logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Itt a végleges Windows Live Messenger

Szoftver · 2006. június 21., 16:35 · szokrika · Nyomtatás ·

Sokáig hegesztették a fiúk a már közel fél éve megszületett Windows Live Messenger béta verzióját, mire ma reggel bejelenthették a végleges változatot. Az MSN utódjaként jelentkező csevegőalkalmazás fontos újdonságai mellett nyit a social network felé is: ezentúl ismerőseinket is megoszthatjuk egymással.

A Windows Live Messenger egyike a több mint 20 Windows Live szolgáltatásnak, amelyek még az év folyamán napvilágot fognak látni. A Windows Live Messenger felfrissült, megkapta mindazokat a funkciókat, amellyel a konkurrencia eddig is rendelkezett, valamint a cég állítása szerint egy lépéssel igyekeztek megelőzni a hagyományos azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat: a Windows Live Messenger immár lehetővé teszi a kapcsolattartást és az adatmegosztást, ingyenes PC-PC hívásokkal és kedvező árú PC-telefonhívásokkal kecsegtet, lehetővé teszi a teljes képernyős videobeszélgetést, megkönnyíti a tartalmak megosztását a Megosztott Könyvtáraknak köszönhetően stb.

"A Windows Live összefoglalva azt jelenti, hogy a fogyasztók kezébe adjuk azokat az eszközöket és szolgáltatásokat, amelyekre nekik van szükségük, hogy kapcsolatban legyenek azokkal az emberekkel, akik számukra fontosak, úgy hogy nem kell aggódniuk az online tevékenységek biztonságáért" - mondta Martin Taylor a Microsoft Windows Live és MSN testületi alelnöke. "A Windows Live Messenger nagy jelentőségű megelőlegezése a Windows Live koncepciójának és egy üzleti szempontból is fontos mérföldkő. Büszkék vagyunk rá és izgatottan várjuk a fogadtatását, és meg szeretnénk köszönni a felhasználóknak, akik a beta-tesztek során segítettek végső formába önteni a szolgáltatást, amely az ő kommunikációs igényeiknek felel meg a beszélgetés, a video, a tartalommegosztás és egyéb területeken."

A Windows Live Messengeren keresztüli kapcsolattartás a fejlesztők reményei szerint még jobban összefogja majd a felhasználók világát, kapcsolatait és érdekeltségeit, ugyanakkor internetböngészőként is funkcionál lehetővé téve, hogy a felhasználó ténylegesen csupán egy klikknyire legyen e-mailjétől, blogjától vagy az internetes keresőtől.

A Windows Live Messenger az alábbiakban felsorolt - nem feltétlenül forradalmi jelentőségű - funkciókkal szeretné meghódítani a közönséget:

Videobeszélgetés

A Logitech és a Microsoft közös fejlesztése az ingyenes, szinkron audio és video szolgáltatás, mely teljes képernyős videobeszélgetést is lehetővé tesz. Az MSN Messenger és a Windows Live Messenger havonta több mint 20 millió aktív videobeszlégetést bonyolít le, ennek következtében őket tekintik a legnagyobb videotelefon-szolgáltatónak.

Verizon internetes szolgáltatás

A Windows Live Messenger nemcsak két számítógép között teremt kapcsolatot, hanem a Skypehoz hasonlóan lehetséges telefonszámokat is tárcsázni. A felhasználók a Windows Live Call és a Verizon internetes telefonszolgáltatás segítségével olcsón bonyolíthat kimenő hívásokat is a világ szinte bármely pontjára.

Windows Live Messengerre fejlesztett mobilok

Az Uniden America Corp. és a Philips nemrég mutatott be olyan mobiltelefonokat, amelyeket a Windows Live Call tulajdonságainak kihasználására készítettek fel. A készülék Észak Amerikában és Európában nemsokára kapható lesz és segítségével a megszokott módon telefonálhatunk országon belül, valamint az interneten keresztül külföldi hívások is lebonyolíthatók úgy, hogy otthon sem kell a számítógép elé ülni. Ehhez azonban szükség van egy meglévő wireless hálózatra. A Motorola sem kíván lemaradni, szintén bejelentette az év folyamán megjelenő Windows-Live kompatibilis mobiltelefonkészülékét.

Windows Live Messengerre optimalizált Microsoft LiveCam

A Microsoft Hardware és a Windows Live szolgáltatáscsoport a múlt héten egy sor olyan webkamerát mutatott be, amelyeket a Windows Live Messengerre optimalizáltak, hogy ezzel is egyszerűbbé tegyék a felhasználók dolgát. Az első két LifeCam VX-6000 és LifeCam VX-3000 tulajdonságai közé sorolható a Windows Live Call gomb, amellyel egy-érintéssel kezdeményezhetünk videobeszélgetést, a LifeCam műszerfal, amely megkönnyíti a kamera kezelését, illetve a egy-érintéses Blogging, mely azonnal lehetővé teszi a képek internetre való feltöltését és tárolását.

Adatmegosztás

Az Windows Explorerhez hasonlóan oszthatók meg a fájlok a Windows Live Messengerrel, az intuitív felhasználói felületnek köszönhetően leegyszerűsítették a fotók és egyéb fájlok megosztását.

Windows Live Kapcsolatok

Az iwiw-hez hasonlóan a Windows Live Messengerben is megoszthatjuk ismerőseinket másokkal, így mindig napirenden lehetünk az ismerőseink elérhetőségével vagy egyéb általuk fontosnak ítélt adataival. A Windows Live Kapcsolatokat beépítették a Windows Live Messengerbe, a Windows Live Mailbe illetve az MSN Spaces programba. A Microsoft szerint jelenleg több mint 25 millióan használják elégedetten ezt az újítást.

Windows Live szolgáltatás-integráció

A Windows Live Messenger másik érdekessége a más Windows Live szolgáltatással való integrációja, amilyen pl. a Windows Live Search, Windows Live Local, Windows Live Mail és MSN Spaces. Ennek az integrációnak köszönhetően a felhasználók könnyen választ kaphatnak a kérdéseikre a kereső használatával, vagy könnyen kaphatnak útbaigazítást, hozzáférhetnek a blogjaikhoz vagy online fotóikhoz, e-mailt küldhetnek ismerőseiknek, meglátogathatják előre lementett weboldalaikat is - és mindezt lebonyolíthatják lényegében egy programból. Nem kétséges hát a Windows Live Messenger a "minden az egyben" titulusra pályázik.

Az MSN és a Windows Live

Az MSN havonta több mint 465 millió felhasználót vonz világszerte. A különböző helyi verziókkal 42 országban 21 nyelven használható, amivel az MSN a világelső a programozott tartalmak szolgáltatása és a reklámozási lehetőségek terén. A Windows Live-t az internetes szolgáltatások és szoftverek új összefogójaként arra tervezték, hogy egy helyen gyűjtse össze mindazt a viszonyt, információt és érdeklődési kört, amely az emberek számára a legfontosabb, s mindezt a lehető legnagyobb biztonság mellett. Az MSN-t és a Windows Live-t egymás kiegészítőjeként fogják kínálni. Néhány új Windows Live szolgáltatás már 2005 novembere óta beta fázisban van, ezeknek frissítéseit a ideas.live.com weboldalon találjuk meg. A Windows Live elérhető a live.com, az MSN pedig a msn.com weboldalon.

Érdekességként hadd említsük meg a Microsoft megszokott marketingfogását is, amely ezúttal talán nem annyira átlátszó, hisz lényege az együttlét és a közös kaland: a Windows Live Messenger megjelenésére a cég a megjelenés alatt lévő A Karib tenger kalózai című film újabb részéből egy interaktív online játék során exkluzív képeket és egyéb finomságokat mutat meg, nem beszélve a kalandjáték okozta izgalomról.

A Windows Live Messenger végleges verziója letölthető ide kattintva.

Kapcsolódó írások

Live Messenger 9.0: animált avatarok és spamszűrés
MSN reloaded, avagy kipróbáltuk a Windows Live Messenger-t
Itt az új Windows Mobile 6 operációs rendszer
Online tárhellyel és fotógalériával bővült a Windows Live
Az MSN jelszórabló program a torrentre is felkerült

Hozzászólások

Zsotti - 2006. június 21. 19:46 - válasz erre

remélem gyorsabb lesz mint a 7.5.....köcce

Danó - 2006. június 21. 23:20 - válasz erre

Itt sajnos nem lehet letölteni a Windows Live Messenger 8-at magyarul, de az már megjelent, úgyhogy csak a böngészőben az elsődleges nyelvnek a magyart kell beállítani és rá kell kattintani erre a linkre: http://get.live.com/messenger/overview . Különben Plus! is lesz a teljes verzióhoz ami várhatóan e héten szombaton jelenik meg. (magyarul is, dátum: 2006.06.24.)

Hwopapa - 2006. június 22. 08:55 - válasz erre

nagyon frankó kis progi, részt vettem a bétában...hát jobb, hogy nem az első verzió lett a végleges:)

Baromigyors! azonos gépen majdhogynem gyorsabban áll fel, mint a 7.5, plusz az offline üzenetküldés egy nagyon nagy királyság :)

Matthew - 2006. június 22. 11:41 - válasz erre

Én letöltöötem a WLM-t és frankón működik.De egyet nem értek.
Ahol rá lehet keresni a partnereidre van egy MSN ikon,azalatt nekem nincs semmi... Pedig a get.live.com/overview-en pedig van
???????

junior117 - 2006. június 22. 18:33 - válasz erre

Olvastam forumokon kapott hideget-meleget :) még várok vele min:hetig ha van bug ne nálam debütáljon.

felhasználo - 2006. június 22. 18:59 - válasz erre

Én avéglegest használom nálam müködés O.K: Kérdésem ha tudja valaki,hol és hogyan érhetö el,itthon a Win.Live.Cal-ill Verzion telefonszolgáltatás közölje velem.pair@freestart.hu Kösz.

Matthew - 2006. június 23. 11:13 - válasz erre

Azt nemtom, hogy Magyarországon miért nem működik 1pár szolgáltatás?????? :I

BobyeKiller - 2006. június 24. 13:17 - válasz erre

Ha valakinek már megvan, vagy tudja honnan lehet letölteni a plust, az plz dobjon rám egy mailt...bobyekiller@citromail.hu köfi :)

András - 2006. június 24. 21:40 - válasz erre

Bobyekiller:
A Plus június 24-én 23:40 -kor (GMT ), azaz magyar idő szerint június 25. 1:40 -kor jelenik meg a http://www.msgpluslive.net/ oldalon. Gondolom a web vagy ftp szerver nem fogja bírni a terhelést úgyhogy nem érdemes éjszakázni miatta :)

pair@freestart.hu nak - 2006. június 25. 21:19 - válasz erre

a win live call és több szolgáltatás magyarországon nincs kiépítve! ezért nem elérhető! Ahogyan az msn fülek sem(beállítások/lapfülek) angol regionális beállítások mellet meg van! angol MSNel:D

Babati - 2006. június 26. 00:05 - válasz erre

kössz a linket András
nagyon fajin

BobyeKiller - 2006. június 26. 01:01 - válasz erre

Nekem csak egy parám van a plusal, hogy a beépített hangokat azt el lehet küldeni de beérkezett egyéni hangokat nem :S

mail - 2006. július 01. 15:43 - válasz erre

"Windows Live Messengerben is megoszthatjuk ismerőseinket másokkal" na ezt hogy?:)

kerxy - 2006. július 01. 19:57 - válasz erre

és hogy lehet mondjuk lementeni a partnerlistámat?

arons - 2006. július 02. 15:00 - válasz erre

Aki tudja honnan lehet letölteni a 8.0-hoz a plust az írjon
köcce

kerxy - 2006. július 02. 17:04 - válasz erre

http://www.msgpluslive.net/

kerxy - 2006. július 02. 17:28 - válasz erre

Ez is egy naon jó msnel kapcsis oldal: http://www.msgshit.com/ és www.msnclub.hu

Zoli - 2006. július 05. 09:30 - válasz erre

kicsit feltalálhatnád magad, bocsi de már 10en leírták...
amúgy nagy munka megtalálni: google -> messenger plus! live

kerxy - 2006. július 05. 13:26 - válasz erre

jaja! ::))

katalol - 2006. augusztus 26. 18:45 - válasz erre

ha valaki tudja hogy honann lehet megszerezni ingyen magyarul a plus!-t akkor az léccike szoljon

msn-ezö - 2006. október 27. 11:23 - válasz erre

nekem nagyon teccene ez az msn 8.0 , de akárhogy is probálkozom felrakni a live plus! -ot ,,ecerüen a telepités után nem jelenik meg az a plus!ikon.....
mi lehet ennek az oka?????kérlek segitsetek

judy - 2006. november 06. 19:55 - válasz erre

nemtudjátok h 8.1hez van-e már plus???

jancó - 2006. november 11. 18:00 - válasz erre

hol lehet letölteni az msn-t?

Mimi - 2007. január 31. 20:42 - válasz erre

Segítsetek! Nekem megvan at msn 8.1-es változata de viszont nemtudok belőle kijelentkezni!!!
GYORS SEGÍTSÉGET KÉREK!!!
Előre is köszi az illetőnek!
Pussyka

Thedy - 2007. február 12. 10:43 - válasz erre

jancó (18:00): google-be beírod:download msn messenger

Szamosfalvi Sándor - 2007. február 20. 11:45 - válasz erre

Régota keresem a messenger live call programját de nem leltem.. H valaki tudja közölje velem. Nagyon megköszönöm.

szilvi - 2008. január 04. 19:35 - válasz erre

Ém még nem töltöttem le de remélem le tudom mert a mi gépünk iszonyúan lassú!!!

Dízel - 2008. április 09. 17:36 - válasz erre

Nahát ez a 8.5 egy hurka !! Ha ilyen ez a 9.0 is, akkor kár volt szépítgetni. Ami jó volt a régebbi verziókban, azt innen következetesen kivették, illetve átalakították. Köszönjük! Viszont ezért cserében a megjelenéssel eladják a sok "hülyének", hogy örüljenek egy magasabb verziónak.(Bocsánat, átvitt értelemben értendő). A fő panelon nem tudok a pertnereimnek olyan megjelenítést adni, amit az előzőeknél megszoktam. Ha két Ödön parnerem van, akkor nem tudom, melyik van fenn. Állítsam más megjelenítésre? Jó. De miért is nem lehet mindent kiíratni?? Arról nem is beszélve, hogy ott nem tudom megjeleníteni a partnerek képeit, csak a kis zöld vagy szürke bábúkat. Ezt már a Windows alap Messengere is tudja. Sőt, az nem szürke, hanem piros figurát mutat a kijelentkezett partnereknél. Ha lenne kép akkor legalább megoldódna az "Ödön-probléma". De ha én vagyok a "hülye", mert nem tudom beállítani, akkor is nagy a baj, mert a tervezők rendkívül nagy kézügyességgel ezt a szolgáltatást elrejtették. De borzasztóan. Ezeken kívül az sem semmi, hogy a beszélgetési panelen a partner üzenetei után nem jelenik meg, hogy új üzenetet írt, hanem hozzáíródik az előzőhöz, ezzel mintegy észrevehetetlenné teszi. Az, hogy átírja a küldés időpontját, egyáltalán nem teszi feltűnővé. Viszont nagyon szééééép. Kösssszvazze ! Ilyen a 9.0 is? Ha ezekre a problémákra van valakinek megoldása az kérem, világosítson fel ! (eve51@altavizsla.hu) Köszi.

boros réka - 2010. március 05. 14:10 - válasz erre

nem,mondok,semit,se

Karesz - 2010. április 13. 19:32 - válasz erre

Sziasztok!
Nem tudjátok véletlenül azt hogy mitől nem jönnek meg néha azonnali üzenetek? Kicsit idegesítő...

pikó levente - 2010. november 08. 13:46 - válasz erre

valaki tudjahogy hogy kell messengert csinálni???? valaki segítsen habár ijen kicsiknek nem nagyon segítenek mint a 9 év de azért segítsenek újat készíteni kérem mert más meg tudja hogy mi a jelszavam ezért akarom hogy segítsenek újat készíteni köszönöm

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602