Blogban mesél mindennapjairól a hajléktalan férfi

Greensboro, a bloggerek városa. Miután a 43 éves Michael Brown-t családjával együtt kilakoltatták Greensboro-i házukból, a könyvtár felé vette útját, hogy megoldást keressen. Ott böngészni kezdett az interneten, de nem találta meg, amit keresett: tanácsot azoktól, akik voltak már hasonló helyzetben. Elkezdett blogot írni.

Brown végső tanácstalanságában maga vállalta a feladatot. Nekifogott saját webnaplója írásának, elmesélte történetét: hogyan lett hajléktalan. A Látkép a járdáról című webnapló volt Brown számára az egyetlen „hely”, ahol kiereszthette, kidühönghette, átgondolhatta saját helyzetét. Beszél mindennapi gyötrelmeiről, önvádaskodással vegyülő dühéről, depresszív idegállapotáról.

Brown részmunkaidőben boltosként dolgozik, de sokáig más munkát keresett. 13 éven át grafikusként dolgozott, míg 2003-ban elbocsátották állásából – hogy miért, azt Brown még ma sem tudja. Azóta naplójában részletesen számol be a közigazgatási intézmények és csoportok zűrzavaros ügyintézési labirintusairól. „Próbáltunk megoldást találni a helyzetre – meséli a férfi –, de tapasztalat híján szinte lehetetlen volt.

Végül a lánya iskolájának jogtanácsosa ajánlotta a Guilford Interfaith Hospitality Network (Guilfordi Ökumenikus Vendégszerető Szolgálat) szervezetet, amely az egyház segítségével szállást és élelmet biztosít hajléktalan családok számára. A Brown házaspár és a két kisebb gyerek most a szervezet segítségét élvezi. Kenyatta J. Richardson, a szervezet igazgatója együtt érez a Brown családdal. „Nem kellett volna annyi időn át az utcán lakniuk” – jegyezte meg.

A webnapló Brown bevallása szerint sokat segített rajta, kissé oldotta a csalódottságot. „Ez egyféle terápia” – mondja. A hajléktalanok nézőpontjából írott webnapló talán példátlan Greensboro-ban, pedig ez a város blogjairól ismert. Országszerte kevés az olyan blog, amelyet hajléktalanok írnak. Vannak együttérző emberek, akik saját szavaikkal mondják el hajléktalanokról szóló történetüket, de ezek legtöbbje a segítséget nyújtók nézőpontjából szólalnak meg.

Helyi szinten Brown webnaplója több ember figyelmét is felkeltette és sokat kommentálták is a történteket. „A webnapló hatalomhoz segítheti az elesetteket, hisz jól példázza azt, hogy mennyire rugalmasan kezelhetőek az ingyenes kommunikációs csatornák arra, hogy üzeneteket küldjünk szét a világba” - állítja Ed Cone, Greensboro-beli újságíró, a webnaplóírás egyik úttörője. „Lehetővé teszi azt, hogy valaki anyagi források hiányában is publikáni tudjon és hallgatóságot nyerjen.” Persze, jelen esetben az is segít, hogy Brown tehetségesen ír - egészíti ki Cone.

Michele Forrest webnaplóíró, a Homeless Prevention Coalition of Guilford County tagja szerint (Gilford Megyei Hajléktalan Védő Szövetség) Brown webnaplója felbecsülhetetlen értékű kiritikája a régió hajléktalanokat érintő szolgáltatásainak. Az ügynek több támogatója is van, de elengedhetetlen az ő közreműködésük is. „Nagy szükség volna arra, hogy a hajléktalanok is felszólaljanak” – teszi hozzá. Brown reméli, hogy hasznos dolgot tesz. „Ez egy olyan probléma, amelyre mindenkinek érdemes felfigyelnie” – hangsúlyozza.

Brown legtöbbször a helyi nyilvános könyvtárban írogatta webnaplóját, hiszen ide mindenki beléphet. Ennek következtében a könytár lett a hajléktalanok nagy részének nappali búvóhelye – közli Jennifer Worrells, a könyvtár internet-felügyelője. A könyvtár ugyanakkor fontos eszköz, információ-szerző forrás is a hajléktalanok számára. A könytár alkamazottai hajléktalan-védő csoportokkal is együttműködtek, hogy könyvtári belépőket osszanak szét, amelyek biztosítják hajléktalanoknak számára az információhoz való hozzáférést. „Azon fáradozunk, hogy a közösség olyan tagjain segítsünk, akik egyébként nehezen jutnának hozzá az információhoz.”- jelenti ki Worells.

Brown természetesen látott hajléktalanokat a könyvárban. Bírálja azokat, akik csak aludni jönnek ide, vagy a városban koldulnak. „Ezzel mindannyiunkat lealacsonyítanak, – mérgelődik – Az emberek róluk alkotják meg a „hajléktalan” fogalmát.

Richardson szerint azonban Brown a biztosítéka annak, hogy nem csupán egy típusa létezik a hajléktalanoknak. Brown úr és családja intelligens, valós emberek: ők új arcot adhatnak a hajléktalanokról alkotott képnek.

Brown azt reméli, hogy nemsokára saját albérletükbe költözhetnek a menhelyről. Nagy áldozatokat követeltek a családjától történtek – mondja Brown. És bár lakhatna családjával Durhamban, de vereség volna visszatérni oda, ahol felnőtt. Brown nem adja fel: munkahelyi interjúra megy. „Nem győzhet le senki, amíg élek.”

Hozzászólások Beob Achter - 2006. március 22. 18:06 - válasz erre Nagy közgazdász a fordító: "Guilfordi Ökonomikus Vendégszerető Szolgálat" )) Új hozzászólás írása Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak! Név: E-mail cím: Hozzászólás: 5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)   Hozzászólás elküldése A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.