A D-Link ma bejelentette, hogy még idén nyáron piacra dobja első, WiFi hálózaton működő VoIP telefonkészülékét. Nem ez lesz a világon az első, a D-Link-től viszont mindenképpen újdonság, ennek megfelelően a cég szeretné, ha minél szélesebb körben elterjedne, hogy igazi mobilitást adjon az eddig számítógéphez, mikrofonhoz kötött telefonálóknak.
Habár kisebb gyártók már korábban is előálltak hasonló megoldásokkal, a D-Link DPH-540 mindenképpen egyedülálló lesz: szétnyitható formájával leginkább egy klasszikus, kagyló mobilra emlékeztet. A széles felhasználótábort megcélzó készülék „belsejében” a TelTel VoIP szoftvere gondoskodik az adatátvitelről. Súlya a készítők szerint 115 gramm körül alakul majd, mely tartalmazza a 900mAh-es akkumulátort is – ez utóbbi egyébként az USB-kábel segítségével számítógépen keresztül lesz tölthető.
A telefonszámok feljegyzésére a szintén beépített, 16 MB-os flash memória szolgál, de ezen kívül egy 12 MB-os, úgynevezett SRAM háttértár is beépítésre kerül. Az SRAM felelős a pillanatnyi kommunikációért, azaz ezt csupán a hang- (adat) átvitel során használja a készülék. A WiFi kommunikáció egyébként a 802.11b/g szabvány szerint történik, így az eszköz kompatibilis lesz a legtöbb forgalomban lévő WiFi-kártyával vagy wirreles-routerrel. A hívások jelzésére 40-szólamú csengőhangok közül választhatnak a felhasználók.
A DPH-540-as SIP protokollt (Session Initiation Protocol) használ a hálózati csatlakozás során, ami egyelőre nem egyezik a Skype által támogatott csatlakozási formával. A készülék képes lesz SMS üzenetek küldésre is, ha azt a VoIP-szolgáltató támogatja. A telefon és az adatok biztonságért WEP, WPA és WPA2 titkosítás felel. Korábban már szó esett a TelTel-ről, mely a VoIP szoftvert szállítja a D-Link számára. A cég alkalmazása ingyenes, és a vele bonyolított hívások is azok lesznek. Viszont - mint a Skype esetében is - a „hagyományos” vezetékes vagy mobil irányokba indított hívásokért a TelTel esetében is fizetni kell majd egy csekély összeget.
A DPH-540-nak valószínűleg nagy sikere lesz, hiszen ez az első készülék, amely nagy tömegben kerül piacra, és nem titkoltan széles réteget kíván megszólítani. Akik a VoIP előnyeit eddig is kihasználták, azok számára még nagyobb szabadságot ad, akik pedig még hagyományos módon bonyolítják hívásaikat, egy jó indokot kapnak arra, hogy kipróbálják az új technológiát.
Mint a gyártó elmondta, a tengerentúlon nyáron kerül a boltok polcaira az új eszköz, és bíznak benne, hogy ára nem lesz több 300 dollárnál.
Magyarországon is bekellene vezetni persze Ha Vezetékest ill.Mobilt hivnak nekerüljön többe 15-20 Eucentbe,na De mi csak Papiron vagyubk EU-ban Müszakilag .bérben stb Nem.
WLdYOFJgsDPP - 2011. december 16. 19:16 - válasz erre
You have more useful info than the British had coolnies pre-WWII.
UoQLizJMmeSOIjZQ - 2011. december 17. 10:48 - válasz erre