Az XBOX 2 ugyan még nem jelent meg kereskedelmi forgalomban, s nagyon keveset tudni a rendszerről, de az eddig kiszivárgott információk alapján csokorba gyűjtöttük, hogy is nézhet ki a konzol belülről.
A rendszer lelke, az IBM PowerPC processzor
Nos akkor térjünk rá a részletekre. A Xenon kódnév alatt fejlődő konzol a dokumentum szerint egy három magos, 3,5 GHz-en, vagy annál is nagyobb órajelen működő IBM PowerPC processzort, 500 MHz-es, DirectX 9-es ATI grafikus magot és 256 MB, vagy több egyesített memóriát fog kapni. A konzolon Windows NT alapú, a jelenlegi konzoléhoz hasonló operációs rendszer fut majd.
Noha a két konzol architektúrája jelentősen eltér, a Microsoft szerint az XBOX2-ben meglesz az erő, hogy minden további nélkül emulálja az XBOX1-et. Ennek ellenére, egyelőre ebből az írásból sem derül ki, hogy most akkor kompatibilis lesz-e az új konzol az elődjével, vagy sem, mint ahogy utóbbi információt egy nemrégiben megjelent hírben kiszivárogtatták. Ennek lehetővé tétele természetesen egy sor hardveres paramétertől is függ, csakúgy, ahogy egy megfelelő emuláló szoftvertől is, ami megfelelően tudná futtatni az XBOX játékokat a Xenon konzolon.
Egy ilyen processzor-óriást kezelni biztosan nem könnyű dolog. Mivel három különböző mag lesz jelen egyetlen processzorban, és minden mag két szimmetrikus hardverszálat tartalmaz (SMT), így összesen 6 szál áll a programok rendelkezésére. Ebből következően minden egyes mag két utasítást tud feldolgozni egyetlen órajel alatt, ezáltal a csúcsteljesítmény elérésekor a Xenon akár másodpercenkénti 21 milliárd utasítás végrehajtására is képes lehet. Ennek megfelelően teljesítményét jól kell elosztani, hogy az lehetőleg ki is legyen használva. A Xenon operációs rendszere a jelek szerint akár a grafikus processzortól is át tud majd csoportosítani műveleteket a CPU-hoz, hogy optimális teljesítményen tartsa a konzolt. A megoldás hátránya, hogy ezáltal rendkívül bonyolult vezérlésű rendszert kapunk, amelynek tesztelése és szoftvereinek fejlesztése rengeteg időt emészthet fel.
A chipet - szoros együttműködésben az XBOX csapattal - az IBM fejleszti. A standard PowerPC integer és lebegőpontos regisztereken kívül szálanként 128 vektor (VMX) regiszter is rendelkezésre áll. A memória nagysága magonként 32KB L1 az utasításoknak, 32KB L1 az adatoknak, és közösen 1 MB másodszintű gyorsítótárat használhatnak. Az L2 cache bizonyos esetekben a további teljesítménynövelés érdekében szegmensenként zárolható lesz.
További különleges tulajdonsága az L2 gyorsítótárnak hogy a grafikus processzor is közvetlen elérést kap hozzá, ezáltal a GPU egyszerre képes beolvasni vertex és textúra adatokat mind a központi memóriából, mind a gyorsítótárból. A Microsoft szerint a következő generációs konzol programozói speciális C nyelvű hozzáférésekkel új, különleges módon kezelhetik majd a folyamatokat. A hackerek és a szoftverkalózok visszatartására közvetlenül a chipbe fejlett biztonsági megoldások is integrálva lettek.
A látványért az ATI grafikus alrendszere felel
Az XBOX2 grafikus magja egy speciális ATI processzor lesz, amely 500 MHz-en működik majd. Shader magjában 48 ALU (Aritmetikai és Logikai Egység) van, amelyek 64 szimultán szálon tudnak a pixeleken vagy a geometrián dolgozni. Az ALU egységeket a mag dinamikusan rendeli hozzá a pixel, avagy a vertex folyamatokhoz. Minden ALU egység egy órajel alatt egy skaláris és egy vektor műveletet tud végrehajtani, ami tehát órajelenként összesen 96 shader művelet jelent, ráadásul a textúrafeldolgozás az ALU egységek munkájával párhuzamosan is folyhat. A GPU így maximális kihasználtság esetén másodpercenként 48 millió műveletet hajthat végre.
A GPU fillrate teljesítménye 4 gigapixelnél is nagyobb, ami 4X AA esetén 16 millió mintavételezést jelent. A maximális vertexfeldolgozási sebessége az 500 milliót is meghaladhatja másodpercenként.
A hangrendszer
Az XBOX2 ezeken kívül új audio formátumot is kap, ugyanis vektor regiszterei és hatalmas matematikai teljesítménye révén processzora ilyen feladatok elvégzésére is ideális. A CPU az audio csatornák százainak kódolását és feldolgozását végezheti el egyszerre, effektusokkal ellátva azokat, miközben teljesítményének töredékét használja ki. A rendszer déli hídjában van egy új hardver komponens, amely az XMA kódolásért felelős. Az XMA a Xenon natív audió formátuma, ami WMA Pro architektúrára épül. Az XMA jobb hangminőséget biztosít, mint a jelenlegi ADPCM, és tömörítési aránya is jobb, tipikusan 6:1 / 12:1. A déli hídban tehát teljes hardveres támogatás található, ami még a többcsatornás XMA feldolgozást is kielégíti. Az XMA formátumot a déli híd PCM formátumban küldi át a memóriába, minden más folyamatot a központi processzor vesz át.
Tárolóeszközök
A XBOX2-ben várhatóan nem lesz merevlemez (de külső kiegészítőként szinte biztosan elérhető lesz), azonban a tervezők jóval szélesebb perspektívában gondolkoznak mint az XBOX esetében. A játékoknak az USB eszközökön, a memóriakártyákon és hálózatba kötött PC-ken lévő adatokhoz is hozzáférésük lesz. Fő meghajtója egy 12x-es DVD meghajtó lesz, amely maximálisan 16 MB/s átviteli sebességet tud kipréselni magából, késleltetése pedig várhatóan 100 ms körül lesz. Használt médiaformátuma az XBOX-hoz hasonlóan 6GB/DVD-lemez lesz, két, egy oldalon lévő 3 GB-os rétegen tárolva.
A memória
Az XBOX2-ben 256 MB - vagy még több - egyesített rendszermemória lesz, amelyhez a GPU és a CPU is hozzá tud férni. A fő memóriavezérlő - hasonlóan az XBOX architektúrához - a GPU-n csücsül, és nem kevesebb, mint 22,4 GB/s átviteli sebességre lesz képes, mely megoszlik az olvasás és az írás között. Lefordítva ezt a játékokban is értelmezhető teljesítményre, a GPU egy 512x512x32 bites színmélységű textúrát 47 mikroszekundum alatt lesz képes átküldeni, avagy beolvasni. Természetesen hozzá kell tenni, hogy - mivel a memória egységesen hozzáférhető lesz - ez a 22,4 GB/s megoszlik a CPU és a GPU műveletek között.
Végszó
Ugyan még nem tudni hogy mi várható ezek az adatok csak a rajongói oldalról összevetett információk darabjai. Persze még ezek az adatok változhatnak. Reméljük hogy a napokban elkezdődött aláirás gyűjtés sikerrel jár, és kompatibilisek lesznek az XBOX1 játékai az XBOX2vel.
Ezzel egyetemben sok kép is kering a neten, hogy hogyan is nézhet ki az XBoX 2, de ezt egyenlőre még senki sem tudhatja biztosan, mivel a szoftver óriás ezt nagy titokban tartja a gép megjelenéséig.
Sokan találgatnak hogy valójában mikor is kerül bemutatásra az új konzol, valakik szerint még idén, karácsony elött, valakik szerint csak jövőre valamikor az év elején. Mindenesetre nagyon ígéretesnek hangzanak a leírtak, mi már várjuk a konzol megjelenését.