A közlekedési játékok szerelmeseinek biztosan nagyon fog tetszeni a Transport Giant nevű játék, a szép grafikájával az élethű modellekkel hamar belopja majd magát a kedvenc játékaink közé. Méltán lehet a már klasszikussá vált Transport Tycoon utódja.
Számomra a tycoon-os világ az 1994-ben megjelent, Chris Sawyer Transporter Tycoon-jával kezdődött, illetve a később kiadott Deluxe verzióval. Sose voltam elragadtatva eme műfaj játékaitól, hiszen - talán saját butaságom miatt -, de mindig is bonyolultnak tartottam őket, vagy legalábbis nem elég egyszerűnek ahhoz, hogy az ember csak egy egyszerű és szórakoztató játékélményt kaphasson. Azonban az imént említett TTD egyszerűbb volt, mint az aknakereső, mégis összetett volt. Hogy miért kezdtem a cikkemet ezzel az "ősrégi" játékkal? Nos, a Transport Giant-ről nyugodtan elmondhatom, hogy a fejlesztők igen komoly mértékben koppintottak a Transporter Tycoon egyes megoldásairól, amik szerintem egyáltalán nem negatív dolgok, hiszen egy 10 éves játékból talán nem nagy vétek ötleteket meríteni (habár, a már megjelent Locomotion, amit ismét Chris Sawyer fejleszt, és bár talán durvának hangzik, de szerintem olyannyira hasonlít a TTD-re, hogy akár a TTD 2 nevet is rá lehetne aggasztani.:) ), már csak az okból sem, hogy sok mindenben könnyíthet az azon nevelkedett játékosoknak.
Mit is nyújt nekünk a Transport Giant? Egy teljesen szokványos tycoon (vagy most mondjam azt, hogy szállítási útvonal-kiépítő? :), melyben szépen lassan haladhatunk a korral, 1850-től egészen a ma még jövőnek számító 2050-ig. A kampány kezdésénél választhatunk kezdő kontinenst (Amerika vagy Európa), ám ezek eltérnek nehézségi szintjükben. Az IXX. Század közepén induló cégünk első beruházásai nem fognak tovább nyúlni a helyi személyszállításnál, vagy mondjuk a gyapjú továbbítása lovas kocsikkal. Később természetesen az idő multával lehetőségünk lesz vasutakat (később ezek is fejlődnek), légjáratokat és még hajójáratokat is kiépíteni. A feladat általában egyszerű: vidd el ennek a gyárnak azt, amit ez a gyár készít. A ruhagyárnak gyapjú kell, amit a farmról tudunk ide eljuttatni. A kivitelezés pofon egyszerű: építünk egy-egy rakodóállomást a két célhoz, összekötjük úttal, vagy sínnel és már csak a szállító eszköz megvásárlása, illetve útvonalkiadása van hátra. Beállítjuk honnan hova, és hogy az adott állomáson mit pakoljanak rá fel, megvárja-e, hogy tele legyen vagy nem, és aztán indulhat a móka.
A 200 éves cégünket természetesen jól átgondolt stratégiával kell felépítenünk, hiszen elég néhány rosszul kivitelezett project, és máris komolyan megsínyli a bankszámlánk. Megoldásainkat több, mint 130 féle járművel tudjuk kivitelezni (lovas kocsik, kamionok, buszok, vonatok, hajók, repülőgépek és helikopterek). A fejlődés menetével járműveinknek egyre nagyobb lesz a kapacitása, illetve a sebessége.
Egy pár pozitívum....
A Transport Giant nem csak játékélményében izgalmas, de a grafikai megjelenítése is pompás. Fantasztikusan realisztikus világot varázsolt össze az Ebensee Studios fejlesztőcsapata! A több, mint 600 különféle építmény, illetve több, mint 60 féle gyár magáért beszél. Egyszerre részletesek, és nem földtől elrugaszkodott. Néha építkezések vannak, melyeket szintén láthatunk is. Az utakat, síneket és egyéb közlekedési pályákat munkások építik, az utakon kerékpárosok furikáznak, vagyis a játék él! Vadállatok futkosnak az utak mentén, madarak repkednek stb...
Amit nagyon jónak találtam a játékban azaz, hogy végre megoldották azt a problémát amit legtöbb játékban nem tudtak, vagy nem akartak megoldani. Szerencsére itt a vonatsinek végre kanyarodnak és nem szögletesek a kanyarok. Igy már sokkalta szebb is a látvány a különböző nagyságú kanyarokkal egyetemben.
A játék közben bármikor közelíthetünk, vagy kicsinyíthetünk. Habár az épületek és egyéb objektumok legszebben csak az alap kameratávolságban pompáznak a legszebben – hiszen közelítve azok elhomályosodnak - néha azért mégis fogjuk használni ezt a lehetőséget, mondjuk egy sínpálya lerakásánál.
A járművek kivitelezése pedig egyenesen tökéletes! Az összes gépezetet modellek alapján készítették el (játékautók, modellek stb...). Itt most megállnék egy kicsit, és ajánlanék figyelmetekbe egy linket melyet a cikk végén láthattok, amin sok ezzel kapcsolatos képet találhattok meg. Megán a hivatalos weboldalon vannak ezek a képek, ahol láthatjuk, mennyire tökéletesek a 3D-s modellek. Folytatva a járművekről szóló monológomat, azt hiszem bátran állíthatjuk, hogy a Transport Giant valóban fotórealisztikus képi világgal rendelkezik. A kamionok és egyéb fuvaralkalmatosságok elláthatóak egyedi színbólumjainkkal, ami tovább csicsázza az eddig sem unalmas látványt.
Rendszerkövetelmény
Mindezt a látvány szerencsére már akár egy 500-as processzorral, egy 32 megás 3D kártyával illetve 64 megabájt memóriával már elénk tárulhat. Az optimum természetesen magasabb, a fejlesztők szerint a tökéletes játékélményhez szükségünk lesz 800 MHz-re (vagy többre), 256 megabájtnyi memóriára, és egy 64 megás 3D kártyára.
Nem esett még szó a játék hanghatásairól. Sajnos nálam a járműveknek - indulási zörejeken kívül - semmi hangjuk nem volt. Hogy ez a kontakthibás hangfalrendszeremnek tudható e be, azt sajnos nem tudom, de igen komoly rá a gyanúm, hogy ez mindenkinél így van. Azért kezdtem ezzel a kis kételkedéssel eme bekezdésemet, mert egy ilyen jól sikerült játéknál egyszerűen iszonyúan szúrja az oldalam, hogy csak ennyire futotta nekik a hangokból, és adok nekik egy esélyt: talán nálam van a bibi. Ha valamelyikőtöknél az említett hiba nem áll fent, és ő hallja a járművek menetzaját, azonnal írjon nekem egy e-mailt, és átírom a cikket!
A játék aláfestő zenéire viszont egyetlen rossz szavunk sem lehet. Iszonyatosan hangulatos country zenéket hallhatunk, melyek tökéletesen elvarázsolják a játékost. Ezeket a zenéket pedig párosítva az 1850-es évek amerikájával, a vágtató mustángokkal, lovaskocsik, a mozikból csak díszletként megismert faházak... Nagyon hangulatos!
Nem csak a húszéveseké a világ...
Méltán felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen rétegnek szánnak a fejlesztők egy ilyen témájú játékot? Nos igen, a hasonló témájú fejlesztéseket általában az ember felnőtt kategóriára sorolja be, hibásan. Hiszen egy ilyen játék egyáltalán nem biztos, hogy csak a 20 éven felüli érdeklődőket tudja kielégíteni. Éppen ezért, azt az elvet vallom, nincs olyan játék, amit ne lehetne egy 13 évesnek játszani (ha csak nem a Doom 3-ról, Manhunt-ről vagy a Silent Hill-ről van szó), pláne nem ezt. Eszméletlenül le tudja kötni az embert az előtte burjánzó óriásvállalata, miként halad egyről a kettőre, és ha ésszel játszik, még a stratégiai és üzleti érzékét is gyarapíthatja.
készülő kiegészítő
A JoWood persze tudja, hogy egy ilyen játékot koránt sem szabad most abbahagyni fejlesztésileg, hiszen a lehetőségek tárháza szinte korlátlan. Éppen ezért szeptember 3-án bejelentették, hogy már készítik az első (azt nem tudni, hogy lesz e még, én mindenesetre reménykedem benne) Add-ont. A csomagban Ausztráliába utazhatunk el óriás vállalatunkkal, ahol a tájra, és iparra jellemző dolgokkal fogunk találkozni. Az ugráló kengurukat most már meg sem említem, hiszen ez már természetes, bár azt sejthetitek, hogy nem a szőrös kis pajtásaink fogják a játék gerincét alkotni.:) 12 kampányt kapunk majd, melyek szorosan az ausztrál történelemhez kapcsolódik, valamint 15, úgynevezett ’endless’ pályát, melyeknek lényege a következő: kezdéskor meghatározhatjuk a dátumot, hogy hol induljunk, és onnantól kezdve a játék végtelen ideig fog tartani, ameddig csak akarjuk. Vadonatúj épületekkel találkozhatunk mely, melyeknél a fejlesztők különösen ügyeltek az igazi helybéli stílusokra. 30 féle új jármű is helyt kap a játékban, melyek egytől-egyig beírták már magukat a történelembe: Antonov 2, Antonov AN72, trains X-Trapolis, Comeng stb... Arról pedig már talán beszélnem sem kell, hogy a tájhoz illő textúrákat fogunk kapni, így új hegyekkel és mezőkkel is megismerkedhetünk.
Egy pár negatívum....
Eddig bevallom, nagyon optimistán beszéltem a játékról, azonban sajnos negatív oldala is van a játéknak. Ezek persze felejthetőek, de néha igen bosszantóak. Ezek egyike a már feljebb említett hang problémák, a másik pedig a - bár néha praktikus - jobb klikkelés. Ez azért is fájó pontja a játéknak, mert a stratégiai játékok nagy részében a jobb klikkeléssel scrollozhatunk, itt azonban - tök mindegy éppen építünk e - azonnal bezárja az összes éppen megnyitutt opciót, menüt.
A másik problémás eset a dózerolás, ami néha körülményes. Igazából ez már nagyon nagyítóval vizsgált hiba, hiszen egyáltalán nem egy óriási bug, de van, hogy többször kell kiadni az utasítást.
Még egy nagítvum amit felfedezni vélek. Igazából nem annyira az ha nem zavar minket. A gond ott kezdődik hogy vasút építésénél, két külön vasútvonalat nem építhetünk. Csak úgy tudjuk megoldani hogy a vasutvonalakat összekapcsoljuk. Ez nem is lenne rossz mert a valóságban is így van: A vasútvonalakat összekapcsolják. Viszont a játékban sokkalta nehezebb ezt megvalósítani mint a valóságban.
Végszó
Az Ebensee Studios valóban csodás munkát végzett a Transport Giant-tal. Sok játék van, ami megpróbálja visszaadni egy ilyen játék hangulatát. Ezek rendszerint vagy túl nehézzé, és összetetté válik egy átlagos játékos számára, vagy pedig egyszerűen csak hiányzik belőle valami. A TG azonban eltalálta az egyensúlyt, és ezzel egy könnyen játszható, és érdekes tycoon született belőle. Mindenkinek csak ajánlani tudom, bár azzal tisztában vagyok, hogy nem a quakerek fogják a rajongótábort alkotni.
Vadász József - 2006. május 17. 14:32 - válasz erre
Halló! Szeretném a Transport Giant játékot letőlteni, de nem találom a helyes utat, sőt a regisztrált jelszó és felhasználónév
elkűldése után nem tudok belépni. Kérek segítséget:Üdv:Vadász
Sziasztok! Nekem hasonló bajom van a TG-vel! Sikeres telepítés után videó teszt következik! Itt homokóra nézegetés van sokáig! nem bírom kivárni a végét! A gépem megfelel a hardver igénynek, sőt felette áll! Mégsem indul el! Mi lehet a baj? Segítségeteket előre is köszöni, Lakkcipő!
324 540 - 2006. szeptember 19. 19:57 - válasz erre
Helló!
Meg tudja valaki mondani, hogy hogyan lehet balos vasúti kanyart építeni és hogyan lehet megváltoztatni az állomások fekvését/helyzetét?
Sikeres telepítés után, inditanám a játékot, majd homokóra nézegetés van, aztán meg semmi! A gépem megfelel a hardver igénynek, sőt felette áll! Mégsem indul el! Mi lehet a baj? A segitségeket előre is köszönöm!
Futtasd le az "engine-tes"t-et és játszd ki hogy milyen felbontással működik vagy nem működik a program. Nálam működött, de a "recommended" konfigurációval senki ne számítson hasításra. A játék elején, amikor még viszonylag kevés az objektum kerek 16 os frame per sec-re volt képes a játék, ez később amikor szaprodnak a vonatok, autók etc. gyorsan zuhan, egészen 6-7 környékére. Olyankor az ember anyázik egy sort és uninstall.
Ez a cikk agyondicsérte a játéktot, de közben a valóságban teljesen beleillik a "csináljuk szép és hardvarezabáló grafikát de ne kelljen agy a játékhoz" című mostanában domináns filozófiába. A játék szép, de buta. Egészen primitív dolgokat is őrülten körülményes megoldani, amiben meg felülmúlhatná mondjuk a Railroad Tycoon 3-at, vagyis a jelzők kezelése, azt meg kifejezetten elbénázták. Bizonyos pályatípusokat gyakorlatilag nem lehet dead lock nélkül felépíteni, köszönhetően főleg annak, hogy az állomásokhoz leszedhetetlen fő-jelek tartoznak.
Aztán, ha valaki megpróbál nem 1850-ben, hanem 1975-ben indulni, akkor kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy a kb amit kap nem alkalmas semmilyen vasút felépítésére, mert egy darab mozdony elviszi a pénzt. Nem beszélve a sinekről, és az állomásokról.
Szerintem a játéknak semmi baja! Szép a grafikája, könnyű a kezelhetősége, jók a hangok és nem is annyira körülményes a terjeszkedés sem. Én például alig 100 éve üzöm az ipart és 25 milliárdot összeszedtem és odáig jutottam, hogy az éves NYERESÉGEM: 500 millió fölött van. Szóval nem kell hozzá sem vállalkozói végzetség sem semmilyen végzetség, én például felszolgáló vagyok aminek köze nincs a cégvezetéshez. Egyszerűen rá kell jönni a játék taktikájára.
Sziasztok!
Remélem valaki tud segíteni. Hogyan építsek olyan vasútállomást, aminek több párhuzamos sínje van, hogy több útvonalat indíthassak ugyanonnan? Előre is köszi!
Sziasztok!
Nekem angol nyelvű a játék, és egy magyar Tutorial (oktató) hiányzik hozzá.
El sem tudok vele kezdeni játszani, mert fogalmam sincs a kezeléséről, vagy a lépésekről. Hogyan kezdjem???
Minden normális játékhoz van egy Tutorial.
Ennek, még a menüjében sincs.