logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Vendégünk volt: az UHU Linux csapata

Linux · 2005. május 19., 15:26 · Bbt · Nyomtatás ·

Olvasd a cikksorozat további részeit is:
Linux disztib?ci?k a jox.hu-n

Cikksorozatunk második részében a jelenlegi legnagyobb hazai Linux disztribúció, az UHU fejlesztőit kérdeztük az indulásról, a jelenről és a tervekről. S, hogy egy igazi csapatról van szó, azt mi sem mutatja jobban, minthogy elmondásuk szerint polgári nevüket nem adják interjúhoz, ők egyszerűen csak Az UHU Linux Csapat.

jox.hu (Bbt): Először is szeretnélek köszönteni titeket a jox.hu olvasóinak nevében, és gratulálni az eddigi eredményeitekhez. Hagyományos első kérdés: mióta létezik UHU Linux? Mikor jelent meg az első hivatalos kiadás, és mennyi ideig fejlesztettétek előtte?

UHU: Köszönjük a gratulációt! :-) A munkák 2001 májusában kezdődtek és 2002 nyarán már létezett egy kiadásunk, mely csak egy szűkebb kör számára volt elérhető. Az első hivatalosnak tekintett disztribúciónk, az UHU-Linux 1.0 közel két évvel az indulás után, 2003 áprilisában látott napvilágot.

jox.hu: Már az első kiadás is rögtön "dobozos", kereskedelmi forgalomba került, gondolom nem véletlenül. Alapból így terveztétek, vagy csak közbejött egy lehetőség ami kapcsán ki tudtátok adni?

UHU: Terveztük előre a dobozos változatot, és egyértelmű volt, hogy az első dobozos kiadásnak kell az 1.0 verziószámot adnunk. Egyedül a megjelenés időpontja volt huzavona tárgya: technikai oldalról még rengeteg dolgot szerettünk volna a rendszerben látni, míg üzleti oldalról nézve pedig szerencsésebb lett volna minél hamarabb megjelennünk a piacon. Végül józan kompromisszum született.

jox.hu: Milyen cégek állnak mögöttetek, és a fejlesztés mögött?

UHU: Mi magunk vagyunk az UHU-Linux Kft., amelyik egyik fő feladatának az
UHU-Linux disztribúció fejlesztését és terjesztését tekinti. Tőlünk külön életet él, de támogat bennünket a Magyar Linux Alapítvány és van néhány nagyobb cég, akikkel sikerült hosszú távú szerződéseket kötnünk. A rendszer jól működik, minden energiánkat a fejlesztésekre tudjuk fordítani.

jox.hu: Teljesen nulláról építettétek fel a disztribúciót, vagy más rendszerből indultatok ki? Konkrétan átvettetek valamit másoktól?

UHU: A kezdetek kezdetén másik rendszerből indultunk ki, azonban rövid idő alatt (még 2001-ben) olyannyira elkanyarodtunk tőle, hogy inkább nem is említenénk meg, hogy melyik disztribúcióból ágaztunk ki, hiszen teljesen lényegtelen. Nem célunk egyik disztribúciót sem követni, viszont figyelemmel kísérjük többnek a fejlődését, és igyekszünk minél több mindent abból a rendszerből ellesni, amelyik rendszer azon a téren véleményünk szerint a legjobb. Itt nemcsak technikai megoldásokra kell gondolni, hanem szervezési, ütemezési koncepciókra is.

jox.hu: Hányan fejlesztitek a rendszert (főállásban vagy hobbiból)?

UHU: A szűkebb fejlesztői csapat most öt főből áll, mi főállásban dolgozunk. Ez azonban a valóságban ennél több is meg kevesebb is. Több, hiszen támaszkodunk csapatunk egyéb tagjaira is, akik nem a disztribúció fejlesztésével foglalkoznak, valamint számtalan hozzánk lazábban kötődő külső segítőnk van, akik alkalomadtán egy-egy feladatot felvállalnak. Kevesebb viszont annyiban, hogy fejlesztői gárdánk messze nemcsak az UHU-Linux kliens disztribúció fejlesztésével foglalkozik, van számtalan egyéb teendőnk is.

Fontos számunkra, hogy mindenki jól érezze magát a csapatban, szeresse amit csinál, és hosszú távon is együtt maradjunk. Éppen ezért azt mondanám, hogy az UHU-Linux fejlesztése mindnyájunk számára egyszerre munka is és hobbi is.

jox.hu: Beszélgessünk egy kicsit a jelenlegi (1.2-es) kiadásról. Felmerült vele egy probléma a kiadás előtt talán utolsó(?) RC-ben, hogy gyári ATI driver használat esetén valamiért nem indulnak az Office-ok. Ezen többen igen meglepődtünk, főleg, hogy nem tudtuk, javítva lett-e ez a stabil kiadásban?

UHU: A zárt forrású meghajtókkal mindig nehéz a helyzet, hiszen esélyünk sincs abban hibát keresni vagy javítani, a külső környezetnek kell alkalmazkodnia hozzá, ami sajnos nem minden esetben oldható meg. Az ATI esetén emlékeink szerint a meghajtó akkor jelent meg, amikor a kernel már szigorúan fagyasztva volt az 1.2 kiadása előtt, hogy (minimális nyilvánvaló változtatásokat leszámítva) a megjelenés előtt egy-két hónap tesztelést kiálljon. A probléma megoldását egyedül újabb kernel jelenthette volna, ami a szükséges tesztelés és az újonnan várhatóan megjelenő hibák javítása miatt legalább két hónappal csúsztatta volna a disztribúció kiadását, amikor is jó eséllyel újra adódott volna valami hasonló probléma valami meghajtóval, és az egész történet kezdődött volna újra előről. Igyekszünk nagyon jó rendszert alkotni, de tudjuk és kénytelenek vagyunk együtt élni vele, hogy tökéleteset alkotni lehetetlen. Nincs egyetlen disztribúció sem, amely az összes létező hardverrel és szoftverrel tökéletesen együttműködne, sajnos az UHU sem ilyen. Nagyon sajnáljuk, ha nem megy egy-egy hardver, de ha a tökéletességre törekednénk, soha többet nem lennénk képesek egyetlen végleges UHU-Linux verziót sem kiadni.

A visszajelzések alapján nem tapasztaltunk tömeges hardver-problémát, bízunk benne, ez a tendencia később sem fog változni.

jox.hu: A másik kérdés is internetes "pletykán" alapszik: felröppentek olyan hírek, hogy gyökeresen változtatni kívántok a csomagkezelésen, száműzve e Debianból jól ismert apt-get/dpkg programokat. Nyíltan merem vállalni, hogy ha valamit csodálatosnak tartok az UHU-ban, na az a csomagkezelés. Mivel kívánjátok kiváltani? Egyáltalán miért váltok meg tőle?

UHU: Hadd válaszoljunk egy kis kitérővel indítva. A csomagkezelőnek szinte mindig, szinte mindenki túlzott jelentőséget tulajdonít, mintha ezen állna vagy bukna egy rendszer használhatósága. Szeretnénk ezt kiverni a fejekből, mert ez egyszerűen nem igaz. A csomagkezelő pusztán egy eszköz, semmi több, amely a rendszer összerakásában játszik technikai szerepet, de a rendszer használata során nem látható. Teljesen mindegy, milyen csomagkezelőt használunk, ettől még az átlagos felhasználó ugyanazt a grafikus felületet fogja látni, ugyanúgy fog tudni dolgozni vele, és ha esetleg telepítenie kell egy csomagot, vagy frissíteni szeretné a rendszert, akkor is találkozni fog ugyanazokkal a grafikus csomagkezelő programokkal, vagy nagyon hasonló alternatíváikkal. A váltás tehát szinte észre sem vehető azok számára, akik nem merészkednek el a parancssorig.

Mindemellett valami rejtélyes ok miatt a két nagy csomagkezelő hívői között szinte vallásháború dúl, a legtöbben az általuk megszokottat istenítik és a másikat szapulják, többnyire érzelmi, és nagyon ritkán szakmai alapon. Így nyilvánvaló, hogy már csak politikailag is nagyon nehéz lépés átállni a "másik oldalra" és megindokolni az átállást, és félő, hogy több felhasználót is értelmetlenül elvesztünk vele (azokat, akik túlzott jelentőséget tulajdonítanak a csomagkezelőnek, vagy presztízskérdést csinálnak belőle).

Visszatérve az eredeti kérdésre: még nem tudjuk, hogy váltunk-e. Mindössze két lehetőség van. Az egyik a mostani rendszer, a másik pedig az RPM használata valamelyik frontenddel (itt több lehetőség közül lehet választani, még nem tudjuk, hogy melyik volna az ideális). Jelenleg úgy látjuk, hogy a két vonal közül az RPM a jobb csomagkezelő (a technikai indoklásba most nem mennénk bele), és valószínűleg ha most indulnánk, az RPM-et választanánk. Szeretnénk az UHU-t RPM alapon látni, egyetlen megválaszolandó kérdés van, nevezetesen hogy az átállás megéri-e a befektetendő hatalmas mennyiségű munkát, vagy érdemesebb az általunk kevésbé szerencsésnek tartott (ámde szintén működőképes) megoldás mellett maradni és fejlesztői kapacitásainkat más teendőkbe ölni.

jox.hu: Ha már csomagkezelésnél tartunk, jellemzően a kiadott stabil változatokhoz utána igen kevés csomagot készítetek gyárilag, ezt a munkát az UBK (UHU Linux Baráti Kör) végzi. Mennyit foglalkoztok a már kiadott anyaggal? Rögtön nekiálltok a következőnek, vagy még egy fél évig a kiadottra fókuszáltok?

UHU: Hivatalos stabil disztribúcióhoz utólag (nagyon kevés kivételtől eltekintve) kizárólag biztonsági, avagy súlyos funkcionalitásbeli hiba javítását adjuk ki. Aki naprakész szoftverekre vágyik, választhatja fejlesztői (dev) águnk használatát is, ennek azonban nagy a kockázati tényezője, bármikor elromolhat egyik-másik program működése, extrém esetben akár az egész rendszer működésképtelenné válhat egy frissítés után (bár ez meglehetősen ritka).

A stabil disztribúcióhoz kiadott verziófrissítéseknek két főbb okból kifolyólag nem látjuk értelmét. Az egyik ok: fizikai képtelenség rendszeres frissítésekkel olyan stabil, jól összeállított, jól összecsiszolt, alaposan tesztelt rendszert nyújtani, mint amilyen a hivatalos kiadás. Minden apró frissítés icipici eséllyel behoz valami hibát, ami sok és rendszeres frissítés esetén már igencsak számottevő. Nem megengedhető véleményünk szerint, hogy egy stabil rendszer frissítése során a felhasználó számítógépén valami korábban működő dolog elromoljon, még akkor sem, ha közben tíz másik javul meg. Úgy véljük, nem véletlen, hogy a nagy disztribúciók többsége is csak kivételesen indokolt esetekben ad ki újabb verziót meglévő csomagokból. A másik ok: fejlesztőből sosincs elég, ezért energiáinkat pontosan és tudatosan kell beosztanunk. Ha visszamenőlegesen foglalkoznánk egy disztribúcióval, azzal a következő készítését hátráltatnák, így többet ártanánk annak, és ezáltal közvetve az összes későbbi disztribúciónak, mint amennyit javítanánk az előzőn. Ha választanunk kell, hogy a múltban vagy a jövőben gondolkodunk, egyértelműen a jövőt választjuk.

jox.hu: Hogyan látjátok a Linux jövőjét, ezen belül a kisebb, hazai fejlesztésű Linuxok jövőjét?

UHU: Ez egy egyszerűnek látszó kérdés, azonban nem lehet rá néhány mondattal
válaszolni! A Linux kétségtelenül szép eredményeket mutat fel a desktop és szerver piacon. Előbb vagy utóbb eléri majd azt a szintet, amikor - elterjedtsége miatt - elveszíti azt a nyílt, szabadság érzéstől átitatott jellegét, ami most veszi körül. El kell üzletiesednie, mert a nagy cégek most és később is azért támogatják, hogy olcsó és jó minőségű szoftverrel szállíthassák hardvereiket, illetve komoly haszonnal tudják eladni a szoftverhez nélkülözhetetlen szolgáltatásaikat. (Elég az azóta megszűnt United Linux kezdeményezésre gondolnunk.) Másrészt ott a "jog", ami képtelen lépést tartani a technológiai fejlődés iramával, ezért "szakértő kezekben" komoly fékezőerőt képes kifejteni a Linux szabad erőforrásaira. A Linux jelenleg is hatalmas üzlet, nem véletlenül képes dollár milliókat megmozgatni. A sok-sok nyitott ajtót/ablakot, ami a szabadság érzését biztosította, a nagyszámú technológiákkal rendelkező cégek (valószínűleg jogi úton) megpróbálják majd becsukni. Ez lesz az "ajándékba" adott dollármilliók ára, és valószínűleg ez lesz a Linux igazi "színességének" vége is.

Itthon az állami és vállalkozói "piac" korlátlan lehetőségeket nyújthatna a jelenleg egyre több Linux-rendszereket szállító/karbantartó cégeknek, igazi áttörést azonban nem lehet tapasztalni. Nem lehet hallani államilag támogatott oktatásról, vizsgarendszerről, támogatott szoftverekről stb, stb. Nem nehéz levonni a következtetést: a Linux számára -egyelőre- nincs központi iránymutatás, mert állami szinten nincs valódi gazdája a területnek. Természetesen ez a helyzet bármikor jó irányba változhat, talán a közeli jövőben ez meg is fog történni.

A hazai disztribúciók azért sincsenek jó helyzetben, mert ez a kis ország jelenleg nem képes eltartani 5-10 főmunkaidős fejlesztéssel foglalkozó céget. A kis disztribúciókat mindig is a rugalmasság és gyors alkalmazkodás jellemezte, ami persze egy komoly kockázati tényezővel is párosul. Ha nem jön be az elképzelés, megszűnhet a csapat; ha szerencsés helyzet állna elő, egy nagyobb megrendelés a szabad kapacitás többszörösét terhelheti a csapatra, ezzel agyonnyomva a fejlesztéseket. Az lenne az egészséges, ha a fejlesztő cégek mellé sokszoros számban csatlakozhatnának szolgáltatással foglalkozó vállalkozások. Itt bukkan fel ismét az állami iránymutatás hiánya, ami egy szolgáltatói modell működésének támogatásával sok ezer fiatal és idősebb kolléga kezébe adhatna biztos kenyeret.

Kapcsolódó írások

Ubuntu Linux kerül a Dell gépekre
Rövid mese a Linux-disztribúciókról
Interjú a magyar fejleszésű Frugalware Linux vezetőjével
Dehogy tér át a Dell a Linuxra!
Au Revoir Windows, Bonjour Linux

Hozzászólások

Vígh Sándor - 2008. december 15. 18:44 - válasz erre

Csak most ismerkedek ezekkel a dolgokkal,nekem Windows progim van, de kifejezetten tetszik a Linux főleg mert magyar.
Kérdésem: -Az hogy ingyenes, mit kell ezalatt érteni?
-Kezdőként (kis segítséggel) ki tudom-e cserélni a gépemen a Windowst Linuxra?
Az internetről ingyenesen letölthető csomag mit tartalmaz?

Simon - 2009. március 19. 14:33 - válasz erre

Vígh Sándor (18:44):
Én lecseréltem és elégedett vagyok vele. Zökkenőmentesen átállni nem lehet, hiszen más rendszerről van szó. Én rövid idő alatt belejöttem és azóta is (kb. egy éve) használom a Uhut.
Az ingyenesség pl. abban nyilvánulhat meg, hogy letöltheted, feltelepítheted, használhatod - legálisan, szabadon.
Az UHU oldaláról én a DVD-verziót töltöttem le és írtam ki, azon tekintélyes mennyiségű program van. Ha nem lenne elég valamilyen okból kifolyólag, akkor a neten lehet találni még csomagokat. Olyan csomagválasztéka az Uhunak nincs, mint a "nagyoknak" (Debian/Ubuntu, Suse, stb.), ennek ellenére én megtaláltam mindent, amire szükségem volt. Az Uhu csomagválasztéka a hazai igényekre lett szabva - van például könyvelő, számlázó, raktárkészlet-kezelő program is.
Az Uhu előnyének én egyrészt azt látom, hogy magyarul szól az emberhez, még a rendszerüzenetek szintjén is. Talán ennél fontosabb, hogy egy nagyszerűen összeállított rendszer - amennyire én látom, persze. Annyi biztos, hogy feltelepítés után egy jól beállított, működő felületet kapsz. Más linuxokat is kipróbáltam, azokkal nekem mindig volt valami problémám.

Ajánlom a következőket:
http://uhulinux.hu/office/
http://uhu.linux.hu/
http://www.szszi.hu/kozlemenyek/sajto/2006/03/29/linux_nem_windows/

Kívánok minden jót!

Simon

aVQrsuRxRQCdRWggNz - 2011. december 16. 05:51 - válasz erre

Of the pnoaply of website I've pored over this has the most veracity.

LsDxIIvESO - 2011. december 17. 08:50 - válasz erre

sLishv <a href="http://wdswltprsrbi.com/">wdswltprsrbi</a>

WBrBVawjWCFOxsIhk - 2011. december 17. 14:08 - válasz erre

hun8Ci , [url=http://jtfwljpthyrl.com/]jtfwljpthyrl[/url], [link=http://owwaoxlhqnqa.com/]owwaoxlhqnqa[/link], http://ogmmeybbmboi.com/

QRnHugfZFWy - 2011. december 18. 14:26 - válasz erre

TQI3J5 <a href="http://mtnynunswkej.com/">mtnynunswkej</a>

chOhBfHKrFRRLrCge - 2011. december 18. 18:24 - válasz erre

7YtItV , [url=http://vcqkpgxxiwbq.com/]vcqkpgxxiwbq[/url], [link=http://odhjplxqxqxd.com/]odhjplxqxqxd[/link], http://coalcwxfzcaq.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602