Év végén mindenki összegez és számot vet, így mi is sorra vettük az idei esztendő nagy informatikai hűháit. Szó lesz 100 dolláros laptopról, GoogleEarth-ről, Wikipediaról, bloggoló Steve Balmerekről, a web 2.0 misztikumáról, és még sok más olyan érdekességről is, amire idén felkaptuk a fejünket. Visszatekintés és jövőlatolgatás egy cikkben.
Informatikai elemzők szerint a 2005-ös éve valaminek a kezdetét jelentette, illetve valami újat, az eddigi állóvíz felkavarodását eredményezte szinte minden területen. A hardvereink még kisebbek és gyorsabbak lettek, a szoftvereinket pedig megszállta a multimédia, divatosabb kifejezéssel élve nagyobb szerepet kapott bennük a "felhasználói élmény".
Az Internet világában hatalmas lépést tettek a blogok, elszaporodtak a bloggerek, és a hagyományos honlap-faragók eltűnni látszanak. Az emberek ma már blogon keresztül élik meg az olyan drámai eseményeket is, mint a Kathrina hurrikán vagy New Orleans, de blogot vezetnek az Irakban szolgáló katonák is, Steve Balmer is, a Google fejlesztői is, sőt nemrég még Tim Berners-Lee, a www megálmodója is naplót indított. Kétezeröt azonban nem (csak) a blogok éve volt, bár minden bizonnyal erről is emlékezetes lesz. Volt sok minden más is, amire olyakor-olykor felkaptuk a fejünket, vagy olyan esemény, hír volt, amin kicsit nagyobbakat pislogtunk, mint általában - vegyük most sorra ezeket.
DVD Jon: álommunkahelyet kapott a hacker
Itt van mindjárt a DVD Jon néven elhíresült Jon Lech Johansen, a 22 éves norvég hacker, aki kijátszotta a másolásvédett DVD-ket, s ezzel egy időre világhírűvé vált. A srác azóta San Diego-ban dolgozik, nem másnak, mint Michael Robertsonnak, az MP3.com szülőatyjának. A neves szakembernek egy új zeneárusító technológia, az MP3tunes Locker megvalósításában és tesztelésében segédkezik.
100 dolláros laptop az elmaradottabb vidékekre
A 100 dolláros laptop ugyancsak nagy port kavart az informatika világában. Egy hasonló árfekvésű termék szükségessé már többször felmerült, hiszen a szegényebb országok számára csak a radikálisan olcsó eszközökkel lehetséges az információs társadalmakhoz való felzárkózás. Az első valóban (üzletileg is) működőképes konfigurációjával Nicolas Negroponte, a MIT Media Lab alapítója állt elő, aki zöldes-sárgás laptopjával és az ENSZ közreműködésével elsősorban Ázsia elmaradottabb vidékeit célozná meg. Bejelentése azóta számos visszhangra talált, legutóbb az Intel vonta kétségbe a projekt sikerességét, de a vita természetesen azóta is leginkább azon folyik, hogy ki gyártsa a 100 dolláros laptopot.
Pornó a GTA: San Andreasban
Kicsit más vizekre evezve, a játékvilágban is voltak érdekességek, talán a legnagyobb topstory-k a Grand Theft Auto: San Andreas-a körül jelentek meg. Mint ismert, a Rockstar Games nagyszerű felülnézeti autós-gengszteres játéka egy külön kis minijátékot tartalmazott, amelyben erotikus jeleneteknek lehettünk szemtanúi. A különböző szervezetek nyomására később a fejlesztők kénytelenek voltak kivenni a jeleneteket a szoftverből, és külön "adults only" verziót adtak ki belőle.
GoogleEarth és a 2GB-os Gmail
Visszarérve az Internet világára, a blogok mellett érdemes megemlíteni a Google-t, hiszen a cégóriás az utóbbi évben igencsak elkezdett terjeszkedni. A tőzsdére kerülés után a Google piaci éréke ma már megközelíti a 130 milliárd dollárt, amivel így a technológiai riválisai közül csak az Intel és a Microsoft előzi meg. Ennek a hatalmas üzleti sikernek köszönhetően valószínűleg a Financial Times sem ok nélkül választotta a céget alapító két orosz fiatalt az idei év embereinek.
A Google folyamatosan mutatja be kisebb-nagyobb projektjeit, 2005-ben a legnagyobb durranásokat a Gmail, és GoogleEarth okozta. Előbbi az ingyenes e-mail szolgáltatások piacát borogatta fel elég alaposan, hiszen elsőként kínáltak gigabájtos méretű postafiókokat, a GoogleEarth pedig szintén első és egyedülálló a maga nemében. Az internetes térképnézegetés azóta külön szórakozássá nőtte ki magát, nap mint nap jelennek meg arról hírek, hogy valaki egy érdekes, eddig nem látott képződményt fedezett fel a műholdas képek segítségével.
Wikipedia, amely már az Enyclopedia Britannicaval vetekszik
Továbbra is az Interneten maradva, nem mehetünk el szó nélkül, a szintén 2005-ben fellendült Wikipedia mellett, ami mára az online információkeresés egyik alapjává vált. Megalkotója egy korábbi interjúban a szabadon szerkeszthető tartalmának és közösségformáló hatásának tulajdonította különleges erejét, és úgy látszik ez a nyitottság, nem megy a minőség rovására sem. Egy nemrég készül tanulmány szerint ugyanis, a Wikipedia van olyan megbízható és hiteles, mint az Enyclopedia Britannicca tudásanyaga. A készítők a Wikipedia jövőjét továbbra is a szabad szerkeszthetőségben látják, és folyamatosan dolgoznak további szolgáltatásokon, illetve a minél több nyelven való elérhetőségen.
Blogok, bloggerek és egy új felhasználótípus
És itt, az Internet és a szabadság, a közös munka, a creative commons kapcsán ismét visszatértünk a blogokhoz, mint a 2005-ös év informatikai alfájához és omegájához. A december elején lezajlott párizsi Les Blogs 2.0 blogkonferenciánál mi sem bizonyítja jobban, hogy hatalmas a téma iránt érdeklődők tábora.
A blog már nem (csak) egyszerűen egy internetes napló, amiben gyötrelmes életünkkel traktáljuk a külvilágot, annál jóval több. Üzleti modellek építhetők a közösségek által szabadon szerkesztett és az olvasókkal együtt lélegző tartalmak köré, melyek a hagyományosan szerkesztett internetes médiáknál jóval nagyobb felhasználói élményt nyújtanak, és mára már a blogok azok ahonnét a hagyományos tartalomszolgáltatás átveszi a bevált elemeket.
Web 2.0
Nem esett szó még web 2.0 kifejezésről, ami kicsit hype, kicsi buzzword, kicsit senki se tudja, hogy pontosan mi is, azonban mindenképpen egy teljes szemléletváltást sugall, aminek a 2005-ös év még csak az előszele volt. Valami olyasmit takar, ami a közösségi erőt veszi alapul, a szabad szoftverekre támaszkodik, és a felhasználói élményt helyezi középpontba. Britannica Online helyett Wikipedia, domain spekulációk helyett keresőoptimalizálás, tartalomszerkesztés helyett bloggolás, direkt-letöltés helyett BitTorrent, fotóalbumok helyett Flickr - ez a web kettő pont nulla.
Meglátjuk mit hoz a következő év, ha csak fele ilyen eseménydús és érdekes is lesz, már akkor sem unatkozunk - ez azonban nem várható. Természetesen minden neves eseményt nem tudtunk feleleveníteni, aki további pontokkal, gondolatokkal egészítené ki a 2005-ös év listáját, az egy hozzászólás formájában megteheti, itt alább.
Azért a web 2.0 ennél egy picit több, a participáció tényleg fontos, meg a buzzwordök is. Itt egy ügyes web 2.0 validator: http://web2.0validator.com/ Az eredmény csalóka lehet a Sztahanov is csak 10 pontot kapott, 2 óra ügyködés eredményeként pedig simán feltornászható a minősítés :)
--
TMS
http://fejos.hu
ESDQjTQLaoD - 2009. július 29. 10:01 - válasz erre
6qOIey hdpgnvnf cysjmpvr tlaselyv
FpSDOyVODLYcVjk - 2009. augusztus 01. 02:24 - válasz erre
fufvpzrt pgocnapc ricgyetq
JHorNodhLunLxZWo - 2009. augusztus 01. 03:46 - válasz erre
omeybgtn dcgyvreh nfbsfxxz
BZnMWVpXMT - 2009. augusztus 01. 05:05 - válasz erre
spfxgqbu uboybfnc mapyyqff
LHzjgcCsZ - 2009. augusztus 01. 06:26 - válasz erre
sygiszeq hdwzbmip pnehdelg
wQpSExhWfTCmWLza - 2009. augusztus 01. 07:46 - válasz erre
vegsfiif abaiahmw sbdqnvkl
OinEkcnDfjzLcD - 2009. augusztus 09. 15:58 - válasz erre
shpkrmfu odcpvmyn oktqhohh
kYbqIrRDcOJxhu - 2009. augusztus 09. 17:23 - válasz erre
vgyyqqda zhskuyyh hwufzobi
hPaYOcWiXJACyYts - 2009. augusztus 09. 18:49 - válasz erre
hrzcscwr cqtravty cegbhdwd
caHScFtghhKp - 2009. augusztus 09. 20:12 - válasz erre
ramcvbcv rstpbkds zupupbjf
QMGMOMRcIEASYV - 2009. augusztus 09. 21:38 - válasz erre
foxlaqmw rdcbiarb wleqsesf
yzMfSWqeAioZcYQAlxR - 2009. augusztus 14. 10:07 - válasz erre
zbxunnem zefywaqd vkbvzwmw
HjxOdQtRIZqQXx - 2009. augusztus 14. 11:31 - válasz erre
uhcyzlsj xecdzuxt csnekidv
yROGJYVOFBlSwZ - 2009. augusztus 14. 12:54 - válasz erre
jsgdssbx xjyaunye lmpumdfy
dKrxmCVKBjkkc - 2009. augusztus 14. 14:20 - válasz erre
dlxcnenb hacxpfxw dspzryiz
dBabUbEwAPRrVDjIB - 2009. augusztus 14. 15:47 - válasz erre
tbjufkhy mhrzgwqv alumxazv
siFFVaVGvw - 2009. augusztus 14. 17:12 - válasz erre
yvaimbvb pppyyzzj yrcsgxfw
DPrnzGAGgtbRvvkf - 2009. augusztus 14. 18:41 - válasz erre
wreciozf lbapjaff lftkmwkh
wrzjFYfBkMZgm - 2009. augusztus 14. 20:06 - válasz erre
maomojrw kuvibqhh gnnasrhq
ButogqRvY - 2009. augusztus 14. 21:31 - válasz erre
omcywysi padllcib oeiufyjp
imLXjuYGDPxEmIFLR - 2009. augusztus 14. 22:53 - válasz erre