Egy-egy hasonló esemény kapcsán jól kitűnnek a Google Earth képességei: a világhálón már nem csak elolvashatjuk az izraeli-libanoni konfliktus fejleményeit, de a térképszoftver segítségével meg is nézhetjük a híradóban elhangzott helyszíneket, az ahhoz kapcsolódó képgalériákat, feljegyzéseket.
Lerombolt hidakat nézegetni nem éppen felemelő érzés, s még inkább nem az úgy beszámolni egy kvázi „játék-szoftverről”, hogy ahhoz az alapanyagot egy valós háborús helyzet szolgáltatja, ahol emberek halnak meg. Az informálódást, és az események súlyosságának átélését azonban talán mégis segíti a virtuális tér. A GoogleEarth, a Google „asztali” térkép szoftvere, melyet februárban mutattunk be, műholdfelvételek alapján vetíti elénk a Földet, aprólékos pontossággal betekintést engedve akár a napokban háborús övezetté vált libanoni területekre is.
A térkép-összeállításon még jól látszanak a mára lerombolt hidak, házak, utak, amit az összeállítás készítője, egy helyi internetező, saját „megjegyzéseivel” egészített ki. A buborékokban megtudhatjuk például, hogy mikor érte rakétatalálat a Qasmiyeh hidat, hol találhatóak a stratégiailag fontos helyszínek az övezetben vagy milyen városokat támadnak éppen. Az területek elhelyezkedésének megértéséhez bekapcsolható a „határok mutatása” (Borders) opció is, de több féle perspektíva beállítására is van lehetőség.
A megjegyzések igyekeznek minden fontos mozzanatot dokumentálni. Egyes pontokhoz képgalériát is találunk, illetve olyan kapcsolódó cikkek linkjeit, amelyek beszámolnak a területet ért támadásokról, áldozatokról, háttérinformációkról. A készítő szerint csak hírügynökségi jelentéseket, illetve a média beszámolóit vette alapul, így közel sem teljesek az események leírásai. A térkép-összeállítás hivatkozását a My Places mappába mentve azonban folyamatosan frissülnek a helyszínek, amennyiben ezt engedélyezzük a szoftverben.