logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Hogyan védekezzünk a spam ellen?

Biztonság · 2006. január 15., 17:07 · zsolti · Nyomtatás ·

Ez a kérdés mindig aktuális, és sosem lehet rá megfelelő választ adni ahhoz, hogy az teljességgel megoldja minden problémánkat. Most azonban mégis megpróbálkozunk vele: néhány példát mutatunk az e-mail címeink megvédésére, és a nem kívánt levelek kiszűrésére, valamint szó lesz a felhasználók szerepéről a spam elleni harcban.

Egy korábban végzett felmérés szerint már hazánkban is minden ötödik levél spam. Ez pedig jelentős adatforgalmat generál, nem beszélve a bosszúságról, amit nap mint nap élünk át, miközben a levélszemét közül válogatjuk fontos üzeneteinket.

De honnét jön a sok reklám? Az Internet böngészve számtalan helyen hagyjuk hátra e-mail címünket, amik gyakran illetéktelen kezekbe kerülnek, a spammerek adatbázisaiban végzik. A legnagyobb veszélynek azonban akkor tesszük ki e-mail címünket, ha fórumokon vagy hasonló nyilvános weboldalakon írjuk ki, hiszen ezeket az oldalakat gyakran pásztázzák úgynevezett spam-robotok, melyek az e-mail címek begyűjtését végzik. Ha pedig egyszer már bekerültünk egy spammer adatbázisába, nincs menekvés, idővel reklámok tömegével számolhatunk.

Ha már megtörtént a baj

A védekezésnek többféle módja van, melyek elsősorban a szolgáltatókat érintik, vagy kéne, hogy érintse. Érdemes olyan e-mail postafiókot bérelni, ahol leveleinket már a szerveren megszűrik, így gépünkre csak az ártalmatlan üzenetek juthatnak el. A legtöbb tárhely szolgáltató erre a Spam Assassin-t használja, mely az e-mailek részletes elemzésével, és az egyes hibák, hiányosságok súlyozásával próbál a levél valódiságára következtetni.

Ha nincs lehetőségünk megfelelő e-mail szolgáltatót választani, "kliens oldalon" kell védekeznünk. Erre Windowsos környezetben megfelelő lehet a Pixbyte AntiSpam, mely a legtöbb levelezőprogrammal együttműködik, s így az üzenet letöltésekor képes szelektálni a leveleket.

Aki ingyenes, webes felületű levelezőt használ, valamivel könnyebb dolga van, hiszen ezeknek szinte majdnem mindegyike biztosít beépített spam-szűrőt. A Google által üzemeltetett Gmail kifejezetten nagy hatékonysággal képes megszűrni a leveleket, de a hazaiak közül is találhatunk eredményes megoldásokat, például a CitroMail levelezőjében.

A legjobb védekezés a megelőzés

Ha még nem lepte el postafiókunkat a spam-áradat, érdemes néhány alapvető tanácsot megfogadni, ami később megkönnyítheti életünket. Mint arról már szó volt, e-mail címünk akkor "kerülhet leghamarabb bajba", ha nyilvános helyen tesszük közzé. Erre egy általánosan elfogadott módszer, ha valamilyen maszkolt formában jelenítjük meg, pl: valaki(KUKAC)levelező(PONT)hu. A humán olvasó számára többnyire értelmezhető, azonban a címgyűjtő robotok már nem boldogulnak vele. Tény és való azonban, hogy ez a forma egy fórumban még megállja a helyét, azonban a céges weboldalon így feltüntetni az elérhetőségeket, már nem túl elegáns.

Persze erre is van megoldás. Az alábbi HTML-kód egy jó példa arra, hogy honlapunkon miként lehet hatékonyan elrejteni a kiírandó e-mail címeket:

<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN">
<html>
<head>
  <title>jox.hu antispam</title>
  <script type="text/javascript" language="JavaScript"><!--
  function swenSpam(x) {
    x.href=x.href.replace(/#kukac#/, "@");
    x.href=x.href.replace(/#pont#/, ".");
    return true;
  }
  //--></script>

  <style type="text/css">
  .swenSpam {
    unicode-bidi: bidi-override; direction: rtl;
  }
  </style>
</head>
<body>
<a href="mailto:info#kukac#jox#pont#hu" onClick="swenSpam(this);"
onMouseOver="window.status=''; return true;" onMouseOut="window.status='';
return true;"><span class="swenSpam">uh.xoj@ofni</span></a>
</body>
</html>


A példa két részből áll, elsősorban egy JavaScript-es string-cseréből, valamint egy CSS-trükkből – utóbbi azért szükséges, hogy a megoldás az olyan böngészőprogramokon is működjön, ahol esetleg nem engedélyezett a JavaScript futtatás. (Működését bárki kipróbálhatja és felhasználhatja a megfelelő sor módosításával.)

Fontos szem előtt tartani még a mindenkori alapszabályt: sose tudhatjuk, hová kerül e-mail címünk, ha egyszer "kiadjuk a kezünkből". Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hagyjunk fel a kapcsolattartás ezen formájával, de érdemes egy-egy regisztrációnál, kérdőív kitöltésénél elolvasni az adatkezeléssel kapcsolatos apró betűs részeket. Gyakorlott felhasználók nem ritkán kettő vagy több e-mail címet is fenntartanak, egyet személyes jellegű, bizalmas levelezéseikhez, és egyet a különböző online szolgáltatások igénybevételéhez.

Spambotok csapdában

Végezetül említést kell tennünk az olyan spam-ellenes mozgalmakról, mint amilyen a Spam Poison is. Ezek célja rendszerint az e-mail cím gyűjtő robotok csapdába csalása, adatbázisuk teleszemetelése, azaz nem létező e-mail címekkel való feltöltése. S ha bár sok hasonló projekt létezik, jelentős eredményt még egyikkel sem sikerült elérni.

Mindezek alapján, felhasználói szemszögből tekintve a legfontosabb, hogy e-mail címeinket megfelelő körültekintéssel kezeljük, hiszen csakúgy, mint telefonszámunk, vagy lakcímünk, ez is egy személyes adat, mely kiváló reklámcélpont is egyben.

Kapcsolódó írások

Megrázó élmények: hogyan védekezzünk a túlfeszültség ellen?
Jönnek a férgek - új módszerekkel támadnak a spammerek
Az IBM új anti-spam technológiája
Hogyan érjünk el jó pozíciót a Googleban?
IT-wellness 1. rész: hogyan óvjuk szemünket munka közben?

Hozzászólások

zsolti - 2006. január 30. 19:49 - válasz erre

Szia!
Igen, ahogy a doctype is mutatja, HTML 4.01-re készült :-) De írd át az onClick-et onclickre, és az onMouseOver, onMouseOut-ot is kisbetűsre, máris valid XHTML.

Sparrow - 2006. február 04. 19:01 - válasz erre

Komolyan, ennyi az egész? Mindjárt ki is próbálom. :) Köszi!

telylyesenhuje - 2007. február 14. 09:49 - válasz erre

es mi a hejzet a kepes őszeálitasokall amiket haverokkuldenek tovab nekem?

Max Logan - 2007. március 05. 08:20 - válasz erre

A cikket nem olvastam el, de azért admin bácsik érdekes, hogy pont egy spam elleni cikkhez spam-elnek egyfolytában a bot-ok :-)

zsolti - 2007. március 05. 21:20 - válasz erre

Max Logan (08:20): Spamelnek minden cikket, de úgy néz ki csak itt jutott át... Most beraktam még egy szűrőt (ez így már rögtön IQ szerint is szűr, LOL), talán így már jobb lesz a helyzet.

doubledo@freemail.hu - 2008. január 06. 16:54 - válasz erre

es mi a hejzet a kepes őszeálitasokall amiket haverokkuldenek tovab nekem?
doubledo@freemail.hu

CsIozupbamTdIptae - 2011. november 03. 12:22 - válasz erre

That's the best ansewr of all time! JMHO

bGTDIaksXEuhZUZyP - 2011. november 03. 16:55 - válasz erre

Y6AQrw <a href="http://kydjoqhnjixv.com/">kydjoqhnjixv</a>

FfmRNkLjFepiLabJ - 2011. november 04. 13:46 - válasz erre

hQTozE , [url=http://ndfsypnpbhqj.com/]ndfsypnpbhqj[/url], [link=http://klcxnzycukwx.com/]klcxnzycukwx[/link], http://zcmlvjobpzmu.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602