Valószínűleg a már klasszikussá vált név hangzása senkinek sem ismeretlen, aki kicsit is ismerős a játékok világában. Nem hiába, a név méltán él mind a mai napig a köztudatban, hiszen joggal beszélünk a játékok koronázatlan királyáról. És hogy miért? Ez a most induló három részből álló sorozatunkból ki fog derülni. Elsőként egy hazai klán fejével beszélgettünk.
Röviden összefoglalnánk miről is lesz szó a cikkekben: első körben megismerhetitek Magyarország egyik legjobb és legerősebb Unreal Tournament klánját a SharkForce-t. Egyik tagjukat sikerült "mikrofonvégre" kapni, így megtudhatunk pár érdekességet a kupákról, szponzorációról, és arról, hogy milyen tippeket tanácsos megfogadni a most kezdő játékosoknak. Második cikkünkben az Unreal Tournament 2004 valamennyi említésreméltó modjáról részletes áttekintést kaphattok, illetve, hogy miért is éri meg UT-zni. A záró cikkünkben pedig a készülő folytatásról kaphattok egy kis ízelítőt, mely az Unreal Tournament 2007 nevet kapta. Már most elmondhatjuk, igen nagy durranás lesz. Szóval kövessétek az infókat, hiszen ez nem egy egyszer használatos játék.
Most pedig nézzük az interjút. Két meccs között sikerült sF*tototto-val készíteni egy röpke beszélgetést, sok dolgot megtudhatunk a magyarországi helyzetről, és nem utolsó sorban magáról a SharkForce klánról.
jox.hu (Sliders): Mikor fedezted fel, és kezdtél el játszani az Unreal Tournamenttel?
sF*tototto: Annak idején 1999-ben amikor megjelent az első UT engem nem igazán fogott meg a stílusa és inkább az akkori konkurenssel, a Quake3-mal játszottam helyette, aztán amikor UT2003 néven megjelent a folytatás már engem is elkapott az UT "szele” :-) Akkortájt még nem volt szélessávú netem ezért csak botok ellen játszhattam, utána következett egy kis szünet, és ez idő alatt a szélessávú net is beköttetett. A 2004 közeledtével már nagyon vártam a következő részt, amint megjelent a demo neki estem, eleinte még csak ONS és Assault modokkal foglalkoztam az újdonságuk miatt, persze 99-ben is volt már Assault, de mint mondtam, én azzal nem nagyon játszottam.
jox.hu: Mesélj pár szóban a SharkForce Multi Gaming klánról, Te mikor és hogyan kerültél oda?
sF*tototto: A CápaErő-t még radEEr alapította 2002-ben, a SharkForce volt az első hivatalos magyar UT2k3 klán, elég sok változásokon esett át a klán, tagok, squadok jöttek mentek de mai napig nem szűnt meg, és osztja a halált :-) Jelenleg az alábbi squadjaink vannak: UT99, UT2k4, CoD, SWAT4, de nem kizárt hogy ezek bővülni fognak. Az oldalunk elérhetősége: www.sharkforce.hu. A demo után nem sokkal kijött a fullgame is, és mint minden normális ember, először megszerzi más forrásból a játékot, én is így tettem. Mivel nem volt túl sok szerver elérhető, emiatt egy viszonylag szűk társaság alakult ki jópár magyar emberkével egy külföldi CTF szerveren, név szerint: FacingWorld. Itt ismerkedtem meg a későbbi SharkForce Pure (normal weapon) squad tagjaival, sokat játszogattunk ott együtt, egy elég jó haveri társaság alakult ki köztünk, és egyik nap 2004 nyarán WhiteRaven felajánlotta nincs-e kedvem egy elég jó nevű magyar UT csapat alakuló Pure részlegének tagja lenni, én meg elfogadtam az invitálást.
jox.hu: Éppen egy bajnokságon vesztek részt, nehezek a mérkőzések, éppen hol tartotok?
sF*tototto: Igen, a Clanbase rendezésében minden évben indul egy kupasorozat, mi is indultunk tehát a 2005-ös Spring cupon a következő lineupal: (WhiteRaven, HaXor, WidoWmaker, ceLa, és személyem), itt az előzetes csoportbeosztásokkal a 3. divízióba kerültünk. Az alapszakaszban előre választott mapokon kellett játszani, alapesetben két pályán, ha döntetlen volt az állás akkor egy 3. mindent eldöntő mapon dőlt el a pontok sorsa. Voltak könnyebb és nehezebb meccseink is, de összesítésben elég jól végeztünk és 2. helyen jutottunk tovább a rájátszásba ahol a továbbiakban egyenes kiesés rendszerben kell tovább küzdeni és minden csapat két home mapot választhat így egyre nagyobb lesz a taktikázás esélye. Itt az első körben az FCE2 prefixű európai csapattal kerültünk össze - akiket a Clanbase esélylatolgatását (5-3-as FCE2 győzelem) felrúgva 6-0-ra "simán" vertünk. A simán természetesen idézőjelben értendő :-) Ennek köszönhetően bejutottunk az elődöntőbe ahol az "acu" lesz az ellenfelünk, ez egy skandináv csapat, őket az alapszakaszban már egyszer sikerült megvernünk, tehát van esélyünk bejutni a döntőbe. Most épp itt tartunk.
jox.hu: Akik most kezdenének játszani az Unreal Tournament 2004-el, mit javasolsz nekik, hogyan gyakoroljanak?
sF*tototto: Most, hogy egyre olcsóbb lett az UT (már 3999 Ft), egyre többen vásárolhatják meg, de elkezdeni elég kiábrándító lehet, ha nem megfelelően próbálják megválasztani az ellenfeleket, elég sok mod van a játékban ezért mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabbat, de vigyázni kell, hogy kivel áll ki egy kezdő mert ha hozzáképest egy jóval tapasztaltabbal akkor lehet a nagy "alázás" miatt hamar elmegy a kedve az egésztől. Mindenekelőtt a pályák ismerete fontos és a jó mozgás kultúra ezért a beépített single módot mindenképp javaslom legalább egyszer végigvinni, mielőtt valaki a neten próbálja osztogatni a HeadShotokat :-) A mozgásnál is meg kell próbálni minél változatosabban ugrándozni, hogy nehezebben lehessen eltalálni ezért a különféle dodgeolásokat (ugrás kombinációk) el kell sajátítani. Én már próbáltam pár játékot de a sceenen belül ilyen segítőkész társaságot, mint az UT-s még nem találkoztam, tehát ha kérdése van valakinek jó eséllyel számíthat arra, hogy nem küldik el a búsba. Fel kell menni IRC-n a quakeneten, a nagyobb klánok csatijára ott lehet ellenfelet találni és a kérdéseket feltenni vagy az ut2004.hu oldal fórumában. Sajnos mint minden játékban ebben is vannak olyan emberkék akik csalásokhoz folyamodnak ezért neten olyan szervereken való játékot javaslok ahol van valami védelem ellenük pl. AntiTCC, Safegame.
jox.hu: Mi a véleményed az Unreal Tournament konkurenséről a CS Source-ról? Akik megunták a CS Source-t és át szeretnének állni milyen pozitívabb dolgokat tudnál mondani az Unreal Tournament javára?
sF*tototto: Konkurense azt azért nem mondanám, kicsit más stílus a kettő, nem is nagyon ismerem, de engem nem igazán fogott meg. A játékmenete eléggé lassú, számomra közel sem annyira pörgős mint az UT. Akik azt nem szerették a CS-ben, hogy halál után várhatnak mire újra játszhatnak azoknak jó hír, hogy UT-ban nincs ilyen :-) Semmiképpen nem tesz rossz lóra aki ad a játéknak egy esélyt, mert temérdek mod közül válogathat azért az árért cserébe amit egyszer kifizetett a programért, a CS-seknek például ott van a FragOps, ami nagyon hangulatos kis mod, ezek olyan szintű modok amik megállnák a helyüket véleményem szerint külön kiadott játékként, de így, hogy ingyen járnak az UT mellé még fizetnünk sem kell értük.
jox.hu: Magyarországon a klánok támogatottsága, szponzorációja mennyire van biztosítva? Van esélye egy új klánnak a felemelkedésre?
sF*tototto: A magyar UT klánok támogatottsága sajnos közel nem éri el azt a szintet, amit megérdemelne. Nem sokat tévedek ha azt mondom szinte semmi támogatottsága nincs a sceene-nek értem ide mind a 2k4-et, mind a 99-et, pedig eredményben a magyar csapatok sem maradnak le a külföldiek mögött, ha valamit el szeretne érni valaki sajnos a maximumnál is többet kéne mutatni a szponzorok szemében, hogy egyáltalán foglalkozzanak velünk. Amiben a CS-nek már mindenképpen előnye van az a szponzoráció, pedig nincsenek ám nagy igényei a klánoknak mint pl. 5-10000 körüli összeg havonta, amiből egy szervert bérelhetnek külföldön (mert a magyar net külföldre elég lassú és magyar szerverre nem nagyon jönnek a német, francia csapatok). De ameddig ez nem valósulhat meg magunknak kell gondoskodni ennek az összegnek a összegyűjtésére ami figyelembe véve, hogy a játékosok 90%-a diák, kicsit nehézkes és körülményes. Tehát szponzorok jelentkezését szívesen fogadnánk. Új klánnak a felemelkedésre van-e esélye? Jó kérdés, mint játékban igen, természetesen, ha egy jó taktikát, csapat szellemet sikerül kiépíteniük. Támogatottság szinten sajnos azt kell, hogy mondjam nem sok.
jox.hu: Melyik a kedvenc játékmodotok? Sokat játszik együtt a csapat, ez hány meccset jelent egy héten, hogy is van ez?
sF*tototto: A kedvenc játékmódunk egyértelműen a CTF, de TDM és F2F-ben is próbálkozunk, tervbe van véve, hogy ONS módban is alakítunk egy csapatot, de ehhez ugye szerver kell és visszalyukadunk az előbbi kérdésedhez. Most nem nagyon játszunk, kivéve a CTF kupát ennek két oka van: nyár előtt az iskolában nagy a hajtás mindenkinél, a másik, hogy jelenleg nem rendelkezünk szerverrel, most zajlik a szervezése, és ha minden jól megy nyáron újra komolyabban lesz időnk űzni az ipart.
jox.hu: Játszol az Unreal Tournamenthez készült több száz mod valamelyikével?
sF*tototto: Igen, mégpedig a Red Orchestra nevű II. Világháborús, teljesen realisztikus moddal. Akit vonz a német-orosz front hangulata, szereti a csúszás-mászást és az egy golyó = halál típusú játékokat nagyon ajánlott ezt kipróbálnia. Járműveket is tartalmaz a mod, a célzás meg olyan szinten reális, hogy nem látszódik a képernyőn célkereszt, csak úgy tudsz pontosan célozni, ha vállhoz tartod a fegyvert :-)
jox.hu: Mi a véleményed az Unreal Tournament 2007 első képeiről? Szerinted megmarad a játszhatóság és a feeling?
sF*tototto: Elképesztő micsoda képi világot valósít meg az új motor, 2006 második felére ígérik a megjelenést kíváncsi vagyok azért sikerül-e optimalizálni a gépigényt, mert ha ezt a grafikát akarjuk a monitoron látni akkor elég erős gépre lesz szükség, bár talán sikerül megoldani az optimalizálást annyira, hogy egy mai csúcs kártyán megjelenéskor is elfog majd futni rendesen. Amit eddig tudni lehet, hogy a Bombing Runt és a Double Dominationt kiszedik a választható játékmodok közül ami talán érthető is, mert ezek voltak a 2004-ben is a legkevésbé játszott modok, az Assault meg szintén törlődik, de ahogy értelmeztem az új Conquest mod rá fog építkezni csak mindezt úgy, hogy egyszerre 8 csapat is megmérkőzhet egymással.
A játékélményt, bízom sikerül megtartani, fokozni már nem tudom, hogy lehetne, csak nehogy elmenjen az egész majd a motor csillogásán, és nehogy egy játéknak nem túl jó, de techdemonak még eladható programot kapjunk, de ha a feeling csak hozza a 2k4-ét akkor minden idők egyik legjobb játékát kaphatjuk meg. Majd 2006-ban megtudjuk.
jox.hu: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseinkre, és további sok sikert a kupában és a jövőben!
sF*tototto: Én köszönöm a lehetőséget :-)
A cikksorozatunk folytatódik. A következő részben az Unreal Tournament 2004-ről, és annak valamennyi említésre méltó módjáról részletes beszámolót kaphattok.