtatott kötetet a Wisconsin gyűjteményben vagy a többi partner-könyvtárban. A Google digitális könyvtárának vállalkozásában részt vesz még a Wisconsin-Madison Egyetemen kívűl a Kaliforniaia Egyetem és a spanyol Universidad Complutense de Madrid - a két hatalmas könyvtár az elmúlt hónapokban jelentette be, hogy közreműködik a nagyszabású vállalkozásban.

Ez a fajta törekvés hazánkban is megérné a pénzét, de - ahogy mondani szokás - kis ország kis érdek, egyelőre csak az "analóg" könyvtár és könyvesbolt vígasztalhatja az olvasás barátait...

Kapcsolódó írások

Google Gears - újabb Google bors a Microsoft orra alá
Google Earth: hogyan működik a XXI. század földgömbje?
Virtuális valóság - megint gyilkolt egy elborult gamer
3D desktop pár lépésben
A Microsoft támad: a Linux 235 szabadalmat sért meg

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602