logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Nincs többé Sony monitor - Európából is kivonul a cég

Hardver · 2006. október 10., 10:57 · szokrika · Nyomtatás ·

Elég keményen bánik a sors a Sonyval manapság. Nem elég, hogy a Dell 4,1 millió laptopot hívott vissza a Sony akkumulátorok problémai miatt, a források szerint a Sony most lemond a számítógépes képernyők gyártásáról is, ugyanis nem tudja tartani a lépést az egyre erősödő konkurenciával.

Eddig hivatalosan nem jelentették be, de a forgalmazók szerint már látszanak a kivonulás jelei.

"Ahelyett, hogy engednének egy keveset a szigorú követelményrendszerükből, inkább kivonulnak a piacról" - mondta Michael Stavsnoj, az IT termékeket forgalmazó Zones üzletlánc képernyő-beszerző igazgatója. A Sony elmondta a forgalmazóknak, hogy ezentúl nem szállít többé számítógépes képernyőt, viszont folytatni fogja az óriás LCD képernyők és plazmatévék gyártását.

A képernyőszakértők szerint a számítógépes képernyőpiac igencsak nagy kihívásoknak teszi ki a versenytársakat. "A Sony sokáig vezette a CRT piacot, ahol nagy népszerűségnek örvendtek a Trinitron képernyők kiváló minőségének köszönhetően. Az LCD képernyőkre való áttérés nem csorbította ugyan a jól megérdemelt elismerést, viszont a piac sokkal versenyképesebb lett. Bár továbbra is van lehetőség a high-end termékekben, de már ezen a téren is nagyon kemény verseny tapasztalható" - mondta Rhoda Alexander, az iSuppli képernyőkutatóintézet igazgatója.

Az LCD képernyő abban is különbözik a CRT monitortól, hogy a legfontosabb tényezőt itt a inkább a keret adja meg. Szinte azt mondhatjuk, hogy a CRT piaccal ellentétben az LCD képernyők között sokkal kisebb a különbség és valójában a nagy nevek nem feltétlenül hozzák be a beléjük fektetett pénzt. Természetesen vannak különbségek, de az nem valószínűsíthető, hogy egy gyártó valaha is olyan előnyre tegyen szert, mint a Sony a Trinitron képcsöveivel.

Most aztán aggódhatunk a terméktámogatás és a garancia esetleges érvényesítése miatt... Bár erre sokan kíváncsiak lennének, a hivatalos bejelentésig csak találgathatunk. Good bye, Sony!

Kapcsolódó írások

A Sony új, 3D univerzuma: Home
Hamarosan indul a Sony PSP videóletöltő szolgáltatása
Nyolc új Sony Ericsson mobiltelefon
Bluetooth-os VoIP headest a Sony Ericsson-tól
Új karcsú tervezésű, lépésszámoló walkman telefont mutatott be a Sony Ericsson

Hozzászólások

peter - 2007. június 29. 21:54 - válasz erre

SZERINTEM A SONYNAK LENNE A LEGNAGYOBB JÖVŐJE EBBEN IS MINT MINDEN MÁSBAN.

Peter2 - 2007. október 27. 18:47 - válasz erre

Jól mondod, csirke! Nekem CSAK Sony TFT monitor kéne!

ANDRÁS - 2008. október 03. 16:25 - válasz erre

A SONY-T NEM KELL FÉLTENI.A LEGGAZDAGABB MÁRKA

Szili - 2008. október 07. 14:17 - válasz erre

Igazukvan hogy nem engednek a követelményeikböl!
Nem muszáj nekikis selejtet gyártaniuk!

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602