Az IBM nyolc befektetetési lehetőségre kíván összpontosítani "túl a Linuxon" stratégiájával, többek között webszerverekkel, szofverfejlesztési eszközökkel, adatszerverekkel, rácsszámítással, amely a hálózatba kötött számítógépeket egybevonva egy szupererős számítógépet hoz létre, valamint rendszermenedzsmenttel fog foglalkozni.
Az IBM a nyílt forráskódú szoftverek támogatásával olyan lépéseket tesz, amellyel megszorongathatja a Microsoftot. "Az "open source, túl a Linuxon" stratégiának várhatóan sokkal nagyobb bomlasztó ereje lesz az elkövetkező három évben, mint amilyen a Linuxé volt az elmúlt 15 év alatt" - közölte Scott Handy, az IBM Linuxért és szabad szoftverekért felelős alelnöke.
Merv Adrian, a Forrester Research elemzője szerint az IBM következetes nyílt forráskód támogatása rövidesen meg fogja változtatni a szoftverek fejlesztésének jövőjét. "Ez egy alapvető makrogazdasági fordulatot jelent az ipar felépítését tekintve" - mondta.
Az eddigi Linux nyílt forráskódú modell sem volt éppen szalmaláng - mint ahogy azt kb. 10 évvel ezelőtt jósolták - hiszen a szerverek 12%-án Linux operációs rendszer fut, sőt csak az USA-ban egy 7 milliárdos piacról beszélünk. Az IBM elmondta, hogy meg vannak győződve arról, hogy ezeket a sikereket ők is hamarosan el fogják érni, és - reményeik szerint - túlszárnyalni.
A Microsofté a következő lépés
A Microsoft is 2001 óta kóstolgatja a nyílt forráskódú szoftverfejlesztést, amely idén júniusban újabb lökést kapott a Codeplex weboldal beindításával, ahol bárki megoszthatja saját kódját, valamint közös projekteken is részt vehet.
Mr. Adrian szerint a Microsoftnak sokkal több energiát kell befektetnie mint az IBM-nek, hogy megnyerje az open source közösségeket. "Többeknek hihetetlennek vagy nagyon erőltetettnek tűnik, - legalábbis jelenleg - hogy a Microsoftot egy ragyogó nyílt forráskódú résztvevőként képzeljék el.
A legújabb Forrester elemzések szerint - amely 1000 nagyobb céget kérdezett meg nemrég az USA-ban és Európában - a cégek több mint egyharmada már kezt nyílt forráskódú szoftvert használni, de egy másik harmad egyelőre nem érdekelt a dologban. Az IBM cég komoly támogatása nagyban hozzájárulhat a "hitetlen" cégek "megtérítéséhez". "Intelligens, okos lépések ezek, jól és idejében cselekszik az IBM" - állapította meg Mr. Adrian.