A 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta hatalmas pénzeket költ az USA biztonságtechnikára. Több cég már a csőd szélén állt, amikor épp „kapóra jött” a sajnálatos esemény. Biometrikus ellenőrzőrendszerek, titkos adatcsere hálózatok, megfigyelőrendszerek virágoztatják fel a beszállítókat.
A cégek által beígért komoly biztonsági újításokból eddig elég keveset láttunk megvalósulni, de ennek ellenére a biztonsági ipar egy valódi aranybánya - főleg a nagykutyák számára. Például az Unisys egy milliárdos üzletet kötött az amerikai kormánnyal, hogy biztonságos számítógép-hálózatot, mobiltelefonokat és weboldalakat hozzon létre a repülőtéri biztonsági csoportok számára – írja a Wired. A BrearingPoint most augusztusban 104 millió dolláros üzletet kötött a szövetségi alkalmazottak számára készítendő biztonságos azonosítókártyák gyártására. Iszonyú pénzekről van szó, a jelek szerint csak a szövetségi államok a 2001-es 16,8 milliárd dolláros költségvetéséhez képest 2007-ben előreláthatóan 58 milliárd dollárt költenek majd a biztonságra. Az államok és a nagyvárosok erre még rátesznek egy 20-30 milliárdos összeget. Nagy a tét és nagy a harc, de a kisebb halakért is komoly verseny folyik.
A Salient Stills kivált Massachusetts Technológiai Intézményből, a cégalapító Laura Teodosio úgy gondolta, hogy az általuk kifejlesztett szoftvert - mely a videók minőségét javítja fel - eredetileg a médiavállalatok fogják hasznosítani. De szeptember 11 az FBI-ból is felhasználót faragott és a Salient Stills célközönsége a hatósági szerv lett. Jelenleg a jövedelmük kevesebb mint 5 millió dollár, de évente folyamatosan növekszik a megfigyelőrendszerek terjedésének köszönhetően.
Az Optosecurity egy másik kis cég, amely jelenleg egyelőre csupán teszteli az optikai felismerő rendszerét, amelynek célja, hogy automatikusan felderítse a fegyvereket vagy azok alkatrészeit. Természetesen nem árulták el, hogy hány tárgyat képes felismerni a rendszer. "A kormány nem juttat valami jelentős tőkét a most induló cégek számára" - sajnálkozott Bergeron. "Pedig a valódi probléma az, hogy az állami gépezet kezd kifogyni a megújító ötletekből. Nézzük csak meg az ellenőrzési pontokat, pont olyanok mint 10-20 évvel ezelőtt."
Csupán három olyan esetről tudunk, amely a technológia segítségével igyekszik elkerülni a szeptember 11-hez hasonló merényleteket. Az egyik egy adatcsere-hálózat, amely 56 szövetség weboldal titkos információit hangolja össze. A másik kettő egyetlen programhoz, az US-VISIT-hez fűződik, amely biometriát és gépek által olvasható útleveleket alkalmaz a határrendészeti eljárások optimalizálására. A 44 millióból 950 komoly priusszal rendelkező, vagy bevándorlási törvénysértést elkövető embert kapott el a rendszer - közölte az USA Belügyminisztériuma. De ezen túl is hatalmas igény van a további technológiai újításokra. Például a Belügyminisztérium 692 millió dollárt irányzott elő robbanásveszélyes anyagokat felderítő készülékekre, 157 milliót sugárzásjelző berendezésre, és 5 milliót a vészjelző rendszer műholdjának fejlesztésére.
1 milliárdos nyereség
"Eddig inkább csak kezdetleges lépéseket tett a kormány a technológiai fejlesztések irányába. Inkább egy fejlődő piacnak nevezném." - mondta Greg Baroni, az Unisys szövetségi kormánnyal kötött üzletek felelőse. Még ez a "kezdetleges" állapot is döntő fontosságú volt az Unisys számára, hiszen szeptember 11.-e előtt a kormánnyal bonyolított üzletek annyira holtponton álltak, hogy a vállalat el is akarta adni ezt a részleget. Mára ez a részleg évente 1 milliárd dollár nyereséget termel, ebből 400 millió a belföldi szerződésekből folyik be. A 2001-ben 1200 alkalmazottat foglalkoztató cég ma már közel 4000 embernek ad munkát.
Helena Wisniewski, belföldi biztonsági szakértő szerint a szeptember 11 utáni technológiai fejlesztések felhasználása azért stagnált, mert eddig az alapvető biztonsági technika hiányát igyekeztek frenetikus sietséggel pótolni.
Természetesen olyan technológiákat is kipróbáltak, amely nem hozta meg a várt eredményt, ilyen volt például a tömegeket figyelő arcfelismerő szoftver bukása, amelyet pedig olyan stratégiai helyeken használtak, ahol a megvilágítás is jó volt. Természetesen bármennyire is fejlődik a technológia, nem valószínű, hogy véget vet a szeptember 11 utáni éber készenlétnek. "Nem tudunk mindent leleplezni" - mondta Ruttenbur. "Nem hallottam még olyan technológiáról, amely mindig 100%-os pontossággal működött volna."