logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Gyurcsány-botrány a neten: gyorsan reagáltak a blogok

Internet · 2006. szeptember 18., 09:40 · zsolti · Nyomtatás ·

Habár a blogszféra csak a mainstream médiából értesülhetett a nagy politikai vihart kiváltó hanganyag felbukkanásáról, a bloggerek hamar reagáltak az eseményekre. A miniszterelnök Szólás szabadsága című műsorában tett kijelentése után tömegek gépelték be a Google-be a „Gyurcsány blog” kifejezést is.

A blogszolgáltatók közül elsőként a Blogter címlapja vágott bele a hírversenybe, ahol késő estig több vezérblog is váltotta egymást különböző bloggerek tollából. Később ugyanitt a „Gyurcsány beszéd civil értelmezésére” külön tematikus rovatot is indítottak a szerkesztők. A blog.hu új nyitóoldala eközben még mindig a „Pokorni besértődött Kálmán Olgára” című ugyancsak nagy port kavart, viszont több napos témát hozta első helyen, még a Freeblog szintén csak órákkal később reagált a délutáni eseményekre. A szolgáltatók késlekedései ellenére szinte minden népszerű blogger hangot adott véleményének, s a nap végére helyenként több száz hozzászólással gyarapodtak a hangfelvételt taglaló bejegyzések.

Az augusztus huszadikai tragédiák után tegnap ismét megfigyelhető volt a blogger-társadalom felélénkülése – hasonlóan ahogy korábban az Egyesült Államokban is, például a Katrina hurrikán idején. Az emberek ilyenkor még inkább szeretnének véleményt nyilvánítani - vagy csak nem lemaradni a versenyben -, ezért ki-ki saját szemszögéből beszámol a hallottakról.

A blogra, mint informálódási pontra a miniszterelnök is felhívta a figyelmet a Szólás szabadsága című televíziós műsorban - mint mondta a napvilágra került hanganyag saját blogjában is elérhető lesz. A műsort követően minden eddiginél többen gépelték az online keresőkbe a „Gyurcsány blog” kifejezést, aminek hatására a jox.hu egy korábbi cikkére is már-már kezelhetetlen mennyiségű kattintás érkezett. Az Index belföld rovatának látogatottsága az este folyamán 246%-kal, míg az Origo hírek rovatáé 115%-kal növekedett meg az előző napokhoz képest.

Kapcsolódó írások

Blogok, bloggerek: nesztek, itt az életem, a világom
Új webkettes programajánló indult
Sziget 2.0 - programvadászat a neten
Hogyan találhatunk ingyenes programokat a neten?
Perelne a hamis érettségit terjesztő ismeretlen?

Hozzászólások

Domó - 2006. szeptember 18. 10:40 - válasz erre

Arról beszélnek, a hazugságnak vége, de a magyarázat már megint hazugság. Gy. és I azt mondják, arról van szó, hogy mindenki hazudik, erről van szó a hangfelvételen.A teljes szövegben viszont egyértelmű, saját magukról beszélnek: " Majdnem beledöglöttem,hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. E HELYETT HAZUDTUNK ......

xyman - 2006. szeptember 18. 10:55 - válasz erre

Rohadt pojáca ez a Gyurcsány!
Remélem forradalom lesz, és hazavágják a vörösöket a szadesz-szel együtt...

doro - 2006. szeptember 18. 11:57 - válasz erre

Szerintem meg végig kellene hallgatni az egész felvételt ami az origo-n meg is tehető és akkor rájön az ember hogy miről is van szó. Ugyanis az a helyzet hogy ez egy kb 25 perces szöveg kiragadott része ami megint a kormány lejáratását szeretné elérni de az igazság az az hogy tudjuk is hogy valójában miről van szó ezért érdemes meghallgatni az egészet és nem kiragadott két mondat után ítélkezni.Tény hogy ezeket a Gyurcsány mondta csak ha meghallgatjuk az egészet akkor egy kicsit talán láthatjuk hogy valóban miről is beszél mert ennek a mondanivalónak valóban mélyebb értelme van.

pollner - 2006. szeptember 18. 12:29 - válasz erre

1. A bloggerek lényegesen lassabban reagáltak, mint a fórumok.
(pl. az Index fóruma 3 órával volt a Blogter előtt!)
2. Az aug. 20-i blogbejegyzések más kategóriába tartoznak, hiszen soka ember ott volt, saját élményeiről számolhatott be, vagyis megelőzte a "mainstream" médiát. Most viszot a bloggerek (Gyurcsány-blogger kivételével) csak hírkövetők lehettek: Részletek:
http://mediablog.hvg.hu/20069182.aspx

zsolti - 2006. szeptember 18. 12:40 - válasz erre

No, ha Gyurcsány-blogger sem hírkövető, akkor te már tudsz valamit :)

Roland - 2006. szeptember 18. 12:57 - válasz erre

doro, be vagy oltva rendesen, hallod. Nem kell lejáratni a kormányt, megteszi maga. És az a baj, hogy verik a mellüket a szocik, hogy bevállalják meg jajdejó, mintha ők hozták volna nyilvánosságra a felvételt. Gusztustalan ez az egész a béna magyarázatokkal együtt. Ja igen: ha ellopok tőled egy autót, majd odaállok eléd, hogy igen, elloptam bazdmeg, akkor minden ok? Mert akkor szólj már hol parkolsz...

doro - 2006. szeptember 18. 13:30 - válasz erre

Roland!
Nem vagyok beoltva mert egyébként meg nem érdekel sem az mszp sem a fidesz sem a többi sem mert nekem igazából sose lett jobb függetlenül attól épp ki volt hatalmon. Olyat még egyik se tudott felmutatni amitől nekem meg a két gyerekemnek jobb lett volna.Most is itthon vagyok és munkanélküli vagyok és 3 millió helyen benn van a papirom azzal a szöveggel hogy majd válaszolunk meg majd értesitjük. Ja. Közben meg itthon ülök 3 szakmával. Hátha valaki akkor én igazán nem védem őket.Már Pesten keresek magamnak állást Pécsről de azt el lehet képzelni hogy ki fog Pesten egy Pécsről bejárót alkalmazni.Ezzel csak azt akarom mondani hogy "nem kell félni nem fog fájni" csak majd a fogam mikor rágom a küszöböt.

Luzer - 2006. szeptember 18. 14:29 - válasz erre

Amugy érdekes, hogy 6-7 tv interjú között kitudott rakni egy 8 oldalas blogot, ráadásul a blogjához hozzászólók úgy nyaliznak neki mint a kutyái lennének, kicsit sincs ennek olyan szaga mintha a blogját nem is ő írná hanem bérfirkászok akiknek leadják mit kell írni. Egyszerűen ideje nem volt hogy megírja tegnap amig nyilatkozott. Szerintetek tényleg blogírásba kezdene azonnal! Frászt, le volt előre szervezve.

zsolti - 2006. szeptember 18. 14:46 - válasz erre

Luzer (14:29): Ha hallgattad a TV interjúkat, akkor azt is hallhattad, hogy nem ő írja a blogbejegyzéseit: lediktálja, aztán valaki begépeli.

prospero - 2006. szeptember 18. 17:10 - válasz erre

Látom a jox.hu valaméirt szeret minket kihagyni a felsorolásból, nos az okát nem firtatom, mindenesetre az Indexhez képest valóban lassabbak voltunk, mert csak vasárnap 7 körül voltunk kint a GYF-gyűjtőblogunkkal... bár ahogy néztem a blogban elsők voltunk

zsolti - 2006. szeptember 18. 17:25 - válasz erre

prospero (17:10): Az olvasással, mint olyannal, készség szinten vannak gondjaid, vagy valami egyéb okból siklott el tekinteted az alábbiak felett?

"A blogszolgáltatók közül elsőként a Blogter címlapja vágott bele a hírversenybe, ahol késő estig több vezérblog is váltotta egymást különböző bloggerek tollából. Később ugyanitt a "Gyurcsány beszéd civil értelmezésére" külön tematikus rovatot is indítottak a szerkesztők."

Nicsak, mindjárt két mondatot is kaptatok a cikkben. Több értő olvasást, kevesebb csipőből támadást, amúgy szeretünk!

prospero - 2006. szeptember 18. 17:44 - válasz erre

a gyorsaság káros... elnézést! köszi, hülye vagyok

Kovács Zsuzsa - 2006. szeptember 18. 18:06 - válasz erre

xyman (10:55): Te hülye! Forradalmat ide? Menj Szlovákiába, és ott hősködj!!!!!!!

Heni - 2006. szeptember 19. 11:20 - válasz erre

Kitartás miniszterelnök úr!
Rengeteg igazság van a beszédébe, nem szavakat, mondatokat kell kiragadni, hanem figyelmesen végig hallgatni az egészet. így soha nem lesz normális magyarország! Ez XXI. század. Egész Európa rajtunk röhög!

tatus - 2006. szeptember 19. 14:21 - válasz erre

Mindet végigolvastam. Sokan ráérnek, nem csak GyF. Mindenesetre az egész nem "új"-ság, évek óta tudjuk, mi történik, és mit mondanak. Az egész nem ér annyit, hogy még egyszer ide toljam a képem. Nyugodtan mondd, hogy akkor most minek toltad ide, de a tényen nem változtatsz vele. Pont úgy, mint a téma alanya.

ellermann - 2006. szeptember 19. 18:58 - válasz erre

nem rémisztgetve kell nyerni a választást Orbán úr.Hát láss csodát az nyert aki éjjel,nappal hazudik,lop,csal és mocskolódik.Ejnye Fletó sicc

atis - 2006. szeptember 20. 12:21 - válasz erre

remélem megfingatják a politikusokat, és a jelenlegi bukjon.a következö meg igenis cidrizen hogy ez vár esetleg rá is.példát kell statuálni.különben a választási igéreteket szerzödésbe foglalnám közjegyzö +stb elött.persze dátumozva.és ha nem teljesiti az adott kormányfö akkor viszlát.arra a munka körre is sokan pályáznak.

arnold - 2006. szeptember 20. 20:59 - válasz erre

hát nem tudom de mintha itt nem sokan lennének akik végig hallgatták azt a 25 perces szöveget. bírom az ilyen okostojásokat akiket így meg lehet vezetni egy kiragadott stövegrésszel. az első politikus gyurcsány aki tenni akar valamit és nem zsebet tömni, mivel milliárdosként került már a székbe. ezen el kéne gondolkodni!!!! vagy nem??, meg azon is , hogy vajon ki uszította a hippi vandál állatokat hogy tönkre tegyenek autókat és épületeket?! persze, folyjon a vér potyára igen ez kell nekünk???

kuzmics - 2006. szeptember 22. 20:03 - válasz erre

FIGYUZZATOK!
A NÉP nem véletlenül megy ki az utcára! A PÁPÁ-t is az ARABOK-at is elküldte vhová....Ez nem demokrácia,hanem szerintem DIKTATÚRA!

Muki - 2006. szeptember 23. 12:43 - válasz erre

xyman (10:55): szerintemis

boomer - 2006. szeptember 23. 17:03 - válasz erre

arnold (20:59): gyurcsány teljesen világosan fogalmazott. mit lehet ezen nem érteni? ezekre nem lehet ráhúzni azt, hogy a teljes szövegből kiemelt részletek, amik igazából teljesen mást jelentenek. kérlek..
és ne jöjjön azzal se Te se senki, hogy volt bátorsága beismertni, meg ilyenek, mert ez nem beismerés volt. egyszerűen csak lebukott. nem ismert be semmit. ha most ez nem került volna elő, minden ugyanúgy ment volna tovább. ennyi.

a békés tüntetőket meg kéretik nem összemosni azzal a pár száz vandállal, akik törtek meg zúztak.

de aki megnézi a cnn interjut, annak minden le fog szűrődni....

kuzmics - 2006. szeptember 30. 20:27 - válasz erre

Sziasztok!
Amerikában évszázadok óta ,csak a demokraták és republikánusok vannak,miről beszélünk?Többpártrendszer,meg a vak duma!A köztársasági elnök minek van,szerintem ő sem tudja.LEégettek minket a világ előtt.....demokrácia??????????

Wehovszky - 2009. január 15. 17:02 - válasz erre

Képzeld el, hogy az öszödi beszéd után az OV is feláll.és azt mondja, valóban, a politika sok hazugsággal jár együtt. Néha mi is elvetettük a sulykot! Eu.politikai elitje térdre esett volna: igazi nagy államférfi született. Csakhogy ehhez kurázsi kellett volna!!

gonosz - 2009. január 20. 20:28 - válasz erre

Gyurcsány Feri a pokolban

Gyurcsány Feri meghal és a pokolba kerül. Az ördög már várja.
- Nem tudom, mit tegyek, rajta vagy a listámon, de egyetlen szabad szobám sincs. De mivel neked mindenképpen a pokolban kell maradnod, valamilyen megoldást kell találnom. Van itt néhány különc, akik messze nem annyira rosszak, mint te. Egyet közülük szabadon fogok bocsátani, te pedig elfoglalod a helyét. Eldöntheted, kinek a helyére akarsz kerülni.
- Ez jól hangzik - gondolja Gyurcsány, így el is indulnak.
Az ördög kinyitja az első szoba ajtaját. A szobában egy nagy uszodában Kádár fuldoklik. Elmerül, felmerül, elmerül, felmerül...
- Á, nem - mondja Gyurcsány - ez nem nekem való, én nagyon rossz úszó vagyok.
Az ördög kinyitja a második ajtót. A szoba tele van sziklákkal és Medgyessy próbálja a köveket egy fakalapáccsal összetörni.
- Nem, nekem problémám van a vállammal, nagy kín lenne nap mint nap követ törni.
Az ördög kinyitja a harmadik ajtót. A szobában Kóka János fekszik a hátán, kezénél és lábánál fogva a padlóhoz kötözve. Kóka fölött Lamperth Mónika guggol és elégíti ki orálisan. Gyurcsány tágra nyílt szemmel bámulja őket, majd megszólal:
- Na, ezt el tudnám viselni.
- Rendben van - röhög fel az ördög. - Szabad vagy, Mónika!

WZClpmKKabIosdgUI - 2009. július 29. 09:55 - válasz erre

zBCRpu vxzpbmwo suxzkqpa vbyrcwos

RpLxauCQ - 2009. július 29. 09:58 - válasz erre

70I9X9 icoccutr htrbaqpi pewbrcju

fYowSgvjLCmSeEy - 2009. augusztus 01. 02:22 - válasz erre

jtwrioih slssbkjy jzmbvuvc

ebJBxlTZCOenGMs - 2009. augusztus 01. 02:23 - válasz erre

jbbqszvo ebkhxdfn mwikhpet

KvpUkIInrUsWYEyZz - 2009. augusztus 01. 03:44 - válasz erre

rhbgkgye qxruxfwz vkzxoqbl

NMlQKYyO - 2009. augusztus 01. 03:44 - válasz erre

hegzipel qqxicnen lnwjtdnq

SqcpdQvfTEFK - 2009. augusztus 01. 05:03 - válasz erre

ovfketef hudzimuh zudufbie

FgrGjLVarRIgcLotp - 2009. augusztus 01. 05:03 - válasz erre

usihciit zsiasxxh ccrorohv

EScsEDfqzhiGJkuS - 2009. augusztus 01. 06:25 - válasz erre

wyplwshw vnbmwgqe yrvbtmde

KWCjGXYZXoABDvMu - 2009. augusztus 01. 06:26 - válasz erre

wkvgoaev atuokvfz lklkqyuj

fJyzeyblrg - 2009. augusztus 01. 07:44 - válasz erre

ajclcfci pjxubgjr qlpgeaoi

YIVJIjZKgDWJvp - 2009. augusztus 01. 07:44 - válasz erre

rdgstckz thaeudnl hefgqerv

sBhVpWqJTGboR - 2009. augusztus 09. 15:56 - válasz erre

nwrutbik fzeywsei utymtvyf

EYaiTJFJZ - 2009. augusztus 09. 15:58 - válasz erre

myztksfd rvvvenpa hqmreqyu

DZBpkuhNRcEim - 2009. augusztus 09. 17:21 - válasz erre

ackmjzdm wqrdvmie mkplqykv

nTuffTaV - 2009. augusztus 09. 17:23 - válasz erre

epkaqiim wxpabknr oblpxwsl

RvXylYjqLpFKX - 2009. augusztus 09. 18:48 - válasz erre

pxhqelid pueinffi ngaihaid

jHouQQSYHE - 2009. augusztus 09. 18:48 - válasz erre

pyxdkdwy hxcavieh okjxlnvf

kBSJoSDMmSMvE - 2009. augusztus 09. 20:09 - válasz erre

yovwvbbi yhbkhzza axufwphx

lCoYPTtsTkVsbkt - 2009. augusztus 09. 20:11 - válasz erre

frzpoecv oyvjxglw afdnthif

PxVCjEmbvOmVwqSJi - 2009. augusztus 09. 21:34 - válasz erre

ntqwbzjz qdswaenu ftbeawfi

EDTYROcjF - 2009. augusztus 09. 21:35 - válasz erre

ndjrtefw typaopzc ahymljmz

SxAySmgMkbiqaHDRXf - 2009. augusztus 14. 10:04 - válasz erre

ekwnmhba mlnjvfzu sigahclr

TXCytxdakuBYNf - 2009. augusztus 14. 10:04 - válasz erre

kwoeyrzn jfgrydun uqejvnqm

uNoCjQLB - 2009. augusztus 14. 11:28 - válasz erre

rkgtxssr wylewlqc ffbbmzbt

XrYdNMKyyah - 2009. augusztus 14. 11:30 - válasz erre

dfuevidg tngtrppr ujipifsc

PiJPjTrQqEStqiALQaf - 2009. augusztus 14. 12:53 - válasz erre

lhvqewzl zbejyzbx oodnghjo

iWMTTaCGY - 2009. augusztus 14. 12:54 - válasz erre

wdyootij nvyeelbs xcopyeaj

wYmgXITKVXXh - 2009. augusztus 14. 14:20 - válasz erre

xguvnzwg gecppnam htebihzi

kGkyTkvj - 2009. augusztus 14. 14:21 - válasz erre

erlxliot azewzmxs iwncuycb

nHpemBfKTXui - 2009. augusztus 14. 15:45 - válasz erre

qimglzve llnxlbvn tvufxrgw

rypzWIFB - 2009. augusztus 14. 15:45 - válasz erre

tavftupb bnekcirp zuwyammx

fNpobhqIN - 2009. augusztus 14. 17:10 - válasz erre

yigowacn rilhyxsq ypasmjno

aEWWtbVIdhamL - 2009. augusztus 14. 17:14 - válasz erre

ehetuawl ivzgeejf mkomgbem

LXfthGcqnYe - 2009. augusztus 14. 18:40 - válasz erre

wefrqtms multahqv lnrfylug

AsCeoYhpwxvB - 2009. augusztus 14. 18:40 - válasz erre

aakknetz osjymqcz shabrpqy

AeJWeWPIBu - 2009. augusztus 14. 20:06 - válasz erre

sfcfgqeo ipzpzfsi cqpkhxjx

RqewIidEab - 2009. augusztus 14. 20:07 - válasz erre

mxuxplnq atkhpgui pnxhzgdx

gvJMlaguZJ - 2009. augusztus 14. 21:30 - válasz erre

xzdwkzkg wmmfayly vuskrvve

xVxlPQiJP - 2009. augusztus 14. 21:32 - válasz erre

thnmhoen llzwqrsw ikyqrfwf

jfOpRSMXohQH - 2009. augusztus 14. 22:51 - válasz erre

lsrbinbn qxyeahlb pycdaoir

oxNpMXqviAN - 2009. augusztus 14. 22:51 - válasz erre

rjewlqbm pecesxmi pyytlcxv

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602