logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

10 milliárd dolláros eladásokat tervez a Symantec 2010-re

Biztonság · 2006. október 11., 13:48 · szokrika · Nyomtatás ·

John Thompson, elnök 2010-re meg szeretné duplázni a cég évi eladásait. A barcelonai ETRE technológiai konferencián azt is elmondta, hogy a bevételek 10%-a a szolglátatásokból fog származni. A Symantec eladásokból származó bevételei a március 31-gyel záródó költségvetési évben elérték a 4,1 milliárd dollárt.

Bár az évek során a Symantec számos céget felvásárolt, az utóbbi időben egy komoly cég sem jelentkezett, amely megvásárolta volna a Symantec-et. Thompson elmondta, hogy cége a továbbiakban is folytatja a közepes cégek felvásárlásának stratégiáját.

Thompson ugyanakkor sürgette a Microsoftot, hogy ne kényszerítse a felhasználókat a Vistába beépített biztonsági szoftverek használatára. Ezt a puskaport leginkább a Symantec és a McAfee sütögeti, míg Natalya Kaspersky, a Kaspersky Lab legfőbb ügyintézője és egyik alapítója azt állítja, hogy a Microsoft nem zárja ki a vetélytársakat a Vista biztonságából. "Amit eddig a Vistával kapcsolatban tapasztaltunk, az alapján nem állíthatjuk biztosan, hogy a Microsoft letiltaná az operációs rendszer magjához való hozzáférést" - mondta egy interjú során Párizsban.

Az új operációs rendszer ezek szerint kiváló lehetőség a mammutcégek számára, hogy méginkább megerősítsék poziciójukat és a jelek szerint a Microsoft is próbálja szűkre zárni a biztonsági kört. Az örök kérdés vetődik fel: vajon az "ingyenes", vagy "olcsó de jó" jelszavakat szerető közösségek dinamizmusa tudja-e hozni a nagy cégek által szavatolt "biztonságot"? Vagy a nagy cégek épp a közösségeket fogják felhasználni arra, hogy méginkább megtömjék a zsebüket? Gyanakszunk arra, hogy a nagy biztonsági cégek, mint a Symantec vagy a McAfee, talán azért kritizálják a Microsoft egyes lépéseit, mert talán inkább a saját bevételeiket féltik, mint a felhasználó biztonságát...

Kapcsolódó írások

Elkelt a Sex.com: 3 milliárd forintot ért a jól csengő név
Felvásárolhatja a Google a YouTube-ot
Az Adobe és a Symantec sárga lapot követel a Vistának
1,3 milliárd dolláros bírság a Microsoftnak
A Google ismét ámulatba ejtette a tőzsdét

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602