Habár az internet minőségével és főként árával még hazánkban is akadnak gondok, a nem sokkal a közelmúltban átadott első ausztriai eMagyarország pont átadása után újabb határon túli városban létesül eMagyar pont, ezúttal Horvátországban, Újbezdánban - népszerűsítve az internet adta előnyöket. Eközben itthon több-kevesebb sikerrel zajlik az eMagyarország road-show.
eMagyar és eMagyarország
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége által üzemeltetett első intzémény ma délelőtt adta át Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára. Mint a sajtóközleményből kiderült, a minisztérium célja, hogy a határon túli magyarok is megfelelő lehetőséget kapjanak szülőföldjükön az információs társadalomhoz való felzárkózásban, és elősegítse fejlődésüket. Ehhez a tavaly meghirdetett "Szülőföldön az információs társadalomba" című program keretében a minisztérium a határon túli kisebbségek szervezeteivel közösen együttműködve valósítja meg az információs pontok létesítését, melyhez 228 millió forint áll rendelkezésre.
Ebből az összegből a hazai eMagyarország pontokhoz hasonlóan, a környező országok magyar lakta településein 179 eMagyar pontot kívánnak létrehozni és fenntartani, valamint ebből a költségből kerül kiépítésre a megfelelő infrastruktúra és az informatikai képzések megvalósítása is, valamint az úgynevezett magyar kultúra digitális megőrzését elősegítő lehetőségek megteremtése.
Szélessávú road-show
Itthon még tart az eMagyarország pontokat és a szélessávú internetezést népszerűsítő országos road-show. Az emlékezetes május végi Millenárison megtartott "Szélessávú Internet Nap" kudarca után a kamion konvoj az ország minden régiójába ellátogat, valamilyen helyi rendezvényhez kapcsolva az Internetezés népszerűsítését.
Az esemény helyszínein a legújabb információ-technológiai szolgáltatásokkal felszerelt kamionokban próbálhatják ki az érdeklődők az internet nyújtotta lehetőségeket, kedvet csinálva a nagy nyári ADSL-akciókra - melyek, habár már egyre kedvezőbbnek tűnnek, még mindig meg sem közelítik a Nyugat-Európában megszokott sebességet és árat.