Amerika a szabadság és a jogok hazája, ennek ellenére itt születik a legtöbb olyan törvény is, ami a "nagy testvér" szindrómán alapul: azaz mindenkiről a lehető legtöbbet megtudni és nyilvántartani. Most egy új ötlet szerint az interneten közzé tennék a szexuális bűnelkövetők adatait, hogy mindenki megtudhassa, vajon ült-e a szomszéd erőszakért.
A szexuális bűncselekmény egyike a legveszedelmesebb gonoszságoknak. Az ilyen bűnözőket általában rövid időre zárják el a nyugati államokban, és kevés idő elteltével ismét szabadlábon szedik áldozataikat. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium különös ötlettel állt elő, amivel az ilyen gonoszságok elkövetőit valamelyest megzabolázhatnák. Elképzeléseik szerint a rendőri szervek adatbankjainak azon részét, amelyek a szexuális bűnelkövetők személyes adatait tartalmazzák, elérhetővé tennék az interneten is, hogy azt bárki megtekinthesse.
Az elkövetkezendő két hónap során mintegy 20 állam csatlakozna az internetes adatbank-projekthez. Alberto Gonzales igazságügyi miniszter azt szeretné megvalósítani, hogy őszig minden egyes állam csatlakozzon, és kiszolgáltassák az elkövetők adatait. Egyelőre azonban még kérdéses a projekt sikeres végkimenetele.
Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, a mai napig él az a "szokás", hogy a szabadságukat visszanyert elítéltek kötelesek szomszédjaikkal közölni, hogy ők különböznek a társadalom törvénytisztelő tagjaitól. Az új internetes szolgáltatással azonban lehetővé válna, hogy bárki informálódhasson a felől, hogy a környezetében laknak-e erőszakoskodók.
Tehát mielőtt valaki megvenné álmai palotáját, előre ellenőrizheti a környék "tisztaságát". Az állampolgárokat ezen elképzelés szerint két csoportba sorolnák be: szexuális bűnözők, és nem szexuális bűnözők. Az utóbbiak pedig megvetésüknek adnak hangot az előzőekkel szemben, holott előfordulhat, hogy ők meg pedofilok, csak éppenséggel nincs róla "állami elismervényük".
A probléma azonban súlyosabb, mert az adatbankokat nem csak a környezetüket ellenőrizni kívánók érhetik el, hanem például munkaadók és ingatlanközvetítők is. Ez feltételezheti azt is, hogy az esetleg a jó útra térés szándékával celláját elhagyó delikvensek nem kapnak munkát, lakást maguknak, és ismét alámerülnek a bűn mocsarába.