Minden eddiginél népszerűbb volt az idei 3GSM konferencia. Szinte minden nagy név képviseltette magát a rangos eseményen, így több újdonság is bemutatásra került. Mi ezek közül most a három legérdekesebb telefont vettük kézbe: a Sony Ericsson 4GB-os walkman-telefonját, az LG tévés mobilját, és a Nokia első UMA-képes készülékét.
Zene a füleknek: Sony Ericsson W950
Ismerős formákkal köszönt vissza az új W950-es. A Sony Ericsson legújabb készüléke valójában egy új ruhát kapott M600-as okostelefon, amit a múlt héten mutatott be a cég. Van néhány különbség a két készülék között, de a váz tulajdonképpen egyforma. Annál nagyobb szenzáció, hogy a váz mögött egy 4 GB-os flash memória lapul. Vagyis rengeteg MP3, AAC vagy a telefonbarát AAC+ formátumú zenefájl tölthető a készülékre. Sőt, a cég bejelentése szerint ez a legelső telefon, amely képes a lemezborítókat is megjeleníteni. Az első generációs walkman-telefonokhoz viszonyítva kiváló hangminőségben élvezhetjük kedvenc zenénket. A cég ajánlatában kétféle fülhallgató szerepel: egy hagyományos, illetve egy Bluetooth rendszer. A fedélzeten rengeteg okostelefonra jellemző alkalmazás sorakozik, melyek között talán nem véletlenül lett az év kedvence az RSS olvasó.
Hasonlóan az M600-hoz, ez a készülék is könnyű és vékony, és az érintőképernyője révén kényelmesen kezelhető. Néhány dolgot mégiscsak hiányoltunk: nincs memóriafoglalat, vagyis legtöbb 4 GB tárhely áll rendelkezésünkre; másik furcsaság, hogy annak ellenére, hogy egy szélesebb közönségnek szól, nem szerelik kamerával, így le kell mondani a fotózásról; az M600-as QWERTY billentyűzetének helyét a kissé prózaibb gombok foglalják el; nem túl ihletett megoldás, hogy nem frissítették a szoftvereket sem, bár igaz, hogy az USB 2 miatt gyorsabban másolhatunk. Összesítve a W950 egy stílusos kis készülék lett, amely megdobogtathatja a zene szerelmeseinek szívét, viszont legkorábban csupán a harmadik negyedévben kerül a boltokba, és habár most jól cseng a 4 GB-nyi tárhely, addigra megjelenhetnek az akár 10 GB-os modellek is (a hírek szerint a Samsung már tartogat is ilyet a tarsolyában). Annyit kijelenthetünk, hogy nem szállhat ringbe az iPod ellen, viszont eddig messze ez a legkívánatosabb walkman telefon.
„Házi” mobil: Nokia 6136
Ez a Nokia első UMA-t támogató készüléke, vagyis a készülék zökkenésmentesen vált át 3G-ről Wi-Fi-re a hívás bontása nélkül. Különleges modell. Feltételezhető lenne, hogy a Nokia teljes erőfeszítéssel dolgozott, hogy a 60-as sorozat egy felsőkategóriás példányát tehesse le az asztalra, lázba hozva a technika szerelmeseit. De mégsem: a 6136-os modell az alsóbb kategóriás 40-es sorozat tagja és az ára sem oly borsos. A modell alapjául szolgáló technológia szenzációs, főleg, hogy az angol Rabbit cég tegnapelőtt bejelentette: a Wi-Fi-s nemzetközi beszélgetésért csupán 2 centet kell fizetni. Azt is rebesgetik, hogy tárgyalásokat folytat a Nokia és a Skype, s ez akár a VoIP egyik legfontosabb képviselőjének a bekebelezéséhez is vezethet.
Szóval különleges ez a telefon. Kívülről szembe tűnik a szép, kagyló alakú forma, amelyet egy jó minőségű OLED kijelző tesz még hangsúlyosabbá. Ha kinyitjuk, kényelmesen nagy gombokat találunk, melyek könnyítik a szövegírást és az e-mailezést. De ezt leszámítva, ez „csupán” egy középkategóriás készülékek: nem hozza lázba a technika szerelmeseit. Bár tényleg eléggé furcsa az, hogy a Nokia első UMA készüléke nem egy csúcskategóriás modell, de elképzelhető, hogy a Nokia a saját érdekeit védi azzal, hogy nem versenyezteti a készülékeit, teret biztosítva a 770-es web tablet és a Communicatorok számára. Vagy talán az UMA nagyágyú a közeledő CeBIT nagy durranása lesz?
LG: Tévét a mobilra!
A nagy szenzáció a 3GSM rendezvényén a tévé-mobiltelefon, reménykedik is mindenki a gyártóktól a hálózati üzemeltetőkig, hogy képes lesz vele meggyőzni a közönséget, hogy elkerekedett szemmel a buszon csak az igazi élmény a kedvenc műsorunkat nézni.
Szó mi szó: egyelőre még elég ingatag lábakon áll a mobilos tévézés. Az LG V9000 modelljét minden eshetőségre felkészítette a gyártó, három verzió készül belőle: a T-DMB digitális tévétunerrel szerelt változat Németország és néhány más európai ország számára, a Media Flo mobil TV az amerikai piac számára és a DVB-H (a Nokia ezt támogatja leginkább) dekóderrel szerelt változat. A probléma abból adódik, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hol melyik szabvány kerekedik felül.
Szabvány ide, szabvány oda, az LG takaros kis készülék. A 262.000 pixel felbontású, T alakba mozgatható képernyője gyönyörű látvány. A T alakba mozdítható képernyő nagyszerű kezdeményezés a készülék méreteinek kordában tartására. Ennek ellenére a többi szupervékony modellhez viszonyítva az LG készülék viszonylag vaskosnak tűnik és emiatt akár népszerűségéből is veszíthet. A készülék egy (valószínűleg tévétuner nélküli) változata júniusban lesz megvásárolható Európában. Az LG türelmesen kivár: bármelyik TV-formátum nyer teret Európában – ő készen áll.
A Nokia csak "lohol" mindenki után(frenkizek hmm 2 Megapixelemmel).....SonyEricsson sok a kiaknázatlan terület és húz elfelé mint a vadlibák........Samsung hát csak várjuk ki a végét fogok én még tv-t nézni a buszon is........ erről ennyit