2.600 kiállító, 130.000 látogató, az elektronikai világ legnagyobb bejelentései és legmeghökkentőbb bemutatói - „a holnap technológiái”, avagy ez volt a CES 2006. Egy rövid áttekintésben sorra vettük az idei év egyik legrangosabb rendezvényének eseményeit, a mennyiség miatt szigorúan csak címszavakban.
Mint minden évben, idén is megrendezésre került Las Vegasban a Fogyasztói Elektronikai Kiállítás, a CES. A rendezvényen jelen voltak a legnagyobb hardver- és szoftvergyártók, így az IBM, a Microsoft, de a Google, és a szórakoztató-elektronokai multik, a Nokia, a Sony, az LG, a Dell, a Hitachi is képviseltette magát a 2600 kiállító között. A nagyok közül egyedül az Apple nem vett részt a high-tech show-n, aki érthető okokból inkább a néhány nappal később induló Macword 2006-ra összepontosított.
Bill Gates boxol, Larry Page lökhárítón
Idén is sok érdekességgel rukkoltak elő fejlesztők. A pálmát természetesen az vitte el, akinek a ketyeréje a legnagyobb érdeklődést vitte: a Microsoft két alapítója Steve Ballmer és Bill Gates egy gigantikus kivetítőn, látványos boxmérkőzés keretében népszerűsítették a legújabb Xbox-ot. De a Sony is elhozta a show-ra az XBOX nagy ellenfelét a PlayStation3-at.
A másik nagy „felfordulást” Larry Page, a Google alapítója okozta, aki egy Volkswagen lökhárítóján gördült be a színpadra - ez sem véletlen volt. A már jól ismert Google Earth műholdas térképeket, ugyanis a jövőben a Volkswagenek műszerfalába is be kívánják építeni. Nagy várakozás volt a sajtó által már korábban megszellőztetett Google PC körül is, de erről azonban a gyártó egyelőre még hallgatott.
Blu-Ray vagy HD-DVD? Vagy egyik sem?
Már lassan egy éve annak, hogy a Blu-Ray és a HD formátumú új generációs adattárolók közt kitört a háború: a Sony a Blu-Ray típusú DVD-k mellett képzeli el a jövőt, a Toshiba, a NEC, és a Microsoft pedig a HD-DVD mellett foglal állást. A nemes virtus közben titokban kibontakozni látszik egy harmadik vetélytárs is ez pedig a HDV (Holografic Versatile Disk). Az új technológia mellett elbújhat mind a két „korábbi” DVD formátum, hiszen ennek lényege, hogy hologram-technológiával 3D-ben rögzíti az adatokat, így a normál DVD-nél akár százszor nagyobb kapacitás érhető el. Az új formátum valószínűleg 2008-ban lesz majd a világpiacon elérhető, az idei CES-en egyelőre „csak szó volt róla”, de ez ahhoz mindenképpen elég volt, hogy felkapjuk rá a fejünket.
A méret a lényeg
Az újdonságoknak idén egy közös jellemzőjük volt: az eddig kicsinek számító eszközök még kisebbek legyenek és még nagyobb tudásúak is. (Igaz, ez az egységesen megfigyelhető cél a plazmamonitorokra pont nem igaz.) De az olyan „kicsi dolgok”, mint például a mobiltelefonok és az mp3 lejátszók, most már tényleg könnyedén elveszhetnek a farzsebben A Hitachi bemutatta például a gyufásdoboznál is kisebb microdrive-ját, amely 8 GB tárolókapacitással rendelkezik. A Nokia pedig előrukkolt a Bluetooth 2-vel, amely jóval nagyobb adatforgalmak lebonyolítását teszi majd lehetővé a jövőben, mint a jelenleg használatos normál Bluetoot szabvány.
A jövő a VoIP-é
A Microsoft nem csak az XBOX kapcsán jeleskedett, bemutatta legújabb operációs rendszerét, a Windows Vista-t, a Samsung pedig VoIP alapú internetes telefonnal jelentkezett, amely IP (Internet Protocol) alapú telefonálást tesz lehetővé. Ezzel párhuzamosan a Skype is bemutatta internetes telefonkészülékét a Netgear-t.
Amely eszközök még tavaly újdonságnak számítottak, azok a high-tech show hatására elavultnak minősülnek. Legalább is a gyártó cégek ezt szeretnék elérni, de mindenféleképpen a fizetőképes kereslet fogja eldönteni azt, hogy a gyártók a piacon milyen pozícióban foglalnak majd helyet a jövőben. A CES azonban szlogenjében is utal rá, hogy a kiállítás a holnap technológiáit hozza el, így egyelőre nincs oka senkinek a szégyenkezésre, akinek még nem következő generációs optikai tárolók dolgoznak a Windows Vistával szerelt high-end PC-jében.